|
Maradj velem
Arielle 2010.04.10. 11:24
szerző:Arielle
 blogja:Katt ide
Maradj velem
18-20.fejezet
18.fejezet
Alice hangja sikolyként hasított a fejembe, ahogy a nevemet kiabálta gondolatban. Attól tartva, valami vissza fordíthatatlan dolog történt valakivel, erősen rá koncentráltam.
"Bella eltűnt..." - suttogta immár szégyenkezve, majd megmutatta, hogyan verte át őt szerelmem, és azt a látomást is, mely szökése után jelentkezett. Bella anyja nem lesz ott Pheonix-ben, csak Laurent, és ha nem ér oda valamelyikőnk időben, meg fogja ölni a szerelmem.
Emmett huppant le mellém a faágra, megszorította a vállam, majd magára hagytam. Rendes volt tőle, hogy vigyáz addig Charlie-ra, míg én megpróbálom megmenteni ezt a kelekótya lányt. Futni kezdtem teljes erőből, ahogyan csak tudtam. Éreztem, hogy mögöttem jócskán lemaradva követ a családom egy része. Orromba beszivárgott Esme, Carlisle, Alice és Jasper illata. Rosalie minden bizonnyal képtelen volt otthagyni Emmett-et egyedül, tartott tőle, hogy esetleg Victoria megsebesíti. Nem ítéltem el érte, számomra is fontosabb lenne a szerelmem, mint egy másik lény.
Én voltam a leggyorsabb ötünk közül, idővel olyan távolságba kerültem a többiektől, hogy már nem is láttam őket, és illatuknak is inkább csak az emléke élt bennem. Phoenix-be érve hamar megtaláltam a balett stúdió épületét, nagy segítség volt, hogy időközben besötétedett, így szerencsére nem vette észre senki, ahogy egyik ház tetejéről átugrok egy másikéra. Láttam a Volvo-mat a parkolóban, immár biztos lehettem benne, hogy Bella itt van, csak abban nem, hogy milyen állapotban. Éreztem Laurent jellegzetes szagát, és Bella rózsa parfümje is körbeölelt, ahogy beléptem az ajtón. Jeges rémület fogott el, amint megpillantottam életem egyetlen értelmét annak a mocsoknak a karmai közt. Nem engedhetem, hogy bántsa őt!
- Nem sokára megszűnik minden fájdalom... - suttogta Laurent, majd belemélyesztette fogait Bella nyakába. Hallottam, mennyire élvezi kedvesem vérének ízét, ettől pedig még dühösebb lettem, mint voltam. A vér utáni vágy engem is megbénított egy pillanatra, de a Laurent iránt fellángoló gyűlöletem legyőzte azt.
Bella kapálózott a kezei között, láttam az arcán a megfogalmazhatatlan szenvedést, amit a harapást okozott. Előrelendültem, megragadtam Laurent tarkóját, lerántottam kedvesemről, és a terem másik végébe hajítottam őt. Bella magatehetetlenül rogyott össze a padlóra, szemei fenn akadtak, tudtam, nem lát engem. Ordított a kíntól, nyögdécselt, és még sikított is. Legszívesebben cseréltem volna vele. Kiállnék érte bármit, csak neki ne kelljen szenvednie!
- Bella... - súgtam neki nyugtatólag, de a keserűség mégis benne maradt a hangomban. Hirtelen felkaptam őt a karjaimba, majd az ablak felé akartam indulni vele, de Laurent épp az utolsó pillanatban megállított, nekilökött az egyik tükörnek. Éreztem, hogy a szilánkok beterítik a testünket, és láttam, hogy Bella sérülései fokozódtak, de nem tudtam mást tenni, mint szembe szálltam Laurent-tel. Kicsit megnyugodtam, mikor észrevettem a családtagjaim megérkezését, és még láttam, ahogy Alice gyengéden megérinti kedvesem arcát.
- Semmi baj, Bella... - suttogta neki kedvesen. Laurent kihasználta az aggodalmam, és mielőtt még szembe kellett volna néznie ötünkkel, kitörve az ablakot elmenekült. Jasper rögtön utána iramodott, és Esme is követte volna, de pár pillanatig még ingázott a kijárat és Bella közt, mintha nem tudta volna eldönteni, mi a fontosabb ebben a helyzetben. Aztán vett egy mély levegőt, aranybarna tekintetével szinte végigsimított Bella arcán, majd Jazz és Laurent után indult.
- Elégek! - ordította Bella, kizökkentve gondolataimból. Laurent megharapta őt, de én félbe szakítottam, így valószínűleg a méreg bejutott a szervezetébe.
