|
Cullenék a kezdetektől 12-14
Cárliiii 2010.03.29. 14:25
szerző: Cárliiii blogja: katt ide
Cullenék a kezdetektől
A nagy nap
Meglepetések
Játékok 12. fejezet
A nagy nap
- Az lehetetlen. Ez nem lehetek én. – suttogtam. Körbenéztem. Alice csillogó szemekkel nézett rám, Rose szeme pedig meghatottságot tükrözött. Valóban ő én lennék?
- De. Bella, ez te vagy. – mosolygott Rose.
- Köszönöm! – feleltem meghatottan, majd a nyakukba ugrottam. A ruhám valami csodálatos volt. Szinte leírhatatlan. Az anyaga különleges, és mintha rám öntötték volna. A bal vállamról egészen a derekamig jön a ruha, mely gyönyörű rózsákat formál. A jobb vállamat szabadon hagyták, a rózsás anyag ott a mellemről kanyarodik el a bal derekamra. A hasamnál egy félhold alakú csík szabadon van hagyva. A ruha körülbelül combközépig feszes, onnantól fürtökben omlik le. A fülemben egy esőcsepp szerű fülbevaló volt, amely a fényben ragyogóan szikrázott. Úgy éreztem magam ebben a varázsaltos ruhában magamat, mint egy tündér. Úgy is néztem ki. Alice ruhája is káprázatos volt. Halvány rózsaszín ruha, nagyjából combközépig feszes volt, onnantól, szabadon omlott le, és a padlód súrolta. Melle alatt egy vastag fekete öv volt. Gyönyörű összhatást keltett a porcelán fehér bőrével. Rose nem hazudtolta meg magát. Tűz piros ruhát vett fel. A hasa közepéig feszes volt, onnantól egy feszes vonalban omlott le. Mélyen dekoltázsos volt. Bal vállától a hasa közepéig flitterek díszítették a ruháját. – Gyönyörűek vagytok! – suttogtam meghatottan, és éreztem, hogy a könnyeim eláztatják az arcomat.
- Te is Bells! – mondta csöndesen Alice – De sss, ne kenődjön el rögtön a szemfestéked. – mosolygott meghatottan, majd hideg ujjával óvatosan letörölte a könnycseppjeimet.
- Itt az idő? – szipogtam.
- Itt. – sóhajtotta Alice. Megfogta a kezemet, Rose a derekamat, majd megindultunk kifelé. Kint egy nagy limuzin várt ránk. De most ez sem érdekelt. Felhőtlenül boldog voltam. Soha életemben nem éreztem még ennyire csontig hatoló boldogságot. Már szinte fájt.
- Hová megyünk? – kérdeztem kíváncsian.
- Templomba. Hová mennénk szerinted? – kacagott Alice.
10 perc utazás után megálltunk egy templom előtt. Nagyon rusztikus volt. Az egész várszerű volt. A téglák fehérre voltak meszelve. A vendégek már megjöttek. Mindenki kocsiját láttam. A gyomron ideges rángatózásba kezdett. Itt vagyok. Az esküvőmön. Olyan hihetetlen. Edward a férjem lesz. Örökké. Csak az enyém. Csak az övé. Csak a miénk. Éreztem, hogy a szívem egyre jobban kalimpál, és én meg egyre jobban izzadok.
- Nyugodj meg. Lélegezz mélyeket. Le fogod így izzadni a sminkedet. – mosolygott Alice. Majd kiszállt a kocsiból, és engem is kisegített. Rose már a templom ajtaja előtt várt minket.
- Rendben leszek. – sóhajtottam. Elindultunk a templomhoz. Rose mellett megpillantottam Charlie-t, aki szintén nagyon idegesnek tűnt. Egy új, sötét barna öltönyt viselt, tört fehér inggel, viszont a nyakkendője a régi volt. Kitárta felém a karját, én meg belekapaszkodtam. Beléptünk az előcsarnokba. Alice intett a zongoristának, mire ő rákezdett a nászindulóra. Egyre idegesebb lettem. Alice és Rose, a két gyönyörű koszorúslányom betáncolt előttem. Charlie izgatottan belesuttogta a fülembe:
- Itt az idő bébi!
- Tarts erősen, apu! – mosolyogtam rá – Ne hagyd, hogy elessek.
