Vérszomj

Rövid leírás:

„Bella vámpír lett, és Forksba költözik ,a mindig esős városba, apjához. Az iskolában találkozik Edwarddal, majd összejönnek. Ám Bella így sem lehet boldog, hisz valaki megakadályozza. Egy rejtélyes álom, majd  apja halála teljesen felkavarja. Edward elvesztése pedig a sírba kergeti. Vajon ki akarja Bella vesztét? És legfőképpen miért? Katherine bosszút akar társa haláláért, és mindent elkövet ,hogy megkeserítse Bella életét.  Eközben Riley és Bella közelebb kerülnek egymáshoz, és a vérfarkasok segítségével elkezdődik a csata. Katherine meghal, és Zack visszajön a halálból. Visszahozza Katherinet és együtt bosszulják meg mindazt ami történt velük. Vajon mit kellett ezért feladniuk? Ez mind kiderül a Vérszomj történetéből…”

1.fejezet: Forks városa

Phoneix , de szeretnék még itt maradni. - Gondoltam. De sajnos nem lehet, túl sok a napfény. Csak egy hete történt, és olyan  mint ha hónapok óta lennék egy szörny. Utálom magam. Ha tudtam volna, hogy azon az éjszakán, a sikátorban…. És ekkor Reneé szakította félbe gondolataim:

- Nagyon fogsz hiányozni kicsim! Ígérd meg ,hogy sokszor felhívsz majd! És aztán megölelt. Bár éktelenül éget a torkom, nem menekültem el. Éreztem,hogy kibírom, de nagyon nehezen.

- Bella? Kérdezte anyám hirtelen.

- Igen anya?

- Olyan sokat változtál , mióta eltűntél arra a 4 napra. Olyan hideg vagy mindig és kemény, és-

- Anya! Ne már! Mennem kell ,még lekésem a repülőt. Szia anya ,nagyon fogsz hiányozni.

- Te is nekem, bár ez a sok változás.. hát nem tudom mire véljem.

A repülőutat azt hittem sose élem túl Az a zsúfolt repülő. Égett a torkom és nagy önuralom kellett megfékeznem indulataimat. Kapaszkodtam az ülésbe, hisz nem ettem még ebben az életben, nem akartam szörny lenni. Nagyon nehéz.... én nekem ennem kell, amint megérkezek… NEM! Nem leszek szörny! De.. nem bírom ki örökké. Ha lenne bármi más módja ,hogy táplálkozzak… Várjunk csak! Mikor a sikátorban átváltoztattak, hallottam valamit. Hogy valami állati vérrel táplálkozó csapat-tal találkoztak egyszer…. Á meg is van, nem kell embert ölnöm, lehet állatot is. Nehéz lesz de kibírom, érzem! Nem győzhet le a szörny ami bennem él. És a szemeim feketék, mint a korom. De ha eszek Fork-ban vagy Port-Angelesben, akkor vörös lesz. A kontaklencse meg drága, vagyis annyira sok kellene.

Végre nyugodt szívvel lélegezhettem,mikor kiszabadultam abból a kócerájból . Apámnak ,aki Forks-ban a helyi rendőrfőnök ,azt mondtam, hogy nem kell értem jönni , majd megyek vonattal. Persze nem azzal megyek. Elmegyek vadászni ,aztán Forks-ba futok. Ja majdnem elfelejtettem.. kontaklencse. Muszáj vennem vagy 50-et.

Az eladó gondolom el volt kápráztatva a szépségemtől így kihasználtam, de nem jó szívvel tettem ezt szegénnyel.

-         Kérem. Szükségem lenne kb.50 pár csoki barna kontaklencsére. Tudja nincs sok pénzem és… Nagyon szükségem lenne rájuk. - Énekeltem csilingelő hangomon. Szegény eladó, hogy összevan zavarodva. De bevallom most jól jött tökéletes szépségem.

-         Máris, hölgyem…- dadogta. –Mennyi van magánál-megint zavartan dadogott.

-         Hát.. 50 dollár lenne. - mondtam a legbájosabb hangommal.

