Mindenki nagyon boldog volt, főleg én mivel azokkal lakhatok örökre akiket a világon a legjobban szeretek. Semmi nem volt ami elvehette volna jókedvünket ezen az estén.

Másnap reggel ismét borús reggelre ébredt Forks városa, de a jó kedvem így is megmaradt.

-Ma megyek Alice-el ruhát venni...el sem hiszem-ezt mondogattam hangosan, mert olyan nagyon boldog voltam.

Csend volt a házban és csak egy kocsi motorjának a zugása törte meg a csendet a ház elől. Kiváncsi voltam, hogy ki lehet az ilyen kora reggel és indultam az ablak fele. Ekkor lentről az ajtó kopogása hallatszott, de én ugyis odamentem az ablakhoz még azelőtt, hogy leindultam volna a lépcsőn. Lent az ajtó kinyílott. Mikor kinéztem az ablakon, megláttam........

-Igen , de nélküled -mordult rá Alice.

-Igen , igen de a gondolataidon keresztül ugyis látni fogom -vigyorgott Edward.

-Akkor majd erősen fogok valamire koncentrálni, hogy ne lásd!- kacagott vissza Alice.

Olyan aranyosak tudnak lenni mikor veszekednek.Nagyon szeretem őket. És ekkor Carslie ugy tett mindha gondolkodott volna valamin és megszólalt.

-Na de én nem ugy gondoltam a költözést, hogy csak Bella, hanem mindanyiotokra. esme már vett is egy kiságyat Nessinek.

-És mikor a fiuk elmennek vadászni és én nem megyek olyan magányos vagyok. Jó lenne ha odaköltöznétek René, és segítenék a gyerek nevelésében is. - szolt közbe Esme.

-Hát ezt még azt hiszem, hogy Charlie-val meg kellene beszéljük ami azt illeti...-és anyám a mondat végét elharapta.

-De nem kell kényelmetlenül érezzétek magatokat- szolt közbe Edward mert kiolvasta René gondolatát amit nem mondott ki hagosan.

-Legalább lenne ki használatba vegye a konyhát és lenne ki aludjon a még be nem töltött szobák ágyaiban. - lelkesedett Carslie.

Mindenki annyira akarta, hogy odaköltözzünk és annyira lelkesek voltak.

-Nem fogadunk el elutasítást- szolt Carslie.

-Hát...-kezdte el apám kissé tétovázva, majd folytatta- Na jol van de csak egy feltétellel.

-Persze barátom, mond csak mit szeretnél- mondta Carslie apámnak.

-Azt hogy, az emberi táplálékot én állom és ugyanugy járok majd dolgozni és minden ami Bellának vagy Renének vagy Nessinek kell mindent én állok.

-Hát persze, hogy teljesítjük a kívánságotokat, bármit megteszünk csakhogy mindanyian együtt legyünk. Mi már egy család vagyunk! -mondta Carslie.

-Egy nagy család-folytatta Edward.

-Remélem az esküvőig átköltöztök- szolt boldogan, csilingelő hangján Alice.

-Azt majd eldöntik Charliék szivem -mondta Carslie.

Mindenki nagyon boldog

Szívesen szívesen örvendezett Bella.Nem laktok messze és így mindig meglátogathatom szüleim és nesit a kistesóm .:) Anyám és apám a kicsi Nessivel a karján néztek rám.-Milyen nagyra nöttél mondta Apa.Ekkor a kicsi Nessie megszóllat. Aaapa gügyögte.Jacob elmosolyogta magát . A kicsi Nessie kinyújtotta kicsi karját és Jacobhoz akart menni. Hé mondta anyú ahoz a farkashot akarsz menni kicsim? Oda adta neki Jacob úgy tartotta a kezéban a gyereket mint egy rakás szerencsétlenség xd.Nem akarta erős kezével megsérteni és hirtelen a kicsi Nessie a hajába markolt de olyan erősen :D. Jacob héé jó erőben vagy már ilyen kicsin látom .Edward közbeszólt akkor holnap megyünk esküvői ruhát venni .....

folytasd....

-Bella szemszöge-

Lassan alice is betáncolt a szobába és a nyakamba ugrott.

-Olyan jó, hogy már végre tudod Charlie-ról az igazságot és, hogy a sógornőm leszes és , hogy a legjobb barátnőm vagy. - szólt csilingelő és vidám hangján Alice.