- Carlisle... - motyogta Alice idegesen. - A vére... tele van méreggel...
- Érzem én is a szagát annak a mocsoknak... - felelte apám, majd letérdelt kedvesem mellé, és megvizsgálta a nyaksebét. - Edward, kérlek, ne lélegezz. - szólt felém, mire rádöbbentem, hogy eddig úgy álltam a terem közepén, mint aki bármelyik pillanatban rátámadhat a kíntól vonagló lányra. Elszégyelltem magamat, bűntudat mardosta a szívemet. Bár normális ember lehetnék, és nem kéne folyton küzdenem a vér utáni vággyal. Miért az ő vérének tudok csak ilyen nehezen ellenállni? A fenébe az egésszel! Bella életem szerelme, a legfontosabb nő a világon, én pedig itt állok, mint egy kőszobor, nehogy baja essen miattam.
Már megsérült, és én segíteni akarok valahogy rajta. Alice hirtelen odaszaladt hozzám, átölelt, én pedig mélyen beszívtam az ő illatát, aztán nem vettem több levegőt. Húgom megfogta a kezem, viszonozta hálás pillantásom, majd odavezetett szerelmemhez.
- Pár perc, és elkezd átalakulni. - közölte Carlisle érdes hangon.
- Meg fog történni mindenképpen, Edward. - pillantott rám Alice félve. - A látomásom ugyanolyan tiszta maradt, attól függetlenül, hogy ő még hezitál...
- Megígértem neki, hogy ő dönthet. - mondtam összetörten, és megfogtam kedvesem kezét. Sosem bocsátaná meg, ha én döntenék helyette, és a beleegyezése nélkül elszakítanám a szüleitől. Nem akarom, hogy nehezteljen rám, vagy meggyűlöljön, így semmiképp sem hagyhatom, hogy átalakuljon. - Ki kell szívni a mérget a véréből. javasoltam, majd megsimogattam arcát. Apró gesztussal válaszolt, tudtam, hogy hall engem. - Maradj velem, szerelmem! - kértem őt az utolsó adag levegőmmel.
- Majd én. - vállalta magára Alice. - Edward nem tudná abbahagyni...
- Alice, te még sosem kóstoltál emberi vért, ez veszélyes... - vetette ellen Carlisle.
- Bella a testvérem! - nézett vissza apánkra szikrázó szemekkel, majd ráhajolt a nyakára, és addig szívta a vérét, amíg Carlisle nem szól neki, hogy megtisztult. A csöppnyi kis Alice is megingott egy pillanatra ugyan, de apánk hangjára szinte erővel ellökte magát Bella testétől, hozzám bújt, és nagyokat lélegzett az én illatomból. Átkaroltam őt az egyik kezemmel, nehogy elgyengüljön, másikkal pedig még mindig szerelmem kezét fogtam. Carlisle gyors ellenőrző vizsgálatokat végzett, majd kérte, hívjunk egy mentőt.
- Kitalálunk majd valami sztorit az itteni orvosoknak, nem lesz gond. Vért kell kapnia, és steril helyen kell kiszedegetni a szilánkokat a bőréből. A vállát helyre rakom, míg ideérnek az orvosok. - mondta, majd miközben Alice telefonált, felültette Bella-t, én megtámasztottam a hátát, ő pedig egy-két erőteljes mozdulattal a helyére tette a kimozdult csontokat. - Szerintem nem tört el, csak megrepedt, de majd a röntgen többet mond.
Ő ment a mentőautóval, mi Alice-szel a Volvo-ba pattantunk, és követtük a szirénázó autót. Húgom közben sem volt tétlen, felhívta Charlie-t, és közölte vele lánya balesetét.
- Legalább nem Victoria után koslat majd az erdőben. - vont vállat rosszalló pillantásom láttán.
A kórházban felgyorsultak a dolgok, több orvos is összeszaladt, hogy ellássa az eszméletlen Bella-t. Ez az időszak szinte összefolyt bennem, csak álltam ott, és vártam, hogy tegyék a dolgukat az emberek. Mikor végeztek kedvesemmel, betolták egy kórterembe. Nem tért ugyan magához, de én oda ültem mellé, és fogtam a kezét. Rengeteget beszéltem hozzá, bár nem tudom, hallotta e szavaimat. Charlie pár órával Alice telefonja után befutott, őt pedig egy óra késéssel Reneé követte.
Egymás mellett ültünk így, hárman, néztük a csokoládébarna hajat, az összeszabdalt nyakat, a hosszú szempillákat, a kis sebeket, a sötét szemöldököt...
Vártuk, hogy az általunk oly nagyra tartott személy végre felébredjen.