Nem hagyom. – felelte komolyan, mire bevezetet. Mikor beléptünk, mindenki felállt. Edward ott állt, a hosszúfolyosó végén. Mikor megpillantott, a szája elkerekedett, majd egy elégedett pillantást küldött felém. A vendégek közül szinte mindenkit ismertem. Itt volt Victoria, Angela, Jessica, Mike, Ben, Esme, Carlisten, Japser, Emmet. És Reneé. Az én kelekótya anyukám, akinek a szemébe most csak meghatottságot és szeretetet láttam. Sok ismerőst láttam még. Persze láttam olyanokat is, akiket nem ismerek. Kínzó lassúsággal haladtunk előre. Hogy eltereljem az idegességről a figyelmemet megfigyeltem a ruhákat. Vicknek egy lila pántnélküli, Angelának egy káprázatos sárga földig érő, Jessicának egy habos babos rózsaszín ruhája volt. Úgy nézett ki, mint egy Barbi baba. Esme csodálatos volt. Combig érő sötétlila szatén ruhát viselt, aminek derekán egy nagy masni volt. Reneé egy kék ruhát viselt, mely a hasa közepéig szorosan simult kecses, törékeny alakjához, onnantól szabadon omlott le a földig. Mike teljesen hétköznapian nézett ki. Szürke öltönyt viselt, fehér inggel, nyakkendője nem volt. Benen egy egyszerű fekete szmoking volt csokornyakkendővel. Carlisten egy hagyományos fekete öltönyt viselt, amely tökéletesen kihangsúlyozta bőre fehérségét. Japsernek egy régi szabású fényes barna öltönye volt, mely alatt egy krémszínő gombos mellényt viselt. Emmet, kedvenc sógorom – nem sokára – lazábbra vette a figurát. Egy modern, sötétkék csíkos öltönyt viselt, fehér alapon sötétkék kockás inggel. Legutoljára hagytam mindközül e leggyönyörűbbet. Edwardot. Éjfekete szmokingot viselt tört fehér gombos mellénnyel és nyakkendővel. Ezek alatt egy hófehér inget viselt. Hófehér bőre szinte világított.
Észre sem vettem, hogy már ott állok előtte. Kezét kitárta felém. Charlie bele helyezte kezemet a hűvös tenyerébe. Edward a fülembe suttogta „Örökké az enyém vagy”. Majd mosolyra húzta száját, és elhúzódott. A pap csodás beszédet tartott. Abban a pillanatban, amikor befejezte a mondanivalóját, búcsút mondtam a régi életemnek, ami most ért el a rendeltetési helyére. Belenéztem Edward ragyogó, diadalmaskodó szemébe. Próbáltam nem sírva fakadni, amíg nem mondtam ki a kötelező szót.
- Akarom – suttogtam
- Akarom – mondta.
A pap férj és feleséggé nyilvánított minket. Próbáltam megérteni, keresztül a könnyeim árján, a szinte lehetetlen tényt, hogy ez a különleges személy hozzám tartozik, arany szemeivel úgy nézett rám, mintha ő is könnyezne, bár ez a dolog nem volt lehetséges. Lehajolt az arcomhoz, és én lábujjhegyre álltam, a karjaimat - csokrostól és mindenestől – a nyaka köré fontam. Gyengéden csókolt meg, elfelejtkeztem az emberekről, a helyről, az időről, a jelenről… csak azt tudtam, hogy ő szeretett, hogy akart és én is akartam őt. Ő kezdte a csókot, és abba is akarta hagyni, de én nem engedtem. Belekapaszkodtam, de ekkor Emmet felől egy halk kuncogást, és torok köszörülést hallottam, majd egy puffanást egy elfojtott „aút”-t. Gondolom Rose fejbe vágta. Mindig utálja, amikor Emmet gyerekesen viselkedik. Belemosolyogtunk erre a csókunkba, és én óvatosan elengedtem Edward nyakát, majd visszahúzódtunk a helyünkre. A tömeg tapsban és hangos éljenzésben tört ki, nem volt nehéz kitalálnom ki kezdeményezte. Ekkor testünket a barátaink, családtagjaink köré fordítottunk, majd lementünk hozzájuk. Mindenki odacsődült hozzánk, de Reneé ölelő keze talált meg először. Ahogy a fejét a nyakamba fúrta, éreztem, hogy az arca tiszta víz, és ragadós a sós könnyektől. Visszaöleltem, de túl sokan vártak még rám, így kénytelen voltam tovább menni. Sorban ölelt végig mindenki. Legalább olyan 30 – 40 percet tölthettünk itt. Mire kiverekedtük magunkat a tömegből, kint már alkonyodott. Rizst és rózsaszirmot dobáltak ránk, közben éljeneztek. Beültünk Edwarddal a limuzinba, ami mostanra bőven ki volt dekorálva lufikkal. Elindultunk. Fejemet a vállára hajtottam, a szememből pedig kicsordult egy két könnycsepp. Annyira boldog voltam.
- Csak nem sír Mrs. Cullen? – kuncogott a fülembe Edward.
- Nem én. – szipogtam mosolyogva.
- Gyönyörű vagy! –suttogta teljes áhítattal a fülembe.
- Te is! – mondtam meghatottan. Még most is alig hiszem el, hogy ez az Isteni teremtés hozzám tartozik.
Megérkeztünk a szállodához. Gondolom a buli ugyan ott lesz megtartva ahol a lánybúcsúztatóm. Jól gondoltam. Beléptünk a nagyterembe, ami most halvány rózsaszínben és ezüstben pompázott. Gyönyörű volt! Mintha az egész az álmaimból lépett volna ki. Ezt mindenképpen meg kell köszönnöm Alicenek. Hatalmas volt a terem. A vendégek többsége már az asztaloknál ült. Volt előétel, főfogás és legvégül az esküvői torta. Izgultam, hogy Edward, hogy fogja lenyelni. De egyszer azt mondta, olyan, min ha földet ennénk. Én már ettem földet. Nem is olyan rossz… De a félelmem hiába való volt. Edward mosolyogva nyelte le az ő adagját.