-         Hát persze…de magának odaadom 15-ért.-zavart volt, és ez tetszett.

-          Köszönöm . Viszlát.

-         Viszlát. – mondta,tudtam majdnem elájult. Hallottam a szívét milyen hevesen tér ki szokásos ritmusából.

Kiléptem az ajtón és futni kezdtem, emberi szemnek láthatatlanul.

Az első vadászatom. Megéreztem egy csorda hím antilop szagát, igaz messze nem olyan csábító mint az ember, de ez is megteszi. Könnyedén elkaptam , és megöltem. A vér nedves és meleg volt. Mikor már teleettem magam akkor mertem kijönni újra az erdőből. Futottam de nem fáradtam ki. Félek, hisz már tudom milyen a vér, félek attól ,hogy a suliban nem tudok ellenállni a friss csábító vérnek. Tudom, hogy sokkal jobban fog égni a torkom. Nem kéne még iskolába menni, de nem tehetem mert Charlie úgy is megtudná. „Bella Swan a félelmetes tini aki ma délelőtt megölt 3 embert.,, NEM ,nem tehetem, túl nehéz, de NEM! Önuralom,önuralom ..- mondtam sokszor magamban.

Végre itthon vagyok. Csak az a rossz ,hogy Charlie miatt nagyon ég a torkom . Alkonyodik, és apámnak azt mondtam megyek aludni. Így legalább messzebb lehettem tőle. Annyi időt töltök majd távolabb tőle ,amennyit csak tudok. Veszélyes vagyok számára ,nem is hinné mennyire. Természetesen ,mint mindenki ,ő is észrevette hideg és kemény bőröm. Észrevette, milyen tökéletesek a vonásaim. A biztonság kedvéért itt maradok míg nem alszik el, nehogy észrevegye, hogy nem vagyok itt.

Szerencse ,hogy maradtam mivel benézett. Mikor elment aludni az ablakhoz ugrottam és feltoltam nagy nyikorgással. - Ha ember lettem volna nem bírtam volna ezt megtenni. – És kiugrottam hangmentesen a nedves talajra. A biztonság kedvéért elmentem vadászni.

2.Fejezet: Fogadtatás

Apám már elment. Kaptam tőle egy kocsit aminek örültem volna ha ember lettem volna. Egy piros roncs volt amit Billy bácsitól vett meg, vagy inkább szabadította meg tőle. Nagyon lassú egy kocsi, és hangja is borzasztó zavaró. Mikor reggel beindítottam olyan hangos volt füleimnek, ami embernek nem olyan hangos, mintha egy házat robbantanának fel, és én ott lennék közvetlenül mellette . Végülis majd megszokom addig amíg gyűjtök egy kis pénzt. Elindultam a lassú bömbölő kocsival az iskolába.

Március van , a félév közepe. Remek, én vagyok az újdonság. Látom nagy önkontroll kell majd. Amint megérkeztem hallottam a sok felgyorsuló szívverést. És ami a legrosszabb.. éreztem a sok csábító illatott. Olyan volt mintha 1 éve nem ettél volna semmit ,és bezárnának egy étellel teli terembe. Csak nyugalom- mondtam magamnak. Csábító külsőmnek köszönhetően-ami most nem jött jól-mindenki engem akart. Amint kiszálltam hallottam az elakadó lélegzeteket, a hevesen dobogó szíveket. Páran vitatkoztak kié legyen a szó, hogy megszólítson.

Első órám Történelem volt. Mindenki engem bámult, természetesen. Szegény tanár úr, nem tudott nagyon órát tartani mivel mindenki engem figyelt. Zavaró volt, mivel a kontaklencsém is kezdett eltűnni.

Amint az órának vége lett kimentem a mosdóba , és betettem egy új párral, már csak 45 maradt. Torna volt a következő, ami eléggé nehéz volt,mivel vigyáznom kellett társaim épségére. A többi óra  borzalmas és uncsi is volt, míg végül elérkezett az ebéd.