19.fejezet
Két napja érkeztünk meg Forks-ba. A tanév befejeződött, mindenki a bálra készülődött, amit az iskolában szerveztek ennek örömére. Bella csaknem teljesen felépült, sokat kellett pihennie az elmúlt időszakban. A nyakán még látszottak a harapásnyomok, és látszani is fognak, míg él. A bőrének, azon a helyen mindig hűvösebb lesz a hőmérséklete. Gyűlöltem ezért a hegért Laurent-et, és megfogadtam, amint kicsit rendeződtek a dolgok körülöttünk, el fogom kapni, és megfizet minden bűnéért, amit elkövetett ellenünk. De Tanya lesz az első...
Bella válla is rendbe jött, bár Carlisle javaslatára, még felkötve tartottuk, nehogy megerőltesse. Apró sebei, melyeket a szilánkok okoztak begyógyultak, s kék-zöld foltjai is szépen besárhultak, a legtöbb már nagyjából teljesen eltűnt.
Minden éjszakát együtt töltöttünk, vigyáztam kedvesemre. Sokszor voltak rémálmai ezekkel a vámpírokkal, de igyekeztem megnyugtatni. Alice szinte az őrületbe kergetett nagy igyekezetével, hogy eltitkolja előlem a bállal kapcsolatos látomásait. Fejben egyfolytában a szorzótáblát mondogatta, ami nem zavart volna annyira, ha nem kiabálva, vagy épp sikítva teszi. Ahogy közeledtünk a nagy naphoz, annál nagyobb volt az ő erőfeszítése, és többször zavart el Bella közeléből, mint szerettem volna. Ruhákat próbáltak, cipőket, kiegészítőket válogattak...
Charlie és én egyre türelmetlenebbül ültünk a nappaliban. Szokatlan volt tőle, hogy nem figyelt a meccsre, folyton a lépcső felé kacsintgatott, míg én le sem vettem onnan a szemem. Mindketten Bella-t és Alice-t vártuk, akik hamarosan meg is jelentek.
Kedvesem elragadóan festett. Kék, pántos ruha volt rajta, magassarkú cipő, és Alice szépen ki is sminkelte, haját még jobban behullámosította. Gyönyörű volt, még a vállát rögzítő kötéssel együtt is. Charlie felállt, odament a lányához, de én még mindig csak ültem a fotelben, és meredten néztem őt. Alice gondolatban kacagva unszolt mozgásra. Felálltam, és odaléptem hozzá én is.
- Remélem, jól érzed majd magad. - mondta Charlie, majd megölelte Bella-t.
- Kösz, Apa. - mosolygott kedvesem, majd felém pillantott. - Hogy tetszem? - kérdezte félszegen.
- Szóhoz sem jutok... - böktem ki nagy sokára. - Gyönyörű vagy, Bella.
Kicsit elpirult, mire rámosolyogtam, és végig simítottam az arcán. Charlie zavarba jött, ezért inkább kiment a konyhába, Alice pedig gondolatban közölte, hogy ha nem indulunk, elkésünk, és már el is suhant Jasper-hez. Karomat nyújtottam kedvesem felé, mire ő megfogta a kezemet, és elindultunk a kocsim felé. Elköszönt apjától, én pedig segítettem neki beszállni. Az utat csendben tettük meg, fogtuk egymás kezét, én pedig igyekeztem nem elmerülni csokoládébarna szemeiben, hanem többnyire a vezetésre koncentrálni.
Parkolás után gyorsan megkerültem az autót, karomba vettem kedvesem, és kiemeltem az ülésről. Csilingelő kacagása szebb volt számomra mindennél. Majdnem elveszítettem őt, így azóta még jobban ragaszkodtam hozzá.
- Edward, a lábamnak semmi baja... - nevetett.
- Tudom, de nincs rá semmi okom, hogy ne akarjalak kényeztetni téged. - nyomtam puszit a halántékára. - Azt akarom, hogy a bálod tökéletes legyen.
- Az lesz... - suttogta a fülembe, teljesen megbabonázva ezzel. Nagy erőfeszítésembe került, hogy a szavaira figyeljek, és ne a lélegzetére, mely végigperzselte márvány bőrömet. - A suli legjóképűbb pasija hozott el magával...
- Boldog vagy? - kérdeztem elmerülve szemeiben. Olyan volt számomra, mint valami drog. Ha vele lehettem, teljesen más voltam, mint egyéként, hagytam magam ellazulni, és jól tudtam érezni magam. Senki más nem tudott ilyen dolgokra sarkallni, csak ő. Felolvasztotta a páncélt, amit magam köré vontam, bejutott mögé, és életre keltette halott szívemet. Néha valóban úgy éreztem, újra elkezdett dobogni, bár tudtam, csak képletesen beszélhetek erről. Én öröklétig élő-halott maradok, míg ő igen nehéz döntés előtt áll. Ember marad, vagy csatlakozik hozzánk...