Nekünk kellett megnyitni a táncparkettet. Mondhatjuk ezt a menyasszonyi táncnak. Csak én egyedül nem vállalkoztam rá. Elindult egy gyönyörű lassú zene. Természetesen elő zenészek voltak. Alice mindig, mindenre gondol. Miközben táncoltunk mindenki letette a kalapba a pénzt. Ez valamilyen szokás volt. Már keringhettünk egy ideje, mikor valaki türelmetlenül elkezdte kopogtatni Edward vállát. Felnéztem a mellkasáról, mert addig ott pihentem, Charlie volt az. Edward átadott neki, ő meg odament Esmehez, aki ezért meghatottan nézett a fiára. Míg Charlieval bukdácsoltam, körbenéztem. Nem láttam se Mikeot, se Bent, se Jaspert, se Emmetet. Rosszat sejtek. Szerintem készülenk valamire. Torkomban egy hatalmas gombóc nőtt. Charlieval keringtünk egy ideje, mikor ő felnézett és biccentett egyet. Mintha valami jelet kapott volna. Szememmel Edwardot kerestem. Megláttam, szeme idegesen rám villant. Tehát készülnek valamire. Erre egy hatalmas kéz átfogta a derekamat, és a vállára fektetett. Hangosat sikítottam. És elkezdtem rugdalni a „támadómat”. A lábam mintha egy sziklát ütne. Szinte biztos voltam abban, hogy Emmet az. Elkezdett velem emberi tempóban kifelé futni. Felnéztem. Mögöttünk futott Mike, Ben és Jasper. Emmet válláról félszemmel láttam, hogy Edward kevés sikerrel próbálja magát kiverekedni a tömegből.
- Még is mit csináltok? – síkitottam.
- Mennyasszony rablás. – nevetett öblösen Emmet.
- És ha nem tud visszarabolni téged tőlünk Edward, akkor megtartunk. – nevetett Jasper is.
- Ez egy szokás. – mondta Ben.
- Le akarok szállni. – ütöttem Emmet vállát, közben a hátát rugdaltam.
- Csillapodj húgi. – röhögött Emmet. Már majd nem az ajtónál voltunk, amikor a semmiből ott termett Edward, és a karját kitárta értem.
- Azt hiszem győztem. – vigyorgott Edward, és elzárta Emmet útját.
- Ezt meg, hogy…? – kerekedett ki Mike szeme.
- Mi, hogy? – kérdezte ártatlanul Edward. Mike csak legyintett.
- Nem fontos. – Emmet levett a válláról, és beletett Edward kezébe. Fejemet a mellkasának döntöttem. Mire ő a fülembe suttogta:
- Én mondtam, hogy most már az enyém vagy. Nem szép dolog, hogy megpróbálsz megszökni. – csóválta meg mosolyogva a fejét. Felnéztem rá. Még mindig nem tett le. Szeme izgatottan csillogott. Majd az ajka lecsapott az enyémre. Átöleltem a nyakát, és készséges válaszoltam minden mozdulatára. Ez csók kifejezetten komoly volt, még is élénk, lassú és élvezetes. Elfelejtettem, hol vagyok, azt is, hogy valószínűleg mindenki minket néz. Most csak ő létezett és én. Csak mi. Örökké az enyém. Örökké az övé. Örökké a miénk. Most nem húzódott el, nem akarta abba hagyni. Inkább ajka egyre követelőzőbb lett. Nem tudom mennyi ideje lehettünk így, de nem volt ínyemre se abba hagyni, se megmozdulni. Egy szírén hang viszont türelmetlenül toporgott a sarkunkban:
- Bella! Bella! EL kell dobnod a csokrot! Ez tartogassátok a nászútra! Hallod? Még egy csomó mindenkivel nem táncoltál! Gyere már. – rángatta a könyökömet, de én csak leráztam. Még mindig nem mozdultunk. Edward csak sziszegett:
- Menj el Alice!
- Nem! Gyere, dobd el a csokrot, Bella! – azzal könnyen kikapott Edward kezéből. Mire ő szúrós pillantást küldött kedvenc húga felé. És utána kiabált miközben Alice húzott a színpad felé:
- Rettenetesen kicsi vagy és mérhetetlenül bosszantó! – nevetett Edward. Alice persze, nem hagyta szó nélkül:
- Tudod, mindenki tehetséges valamiben! – kuncogott. Mikor elhaladtunk Emmet és Jasper mellet, Emmet öblösen felnevetett, és a fülembe súgta:
- Sajnálom, hogy nem lehetek ott a nászutatokon! Ti aztán tudtok! – nevette. Én csak elvörösödtem és egy grimasszal értékeltem a poénját. Felmentem a színpadra, majd a hölgy vendégek egymást lökdösve próbáltak jobb helyet találni maguknak. Mindenki a csokrot akarta. Háttal álltam nekik majd eldobtam. Megfordultam és megláttam Jess kezében a csokrot, aki hangos sikítással ugrott a meglepett Mike nyakába. Elfojtottam egy mosolyt. Lesétáltam, de Emmet elállta az Edwardhoz vezető utat. Vigyorgott, majd megszólalt:
- Nem fair, hogy csak vele táncolsz. Most én jövők, majd bevezetett a parkettra. Kicsinek és nagyon törékenynek éreztem magam Emmet karjában. Ő is nagyon kecsesen mozgott, így nekem könnyű dolgom volt. Japser egy idő után ott toporgott Emmet sarkában, és ezt ismételgette:
- Most már én jövők! – Emmet felnevetett, majd átpenderített Jasper karjába. Furán éreztem magam. Vele soha nem volt olyan közeli a kapcsolatom. Még is remekül éreztem magam vele. Nagyon ügyesen táncolt. Mikor vége lett a számnak átadott Mike-nak, ami nagyon furcsa volt, ennyi hideg és kemény kéz után. Balszerencsémre egy lassú, szerelmes szám jött. Edward szemét a hátamon éreztem végén. Tudtam, hogy figyel minket. Soha nem értettem, hogy lehet féltékeny pont Mike-ra. Mike után Bennel is táncoltam egy kicsit. Ben után elindultam, hogy megkeressem Edwardot. Nagyon sokan voltak, szinte elvesztem a tömegben. Egyszer csak hideg kezeket éreztem a derekamon, amely szorosan magához húzott. Nem kellet megfordulnom, tudtam: Edward az. Lehajólt, és a fülembe suttogta – leheletétől tiszta libabőr lettem-:
- Indulhatunk?