-Én is örülök Alice, hogy mindenre fény derűlt és hogy mindenki tud mindent.

-Bella - Edward szólt bársonyos hangján- engem annyira boldoggá teszel. Már több mindt 100 éve várok rád és most itt vagy és a feleségem leszel. el sem tudod képzelni, hogy mennyire boldoggát teszel. egészen emberinek érzem magam ettől a csodálatos dologtól.

-Edward én is nagyon boldog vagyok veled!

Még egy kissé szokatlan a gondolat, hogy a felesége leszek, de megbarátkozom a gondolattal, hiszen ez azt jelenti, hogy örökre egymásé vagyunk. És ahogy néztem egymás mellet álva Alicet és apámat, el voltam csodálkozva, hogy hogy nem jöttem rá , hogy az apám egy félvér mikor ő is annyira tökéletes. Talán mert mindig vele voltam azért nem tünt fel.

-Már nincsen sok hátra az esküvőig, ezért Bella , holnap elmegyünk és kiválasztod a menyasszonyi ruhádat- szolt Alice.

-Remélem én is mehetek - mondta Edward.

-NEM!!! Azt akarod, hogy elroncsad a varázst. Ugy szokás, hogy nem láthatod az esküvő napjáig Bellát a ruhában. -duzzogot Alice.

Ekkor hallotuk az ajtó csukódását a földszinten és mindanyian lementünk.
Esme és Carslie jött.

-Sziasztok! - és Esme nyakaba ugrottam. Ugyszerettem mindha ő lett volna a második anyám.

-azért jöttünk, hogy felajánljunk valamit- szólt vigyorogva Carslie.

-hallgatunk - vártam már izgatottan, hogy mit akar mondani.

-Szeretnénk, ha oda költöznétek hozzánk a házba, mert nektek ez a ház már ugyis szűkös és nálunk van hely bőven - és óvatosan felhuzta a szemöldökét Carslie.

 Jacob volt.-Sziasztok köszönt illedelmesen. Bella izgatott volt mert semmit sem tudott a történtekról.-Jacob mesélj mi volt mert Edward nem akarja elárulni. Jacob erre Edwardra nézett és azt mondja joga van tudni Ed. Ed csak bólintott és Jacob belekezdett.- A Nomádok voltak akik most többen voltak mint szoktak,ők emberi vérrel táplálkoznak.Borzasztó volt egy turista csoportot támadtak meg az erdőben és legyilkolták őket. Tiszta vérfürdőt rendeztek.Ekkor érkeztünk mi a helyszínre. Megtámadtuk a vámpírokat és végeztünk velük közös erővel. Meg kell mondanom Alice nagyharcos csak úgy tépdelte le a nomád vámpírok fejét. Szerencsére közülünk senki nem sebesült meg csak Sam, de neki hamar begyógyult a sebe .Mindannyian még Edward is harcossá egy szörnyé alakult hiszen vérre ment a harc.Már elmúlt a veszély nyugodjál meg Bella. Ekkor hirtelen Bella apja kiáltani kezdett.-Hívjatok mentőt a testvéred úton van meg akar születni Bella.Telefonhoz rohant Bella és már tárcsázott is.Halló azonnal küldjenek egy kocsit mert ….. és elmondta hogy miért .A szülés a mentőben már elkezdődött hatalmas baba lesz mondta az Edward apja az orvos. Sírás hallatszott fel egy kislány mosolyodott el .Bella boldogan a karjában vette a testvérét. Édesapjuk nagyon aggódott és különös lett az arca. Elgondolkoztam mi a baj . De most a kicsi babára tudtam figyelni jobban. Olyan különös volt és szép mint egy álom. Anyám jól volt szerencsére és megkért adjam oda neki a kicsit.Mi legyen a neve?- kérdezte. Nessi legyen az olyan szép név.Carlisle elátta a anyát és újszülött lányát. -Hazamehetek ha gond van hívjatok mondta és indult is vissza a mentő. Másnap gyönyörű napfényre ébredt Forks városa. Bementem a kisbabához és földhöz ragadt a lában .Nagyott nött tegnap óta gondoltam. Ez nem normális mi van itt. Ekkor belépett apám. Bella mondanom kell neked valamit. Ősi titkom ez de itt az ideje hogy megtudd.