- Határtalanul. - suttogta. - Vannak pillanatok, mikor félek, de te mindig mellettem vagy, hogy elűzd a rossz álmokat...
- Mindig melletted maradok, hogy elkergessem a rémálmaidat. - feleltem neki.
- Ígérem, hamarosan eldöntöm, mit szeretnék. - tudtam, mire gondol, nagyot sóhajtottam, majd kissé kényszeredetten rámosolyogtam, bár remélem, ez az arcomon nem látszott. Hatalmas csatát vívtam magammal.
- A születésnapodig van még időd elhatározni magad. - feleltem. - Szeptemberben betöltöd a 18-at, idősebb leszel nálam...
- De hisz addig még van 3 hónapom. - csodálkozott. Letettem a földre, karomba vontam, beszívtam rózsa illatát.
- Nem elég, hogy dönts? Több időt szeretnél? - kérdeztem.
- Nem, Edward. Addigra elhatározom magam. Köszönöm... - ölelt meg szorosan. Fejét befúrta a vállamhoz, én pedig belevesztem a haja selymességébe.
- Szeretlek. - nyomtam apró csókot a feje búbjára, majd belekaroltam, és bevezettem a terembe. Az ajtóban lefotóztak bennünket, Bella szélesen mosolygott. Szerettem volna mindig ilyen boldognak látni, de tudtam, belülről emészti magát. Átéreztem én is, mekkora súly van egy ilyen döntést meghozni, de mindketten tisztában voltunk vele, szerelmünk sosem teljesedhet be, míg akadályok vannak kettőnk közt.
Az, hogy én vámpír vagyok, ő pedig ember a legelső fal köztünk. Sokkal erősebb vagyok nála, így nagyon oda kell figyelnem, nehogy durván érjek hozzá. A vére csábítása is gátat emel közénk. Két megoldás létezik számunkra. Vagy átváltozik, vagy elválunk örökre.
Nem akartam, hogy ma ezzel foglalkozzunk. A táncparkettre vezettem, gyengéden átfogtam a derekát, kissé megemeltem, hogy a lábai az enyémre kerüljenek, megfogtam a kezét, és lassú táncba kezdtem vele. Szorosan hozzám bújt, élvezte a tökéletes pillanatot.
- Tudod, hogy a lábamnak nincs baja, és táncolni is tudok... - suttogta.
- Tudom, de így közelebb vagy hozzám... - súgtam vissza, mire elmosolyodott.
Nem tudom, hány számot táncoltunk végig így, teljesen elvsztünk egymásban. Egy idő után félre vezettem, hogy pihenhessen egy kicsit. Leült az egyik asztalhoz, én pedig elmentem, hogy hozzak neki valami innivalót. Jacob Black gondolatai bemásztak a fejembe, hallottam, hogy Bella-hoz igyekszik. Az apja, Billy üzenetét kell átadnia. Megálltam az üdítős pult mellett, kíváncsian vártam, mit akar mondani kedvesemnek.
- Szia Bella. - köszönt, majd leült mellé.
- Jacob... - nézett rá Bella meglepetten. - Hogy kerülsz te ide?
- Belógtam, mert beszélnem kell veled. - felelte. - Apa ígért egy húszast érte, ha átadom az üzenetét.
- Hallgatlak. - mondta kedvesem kissé riadt hangon. Vajon mi futhatott végig a gondolatain? Tudtam, hogy az öreg Black tisztában van a kilétünkkel, és azzal is, hogy újra megkezdődött a Quilite indiánok átalakulása, de arról fogalmam sem volt, hogy esetleg kifogásolnák a kapcsolatomat Bella-val.
- Szóval, az üzenete annyi lenne, hogy légy óvatos. Szerinte Edward nem az, akinek mutatja magát, és bajba kerülhetsz miatta. Aggódik érted. Azt szeretné, ha szakítanátok. - mondta Jacob.
- Értem. - közölte egyszerűen Bella. - És te mit gondolsz?
- Ez nem az én dolgom. Van valami abban a srácban, annyiban igazat adok apának. Folyton úgy néz rád, mintha fel akarna falni...
- Jól megvagyunk, Jake, ne aggódjatok. - mosolyodott el Bella a megjegyzésén. - És kérd el apádtól a pénzt mindenképpen.
