Nicsak ki beszél....Meglepetés Fejezet! Renesmee tiszteletére
Bella 19 2010.09.13. 08:30
szerző: Bella 19
Nicsak ki beszél....Meglepetés Fejezet! Renesmee tiszteletére
blogja: katt ide
Véleményeket várom!!!!!!!!
Nem tudom ismeritek e ez a filmet: Nicsak ki beszél.
Ha nem nézze meg holnap a Tv2-n vagy itt a tartalom:
/Mollie (Kristie Alley), a nagyszájú titkárnő gyermeket vár főnökétől, aki hallani sem akar a dologról, és eszébe sincs elválni a feleségétől. A kilátástalannak tűnő jövő ellenére a nő megtartja a babát, s hamarosan megszületik a kis Mickey. Ám a gyermek megszületése után segítségre van szüksége, ezért épp kapóra jön James (John Travolta), a kissé infantilis taxisofőr, aki szívesen vigyáz a kisfiúra. És miközben Mollie a megfelelő apát kutatja gyermeke számára, Mickey már ki is választotta magának Jamest. De hogyan hozza ezt a felnőttek tudtára?/
Úgy gondoltam ez egy frappáns rész lenne és kicsit vicces is. Betekintést nyerhetünk egy kisbaba élete kezdésébe /igaz kilenc hónapot egybe kell sűríteni/ de remélem, azt a hatást fogja majd tükrözni mit a film is próbált. Kipattant a fejemből az ötlet egyik este és hát kellet pár nap ahhoz, hogy ezt megírjam. Nem tudom, hogy fog tetszeni, és hogy nem e találjátok morbidnak vagy másnak. Mert a ti véleményetek a fontos. És mivel próbáltam a határidőt tartani. Szeptember 10 a kicsi Renesmee születésnapja. Igaz a szülést a negyedik fejibe már megtörtént, de ez egy más szemszög.
Komihatár Tíz mivel az előzőnél is két nap hangsúlyozom KÉT NAP alatt összejött. /ebből levont következtetés hogy TETSZETT.
Na de nem pofázom tovább, sipirc, OLVASNI és utána LÉGYSZI KOMIZZ!!!!
NEKEM FONTOS a VÉLEMÉNYED!
Ötletet köszönöm Allice-nak.
A bétázás viszont Puszmónak. (L)
Meglepi Fejezet! Nicsak ki beszél.
A külvilágot nem nagyon érzékeltem, de most mintha valami megváltozna. Itt bent nagyon meleg van és puha minden. Valami folyékony izében úszkálok és egy zsinór féle lóg valahonnan belőlem. Istenem hol vagyok és mik ezek a valamik körülöttem. Jaj, ez a valami meg mi előttem. Ez úgy néz ki, mint. Jé, nekem van kezem. És az a két hosszú az meg a lábam. Egyre jobban növök és fejlődök. Anyukám igen szeret mert mindig becézget és sokat simogatja a pociját. Apu pedig esténkét dúdol nekem, amitől nyugodtan alszom. Próbáljuk meg kinyújtani a lábam. Megy ez. Ügyes vagyok. Na jó mára ennyi mozgás elég. Elkezdtem fészkalódni, sehogy sem fértem el ettől a tekergő csőtől.
- Edward a pici. – üvöltötte anya. Ennek meg mi baja, mért kiabál. Semmi bajom csak zavar a cső. – megmozdult a kicsi. – rikkantotta. Jaj az én anyukám milyen kuka. Hát persze hogy mozgok. Ekkor három sikító hang törte meg a nyugalmam. Úgy visítottak majd megsüketültem. De hála apunak elhallgattak. Mivel egy akkorát mordult rájuk hogy még én is megijedtem. Ááá most meg ez a gügyögnek. Hihetetlenek. Na jó végre csend, most már aludhatok egy picit.
Pár perccel később.
- ez aztán nagyszerű, nem elég hogy terhes vagy még világgá is akarod kürtölni, kicsit sem foglalkozol a családdal. – riadtam fel az ordibálásra. Hé, valaki állítsa már le, menten megsüketülök. - ebben a családban mindenkinek elment az esze. – jaj, anya segíts, nem bírom, túl hangos ez nekem. Nagy csörömpölés, de az üvöltésnek vége. Ki volt ez, aki annyira kikelt magából. Anya most nem érzi jól magát, érzem. Ettől én is nyugtalan leszek. Rengetegen lehettek a szobában, mert csak duruzsolást hallottam. Végül hangos nevetés és anya újra nyugodt. Ez rám nézve is jó, mert már én sem érzem magam rosszul. Végre újra csend, aludhatok.
Napokkal később.