- Hová? – kérdeztem kíváncsian, mire ő felkuncogott:
- Annyit mondok, hogy nászútra megyünk, többet viszont én sem tudok. – tette az ártatlant. – Alice már betette a bőröndjeinket a csomagtartóba. Mennünk kéne, mert lekéssük a gépet. – mosolygott. Majd megfogta a kezemet, és elkezdett kifelé futni velem. Szorosan követett minket a tömeg, élen Emmettel. Éljeneztek és tapsoltak. Majd megálltak a szálloda előtt, bár továbbra is kiabáltak utánunk. Beszálltunk a kocsiba, és tudtam, most vár rám életem legnagyobb kalandja és legcsodásabb utazása.
13. fejezet
Meglepetések
Beszálltunk a limuzinba, közben Edwardnak végig valami különös izgalom csillogott a szemében:
- Mi van édes uram? Mitől van ilyen kitűnő kedve? – kérdeztem komolyan, közben játékosan oldalba böktem.
- Semmi asszony. – nevetett – Csak érdekel, mit szólsz majd a meglepetésedhez. – közben végig a szememet kereste. Az arckifejezésem alapján, elnevette magát. Én meg csípőre tettem a kezem, és fejbe vágtam, bár nekem szerintem jobban fájt, mint neki:
- Megígérted, hogy nincs meglepetés! Megígérted! – pirítottam rá, mire neki csak egyre jobb kedve lett. Megfogta a derekamat, és magához húzott, majd a nyakamra egy puszit nyomott, és a fülembe suttogott:
- Tudhattad, hogy úgy sem bírom ki. Egy ilyen csodálatos nőt, minden percben ajándékozni kell. És hidd, el, 100 év múlva örülni fogsz neki. – teljesen elkábultam, és ez volt a célja ebben biztos voltam.
- Jól van. Essünk túl rajta. – leheltem elhalóan. Mire csak a fülembe kuncogott, majd mega felé fordított, úgy, hogy hibátlan arca mm-re volt tőlem.
- Türelem. Majd meglátod. Elhiheted nekem. – kuncogott továbbra is. Majd én letörlöm az a vigyort a képedről, Edward. Örültem, hogy nem lát a fejembe. Azt hiszi, játszadozhat velem? Na, most megkapja. Ne mindig csak én ájuldozzak tőle. Elmosolyogtam magam, majd a nyakába csimpaszkodtam, és az ajkam lecsapott az övére. Testem készségesen simult márvány testéhez. Csapdába esett, én beszorítottam a sarokba, úgy, hogy fejét az ablaknak támasztotta. Beleültem az ölébe, beletúrtam gyönyörű, bronz hajába, majd mikor ő is bedurvult volna, mielőtt nekem esett volna itt helyben, én belekuncogtam a csókba, és elhúzódtam a hatalmas limuzin másik felébe, vagy is elmásztam volna, ha két márvány kéz nem fogja meg a derekamat, és húz magához. Belehúzott az ölébe, nyakamból elvette hosszú hajamat, és belecsókolt, majd ő is felnevetett, és a nyakamba suttogott:
- Ez nem volt szép! Itt feszegeted a határaimat, és mikor már én is beleélném, magam megpróbálsz megszökni. És nem megmondtam, hogy most már az enyém vagy! – kuncogott – Te meg kétszer is megpróbálsz megszökni. Ez nem szép tőled
- Én csak… - de nem tudtam befejezni, mert hideg kezét, a szememre tapasztotta. – Mit csinálsz? – kérdeztem, és meg sem próbáltam leplezni a kíváncsiságomat.
- Megjöttünk a meglepetésem első szakaszához.
- Látni akarom! – kíváncsiskodtam.
- Látni is fogod. – nevetett, azzal, éreztem, hogy kiszáll velem a kocsiból, de engem végig két kezében tartott, közben elengedte a szememet. Én meg az arcomat a mellkasába fúrtam. Nem akartam elrontani az örömét. De közben nagy volt a kísértés. – Megfordulhatsz!