Én félvámpír vagyok és Nessi szintén az lett.Te ember vagy de mint érezted neked is van különleges tulajdonságod. Nem hatnak rád a vámpírok képességei csak az erejük.Ez volt az oka annak is hogy anyáddal elváltunk mert én nem akrtam elmenni Forsból.Bella alig tudta feldolgozni a híreket megérkezett Jacob.Látogatóba jött az újszülötthöz. Meglátta Nessit és azonnal bevésődőtt a szívébe. Oh- de szép gyermek és lesütötte a fejét. Nessi ekkor felnevetett mindenki csak állt szinte lebénulva 1 napos gyerek és így nevet ? Anyánk ekkor karjába vette őt és rám nézett -igen Bella én tudtam erről. És kiment megetetni . Edward is megérkezett olyan izgulós volt a tekintete .Ekkor elém állt és megkérte elöször apámtól a kezem majd tőlem .-Bella akarsz a feleségem lenni ?

-Boldog voltam igent mondtam és átkaroltam. Mikor lesz a lagzi nevetett Jacob vidámabb volt ,de nem tudtuk miért. Egy hét múlva mondta Edward. Nekünk lehet gyerekünk kérdeztem tudna valaki válaszolni.Apám rám nézett -lehet én vagyok az élő bizonyíték, hogy lehet hiszen én is félvér vagyok .Lassan Alice is betáncolt a szobába és....

folytasd ....

Nem!! Inkább Esmet és Bellát elviszem haza aztán meg utánnatok megyek, nem szeretném ha anyámnak baja esne.

Ekkor Carslie Edwardra intett és így szolt.

-Na jol van csak siessetek. Ezután már csak a fák rezgését láttam és az öt vámpír eltünt, nameg Jacob is. Éreztem ahogyan Edward felkap és már a kocsinál is voltunk. Nagyon gyorsan hazavitt minket és ő csak megcsókolt és már sehol sem találtam.

-Esme, ugyé nem lessz baj?

-Ne aggódj Bella, ha a farkasokkal összefogunk verhetetlenek vagyunk. Carslie is azért egyezet bele, hogy itt maradjak veled, mert tudja, hogy bíztos a győzelem. nincsen okod aggodalomra. - mondta megnyugtatóan. Már lassan én is anyámként szerettem Esmet. Nagyon anyáskodó tudott lenni.

Már kezdtem kiborulni a várakozástól. Talán már két óra is eltelhetett azóta mióta elmentek és én már nagyon nyugtalan voltam, hogy valyon mi lehet a már szinte családommal. De ekkor nyílott az ajtó és megjöttek. Mind az öten ott áltak és én eszeveszetten rohanni kezdtem Edward felé.

Olyan szorosan ölelt mindt még sohasem. Nagyon boldog voltam a karjaiban és amikor megszólalt a mézédes hangján akkor elöntötte arcomat a forróság.

-Elmúl a veszély, nincsen már semmi baj kedvesem.

Láttam Esme arcán is a megnyugvást és azt, ahogyan Carslie felé suhant. Annyira jól éreztem magamat velünk. Mindig olyan megnyugató volt, főleg mikor Jasper alkalmazta a tehetségét.

Már egy jó idő eltelt és ott ültünk a nappaliban mindanyian és viccelődtünk, meg beszélgettünk. De ekkor valaki kopogtatott az ajtón...

Edward vidd innene Bellát, mi meg menjünk és segítsünk a farkasoknak.

Hirtelen félelmetes hangok hallatszottak az erdőből.Edward felkapta a fejét és a levegőbe szagolt.-Vámpírok mondta, de nem a mi fajtánkból valók.Gyikosok.Gyilkoltak érzem a vér szagát emberi vér. Ekkor megjelent Jacob a semmiből és megszólalt .Segítenetek kell tömeg gyilkosság történt és sokan vannak .Carlisle elkezdett beszélni .......

folytasd ....

Alice megszóllalt - Na tesó jobb lenne rendbe rakni a kunyhót.xd.