Szinte repül az idő. Anyát és engem is folyton vizsgálnak, ha jól tudom a nagyapám, de alig hallottam valamit mindig olyan halkan beszélnek. Itt bent egyre kisebb a hely. Már alig férek el, ezért sokat rugdosom a mamit. De azért próbálok óvatos lenni és kevesebb fájdalmat okozni. Egyre több hangot tudok azonosítani. Sokszor beszél hozzám apa, nagyi és nagypapi. Ritkán, de hallom a bácsikáimat és a nénikéimet. Sajnos ők nagyon elfoglaltak ezért nem tőrödnek velem annyit. De majd ha kint leszek, ezen változtatni fogok az tuti. Jaj a mami már megint ideges. Olyan rossz ilyenkor. De ezek meg kik, ismeretlen a hangjuk. Anya, apa. Így szólította őket az anyum. Szóval akkor ők az én nagyszüleim. De hisz nekem nem Carlisle és Esme, vagy lehet valakinek két nagypápája és nagymamája. Na majd ha kibújtam kiderítem. Ami azt illeti én már szívesen szabadulnék innen. Olyan kevés a hely.
3 héttel később:
Anya szenved, fáj neki minden mozdulat. De amikor megmozdulok csak egy picit is görcsbe rándul minden izma. Nem akarom hogy fájjon neki. Jaj Isten mindjárt megfulladok idebent. Segítség! Valaki szedjen ki. Rugdalóztam, kapálóztam, de nem tudtam mit tenni. Egyszer csak mami rángatózni kezdett. Próbáltam a rángás ellenére se mozogni, de nem ment. Folyton ide-oda himbálóztam és az a cső kezdett rám tekeredni. Istenem most segíts. Nem akartam a maminak fájdalmat okozni, de kudarcot vallottam. Míg mi szenvedtünk a külvilágból érkező hangok nagyon idegesek voltak. Mindenki kiabált és futkosott. Hirtelen világos lett és sokkal hidegebb. Két kéz ragadott meg engem majd kiemelt. Féltem, fáztam és éreztem hogy bajban van anyu. Ezt hangos sírással a tudtukra is adtam. Hirtelen átkerültem egy finomabb ám mégis hideg kézbe. Ő elvitt megfürdetni, majd elkezdett méricskélni. –hé, hát nem veszed észre hogy megfagyok. – üvöltöttem tovább. A mamit akarok és meleg, kényelmes hasát. Már azt hittem üvöltésem süket fülekre talált mikor egy vastag valamibe bugyolált. Kezébe kapott és ringatni kezdett. A melegtől és a ringatástól lenyugodtam. Amire utoljára emlékszem a szobából az a mami szenvedő arca volt. Levittek és ott átadtak egy néninek.
- anya bemutatom az unokádat Renesmee Charlie Cullent.
Anya, akkor ő a nagymamám Esme. De jó végre láthatom az arcát. Gyengéden ringatni kezdett amitől álmos lettem. Én nem akarok aludni, látni akarok mindenkit. Nagymami kipipálva akkor hol a nagypapi.
Egy szőke férfi állt meg a nagyi mellett. – hát nem gyönyörű. - szólalt meg a nagyi. - csodálatos. – válaszolt a férfi majd átvett a nagyitól. Jobban szemügyre vettem. Na végre, itt a nagypapi. Nem sokáig élvezhettem a társaságát mert egy szőke szépség már a nyakán toporgott. - adjunk neki egy kis vért. – nyomott a néni kezébe egy üveget papa. Vért, azt meg minek. Én nem is szeretem. A lány a számhoz emelte az a valamit. Beleszívtam és csodák csodájára ízlett. Nem fázom, éhes sem vagyok, nézelődi még van időm szóval aludjunk.
Mire felébredtem már egy másik szobában voltam a szőke nénivel.
Hol van a mami? Miért nincs itt? Valakit meg kell kérdeznem. Hé te ott gyere már ide.
- szia….gyönyörű vagy Renesmee. – nézet rám. – és szerencsés is. – lépett a háta mögé egy nagy darab ember. Oké ez mind szép és jó de hol vagyok és hol a mami? Senki nem felel. Ezek csak bámulnak rám. Miután a nagydarab eltűnt a szőke újra szekálni kezdett. Ruhát adott rám majd megitatott. Jól eset. Álmos is lettem tőle.
Másnap.
A tegnapi mozgalmas nap után reggel jól ébredtem. A szőke akit mint kiderült Rosalienak hívják és a nénikém. Szinte csak ő van velem na meg a nagyi. Megint megitattak de ez nem volt az amit tegnap kaptam. Rosszabb volt és tömény. Tisztába tettek és újra aludhattam.
- Hogy van drágám. – kinyitottam a szemem és a nagypapival és Roseal találtam szembe magam. - Jól, az étvágya nagy. – mondta Rose. Papi egy gyors puszit adott majd elment. A nap további részében bejött a nagyi és Alice néni is. Ettem, ittam, aludtam. Semmi dolgom sem volt. Ringattak és nagyi énekelt nekem egy szép dalt. Este viszont valami vizesbe tettek. Féltem és megint sírni kezdtem. Amúgy semmi gond velem, nem sírok csak ha megijesztenek. De amint száraz parton voltam és kaptam enni már aludtam mint a bunda.