A menza felé sétáltam mikor egy gyenge érintést éreztem a vállaimon. Megrezzentem ,valaki hozzámért,  egy ember, meleg keze gyengéd és törékeny volt. Egy fiú volt az, egy törékeny ember. Szemében csodálat és félelem. Csodálat mert az ő szemében én voltam a világ legszebb teremtménye , de félelem is mert valami ijesztő is van bennem az ő szemében. Igaza volt mert veszélyes voltam.

- Szia .- dadogta félénken.  – A nevem.. Mike Newton. Te biztosan Isabella Swan vagy.

A dadogása a boltban lévő férfira emlékeztetett. Bátor egy fiú, hogy megmert szólítani. Nem tehettem mást, nem mehettem el szó nélkül, nem lehettem udvariatlan, így visszaköszöntem neki.

- Szia Mike. Igen, de jobban kedvelem a Bella-t.- ez igaz is volt, mert nem szerettem,hogy valaki Isabella-ként szólít.

- Nem lenne kedved…szóval…hogy is mondjam…velem ebédelni?

Na még csak ez hiányozna.

-         Kösz de nem. Szeretnék egyedül ülni ma. Kérlek. De ha akarod majd máskor szívesen együtt ülhetünk. –persze nem szándékoztam.

Mikor végre leráztam azt a Mike-t akkor leültem egy üres menza asztalhoz. Mindenki engem bámult, így már feltűnővé válhatott, hogy nem eszek. Muszáj volt beleharapnom valamibe. Kifogtam egy almát a tálcámról és beleharaptam. FÚJ… de rossz . Mindjárt kihányom. FÚJ! Kirázz a hideg. Végigszenvedtem azt az egy almát nagy nehezen. Na itt fejeztem be. És nem mondhatják, hogy nem ettem semmit. De az biztos ,hogy vissza fogom öklendezni. Mikor felnéztem , egy furcsa fekete szempárral akadt össze csokoládébarna-valójában vörös mivel a barna szem csak álca-szemeimmel. Furcsa volt és feldúlt. Annyira tökéletes. Olyan gyönyörű fiú. NEM . Nem szerethetek egy halandót. Bella, tedd túl magad ezen, csak egy ostoba halandó. De akkor is furcsa. Meg azok a barátai is, vagy testvérei. Igazából nem tűntek annak , nem hasonlítottak egymásra, eltekintve szemük színéről, és bőrük sápadtságán. Azt hiszem a legszebb közülük az a hosszú szőke hajú lány . Mellette egy erősnek látszó halandó fiú ült. Egy párnak tűntek. A pár mellett egy másik egy párnak tűnő halandó ült. A lány koboldszerű és aranyos arcú volt,fekete haja rövid volt. A fiúnak fájdalmat tükröződő szeme volt és szőkésbarna göndör haja. És végül az erős halandó mellett egy bronz, göndör hajú fiú ült. Szemeiben kíváncsiság és aggodalom volt. A kíváncsiság gondolom azért,mert új voltam, de az aggodalom nem tudom. Érdekes mert se csodálat, se félelem nem volt szemeiben. Nem tudtam mi lehet az oka. Lehetséges,hogy bátrabb a többinél. Levettem róluk a szemem mielőtt még feltűnő lett volna egy halandónak. Az ebéd alatt nem néztem rá többet.

3.Fejezet: Biológia

Vége a menzának, végre kiszabadultam , és az a fura halandó… Biológia órám lesz, azt hiszem ,hogy az A épületben. De nem vagyok biztos benne. Szerintem meg kellene kérdeznem valakit.

-         Szia. Megmondanád ,hogy hol van a biológia terem? Tudod még új vagyok és… nem ismerek senkit. –kérdeztem egy lányt. Hosszú barna haja volt ami hullámosan érte hátát.

-         Persze. Hogyne. Gyere megmutatom. –válaszolta , nem túl bátran, de nem is úgy mint az a Mike srác.

-         Köszönöm. – illedelmes voltam, hálás vagyok neki, hogy nem menekült el. De hiszen lenne oka rá.. ha tudná,hogy mi is vagyok. Egy szörny, egy vámpír. Utálom. Nem lehetek egy ember közelében úgy, hogy ne égjen a torkom éktelenül.