 és amikor kiléptem a kunyhóbol.... ott láttam Alice-t, Jaspert, Emmettet, Carlisle-t, Esme-t és Rosaliet. Mindegyikük nevettek. Alice eltakarta valamilyen oknál fogva a gondolatait pedig úgyolvasnék belőle. Nem is vettem észre, de Jasper elmondta Bellának amit Alice töbieknek és már ő is nevetett.
-Edward hol hagytad a fölsőd?- kérdezi Emmett. Remélem nem szabta szét az oroszlán üzente gondolatban.
-Mi történt veletek?- már lassan rám is rám ragadt a nevetés annyira dőltek tőle.
-Na már áruljátok el!- kértem nagyon szépen.
-Nem áruljok el jöjj rá magadtól. Reméljük rájösz.- halottam egyszerre családom hangját és Bellát.
-Alice miét nem olvashatok a gondolataidban?-
-Jöj rá!- már el is dölt.
-Kérlek kérlek mondjátok meg!-
-Nem......Na jóó akkor ezen nevetünk ilyen jól mond Emmett ,te tudod a legjobban.- Itt már rosszat sejtettem.
-Akkor....

A csókok egyre erősebbek lettek és alig birtam ellenálni mig  rá nem eszméltem, hogy Bella blúzát közben olyan apró  darabokra téptem, hogy még én is elcsodálkoztam. Mikor minderre rájöttem, ellöktem magamtól olyan gyorsan ahogy csak tudtam.

-Bella ne haragudj . én nem karatalak bántani, csak elvesztettem az eszem és... -ekkor a szó belém fagyott. Ott ült az ágyon sértetlenül blúz nélkül és csokoládébarna szemeivel olyan édesen nézett rám ahogy csak bírt. Boldog voltam, de egyben szomorú is.

-Nem haragszom és ha bántottál volna, akkor sem haragudnék. Képtelen lennék arra, hogy rád haragudjak. - mondta halkan és mosolygott.

-Látod, már is előbujt belőlem a szörnyeteg, pedig én nem akartam.Én annyira féltelek téged , Bella. Nekem te jelented az életet és nem akarnék élni, ha te már nem lennél.

-De fogok élni mert olyan leszek mindt te és boldogok leszünk örökre együtt.

-Bella, jól tudod mit gondolok erről az egészről - olyan mérges vagyok amikor ilyeneket mond nekem. Ugysem hagyom hogy átváltozzon, mert ugy nem lenne igazi élete.

-Igen, de te is tudod, hogy én mit gondolok erről. Majd áruba bocsájtom a lelkemet és a családod eldöntik , hogy ők mit akarnak és mit szolnak hozza.

Bellaval nem lehet viszakozni, mert ugyis mindig neki kell legyen az igaza.

-Adnál nekem egy blúzot? persze ha tartassz itt olyant. - szolt mosolyogva.

Ekkor levettem az ingemet és odanyujtottam neki.

-Remélem megfelel.

-Hát persze, hogy megfelel. - mikor elvette, olyan édesen mosolygott, hogy ujra megcsokoltam volna, de nem mertem ujra megkísérelni.

Felvette az ingemet, melyben olyan volt mindt valami tündér. Meseszép volt, de a gyönyört valami zaj szakitotta félbe. Bella összerezzent.

-Ez meg mi volt? - kérdezte meglepve.

-Nem tudom, de utánna nézek. - és amikor kiléptem a kunyhóbol....

 Egy régi nagyon régi könyvet ami felkelltette az érdeklődésemet! Mert olyan ismerős volt nekem! - Hisz ez... - levegőhöz se jutottam - a kedvencem az Üvöltő szelek...Neked meg van??? És nem is mondtad - Ööö...kellett volna mondjam? - Hát mondjuk igen! - Akkor most mondom - vett egy mély levegőt és mondta bársonyos hangján - Édesem nekem meg van Emily Brontë Üvöltő szelek cimű könyve. - Ez aranyos volt. Ekkor meg fogta a kezem és a kanapéra húzott...Forró csókolózásra eszméltem és arra, hogy alig kapok levegőt. Edward mellett nem is embernek éreztem magam! "Istenem (OH MY GOD) hogy szerethetek igy valakit???" - Nem tudom, de jó lenne a válasz. - szólt méz édes hangján - De hisz te mit nem tudsz? - Azt, hogy hogyan tudlak ennyire szeretni... - De hisz épp erre gondoltam...Biztos nem hallod amire gondolok??? - Biztos! - ekkor mintha kicsit meg lett volna sértve - Ekkora baj, hogy egy huron pendül az agyunk??? ÉS egymásért dobog a szivünk? - Nem! Nem baj! Sőt IMÁDLAK! És folytattuk a csókolózást...Edwarddal csókolozni olyan volt mint a mennyekbe lenni. És ekkor gondoltam bele, hogy milyen lehet vele szeretkezni, ha már a csókolozásnál a mennybe érzem magam! (Edward szemszöge) Ezek a csókok amiket az én angyalomtól kapok, vajon télleg meg érdemlem Bellát??? Nem tudom! De azt igen, hogy nem hagyom, hogy bármi is elválasszon tőle! Az életemet is neki adnám! - Bella te jelenetesz nekem mindent! (You are Bella for me the everything!) Nem kaptam érthető választ. - Szeretlek! - Én is szeretlek IsaBella. A csókok egyre erősebbek lettek és alig birtam ellenálni mig...