2. nap
A kiságyban ébredtem, hol vannak már. Ki vigyáz rám? Hol van anya vagy apa. Őket még nem is láttam. Hol lehetnek. Á végre valaki. Szia papi. A karjaiban mindig megnyugszom. Kezemet az arcához tettem és képeket kezdte neki mutatni. Családtagjaimét akiket eddig láttam majd apa és anya képét. Az utóbbi kettőt sokszor a végén pedig egy kérdőjelet.
- ó. – ennyit bírt mondani mikor újra lejátszottam a képeket.
- anyukád beteg, apud pedig vigyáz rá. – mondta. Na! Mért beteg anya. Kezem újra az rcán majd a születésem képeit hoztam be, majd magam és egy szót miattam, kérdőjel.
- nem a te hibád Renesmee. –adott egy puszit a homlokomra. – hamarosan találkozhatsz velük. – ölelt szorosan magához. – na gyere lemegyünk enni. – mondta és már a nappaliban voltunk. Evés után ami megint az a rémes izé volt, nagyi ölében ültem. Végignéztem családom tagjain. Huh, ki kicsoda? Nagyi arcához emeltem a kezem és megmutattam az arcokat majd kérdőjel. Szegényt úgy megijesztettem hogy majdnem eldobott.
- mit mutatott drágám. – kérdezte papi a nagyit. Mama szája mozgott de hangokat nem hallatott. Az egész társaság engem nézett és vigyorgott. Szemükben csodálat tükröződött.
- ő a papád Carlisle. – kezdett el mutogatni nagyi. - ő Alice és mellette Jasper. – mutatott a kis manóra meg a párjára. Nagyon cuki ez a kis manó. - Ő meg Emmett és Rosalie. – jaj, rá emlékszem, és ott pedig egy hatalmas maci ül. Meg is kérdezem, hogy biztos nem egy mackó. Nagyi hangosan kacagni kezdett a többiek pedig furcsán néztek rá. - Nem, nem Renesmee,biztos hogy nem egy maci ül ott. – mondta mire mindenki nevetet. – ideje aludnod. – vett át Rose majd a szobába mentünk. Fürdés után a hintaszékbe ült velem. Mindenki bejött a jó ét puszi kiosztásra. Papa megvizsgált majd visszaadott Rose néninek. Már majdnem aludtam mikor furcsa illatra lettem figyelmes. Zöldalma és csoki illat jött az ajtó felől.
- gyere be Edward. – szólalt meg papa. Edward az meg ki? Nyílt az ajtó és akkor megláttam az én apukámat. Majdnem úgy nézett ki mint ahogy emlékszem rá, csak most gondterhelt és szomorú volt az arca. Vajon mi lehet a baja? Töprengeni nem volt időm mert már a karjaiban voltam. Először csak néztem csodás arcát. Ő az én apukám. Majd megmutattam ugyan azokat a képeket, mint papának. Apa ekkor pár percig csak papára figyelt és neki magyarázott de nekem csak ő volt most. Semmi mást nem tudtam nézni mint az én apukámat. Már most szeretem, pedig még alig ismerem.
- „apa”. – raktam kezem arcára. – „anya”? – mutattam meg a már hiányolt személyt.
- gyere, megmutatom neked anyut. – arcon puszilt s már a szoba felé tartottunk.
Az ajtón belépve csak a kis koboldot láttam, aki épp anyának olvasott.
- hamarosan magához tér és szebb és erősebb lesz, mint volt. – szólalt meg hirtelen.
- Renesmee, szívem itt van anyu. – cirógatta meg arcomat apu. Ekkor pillantottam meg az én anyukámat. Ott feküdt az ágyon becsukott szemmel.
- Bella, szerelmem itt a kislányunk Renesmee. – szólongatta de ő nem válaszolt még rám se nézett. - „mi baja anyunak?” – tettem a kezem arcára. - kicsit beteg, de hamarosan jobban lesz és velünk lesz. – szorított magámhoz. - már csak pár perc. – suttogta a törpe. – kivigyem a kicsit? – nézett apura. - kicsim most Alice néni elvisz, de hamarosan megyek utánad anyuval, rendben. – puszilt meg majd átadott nénikémnek. Ne én nem akarok menni. Itt akarok maradni. Alice persze nem vett észre csak ringatott hogy nyugodjak meg. Visszavitt a szobámba ahol már ott várt ránk nagyi és Rose néni. Nagyi rögtön a karjaiba zárt és leült velem a hintaszékbe. Ismerős dalt dúdolt. Ezt apa játszotta egyszer-kétszer mikor még a csendes kis pocakban voltam, közel anyukámhoz. Annyira hiányzik, mért nincs velem. Szeret vajon. Apa és papa is mondta hogy beteg, de hamarosan velem lesz. De mikor. Nagyi hirtelen megállt és a nénikéim is megfagyva álltak a szobában. Hirtelen a bácsikáim rontottak be és védelmezőn elém álltak. Ezekbe meg mi ütött? Furcsa illatra lettem figyelmes. Ezt még nem ismertem. Cseresznye keveredett sok Vaníliával. Nem kellet sokat várni és megpillantottam az illat tulajdonosát.
|