Egy szív megszűnik dobogni- mert mindennél jobban szeretett!

Ez a kedvenc idézetem!! Breaking Dawn-ból

 "Én az a fajta fiú voltam, aki amint ráébred, hogy te vagy az, akit keres, fél térdre ereszkedik előtted, és megkéri a kezed. Örökre magamhoz akartalak volna kötni, még ha az „örökre” szó akkoriban egy kicsit mást jelentett is… "

 "Gyengéden,imádnivalóan csókolt meg.Elfelejtkeztem a többiekről,a helyről,az időről,az ésszerűségről..csak azt tudtam,hogy ő szeretett,hogy akart,és én is akartam őt." (Breaking Down)

-

 ´Sötét minden, mint szürkületkor egy borús napon, csak egy kevés fény dereng, hogy lássam, nincs semmi látnivaló. Én pedig ott rohanok úttalan utakon a homályban, és csak keresek, keresek, keresek valamit, egyre kétségbeesettebben. Ahogy múlik az idő, próbálok gyorsabban futni, de ettől csak még ügyetlenebbül csetlek-botlok... Aztán mindig eljön az az álombéli pillanat - és hiába érzem, hogy közeledik, mégse tudok soha felébredni, mielőtt utolérne -, amikor már nem emlékszem rá, mit is keresek. Amikor rájövök, hogy nincs is itt mit keresnem, hogy nem fogok találni semmit, hogy soha nem is létezett semmi más, csak ez a kietlen, kihalt erdő, és soha nem lesz semmi más... semmi, de semmi.´

 "Az ujja lassan végigsimított a gerincemen, éreztem, ahogy felgyorsul a lélegzete. Kezem erőtlenül támaszkodott a mellkasának, és már megint szédültem. Lassan előrehajtotta a fejét, és másodszor is megérintette hűvös ajkával az enyémet, nagyon óvatosan, résnyire nyitott szájjal. És akkor összeroskadtam."

Minden ott van hátrahagyva, érintetlenül, elfeledve. Ugyanúgy ahogy én...´ (New moon - Bella)

"Kihúztam magam, és elindultam, hogy szembenézzek a sorsommal - miközben a végzetem rendíthetetlenül jött mellettem." /Bella - New Moon/

kép:omgcelebritynews.com

 "Bár az agyamat most az egyszer nem sikerült gondosan elzsibbasztanom és kiürítenem, annyi gondolkodni valóm volt, hogy meg se hallottam a dalok szövegét. És közben egyre vágytam, mikor tér vissza a zsibbadás vagy a fájdalom . Mert a fájdalomnak jönnie kell . Megszegtem a magam számára fölállított összes szabályt. Ahelyett, hogy kitértem volna az emlékek útjából, elébük mentem, és boldogan fogadtam őket . Olyan tisztán hallottam a hangját a fejemben.. Ennek még megfizetem az árát, az biztos . Különösen akkor, ha nem tudok visszabújni abba a jótékony ködbe, amely eddig megvédelmezett . Túlságosan elevennek éreztem magam, és ez megrémisztett . De egyelőre még mindig a megkönnyebbülés volt a legerősebb érzés- és ez a létem mélyéről jött . Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem . Éppen, hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül . Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hangjának a pontos árnyalatát . Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket . Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol . Ez minden . Minden mást el tudok viselni . Feltéve, ha Ő létezik." /Bella - New Moon/

 ´És akkor az oroszlán beleszeretett a bárányba... - suttogta, és én lesunytam a fejem, nehogy meglássa, milyen boldog izgalmat keltett bennem ez a szó.- Micsoda buta bárány! - sóhajtottam.- Micsoda beteg, mazochista oroszlán!´/Edward & Bella - Twilight/

 "Döbbenetes, milyen hirtelen elszállt a fojtogató félelem, döbbenetes, milyen tökéletes biztonságban éreztem magam abban a pillanatban, amint meghallottam a hangját. "

 "Le sem vettük a szemünket egymásról,bámultunk arra,ami nélkül egyikünk sem lenne képes élni : a másikra." (Twilight)

 "Nevetséges mohósággal téptem fel a tőle elválasztó ajtót - és ott állt ő, a személyesen nekem rendelt csoda. Az eltelt idő nem változtatott azon, milyen ellenállhatatlanok számomra arcának tökéletes vonásai, és biztos voltam benne, hogy soha nem fogok hozzászokni. Pillantásom végigpásztázott sápadt, fehér arcán: szögletes állán, ajka lágyabb, épp mosolyra húzódó görbületén, egyenes orrán, élesen kiugró járomcsontján, homloka sima, márvány síkján, melyet most részben eltakart esőtől elsötétült, bronzszínű haja. A szemét hagytam utoljára, mert tudtam: ha egyszer belenézek, alighanem elveszítem gondolataim fonalát. Edward távolűlő szemének a színe, mint a folyékony arany, és sűrű, fekete szempillák keretezték. Ha elmerültem benne, mindig valami egészen furcsa érzés fogott el - mintha a csontom hirtelen szivaccsá puhulna. Egy kicsit szédültem is, de ez attól is lehetett, hogy elfelejtettem lélegzetet venni. Már megint. .... A kezéért nyúltam és felsóhajtottam, amikor hideg ujjai megtalálták az enyémeket. Az érintésétől mindig valami furcsa megkönnyebbülés fogott el - mintha addig fájt volna valamim, és ez a fájdalom hirtelen megszűnne."