- Oké... - mosolygott vissza Jacob, majd rám nézett. Láttam a fejében, hogy bármire képes lenne, hogy kedvesem az övé legyen. Szerelmes volt Bella-ba, és kevésnek tartott engem hozzá. Féltékenység lobbant fel bennem, mely kiült az arcomra is. Egy ideig meredten néztünk egymásra, majd ő visszafordult Bella-hoz. - Kijöhetnél hozzánk a szünetben egyszer-kétszer.
- Persze, szívesen. - mosolygott Bella.
- Megyek, mielőtt észrevesznek. Szia Bella, várunk La Push-ban.
- Szia Jake...
Megvártam, míg elmegy, csak azután tértem vissza kedvesemhez. Átadtam neki az üdítőjét, ő pedig hálásan iszogatni kezdte.
- Egy percre hagylak magadra, és már körbevesznek a farkasok... - jegyeztem meg.
- Jacob jófej, csak az apja üzenetét kellett átadnia. - magyarázkodott.
- Tudom, hallottam. - feleltem, majd újra táncolni vittem.
Késő este vittem csak haza, igazán jól éreztük magunkat. leszámítva Jacob Black megjelenését. Megvártam, míg beszámolt Charlie-nak a bálról, és felment a szobájába. Halkan bemásztam az ablakon, segítettem neki átöltözni a pizsamájába, majd óvatosan lefektettem az ágyába.
Vágytam rá.
Nem a vérére, a testére.
Befeküdtem mellé az ágyba, ő szorosan hozzám bújt, majd érzékien megcsókolt. Zihálva váltunk szét, de hamar úrrá lettünk a szenvedélyen, mielőtt még inkább felfokozódott volna bennünk. Kicsit távolabb húzódtam, Bella arcát kezdtem simogatni.
- Elvesznék nélküled. - mondta kedvesem.
- Akkor maradj velem. - feleltem.
- Szeretlek. - mondta, miközben arcát mellkasomba temette. Egy pillanatra a szégyen pírját láttam a bőrén, de nem szólaltam meg inkább. Nem akart most válaszolni még, én pedig semmiképp sem szerettem volna ráerőltetni valamit, amiről még maga sem tudta eldönteni, hogy akarja e. Átöleltem, halkan dúdolni kezdtem a fülébe, hogy elaludjon, s közben azért fohászkodtam, nehogy valami vagy valaki elszakítsa tőlem.
Sosem éltem át olyan örömöket, és boldogságot eddigi életemben, mint amit mellette tapasztaltam meg. Szükségem van a szerelmére, és nem fogom engedni, hogy bármi elragadja tőlem őt. Belesimult az ölelésembe, édesdeden szuszogott, többször is kimondta álmában a nevemet.
- Maradj velem... - suttogtam, majd apró csókot nyomtam a homlokára.
20. fejezet
A nyarunk csodálatos volt, rengeteg időt töltöttünk együtt Bella-val és a családommal. Ő elment Floridába Reneé-hez is egy hétre, amit én szintén vele töltöttem, bár az anyja tudta nélkül. Ott állandóan sütött a nap, semmiképp sem mehettem volna vele nappal sehová, és ezt túl kockázatosnak tartottuk kimagyarázni.
Az átváltozást azóta se ő, se én nem hoztuk szóba. Nagyon szerettem volna, ha minél hamarabb túl esünk rajta, de megígértem neki, hogy a születésnapjáig gondolkodhat rajta. Jasper a kérésemre figyelte az érzelmeit, de semmi újdonság nem merült fel benne.
Jazz azt mondta, érzi, hogy Bella végtelenül szerelmes belém, nem volna képes nélkülem élni. De nagyon zavart a lelke, szinte megállás nélkül az ajánlatunkon töpreng, és latolgatja a lehetőségeit. Sajnáltam, hogy ennyire emészti magát, de semmivel sem tudtam könnyebbé tenni a helyzetet. Ha még több időt adok neki, még tovább fog örlődni, és hosszú ideig nem tud majd emiatt felhőtlenül boldog lenni. Tudtam, hogy helyesen fog dönteni, és Alice is megerősített benne, mivel még mindig élénk volt ama látomása, mi szerint Bella közénk fog tartozni.
Újra elkezdtük az iskolát, immár sokadszor végzősök lettünk. Bella számára ez volt az első ilyen alkalom, így emlékezetessé szerettük volna tenni. Alice teljesen bezsongott. amint látomása lett Bella szülinapja kapcsán, és a tanév kezdete óta hozzá sem lehetett szólni, annyira izgatott volt, hogy semmi és senki nem érdekelte, csak Bella partija. A Cullen-házba szervezte, csak mi 8-an leszünk jelen. Folyamatosan faggatta kedvesemet az elmúlt napokban a dekorációval kapcsolatban, a menü miatt, és megkérte, hogy írjon össze egy ajándéklistát is, amit ő azonnal felháborodva elutasított.