- Aztaaa… - ennyi telt tőlem. Egy csillogó repülővel találtam magam szemben. Még a nyakáról is leomlott a kezem. A szám pedig tátva maradt – E-e-ez a mi-miénk? – makogtam.
- Igen! Tetszik? – kérdezte őszinte kíváncsisággal.
- Nagyon. - nyögtem.
- Remek!
- És ki fog vezetni?
- Természetesen én! – nevetett, és közben úgy beszélt mintha ez természetes lenni.
- Hogy ki nem találhattam volna! – fújtam.
- Most meg mi van? – nevetett.
- Te mindenben jó vagy, és még nem is titkolod. – mérgelődtem. Közben elindultam a repülő felé, tetetett dühös léptekkel.
- Meg vagy! – kiáltotta, miközben alattomosan, és halkan mellettem termett, mint egy kísértet, és derekamnál fogva magához húzott. – Mondanám, hogy sajnálom, de az nem lenne igaz. – nevetett – De azért én úri ember vagyok. Meg tud nekem bocsájtani Mrs. Cullen?
- Hmm… nem is tudom. Ha esetleg urasága, tényleg megbánta, talán megfontolhatom. – töprengtem.
- Én általában semmit nem gondolok komolyan. Kivétel azt, hogy téged nagyon, nagyon szeretlek.
- Örülök. Ezzel megnyugtattál. Van egy megbízhatatlan férjem, de! Legalább szeret. Ez is valami. – nevettem.
- Hát nem? – nevetett ő is – Na, jöjjön velem, kisasszony, induljunk.
- Magával mindenhová. Még a halálba is.
- Reméltem is! – kuncogott.
A repülő út, kb. 3 – 4 órás volt. De én valami olcsó vámpíros filmet néztem, mert Edwardot érdekelte. Azzal érvelt, hogy ne aludjon el vezetés közben. Ha-ha nagyon vicces. Igaz nem látott belőle semmit, de legalább hallotta. Nem is volt azért annyira rossz. Brad Pitt játszott benne. A film címére sajnos nem emlékszem. Aludtam is egy kicsit. De tényleg egy kicsit. Max egy órát. Nem láttam, hová megyünk, mert mikor már látótávolságba került volna, bármi is a Földről, Edward elhúzatta velem a függönyöket.
- Hová jöttünk? – kérdeztem, mikor leszálltunk.
- Meglátod. – azzal egy pillanat alatt mellettem termett, és belém karolt. Mikor kiléptünk a gépből a világosság elvakított. Még a homok is egy kicsit kavargott a levegőben. Majd mikor egy kicsit tisztult a kép, láttam a gyönyörű azúrkék tengert, és sok, sok zöld növényt, és egy fehérhomokos tengerpartot.
- Hol vagyunk? – kérdeztem elképedve.
- Ez az új kedvenc szigetem. – kuncogott, a fülembe – Én csak úgy hívom, sőt mindenki, hogy Isabella.
- Tessék? – visítottam, majd a nyakába vetettem magam. – Te vettél nekem egy szigetet? – sipítottam.
- Magunknak. – nevetett – és igen.
- Jaj, ez a meglepetés! Nagyon szép! Lesz hová elvonulnunk, ha ketten akarunk lenni! – ujjongtam.
- Te örülsz?
- Hát, hogy ne örülnék?
- Nem szereted, ha megajándékoznak.
- Igen, de ez a miénk. Az enyém és a tiéd. És ez egyszerűen csodálatos. – mondtam teljes meghatottsággal.
- Na, gyere. Hosszú volt, a repülő út. Gondolom, akarsz néhány emberi percet – bólintottam -, utána megígértem. Megpróbálhatjuk. – mosolygott.
- EZ több mint tökéletesen elég! – visítottam, majd megint beleugrottam a nyakába. Ha ő is ember lenne, biztos már rég megfojtottam volna.
- De! Bella. Ígérd meg. Szólj, ha valami fájdalmasat teszek. – mondta komolyan.
- Megígérem. De te soha nem tudnál nekem fájdalmat okozni. – mondtam én is komolyan.
Ezen csak nevetett, majd az ölébe vett, és elkezdett velem befelé indulni, egy köves úton. Nem kellet sok, mire megpillantottam egy hatalmas házat. Kísértetiesen hasonlított a Cullen család házára.
- Esme tervezte, Emmet építette Japerrel. Carlisle finanszírozta, Alice berendezte. Én meg, ha úgy vesszük az alapot adtam. Vagy is a szigetet. Úgy, hogy ez az ő ajándékok is.
- Ők annyira jók! Soha nem találkoztam senkivel, aki ennyire, jó lenne hozzám, mint ti. – mondtam meghatottan.
A házat hatalmas üveg ablakok határolták. A berendezés modern volt, és drága, na meg persze jó minőségű. 2 emeletes volt. Közben Edward végig az ölében vitt, emberi tempóban.
- A bőröndödet, már bevittem a fürdőbe.
- Hogy?!
- Mikor te a szigeten nézelődtél. Emlékszel? Vámpír.
- Hm. Jobban kell rád figyelnem. –nevettem.