 Ezt nehéz elmagyarázni, nem szerelem első látásra, inkább valamilyen vonzás, ahogy meglátod őt, nem a világ tart hatalmában, hanem ő vonz magához. (...) Semmi sem számít jobban, csak ő, bármit megteszel érte, bármivé válsz érte, azzá válsz, amivé ő akar, mindegy, hogy az védő, szerető, barát vagy testvér.´

Nevének csengése elszabadított bennem valamit, ami vadul marcangolta a belsőmet - akkora fájdalom tört rám, hogy elállt tőle a lélegzetem, és magam is meglepődtem irtózatos erejétől.

Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet.

Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket.
Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik

Mit mondjak még, hogy higgy nekem? Nem álmodsz, halott sem vagy. Itt vagyok, és szeretlek. Mindig is szerettelek, és mindig is szeretni foglak. Mindig rád gondoltam, magam előtt láttam az arcod minden pillanatban, amíg távol voltam. Amikor azt mondtam, hogy már nem akarlak, az a legsötétebb szentségtörés volt.

Minden egyes lélegzet fájt és égetett - mintha az előbb súrolták volna végig acélforgáccsal a légutaimat. De lélegeztem. És majd megfagytam. Kismillió éles, jeges vízcsöpp záporozott az arcomra és a karomra, amitől egyre hidegebb lett.

A szerelem erőt ad valakinek, hogy összetörjön téged. Én helyrehozhatatlanul össze voltam törve.

Ide-oda sodródtam éberség és álom között, de mindig újra visszasüppedtem az öntudatlanságba

Ma éjszaka az ég teljesen sötét. Talán ma éjjel egyáltalán nem is világít a hold - holdfogyatkozás van, vagy újhold. Újhold... Összeborzongtam, pedig nem is fáztam.

Úgy éreztem, mintha egy rémálom fogságába estem volna, egy olyanba, amelyben még akkor is kénytelen vagy futni, amikor tudod már, hogy véged, de a lábaid mégsem mozognak elég gyorsan.

Megígérem: ez az utolsó alkalom, hogy látsz engem. Nem fogok visszajönni. Soha többé....

Twilight:

Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér.

- "Gyerünk, Bells! Nessie is kedvel engem." - állította. Megfagytam. A légzésem megállt. Hallottam a hangok hiányát mögöttem, ami a nyugtalan rekciójuk volt. - "Minek...hívtad őt?" Jacob hátrált egy lépést miközben próbált szégyenlősnek tűnni. - "Nos" - motyogta. - "Ez a név..." - "A Loch Nessi Szörny után adtál becenevet a lányomnak?" - kiáltottam. Azután nekitámadtam a torkának. (Jacob, Bella)

- "Hacsak, nem félsz...?" - javasolta Emmett. Kihúztam magam. - "Te. Én. Szkander. Ebédlő asztal. Most." Emmett vigyorgása szétterült az arcán. - "Öö, Bella" - mondta gyorsan Alice. - "Esme meglehetősen rajong ezért az asztalért. Ez egy régiség." - "Köszi." - mondta neki Esme. - "Nem probléma." - mondta Emmett egy ragyogó mosollyal. - "Erre gyere

Breaking Down: - "Azthiszed megengedném, hogy felöltözz, ha nem így állnának a dolgok?" (Edward)

- "Mit nem adnék azért, hogy legalább most lássam, mi jár a fejedben." (Edward)

- "Engedjetek táncolni a kishugommal. Ez az utolsó esélyem, hogy elpiruljon tőlem." (Emmett)

"Jasper? Mit csinálnak a vámpírok egy legénybúcsúztatón? Nem viszitek sztiptízbárba, ugye?" (Bella)

Breaking Down: "Gyengéden, imádnivalóan csókolt meg. Elfelejtkeztem a többiekről, a helyről, az időről, az ésszerűségről...csak azt tudtam, hogy ő szeretett, hogy akart, és én is akartam őt." (Bella)

"Élvezi a partit, Mrs. Cullen?" (Edward)

Breaking Down: "Gyengéden, imádnivalóan csókolt meg. Elfelejtkeztem a többiekről, a helyről, az időről, az ésszerűségről...csak azt tudtam, hogy ő szeretett, hogy akart, és én is akartam őt." (Bella) "Élvezi a partit, Mrs. Cullen?" (Edward)