- Ha valaki szeretne nekem ajándékot venni, vegyen. Nem fogom megszabni, hogy mit... - fújtatott.
"Hogy lehet valaki ennyire szerény? Bár nekem mondana valaki ilyet..."
- Alice, te nem is ünnepled a szülinapod... - nevettem. - Bármit szeretnél kapni, szólj nekem bátran, és megveszem!
Sosem tudom megháláni neki eléggé, hogy összehozott Bella-val, és hogy olyan jó volt a kedvesemhez. Bella egyke volt, Alice jelentette számára az eszményi nővért. Imádták egymást, és még akkor sem voltak képesek hajba kapni, amikor Alice ilyen messzire ment. Bella mindig nagyon finoman szerelte le, ha esetleg túlzónak találta a kis manó terveit.
Bár Bella kérte, hogy én ne vegyek neki semmit lehetőleg, nem tudtam ellenállni, ezért rendeltem számára egy vadonat új, kétszemélyes sötétszürke Mercedes-t. Chevy-jét már ősöregnek, és roppant balesetveszélyesnek tartottam, és ugyan kicsit tartottam attól, mit fog szólni hozzá, mivel Alice nem volt hajlandó elárulni, azért én győzködtem magam, hogy helyes döntés volt megvenni neki.
Szeptember 13-án reggel kivételesen nem mentem el Bella-ért, vadásztunk a családdal, nehogy valami probléma adódjon a bulin. Kicsit késtünk, ezért gyorsan leparkoltam a szokásos helyemre, és kiszálltam a Volvo-mból. Tekintetemmel rögtön kedvesemet kerestem, meg is találtam hamar. Chevy-je a parkoló másik felében állt, ő a platón ücsörgött könyvvel a kezében. Elindultam felé, ő pedig szélesen mosolygott. Megálltam közvetlenül előtte, térde a combomnak nyomódott.
- Boldog születésnapot. - mondtam, majd megragadtam a lábait, széttártam őket, és közéjük furakodtam. Gyorsan reagállt, összekulcsolta lábait a derekam körül, kezeit a nyakam köré fonta, és várakozóan felém nyújtotta ajkait. Nem tudtam ellanállni, de nem is akartam. Szenvedélyesen megcsókoltam, közben a hátát simogattam, időnként beletúrtam a hajába. Csókunk hosszúra nyúlt, melyet igazából a nyári szünetnek köszönhettünk. Hála a rengeteg együtt töltött időnek, fejlődött az önuralmam. Igazából egyre kevésbé zavart a nyakán lüktető verőér, és "nehezebb" napjait is minden távolságtartás nélkül képes voltam átvészelni.
Átléptünk ezáltal egy újabb fokozatra. Sokkal több ideig voltunk képesek elmerülni egymásban, mint eddig, és kezdtünk egyre merészebbek lenni. Vágytunk egymásra. Én viszont egyértelműen közöltem Bella-val, mikor felvetette a szex-témát, hogy amíg ember, nem vagyok hajlandó kockáztatni az életét emiatt. Féltem, hogy régóta féken tartott szenvedélyem miatt súlyos sérüléseket, zúzódásokat okoznék neki. Nem tudnék tükörbe nézni, ha fájdalmat okoznék neki.
Ő szakította meg a csókot, zihálva bújt hozzám. Arcát a mellkasomhoz simította, karjai a derekamra csúsztak a nyakamból.
- Köszönöm. - suttogta.
- Milyen érzés 18 évesnek lenni? - kérdeztem. Én sosem tudom már meg, örökké 17 maradok. Nem bántam, hogy Bella gyakorlatilag idősebb lett nálam, nem látszott ebből rajtunk semmi. Pár évig ez még így is maradna, így lenne ideje elrendezni egy-két dolgot, mielőtt belép a családunkba.
- Izgatott vagyok. - vallotta be, és én tudtam, Alice esti partijára gondol, bár még most sem láttam bele a fejébe. - Nagyon király érzés, hogy fiatalabb pasival járok. - kuncogott. Valamiért nem lepődtem meg, hogy egy kicsit távolabbról Jazz nevetését is hallani véltem.
- Hát, ha valós adatot akarsz, inkább 109 éves vagyok, mint 17... - suttogtam a fülébe, mire abbahagyta a kuncogást egy pillanatra.