-         Egyébként a nevem Jessica. Jessica Santely .- mondta a nevét.

-         Az enyém Izabella Swan. De a Bella-t jobban kedvelem – mondtam az igazat.

-         Ok, Bella. Megérkeztünk. Esetleg.. szóval még összejöhetünk, vagy beszélgethetünk néha.. ha akarod. – kérdezte, mintha félelem lett volna a hangjában.

-         Hát persze. Szia Jessica ,és nagyon köszönöm az útmutatást. – válaszoltam udvariasan.

-         Nincs mit, szia Bella.  –És elment. Valójában örültem neki, halandó volt én meg vámpír. Ez nem lenne biztonságos neki.

Igazam volt a biológia terem az A épületben volt. Bementem, egyenesen az ajtón, és megláttam a furcsa fiút aki nézet ebédnél engem. Ha most ember lennék elpirulnák, és amilyen ügyetlen voltam megbuknák a padlóban. De vámpír vagyok és nem bukdácsolhatok és nem pirulhatok el. És nem akarom veszélybe keverni ezt a halandó fiút. Körülnéztem, és csak az az egy szabad hely volt. Ez nem igazság, miért nem volt egy üres kettes pad magában? Egyedül jobb lenne. Léptem egyet a tanári asztal felé és a tanár már igazított is.

-         Üdvözöllek. Foglalj helyet ott. Az utolsó. - mondta a tanár , szinte nem is pillantott fel.

Ellépkedtem az asztalhoz, és leültem. Egy ismerős szag ütötte meg az orromat. Az én fajtám szaga. Oda pillantottam rá. fekete szemei tele meglepődéssel bámultak az én álcázott csoki barna szemeimbe. Vajon ő is észrevette rajtam. De hisz nem vagyok egyedül. Ő is vámpír volt. Van remény, esetleg . Szerelmes voltam belé. Mióta megláttam. Ő is olyan mint én. Nem vagyok egyedül. És ekkor a meglepődés gyűlöletté vált. De miért? Az igaz ,hogy éhes volt de én nem voltam ember. Majd utolérem később.

Az óra lassan telt és csak gyűlölet volt a szemében. Teste feszült volt. Ahogy belenéztem gyűlölködő szemében, halvány sárga színt fedeztem fel. Vajon miért nem vörös a szeme? Nem is látszik, hogy kontaklencséje lenne. Talán nem az van neki. Gondolom a családja volt a többi mellette . És ők is vámpírok. Elkezdett esni az eső, egyre csak erősödött. Ő is azt hallgatta. Mi baja lehet velem? Teste még mindig feszült volt. Kicsöngettek, de ő mégse mozdult. Már mindenki kiment ,mikor hozzám fordult.

-         Szia. Te lennél az új lány? Egy vámpír? Te most itt laksz? Azért jöttél, hogy legyilkold az embereket? Hogy leleplez bennünket?- kérdezte dühösen. Miért dühös rám? Mit tettem? Csak azért mert azt hiszi veszélyes vagyok?

-         Szia. Igen én lennék az új lány.És az vagyok. És itt is lakok. És miért gondolod ezt?- kérdeztem értelmetlenül.

-         Nem szoktak ideköltözni vámpírok. És te biztosan nem vagy vegetáriánus. Ha teheted ne vadász Forks-ban , túl feltűnő. - mondta most már nyugodtabban ,de még mindig dühösen.

-         Hé. Mi ez a rosszindulat?

-         Egyáltalán minek jöttél Forks-ba? – kérdezte felháborodva.

-         Phoneix-ben éltem míg ember voltam, és ott mindig süt a nap. Itt lakik az apám, úgyhogy ide jöttem. Itt nem süt a nap szinte soha. – magyaráztam.

-         De ha itt laksz, le fogunk lepleződni. Te nem vagy vegetáriánus. –szinte kiabált, vagyis emberi fülnek csak suttogot.

-         Az meg mi?- értetlenkedtem

-         Mi csak állati vérrel táplálkozunk, ezért vegetáriánusoknak hívjuk magunkat. – magyarázta, de nem volt nyugodt, inkább feszült.

