|
Crepuscolo 9.FEJEZET:AZ ANGYAL
Fekete Krisztián 2010.04.19. 07:46
szerző: FEKETE KRISZTIÁN
2010.03.25-2010.04.04
blogja: ?
Crepuscolo
Ez nem az eredeti vámpíros twilight mese!Nem!Ez egy 10 éves alkonyat fan átalakítása!Bella nevében írtam le.
9. fejezet
9.FEJEZET:AZ ANGYAL
ÉS AMÍG SODRÓDTAM, ÁLMODTAM.
A sötét víz alatt ringatózva meghallottam a legboldogítóbb hangot, amit csak az agyam
képes volt előbűvölni - ez a hang éppoly gyönyörű és felemelő volt, mint amilyen kísérteties.
Ez is üvöltés volt, csak mélyebb, vadabb, őrjöngő.
Lebegő kezem után kapott valami, iszonyúan fájt, ahogy öntudatlanságom tengermélyéről
a felszínre rántott, bár a szememet képtelen voltam kinyitni.
És aztán rájöttem, hogy halott vagyok.
Mert a súlyos víztömegen át egy angyal hangját hallottam: a nevemen szólított, és az
egyeden mennyország felé hívogatott, ahová vágyódtam.
-Jaj, nem, Bella, nem! - kiáltozta az angyal magánkívül.
Az imádott hang mögött tülekedő zajoktól azonban az agyam megrettent - valami
borzalmas küzdelem zajlott a háttérben. Gyűlölködő, mélyből feltörő hörgés, valami
döbbenetes, reccsenő hang, tisztán éles, vékony sivítás... Aztán hirtelen mintha elvágták
volna...
Inkább minden erőmmel az angyal hangjára figyeltem.
- Bella, kérlek! Bella, figyelj rám, kérlek, kérlek, Bella, kérlek! - könyörgött.
Igen, akartam felelni. Megteszek mindent, amit csak akarsz. De sehol sem találtam az
ajkamat.
- Carlisle! - ordította az angyal, hangjában mérhetetlen fájdalommal. - Bella, Bella, ne,
jaj, kérlek, ne, ne! - És az angyal zokogott, szaggatottan, könnyek nélkül.
Egy angyalnak nem szabadna sírnia, ez így nincs rendjén. Megpróbáltam utat találni hozzá,
és megnyugtatni, hogy minden rendben van, de a víz túl mély volt, rám nehezedett, és nem
kaptam levegőt.
Valami nyomta a fejemet. Fájt. Aztán, ahogy a fájdalom áthatolt hozzám a sötétségen,
újabb fájdalmak követték, erősebbek. Zihálja, ordítva törtettem a sötét vízen keresztül a
felszín felé.
- Bella! - sírta az angyal.
- Elég sok vért veszített, de a fej sebe nem mély - közölte egy csöndes, nyugodt hang. -
De a lábára vigyázz, azt eltörte!
Dühödt, fojtott kiáltás hagyta el az angyal ajkát. Éles szúrást éreztem az oldalamban. Ez
mégsem lehet a mennyország - gondoltam. Ahhoz túl sok itt a fájdalom.
- És néhány bordáját is, azt hiszem - folytatta az a nyugodt, szakszerű hang.
Az éles fájdalom csitulni kezdett. Elnyomta egy új, perzselő, vad, mindent elsöprő sajgás a
kezemben.
Valaki meg akart égetni.
- Edward - akartam mondani, de a hangom olyan nehézkes és lassú volt, hogy még én
magam sem értettem.
- Bella, rendbe fogsz jönni! Hallasz engem, Bella? Szeretlek.
- Edward - próbálkoztam újra. Ezúttal mintha egy kicsit érthetőbbre sikeredett volna.
- Igen, itt vagyok.
- Nagyon fáj - nyöszörögtem.
- Tudom, Bella, tudom! - Aztán kicsit eltávolodott tőlem a hang, valaki másnak ordította
kétségbeesetten: - Nem tudsz csinálni valamit?
- A táskámat, légy szíves! Tartsd vissza a lélegzeted, Alice, az segít! - mondta Carlisle.
- Alice? - nyögtem.
- Itt van velünk. Ő vezetett ide bennünket.
- Fáj a kezem - próbáltam elpanaszolni neki.
- Tudom, Bella. Carlisle mindjárt ad neked valamit, amitől elmúlik.
- Ég a kezem! - sikoltottam. Végre átküzdöttem magam a sötétség utolsó rétegén is, és
hunyorogva kinyílt a szemem. Edward arcát nem láttam, valami sötét és meleg takarta el a
szemem elől. Miért nem veszik észre a tüzet, miért nem oltják el?
- Bella?
- A tűz! Valaki oltsa el a tüzet! - sikítottam, mert a lángok a kezemet nyaldosták.
- Carlisle! A keze!
- Megharapta! - Carlisle nyugodt hangjából döbbenet csendült. Edwardnak a lélegzete is
elakadt a borzalomtól.