Odamentem és oda ültem Edward mellé. Olyan varázslatos volt nekem  ez az egész. Egy darabig fürkésztük egymás tekintetét, majd bársonbyos hangján megszólalt.

-Mire gondolsz kedvesem?

Ekkor elpirultam mert néha olyan zavarbaejtő tudott lenni.

-Arra gondoltam, hogy mi lenne ha többször eljönnénk erre a helyre, hogy többet lehessünk kettesben, mert hanem mindig van valaki velünk. Ekkor Edward szeme felcsillant, láttam, hogy tetszik neki az ötlet.

-Annyiszor jövünk ide amennyiszer csak akarsz. - szólt halkan. Ekkor felpattantam a kanapéról és a polchoz siettem mert megláttam a könyvek között egy.....

Ez a hely csodálatos volt! Nem hittem volna h van még szebb hely annál a rétnél amit annyira szerettem! Ez a hely nap fényes, teli van virágokkal, és egy kb. 300éves fa áll a rét közepén amin egy kis házikó van. - Igen azt én épitettem oda! Nem hittem a látványnak...meg se birtam szólalni. Egyszer csak Edward felkapott és már a kis házikóba voltunk ami magasabbban van mint gondoltam. - Ez csodálatos! - Ugye? Én meg mondtam... A kis házikóba nem volt sok minden, de éppen elég ahhoz, hogy otthonosan nézzen ki...A falak belül kasmir zöld, szép fehér bútorok (kanapé, d.asztal, 1 könyvespolc), és egy ős régi rádió... - Gyere üljünk le! - hivott oda a kanapéhoz.

Csókold meg Bellát, láttam, hogy ez fog történni és nem lessz semmi baj. Ekkor Alice gondolataira halgattam és olyan gyengéden átöleltem Bellát, ahogy csak tudtam. Abban a pillanatban éreztem, hogy nem állhat senki se közénk. És ekkor megcsókoltam. Olyan édes volt a csókja mindt a méz és ezt átjárta az egész testemet. Egész emberinek éreztem magam ebben a pillanatban, mert már alig kellet koncentráljak arra, hogy nehogy megöljem azt akit a világon a legjobban szeretek.

-Szeretlek, ugy-e tudod? -mondtam halkan és olyan édes hangon ahogy csak bírtam.

-Én is téged - suttogta Bella, majd megfogta a kezemet.

Gondoltam, hogy ne teljen olyan sok időbe a gyaloglás, kicsitt besegítek aval amit tudok.

-Félsz tölem?

-Nem , miért félnem kéne? - kérdezte csilingelő hangján.

Ekkor felkaptam a hátamra és futni kezdtem ugy ahogy csak tudtam, ahogy egy vámpir futni szokott. Csak 10 perc telt el és már ott is voltunk a kedvenc helyemen...