-         Ja ,hogy az . Akkor mondhatjuk, hogy én is az vagyok. – büszke voltam magamra.

-         Te? Akkor miért vörös a szemed?

-         Vörös ? Már eltűnt a kontaklencse?- kérdeztem meglepődve és ijedten.- Valaki meglátott?- csak az hiányozna.

-         Nem hinném. Az óra alatt tűnt el valószínűleg. De ha te vegetáriánus lennél akkor arany lenne a szemed nem vörös. – még mindig feszült volt halott teste, de a hangja barátságosabbá vált.

-         Arany?- arany? De az enyém miért nem olyan akkor?

-         Igen. –helyeselt.

-         De én nem is ittam még embevért. - meglepődtem.

-         Inkább menjünk később egy biztonságosabb helyre. Mondjuk a házatoknál lévő ösvényen találkozunk. - mondta hirtelen és elmenekült.

Nem értettem ezt az egész beszélgetést. Megbolondult? Vagy csak nagyon éhes? Felálltam és kimentem a teremből. A folyosón Jessica ugrott elibem. A francba, pont most?

-         Szia.- üdvözölt .

-         Szia Jess. Figyi.. muszáj mennem, megígértem apámnak valamit. Szia.

És elmentem. Nem érdekelt semmi csak ez a fiú. Azt hallottam Edward Cullen. Igen ha jól tudom. Csak annyit tudtam,hogy mérges rám, valamiért. Fülig szerelmes vagyok belé. És ,hogy ő is vámpír.

Beszálltam a kocsimba és hazaautóztam.

4.Fejezet: Edwarddal a Cullen házban

Bárcsak lenne egy normális kocsim. Ez nagyon zajos, és lassú. Éppen ekkor hajtottam rá a felhajtóra. Charlie még nem volt itthon. A szemem már vörös lett, de nem teszek be még kontaklencsét. Kiszálltam és futottam az ösvényen. Edward-ot kerestem.

-         Szia. Szólt mikor odaért mellém. – kíváncsi volt.

-         Szia. – meglepődtem a düh hiánya miatt.

-         Figyelj, bocsánat a múltkori miatt . Nyűgös voltam. – komolyan gondolta.

-         Jó megbocsátok. De volt oka amiért dühös voltál rám? – kérdeztem.

-         Hát… Nem igazán. Bocsi.

-         Na jó. Miről szeretnél beszélgetni?

-         Rólad. Hogy bírod az emberek közelében ? Hány éves vagy?

-         Hát… nehéz, az tény, de kibírható. Hát úgy 1,5 hetes lehetek kb.

-         Micsoda? – meglepődött.

-         Mi a baj?

-         Te … újszülött vagy, 1,5 hetes? Hogy bírod embervér nélkül?

-         Újszülött?- hogy újszülött ? Ezt ,hogy gondolta?

-         Igen. 1 éves korodig újszülött vagy. – magyarázta. – Én azt hittem,hogy több 10 év tapasztalatból vagy ilyen rutinos. De akkor is lehetetlen.

-         Miért? Hogy érted?

-         Az újszülöttek vadak és csak a táplálékukkal foglalkoznak. De te? Te emberek közelében vagy és teljesen nyugodtnak tűnsz. – megint meglepődött. – Jasper még sose látott ilyet, eljönnél hozzánk?

-         Hát.. jól van. – válaszoltam.

1 másodpercig elmélyedt gondolataiban, aztán felkapott hátára és futni kezdett.

- Tegyél le! Most! Azonnal!- kiabáltam, és próbáltam óvatosan kiszabadulni vaskarmai alól, nehogy megsérüljön.

- Nem ! Te nem tudod, hogy merre kell menni. –mondta szórakozottan.

- De mehetek mögötted! Azonnal tegyél le! –ellenkeztem, míg végül sikerült leszednem kezeit lábamról. Nem akart visszaemelni, mert már a Cullen- házhoz értünk. Elképedtem. Olyan nagy volt, és csodálatos. Szinte mindenhol üvegablak fedte. Néhol viszont  sárga fal borította a ház falát. Egy erkély is volt a ház előtt, pont mint Charlie házánál. De ne hasonlítsuk az ő házát a Cullenék házához, mivel eltűnik mint egy porszem , mellette. Edward észrevehette álmélkodásom, mivel így szólt:

- Tetszik? –kérdezte.