- Edward, meg kell tenned! - Alice közvetlenül a fejem mellett lehetett. Hűvös ujjak
törölték ki a nedvességet a szememből.
- Nem! - ordította Edward.
- Alice! - nyöszörögtem.
- Van még egy esély - mondta Carlisle.
- Micsoda? - Edward könyörgött.
- Megpróbálhatod kiszívni a mérget. A seb viszonylag tiszta. - Miközben Carlisle beszélt,
megint nyomást éreztem a fejemen, valami húzta-vonta a fejbőrömet. Fájt, de a fájdalom
elhomályosult a tűz okozta kínok mellett.
- Gondolod, hogy sikerül? - Alice hangja feszült volt.
- Nem tudom - felelte Carlisle. - De mindenképpen sietnünk kell.
- Carlisle, én... - Edward habozott. - Nem hiszem, hogy meg tudom tenni! - Gyönyörű
hangja megint teli volt gyötrelemmel.
- Neked kell döntened, Edward, akár így, akár úgy. Én nem segíthetek. El kell állítanom
ezt a vérzést, ha vért veszel a kezéből.
Poklok tüzében vonaglottam, és ettől a lábamban is émelyítő erővel fellobbant a fájdalom.
- Edward! - sikoltottam. Ráébredtem, hogy a szemem már megint csukva van.
Felnyitottam, mert kétségbeesetten vágytam az arcára. És ott találtam. Földöntúli arca
eltorzulva a fájdalomtól és a rádermedt bizonytalanságtól.
- Alice, hozz már valamit, amivel rögzíthetem a lábát! - Carlisle fölém hajolt, és a
fejemmel foglalkozott. - Edward, most kell megtenned, vagy késő lesz!
Edward arca megfeszült. Szemében a kétkedés hirtelen valami izzó elszántsággá vált.
Összeszorította a fogát. Aztán éreztem, ahogy hűvös, erős ujjai átfogják égő kezemet, és
megszorítják, hogy ne tudjam elrántani. Aztán a fejét a kezem fölé hajtotta, hideg ajkát a
bőrömre tapasztotta.
Eleinte a fájdalom csak még elviselhetetlenebb lett. Sikoltoztam, vergődve próbáltam
szabadulni a hideg kezek a szorításából. Hallottam Alice-t, amint nyugtatgatni próbált.
Valami súlyos dolog a földhöz rögzítette a lábamat, a fejemet pedig Carlisle fogta két
kőkemény karjának harapófogójába.
Aztán lassanként már nem hánykolódtam olyan hevesen, a kezemet perzselő fájdalom is
egyre tompult. A tűz alábbhagyott, lassanként egyeden parázsló ponttá szűkült.
Ahogy csökkent a fájdalom, úgy homályosult a tudatom. Attól féltem, újra visszazuhanok
a fekete víz mélyére, s elveszítem Edwardot a sötétségben.
- Edward - leheltem, de nem hallottam a saját hangomat. Ok viszont hallottak engem.
- Itt van melletted, Bella.
- Maradj, Edward, maradj velem...
- Veled maradok! - Elgyötört hangja valahogy mégis diadalittas. Elégedetten
felsóhajtottam. A tűz kialudt, és minden fájdalmam
enyhülni kezdett, ahogy lassan ólmos álmosság szivárgott szét egész testemben.
- Sikerült? - kérdezte Carlisle, valahol nagyon messze.
- Tisztának érzem a vérét - felelte Edward csöndesen. - Valóságos morfium.
- Bella! - szólongatott Carlisle. Megpróbáltam felelni:
- Mmmm?
- Kialudt a tűz?
- Igen - sóhajtottam. - Köszönöm, Edward!
- Szeretlek - mondta.
- Tudom - suttogtam végtelenül fáradtan.
És akkor meghallottam azt a hangot, amit a legjobban szerettem világon: Edward csöndes
nevetését. Csak úgy áradt belőle a megkönnyebbülés.
- Bella! - szólított meg újra Carlisle. Nyűgösen pislogtam rá: aludni szerettem volna.
- Igen?
- Hol van édesanyád?
- Floridában - sóhajtottam. - A vadász becsapott, Edward! Megnézte a videóinkat! -
Szánalmasan gyönge voltam még a felháborodáshoz is.
De erről eszembe jutott valami.
- Alice! - Megpróbáltam kinyitni a szememet. - Alice, a videó... ismert téged, Alice,
tudta, honnét jöttél! - suttogtam izgatottan.
Benzinszagot érzek - tettem hozzá csodálkozva, már amennyire az agyamat lassan betöltő
köd engedte.
- Ideje elvinnünk innen - közölte kurtán Carlisle.
- Nem, én inkább aludni szeretnék! - siránkoztam.
- Nyugodtan alhatsz, kedvesem, majd én viszlek! - nyugtatgatott Edward.
És végre a karjaiban voltam, a melléhez szorított - lebegtem, és már nem fájt semmi.
- És most aludj, édes! - hallottam még kedves szavait, aztán mély álomba zuhantam.
CREPUSCOLO-ALKONYAT
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Csengőhangok Mobilodra
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
World Clock 