-A kedvenc helyemre.-
- Ott már voltam.- mondta meglepve. Ezen én is meglepődtem. Rájöttem nem arról beszél ahová viszem.
- De itt nem és sokkal szebb, mint a többi ez az igazi kedvenc helyem. itt tudok legjobban gondolkodni az életemen és minden más dolgon is.
- Mennyit szoktál ott lenni?-
- Sokat, de legtöbbször akkor amikor veszekszek a testvéreimmel és az fáj. Ilyenkor Jasper miatt megyek el ez a második oka.-
- Megtudhatom min szoktatok veszekedni? Ha nem akarod akkor nem mond el.- kérdezte kiváncsisággal teli hangon, olyan édes ilyenkor.
- Majd elmondom. Most nem akarom.- Nem akartam beszélni róla. néha nagyon gonoszak voltak velem, de ez szerencsére már elmúlt.
- Hogy tudsz így vezetni?- kérdezte meglepetten.
-Hogy érted ezt?- télleg nem értettem ilyenkor akartam olvasni a gondolataiban, ez a lehetőség nem adatott meg nekem.
- Úgy hogy csak az egyik kezeddel fogod a kormányt, a másikkal engem, a szemeiddel rám nézel az utat nem látod, de a kanyarokat mégis tökéletesen veszed be.- Hűha ilyen gyorsan még nem halottam hadarni Bellámat.
- Ösztönök, tudod vámpír vagyok-
- Ühüm, tudod azt hogy nem tudok sokat a vámpírokról és tartozol nekem egy felvilágosítással ezzel kapcsolatban.-
-ööö...öö..azthittem mindent tudsz rólunk- dadogtam életemben létemben először. Szerintem ezt jobb lesz a családi kupaktanácsban megbeszélni és ott mindent elmondani neki.
- Elmondanád nekem a kedvenc helyeden?- Ekkor meg is érkeztünk az erdő  széléhez, innem már emberi tempóban egy óra gyaloglás.
- Bellám ezt jobb lenne a családdal megbeszélni-
-Akkor hívd ide őket.- Nehezemre esett, hogy erről a helyról nem tudodtt senki csak Alicen kívűl.
- Senki se tudja ezt a helyet hol van.- mondtam és szemügyre vettem a szép arcát. Csodálkozott a szívverése egyre magasabb lett. Ne ne hogy eláluljon mondanom kell valamit gyorsan, de mit. Mit mit mondjak, lehet most fél tőlem nem nem hiszem, akkor sikítani is tudna. Alice üzenj valamit nekem gondolatban légyszí!!. Kérleltem és ekkor meghalottam a gondolatát.
 

Ugy beleélte magát Bella a hócsatába. Olyan öröm volt nekem nézni, hogy milyen jól érzi magát a családommal. Kezdem egyre emberibbnek érezni magamat. Mindig csak Belláre tudtam gondolni és arra, hogy minél emberibb legyek, ami többé kevésbé sikerült is. A hócsata közepette Rosali odament Bellához és elkezdett vele egész barátságosan beszélni. A többiek tovább hócsatáztak én meg oda mentem hozzájuk közel, hogy legalább Rosali gondolatán keresztül figyeljem őket.

-Figyelj Bella, remélem tényleg nem haragszol amiért olyan bunkó voltam veled és mostmár bármit is akarsz elfogadom, mert látom, hogy Edward boldog és te kellesz neki.

-Rosali én... - de Rose nem hagyta Bellát szóhoz jutni.

-Bella én csak aval törődtem, hogy mindenkinek én voltam a legszebb és nem tudtam elfogadni , hogy Edwardnak a szerelem a lényeg és nem a szépség. tudom, hogy egy őrült vagyok, de a testvéremnek is és neked is a legjobbat szeretném. Remélem megértessz. És...-de ekkor Bella közbevágott amilyen gyorsan csak tudott.

-Te is figyelj ide Rosali, én nem haragszom rád és eddig sem haragudtam rád, csak nem tudtam, hogy mi bajod van velem. És tudom, hogy a legjobbat akarod nekünk, de azt szeretném kérni tőled, hogy bárhogy is döntsek kérlek ne ítélj el a döntésem miatt. -Rosali csak nézett meglepődöttségében, hogy Bella milyen gyorsan közbe vágott a mondandójának.

-Ezt megígérhetem neked, de szeretném ha barátnőd és testvéred lehetnék. -szolt halkan és boldogan Rose. Ekkor odamentem, hogy Bellát elrabolhassam egy picitt, hogy kettesben maradhassunk, mert mindig olyan nagy a sürgés forgás körülöttünk.

-Akkor barátok és tesvérek- szolt édes hangján Bella.

-Ne haragudj Rose , de elrabolhatom egy kis időre BelláT?

-Hát persze-szolt, majd a gondolatában mondta tovább- Gondolom nem pár percre, hanem egész estére, majd szolok a többieknek , hogy leléptetek.

-Köszi - mondtam hangosan és már a kocsi felé tartottunk szerelmemmel. Udvarias voltam mindt mindig és Bella kezdte már megszokni. Kinyitottam az ajtót, majd megcsókolt és beszált az autóba. Kiváncsian nézett csokibarna szemeivel, majd halkan megszólalt.

-Hová megyünk szerelmem? - olyan édes és csilingelő volt a hangja és ahogy ránéztem olyan édesen mosolygott. Ekkor beinditottam a Volvot és elindultunk.