- I...igen- dadogtam.

- És még belülről nem is láttad – mondta , és arcán feltűnt egy félholdas mosoly.

Azonnal beleszerettem ebbe a mosolyba. Nem bírtam ki ,hogy ne mosolyogjak én is. Minden vonása tökéletes volt, de ez a mosoly tette őt a legszebbé. Úgy néztünk, mint ha soha nem láttuk volna egymást ezelőtt. Végül ő kapott a lehetőségen.

-         Gyere- mondta, mire megfogta a kezem, és húzni kezdett, de megállt. Elakadt mindkettőnk lélegzete, szívverésünk felgyorsult, a levegő vibrálni kezdett közöttünk, és mint  sok kis kellemes áramütés úgy érte bőrömet. Ebben a pillanatban elkapta a kezét, és így szólt:

-         Bocsánat- mondta aztán lehajtotta a fejét.

-         Semmi baj- mondtam. Vajon ő is ugyanezt érezte? Ez a kérdés nem hagyott nyugodni. – Nem befele indultunk? –jutott hirtelen eszembe. El is felejtettem.

-         De, akkor gyere. – most már nem fogta meg a kezem, csak intette a fejével a ház felé.

Némán sétáltunk, míg be nem értünk.

-         Itt is volnánk –kezdett belé ünnepélyesen. –Szabad a kabátját? –kérdezte udvariasan , ami elmosolyogtatott.

-         Micsoda udvarias kisfiú. – mondtam huncutul.

-         Kisfiú? – kérdezte, felháborodva, aztán elfordult és durcásan karba tette a kezét.

Ezen a kis szerepjátékon éktelenül elkezdtem röhögni.

-         És még röhögsz is? – kérdezte csalafintán. –Na megállj! –mondta.

Futni kezdtem a házban, és mint két kisgyerek úgy kergetőztünk. Aztán megfogott, és elborultunk, keresztül a padlón. Ha valaki látta volna - de csak a végét - félreértette volna. Már megint vibrált a levegő. Ilyen jól még senkivel nem éreztem magam. Vele tényleg önmagam lehetek. Lemászott rólam és mellém ült. Ránéztem, és ő is rám nézett. Szemünk összeforrt. Igaz az enyém vörös, az övé pedig aranybarna. Ekkor valami nagyon furcsa dolog történt. A szája nem mozgott mégis hallottam a hangját. „Miért érzem ezt folyton, mikor a közelében vagyok? És vajon ő is  érzi ezt?Nem hiszem, mivel ő újszülött. De mégis annyira más mint a többi. Jasper nem hisz majd a szemének. ,,

Kerek szemmel néztem rá. Nagyon meglepődtem. Ez nem lehetséges, én, én.. hallottam a gondolatait?

-         Mi a baj ? –kérdezte.

-         Bella?! –mondta és megrázott vállamnál fogva.

Lefagytam. Nem tudtam megmozdulni. Biztos csak képzelődöm. Meg kell próbálnom még egyszer. Most nem hallom. Lehet koncentrálnom kell ahhoz, hogy halljam. Egy próbát megér.

„Miért nem mozdul? Mi a baja?Meghalt? Ugyan már Edward ,hogy halna meg ha egyszer halhatatlan? Most mit csináljak?....,,

Tényleg igaz. Hallom a gondolatait. De miért? Nem értek semmit.

-         Bella!- próbálkozott. Nagy nehezen magamhoz tértem.

-         Bocsi, csak meglepődtem. –mondtam az igazat.

-         Min? –kérdezte kíváncsian, és a szemében még észlelhető volt az aggodalom.

Most mit mondjak? „ Hát csak azon Edward, hogy hallom a gondolataid ha erősen koncentrálok,, ?! Nyomban röhögő görcsöt kapna és egy diliházban gumiszobába záratna. Körbenéztem, és csak ekkor jutott eszembe a ház. Csodásabb volt bármelyik háznál amelyiket eddig láttam.