- Na, most hagylak nyugodtan. Én kint várlak. – azzal bevezetett egy hatalmas szobába. Közepén, az egyik ablaknak támasztva egy nagy francia ágy állt, arany lepedővel. Vele szemben egy TV-volt. A szobában volt még egy ajtó is, ami a fürdőbe vezetett. No, meg persze egy gardrób is. Az ágyra gondolva, a gyomrom idegesen összerándult. Mi lesz, ha nem leszek jó? Ha nem fogja élvezni? Én még nem csináltam ilyet… Benyitottam a fürdőbe, ahol valóban ott állt a bőröndöm. Edward, sóhajtottam fel. A fürdő hasonlított a szállodaihoz. Itt is volt egy hatalmas zuhanyzó, és mosdó. Minden márványból volt. Leöltöztem és beálltam a zuhany alá, és hagytam, hogy elárassza minden porcikámat a jó meleg, már, már égető víz. A hajamra ügyeltem, hogy ne legyen vizes. Hiszen ma mostam hajat. Kiszálltam a vízből, majd magamra csavartam egy törölközőt. Lehajoltam, hogy megnézzem, milyen fehérneműt vehetnék fel. Biztos voltam benne, hogy találok valami csínosat, az enyéim közül. Alice biztos eltette, a kék selyem együttesemet, amit még anyámtól kaptam. A Victoria Secret pizsamám. Igen az csinos az veszem fel. Mikor belenéztem a bőröndbe próbáltam elfojtani a sikolyomat. Meglepetésemre, semmi nem volt az én cuccaim közül. A bőrönd tetején tiszta csipkés fehérnemű volt. Kék, fehér, fekete, piros és arany színben.
- Alice! – ordítottam. Majd a telefonomhoz siettem, ami a farmerom zsebében volt. Beütöttem Alice számát, aki egy csöngés után felvette:
- Szia, Bella! Láttam, megtaláltad a meglepetéseimet! – nevette.
- Hol vannak az én ruháim?
- Itthon. De ne aggódj. Edward díjazni fogja. Csodás éjszakád, és másnapod lesz. Láttam. – azzal kinyomta a telefont. Én csak fújtam egyet dühösen, majd, mentem szembenézni a végzetemmel. Kiemeltem a piros fehérneműt, amin valami kiolvashatatlan francia címke állt. Magamra vettem, de a tükörbe nem mertem belenézni. Félve kimentem, ahol már Edward várt, egy falnak támaszkodva. Mikor meglátott, szeme kikerekedett, majd egy fél szívverés alatt mellettem termett. Felemelt, én meg lábamat a csípőjére fontam. Belecsókolt a nyakamba, majd lefektetett az ágyra, felém hajolt, és megszólalt:
- Gyönyörű vagy! – majd, újra elkezdett csókolgatni. Most hideg ajkát forrónak éreztem. Félelmem mintha elpárolgott volna, helyére csak vágy, és izgalom került. Teljesen biztos voltam benne, hogy mit akarok. Teljesen biztos voltam Edwardban.
14. fejezet
Játékok
Hmmm. Az éjszaka csodálatos volt. Végig figyeltünk egymásra, figyeltünk egymásra, hogy a másiknak mi a jó. Edward, úgy bánt velem, mint egy porcelán babával. Lehelet finom, hideg csókjai, csiklandozták felhevült bőrömet. Azt mondják, az első szeretkezés fáj, kellemetlen lehet, sőt, a partnerünk jobban figyel inkább magára, mint, hogy a másikra. Főleg, ha az mind a kettő félnek az első. Nálam semmi ilyen nem volt. Edward rám figyelt, rám és nem másra. Én meg csak rá. Életem legszebb, és legélvezetesebb éjszakája volt. Semmi nem lehetne ennél tökéletesebb. Boldog voltam, tökéletesen boldog. Életem nem is alakulhatna ennél jobban. Most is itt fekszem márvány mellkasán, és közben egyik erős kezével végig engem ölel. Érzem rajta, hogy ő is boldog. Nekem ennél nem is kell több. Kinyitottam a szememet. A világosság elvakított. Mennyi lehet az idő. Edward elengedett öleléséből, én meg óvatosan feltápászkodtam. Háromszor – négyszer körbe pislákoltam, majd hátrafordultam, hogy lássam az én angyalomat. Ott feküdt az ágyban, teljes életnagyságban, és engem figyelt, közben mosolygott rám. Felült. Megfogta a derekamat, és lehúzott maga mellé, úgy hogy én rajta feküdtem, kezem mellkasát támasztotta.
- Jól szórakozott az este Mrs. Cullen? kérdezte. Kezdünk belejönni a mi kis régi kori játékukba. De most nem volt kedvem elviccelni. Őszinte akartam lenni, ki akartam fejezni, hogy mennyire. De soha nem tudtam valami jól kimutatni az érzéseimet.
- Soha jobban? És te?
- Hey! Nem tegeződünk – nevetett – De ha már megkérdezted, egész létezésem alatt soha – soha nem éreztem ilyen jól magam. – vigyorgott.
- Örülök. – mosolyogtam rá, majd felé hajoltam, és egy puszid nyomtam a homlokára, de ő lenyomott, majd belecsókolt a nyakamba. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy mit akar. Felkuncogtam, majd, lecsúszantam, hogy ajkam ajkát érje, majd lábamat derekára kulcsoltam, ő meg közben Alice másik szexi fehérneműével ügyködött, azért, hogy ne szakítsa szét. Ekkor megszólalt a telefonom. Edward felnyögött velem együtt. Majd kinyúlt az éjjeli szekrényre, és elvette a telefonomat. Mikor rápillantott a képernyőre felmorgott, de hamar rendezte arcvonásait.