- Nehogy elmondd ezt valakinek, Edward! - nézett rám komoly arccal. - Még lecsuknak pedofília vádjával. - nevetett újból. Bár nem nagyon szerettem, ha rajtam élcelődik, kacagása elfeledtetett velem mindent. Szerettem hallgatni, ahogy nevet. Ilyenkor pár pillanatra megfeledkezett a rémálmairól, Victoria-ról, Laurent-ről, és a választásról.
- Vagy téged tartanának bolondnak, amiért egy ilyen öreg pasival jársz. - viccelődtem én is végül.
- Még jó, hogy ilyen fiatalos vagy, Edward. Nem fognak rájönni, hogy... - nem tudta befejezni, Alice trappolt oda hozzánk.
- Bella! Edward 7-re érted megy. Az ágyadra tettem a ruhádat, légy szíves azt vedd fel. - hadarta. - Most mennem kell, elkések óráról!
- Szia Alice. - köszöntünk el, majd mi is elmentünk órára.
A nap további része eseménytelenül telt, bár rengeteg házi feladatot kaptunk. Sokan felköszöntötték, de tudtam, ő legjobban a család köszöntését várja. Az utolsó óránk után hazavittem, Charlie már várta őt. A különleges alkalom okán rendelt ebédet a helyi étteremből, hogy ne Bella-nak kelljen főznie ma, és még egy süteményt is elővarázsolt a hűtőből egy szál gyertyával. Szerény volt, de Bella igazán meghatódott a figyelmességén.
- Reméltem, hogy örülsz majd. - felelte zavartan Charlie, mikor lánya szipogva megölelte. - Boldog szülinapot. - mondta, majd átadott neki két csomagot. Bella izgatottan kibontotta őket, egy fényképező és egy album. - Anyádtól és tőlem. - közölte tárgyilagosan apja. - Megörökíthetnéd az utolsó éved.
- Köszönöm, ez csodás! - lelkesedett kedvesem, majd egyől le is fényképezte apját, majd engem is. Egy rövid beszélgetés után felmentünk a szobájába, és elővettük a könyveinket, füzeteinket, hogy nekiálljunk a leckének. Én körülbelül 5 perc alatt végeztem, mire bosszúsan méregetett. - Ez csalás... - jegyezte meg.
- Nem tehetek róla, hogy egy picit gyorsabb vagyok nálad. - kuncogtam. - Ha szeretnéd, megírom a tiédet is, elvégre ma a te napod van. Így maradna időnk megnézni a Rómeó és Júliát is, amit irodalomra adtak fel.
- Rábeszéltél. - nyomta a kezembe füzeteit, mire én pontosan leutánozva gyöngybetűit, megírtam a feladatait.
Charlie elment dolgozni, így lementünk a nappaliba, Bella előkereste a héten kikölcsönzött dvd-t, betette a lejátszóba, elindította, majd odakucorodott mellém a kanapéra. Sokszor láttam már a filmet, így nem igazán figyeltem a sztorira, inkább az ő érzéseit tanulmányoztam. Nagyon édes volt, ahogy meghatódva nézte a képsorokat. A film végén már potyogtak a könnyei.
- Igazán gyönyörű... - jegyezte meg, majd megtörölte nedves arcát.
- Kicsit irigylem Rómeót. - feleltem töprengve.
- Júlia tényleg nagyon szép nő... - mondta kissé emelt hangon.
- Nem azért, te butus. - mosolyogtam. - Az öngyilkosság miatt. Számunkra ez szinte lehetetlen dolog. Emlékszel arra, amit Carlisle-ról meséltem, ugye? Ő kipróbált szinte minden lehetőséget ezzel kapcsolatban, de hasztalanul.
- És ugyan mi okod lenne öngyilkosságon töprengeni? - kérdezte elkomorulva.
- Mikor Laurent beléd mart, sok dolog átfutott az agyamon. Megrémültem, hogy meghalsz. Nem lennék képes nélküled élni, Bella. Ha valami történne veled, ha nem léteznél többé, én sem akarnék már élni tovább.
- De hát nem tudsz meghalni... - felelte bátortalanul.
- Csak ha egy másik vámpír széttép. - adtam meg a választ. - Akkor arra gondoltam, megkérem Jazz-t, vagy Emmett-et, de ők sosem tennék ezt meg nekem. Mindenképp a Volturihoz fordulnék.
- Ők kik? - kérdezte.