-         Hát a ház belsején. –mondtam, ez volt a szerencsém.

-         Ja! Tényleg a ház. El is felejtettem. Gyere körbevezetlek. –mondta és felpattant. Arcán újra megjelent az imádott félholdas mosoly.

Sorba mutogatta a szebbnél szebb szobákat. Míg megállt az egyik előtt, és odafordult hozzám.

-         Ez az én szobám. –jelentette ki, és kitárta előttem.

A szoba csodás volt mint a többi. De ez jóval felülmúlja mindet. Nem tudom miért, talán csak azért ,mert ez volt az ő szobája.

Az ajtóval szembe , a szoba másik felén, a nagy üvegablak helyezkedett el, ami az erdőre nyílt. Az ajtótól balra helyezkedett el egy fekete bőr kanapé. Jobbra pedig egy szekrénysor. A plazma a tv-állványon, és a polcokon pedig rengeteg könyv és cd volt. A cd-s polchoz sétáltam, és olvasgatni kezdtem a címeket. Miközben sorra vettem a számok címét, hallottam ,hogy lehuppan a kanapéra. Végül a kedvenc cdm-hez értem.

-         Szereted a Debussy-t ? –csúszott ki az első gondolatom.

-         Persze . Ez a kedvenc cd-m. –mondta. Odafordultam.

-         Nekem is. –mondtam. Megmosolyogtatott ez a helyzet.

Már szólásra nyitotta volna ajkait, mikor ajtócsukódás, léptek, és a hozzájáruló illat. A fajtám szaga. Az illető , vagyis vámpír beleszagolt a levegőbe. Megint ajtócsapódás, léptek. 6 vámpír volt a nappaliban.

-         Szerintem le kéne mennünk. Bemutatlak a családomnak. –mondta, és intett hogy menjek.

5.fejezet: Cullen család

Az érzékeim nagyon kifinomultak voltak. Tényleg 6 vámpír volt odalent. Mikor leértünk a lépcsőn mindenki hátrahőkölt egy lépést, kivéve egy szőke férfi. Gondolom ő volt a családfő. Külső szemmel úgy 23-25 évesnek tippelném, de kitudja mennyi a kora valójában. A szemek ,amiket megpillantottam, mind meglepődéssel,undorral voltak tele. Nem értettem miért. Még a családfő is meglepődött. Várjunk csak…van egy ötletem. Van nekem valami gondolatolvasó izém. Talán kipróbálhatnám hátha elérem a célom. Kinek a fejével kezdjem? Talán azzal a szőkével aki az aranyos arcú lány mellett áll. Úgy is olyan eltorzult képet vág, kíváncsi vagyok miért. Erősen koncentrálni kezdtem. „Ki ez? És mit akar?Egy nomád! Fúj! Undorodnom kell. És legfőképp mit keres Edward mellett? Talán…na nem ,ez nem lehet.

Edward sose jönne össze egy embervérrel táplálkozó vérszívóval. Vagy igen ,Edward?,,

Meglepődtem. A szőke Edwardra nézett. Követtem a pillantását. Edward ingatta fejét. Ez meg mi volt? Az a fiú, kérdezet gondolatban valamit Edwardtól, és ő értelmesen válaszolt. Ő is hallaná a…. Nem ez lehetetlen, ha hallaná, akkor az enyémet is hallotta volna, és akkor már rég rákérdezett volna, hogy hogyan csináltam ezt! Megint koncentráltam. De most másra ,a erős ,mackó kinézetű vámpírra. „Mi van tesó?Az első napon? Újaj! Te aztán jól nyomod öcskös. Milyen volt odafent? Találtatok magatoknak ágyat? Remélem nem a miénket! Mert ha igen tartozol egy eggyel.,,Edward felmordult. De ez lehetetlen. Mégis hallja. De ez a fiú nagyon fantáziadús elmével rendelkezik. Legszívesebben én is rámordultam volna. De ha megteszem ,Edward megijedne, hogy elszabadult egy újszülött, vagy mi. Nyeltem egyet. Edward hallasz? Próbáltam. És megint koncentráltam. „Elegem volt Emett-ből és a fantáziadús élményeiből. De egyszerűen nem tudom nem hallni. Olyan mintha beragadna a hangszóró, és nem lehetne kikapcsolni. De bezzeg Bellánál csönd van. Nem hallok semmit. ,,

Nem hallja a gondolataim? Ez furcsa. A családfő megköszörülte torkát.