- Ki az? – kérdeztem.
- Mike. – nyögte.
- Add ide. – szóltam rá.
- M-M. – mosolygott, majd visszatette az éjjeli szekrényre, ahol továbbra is rezzenéstelenül szólt a csengőhangom.
- Jó, akkor elveszem – morogtam, majd, felágaskodtam, hogy elérjem, de két kér karolta át a derekamat. Én fel akarom venni. Hírtelen lecsaptam Edward szájára, és úgy csókoltam, mint még soha. Ő belemosolygott, de készségesen válaszolt. Már a fehérnemű épen tartásával sem törődött, csak lerángatta rólam. Kinyújtottam a kezem, de ő nem vette észre. Elértem a telefonomat. Felkuncogtam, majd legurultam Edwardról. Nem számított rá. De már nem tehetett semmit, mert benyomtam a „fogad” gombot. Mérgesen nézett rám, de én csak rávigyorogtam, ezért Mike-t a kelleténél lelkesebben üdvözöltem:
- Hali Mike. Mizu? – kérdeztem.
- Semmi. Veled? Inkább nekem kéne kérdeznem, hiszen tegnap volt a nászéjszakád. Mesélj, milyen volt? – kérdezte lelkesen. Hát persze, hogy a részletek miatt hívott. Ránéztem Edwardra, de már nem láttam rajta semmi haragot. Valamiért nagyon csillogott a szeme. Biztosra veszem, hogy készül valamire.
- Öhm, köszi, jól te… - de nem tudtam befejezni, mert Edward felém hajolt, és ott csikizett ahol tudott. Én csak hangosan röhögtem, ami gondolom, a vonal másik végén elég félreérthetően hangzik.
- Látom rosszkor hívlak. Figyelj megértem. Majd beszélünk máskor. – monda lehangoltan
- Nem Mike, jókor. – küszködtem, de nem tudtam abba hagyni a nevetést. Közben Edward, abba hagyta, én azt hittem fellélegezhetek, de tévedtem. Lehajolt, majd elkezdte csókolgatni a nyakamat és a fülemet. Ez övön aluli volt. Tudja, hogy imádom. – Edward, várj. Állj! Beszélek. – ziháltam.
- Figyelj, majd beszélünk később. Szia. – azzal Mike kinyomta a telefont. Mire Ő is elhúzódott.
- Edward! Ez nem volt szép! – szóltam rá.
- Úgy is a nászutunk miatt hívott. Legalább kapott belőle egy kis ízelítőt. – nevetett.
- Grr. – morogtam – Most mit gondolhat rólam?! – közben éreztem, hogy elvörösödöm.
- Rólad semmit. Azt viszont biztosra veszem, hogy rólam sok mindent. Nem biztos, hogy pozitív irányba. Szívesen lenne a helyembe. – nevetett.
- Hmmm. – ennyi telt tőlem. Majd nyújtózkodtam egyet. Közben hideg ujjaival megcirógatta a hasamat. Mire én felnevettem. Iszonyú csikis vagyok.
- Imádom, amikor nevetsz.
- Imádom, amikor imádsz rajtam valamit. – nevettem.
- Az jó. Alice mérges lesz.
- Miért? – kérdeztem meglepetten. Nincs most oka megsértődni, hisz magamra vettem az ő kis meglepetéseit.
- Szerintem szerette volna, hogy a fehérneműi túléljék az utat, de lássuk be, nincs rá sok esélyük. – nevetett.
- Nem baj. Azok ott bent a bőröndben a rémálmaimból léptek ki. Legalább megkapják méltó büntetésüket. – morogtam.
- Nekem tetszenek. – mondta ellenállhatatlan hangon.
- Hát akkor… - majd átkaroltam a nyakát, hogy közelebb húzódhassak hozzá, egyik lábammal átkaroltam derekát, majd megcsókoltam. Ő közben fedetlen hátamat simogatta. Egy kicsit fészkelődtem, majd elhúzódtam. Edward értetlenül nézett rám. De én csak rádőltem a mellkasára, és behunytam a szemem. Még nagyon álmos voltam. Hangosan felszuszogtam, mire Ő felkuncogott.
- Álmos vagy?
- Egy picit. Illetve, mit szólnál, ha elmennénk reggelizni, majd megmártóznánk a jacuzziban?
- Hmm. Én nem vagyok éhes, de most, hogy mondod… - majd lehelet finom megharapta a nyakamat.
- Edward! – szóltam rá játékosan.
- Te mondtad. – nézett rám ártatlanul.
- Jó akkor, másképp fogalmazok. Én, mint emberi lény, elmehetnék reggelizni, mert éhes vagyok, mert tegnap valaki nem engedett vacsorázni. – löktem oldalba.
- Hm. Rendben. És az úszás is tetszik. – szólt csillogó tekintettel. – De ágyba hozhatom a reggelit?
- Nem, szeretnék egy kicsit mozogni.