- Carlisle élt velük pár évszazada. Olaszországban van a székhelyük, ők a legidősebb fajtársaink a földön. Tulajdonképpen amolyan uralkodócsalád. Három férfi, Aro, Caius, és Marcus áll az élükön. Nincs sok törvényünk, igazából egyetlen egy: titokban kell tartanunk a létezésünk. Ha ezt valaki megszegi, ők gondolkodás nélkül végeznek az illetővel. Ha meg akarnék halni, csak besétálnék Volterrába, megmutatnám magam a fényben, és már eléjük is kerülnék kivégzésre.
- Ne is gondolj ilyenekre, Edward! Most az én szülinapom van, és ha sürgősen nem öltözöm át, elkésünk... - pillantott az órára. - Kérlek, ne is beszélj nekem többet erről! Nem bánthatod meg ennyire a családodat! Ha velem történne valami, neked vissza kéne térned a régi életedhez. Különben kísértenélek... - mondta komolyan, majd felszaladt átöltözni.
- Már nem tudom, milyen nélküled élni... - suttogtam. Tudtam, ő már nem hallja.
Alice teljesen bezsongva fogadott bennünket. Kicicomázta a nappalit, mindenütt konfetti és szerpentin volt, és még egy nagy felirat is: "BOLDOG SZÜLINAPOT, BELLA!" A különleges alkalomra Rose és Emmett is hazajött utazásáról. Rosalie igazán kitett magáért, megölelte Bella-t, és még egy mosolyt is megeresztett felé. Átadta férjével közös ajándékát, Bella izgatottan kibontotta. Egy teljes sminkfelszerelés volt, a legjobb márkákkal összeállítva, gondolom, maga Rose válogatta össze.
- Köszönöm szépen! - hálálkodott Bella. Még egyszer megölelte Rose-t és Emmett-et is, puszit nyomott arcukra, majd várakozóan felém fordult.
- Az én ajándékom kicsit nagyobb, ezért le kell jönnöd velem a garázsba. - mondtam kicsit félénken.
- Edward, mondd, hogy nem autót kapok... - nyögte.
- Nem autót kapsz. - teljesítettem kérését mosolyogva. Lementünk a garázsba, felkapcsoltam a lámpát. A sötétszürke Mercedes ott állt, egy nagy piros szalaggal átkötve.
- Az előbb azt mondtad...
- Amit kértél, kedves.- nevettem. - Mondd, hogy legalább egy kicsit tetszik... - kértem.
- Viccelsz? Ez gyönyörű! De nagyon drága lehetett...
- Ne foglalkozz az árával. Szeretném, ha használnád, és örülnél neki! - nyújtottam át a kulcsot, mire megölelt. - Gyere, menjünk vissza, mert Alice lassan kigyullad...
- Nagyon fel van dobva... - jegyezte meg Bella.
- Csodálod? Mi nagyon régóta nem tartunk szülinapot...
Esme és Carlisle ajándéka egy szép, smaragdköves nyaklánc volt hozzá illő karkötővel és fülbevalóval. Ezen legalább annyira meghatódott, mint az autón. Még könnyei is kibuggyantak a szeméből. Alice lépett hozzá oda utoljára.
- Jasper-től és tőlem. - adta át a kis csomagot. Bella óvatosan lehúzta róla a szalagot, majd mohósága eluralkodott rajta, és egy mozdulattal letépte róla a csomagolópapírt.
Hirtelen nem tudtam pontosan, hogy mi is történt, olyan gyorsan zajlott le az egész. Bella felvágta az ujját a papírral, melyből kövér vércseppek hulltak alá a padlóra. Csak az ösztöneim vezettek, mikor támadóállásba helyezkedtem, felmorogtam. Fogaimat elővillantva egyből megeredtem Bella felé, de időközben Jasper is pont így cselekedett. Alice szerencsére gyorsan reagált, nagyot taszított rajtam, Rosalie pedig megragadta Jasper karját, és Emmett segítségével lefogta. Én még ekkor sem tértem magamhoz, villám gyorsan felpattantam, és kicselezve Alice-t, Bella előtt termettem. Arcába morogtam, fogaimmat vészesen közel csattintottam össze az arcához, mikor Carlisle hirtelen ott termett, és ellökte a közelemből Bella-t. Alice és Esme megragadtak, Carlisle próbált csitítgatni, de egyre jobban éreztem a bódító illatot.
Egyszerre pillantottunk Bella felé. Amikor Carlisle ellökte, felborította az asztalt, amin egy nagy váza állt. A kristály egy nagyobb szilánkja vastag vágást ejtett a karján. Rémülten, könnyes arccal térdelt a padlón, olyan tekintettel nézett rám, amilyen csak rémálmai után szokott előfordulni.
Én lettem a legújabb rémálma...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Csengőhangok Mobilodra
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
World Clock 