-         Szia, te ki vagy? –kérdezte barátságosan.

-         Örvendek. Bella vagyok. –válaszoltam udvariasan. A férfi kicsit meglepődött.

-         Átutazóban vagy? – kérdezte, egy gyenge éllel a hangjában.

-         Nem. Pár napja költöztem ide. Itt lakom. –mondtam.

A férfi Edward-ra nézett. Most nem akartam a fejébe túrni, mert csak furdalna a lelkiismeret. Mindenki mereven állt az előszobába, míg Edward megtörte a csendet.

- Mondani szeretnék egy meglepő dolgot Bellával kapcsolatban, de szerintem menjünk be a nappaliba. –mondta és elindult. Leültem a fotelba, Edward pedig a támlájára. A többiek a kanapéra.

- Nos Bella! Bemutatom a családomat. Alice, Jasper, Emmett, Rosalie, Esme, Carlisle. –mutatta be Edward sorba a kanapén ülő személyeket.

- Sziasztok! – köszöntem nekik. Alice fényesen elmosolyodott.

- Mit szerettél volna mondani Edward? Feszült vagy. –kérdezte Jasper.

- Jasper érzi mások érzelmeit, Alice látja  a jövőt. –mondta Edward mit sem törődve Jasperrel.

- Gondolom engem is látott. –mondtam.

-Nem .Téged nem lát, mint ahogy a vérfarkasokat sem. –mondta.

- Vérfarkasok??- kérdezte, és ránéztem kerek szemekkel.

-Igen ! Az ősellensége a vámpíroknak. <?xml:namespace prefix = st1 ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:smarttags" />La Pusban élnek. –válaszolta Edward.

A szemeim elkerekedtek. La Push? Régen sokat voltam ott. Utáltam mikor apám elvitt horgászni. Egyszer viszont otthagyott a parton, én pedig egész nap ott ültem és csodáltam az óceánt. Mikor máskor idejöttem, mindig azzal nyüstöltem apámat, hogy menjünk La Pusba . És többé nem mehetek oda. Ez logikus. Ha odamennék halál lenne a vége.

- Edward, mond már! –nyüstölte Alice. Edward megköszörülte torkát.

- Ne ijedjetek meg. Szóval Bella , mond mennyi idős is vagy? – mondta Edward ,és átadta a szót. Egy pillanatik kerek szemekkel néztem, hogy miért fontos ez, de utána leesett. Újszülött vagyok, és nem így kéne viselkednem.

- Kb. úgy másfél hetes. –mondtam.

Mindenki hátrahőkölt, és megijedt. Arcukban aggodalom, félelem,meglepődés. Csak Jasper szemében volt harciasság. Tudtam, hogy egy rossz mozdulat és kész ugrani. A holdfény megvilágította a hegeket nyakán, bőrén, és egész testén, ami félelmet keltett minden vámpírban. Holdfény? Már este van? Charlie! Úr ég!

-         Úr ég! Már este van? Charlie meg fog ölni! –pánikba estem.

-         Az a Charlie is vámpír?- kérdezte Carlisle nagyon óvatosan.

-         Nem! Dehogy.Ő az apám, Charlie Swan, a helyi rendőrfőnök. –mondtam.

Mindenki meglepődött, de mielőtt egy új beszédbe kezdtek volna, hogy ,hogy bírom ki , elköszöntem ,és elmentem.

-         Bocsássatok meg, de mennem kell. –mondtam. Kiléptem a küszöbön és az erdőbe vettem az irányt. Éhes voltam, de nincs időm enni. Mi lesz ha Charlie-ra támadok? Nem kockáztathatok. El kell mennem vadászni.