- Én ismerek egy jó sportot.
- Grr. – morogtam rá – Mindig újra kell fogalmaznom a mondataimat, hogy ne értsd félre? Perverz vagy! – nevettem rá.
- Én ezt még kommentálásra sem méltatom. - húzta fel az orrát – Na, gyere, enned kell. – azzal felemet, és elindult kifelé velem az ajtón.
- Várj! – szóltam rá – Fel kéne öltöznöm, most csak egy bugyi van rajtam. – emlékeztettem.
- Nekem így is megfelel. – húzta vigyorra a száját.
- Igen, de van egy olyan érzésem, hogy Emmet meg fog látogatni minket.
- Miből gondolod? – morogta.
- Ez amolyan női megérzés. – jelentettem ki.
- Szerintem nem meri megtenni. De a kedvedért, hogy élénk fantáziádat megnyugtassuk, keresünk neked valamilyen ruhát.
- Köszönöm! – mosolyogtam, majd egy puszit nyomtam az arcára. Azzal beszáguldott velem a gardróbba. A látvány sokkoló volt. Tele volt ruhákkal egy nappali nagyságú helyiség. De mind, mind hordhatatlan volt. Extra mini szoknyák, bőrnadrágok, mélyen kivágott ingek, és hatalmas sarkas cipők. A szám is tátva maradt. – Alice! – kiáltottam fel, mire Edward csak hangosan felnevetett.
- Nekem tetszenek, ha ez megnyugtat. – kuncogott a fülembe.
- Te szent ég! – sápítoztam. De Edward addigra már a kezembe adott egy inget, és egy farmert, ami szintén nagyon divatos volt. Végig ki volt „szakadva”.
- Ezek a legtöretőbbek számodra. – mentegetőzött.
- Megteszi. – azzal magamra kaptam mindkettőt, majd a dekoltázsom alá egy vastag övet kapcsoltam. Edward elismerően mért végig. Majd magamra vettem valami lehetetlen magas sarkút. Kb. olyan 15 cm-es sarka volt.
- Gyönyörű vagy! – karolta át a derekamat Edward, de én a tükörbe sem mertem belenézni.
- Köszönöm! – közben éreztem, hogy fülig pirulok. Nem tudom megszokni, ha valaki dicsér, főleg ha az a valaki Edward. Puszit nyomott égő arcomra:
- Ez nagyon – nagyon hiányozni fog, az emberi létedből.
- Hm. – ismét csak ennyi telt tőlem.
A reggeli már ki volt készítve egy hatalmas tölgyfa asztalra. Volt ott tojás, szendvics, saláta, müzli, tej, kávé, narancslé. Minden, amit el lehet képzelni. Kényelmesen megreggeliztem, persze nem bírtam mindet megenni. Sőt. Szerintem egy hétre elegendő étel maradt. Kényelmesen hátradőltem, kinyújtóztam majd, felálltam. Elkezdtem magam után húzni Edwardot is. Ki akartam próbálni a jacuzzit, amit tegnap a fürdőben láttam. De ő az ajtó előtt megállított, a falnak támasztott, két kezével pedig „sarokba” szorított. Majd szenvedélyesen megcsókolt. Zihálva tértem magamhoz, majd nagy nehezen megszólaltam:
- Gondolom, nem megyünk most fürödni.
- Szerintem sem. – húzta mosolyra száját.
Majd tovább folytatta csókunkat, és „betáncoltunk” a szobánkba. Közben végig vetkőztettük egymást. Majd ledőltünk az ágyra. Én voltam felül. Kezeit végigsimítanak a combomon, majd a hasamon, és lassan egyre feljebb haladnak két kezemmel hátranyúlva magamhoz húztam a tarkójánál fogva. A finom simogatás és a sok apró csók, amit a bőrömre lehelt hamar feltüzelte a vágyaimat. Egy gyors és határozott mozdulattal megfordultam, hogy szembekerüljek vele, és hevesen megcsókoltam. Egy pillanat alatt elhelyezkedtem a csípőjén és lassan ráereszkedtem. Egyszerre nyögtünk bele a csókba a hihetetlen érzéstől, ami átjárt engem és őt. Finoman kezdtem el mozogni, éppen csak ringatva a csípőmet. Nem akartam elsietni semmit, sokkal inkább minél inkább szerettem volna elnyújtani ezt a tökéletes pillanatot. Hosszan, és gyengéden szeretkeztünk. Lágy ringatózásunk örült tempóba váltott át. Most mindkettőnknél kiszabadult a vadállat, ami eddig csak a ketrecet rázta fejünkben. Ő egyre szenvedélyesebb csókolt, és mozgott, ahogy én is. Hangos nyögésekkel válaszoltam minden mozdulatára. Majd mikor átléptem a gyönyör kapuját önkívületi állapotban sikoltottam fel, nem sokra rá Edward is felkiáltott. Ez aaz élmény nem írhat felül semmit. Hangos zihálások közt elváltunk egymástól, majd két márvány kéz magához húzott, és együtt próbáltunk megnyugodni. Egyben teljesen biztos voltam ettől a perctől kezdve: Akarom Edwardot, éjjel, nappal. Minden percben. Ő az életem. Mindörökké.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Csengőhangok Mobilodra
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
World Clock 
