|
Vérszomj 6-9. fejezet
Bella08 2010.09.05. 08:41
6.fejezet: Vérszomj
Nagy szerencsémre napfényes reggelre ébredtem, így nem mehettem iskolába. Ez a második napom, de máris rossz benyomást keltek, hogy lógok a suliból. Charlie már elment szerencsére, úgyhogy nem kell neki is magyarázkodnom. Odaléptem az ablakhoz, és kinéztem. Szeretem mikor süt a nap, csak ha egy ember meglátna, rögtön tudná, hogy más vagyok. Kíváncsi vagyok Edward mit csinál. Akár el is futhatnék hozzájuk. Az illat alapján ,amit tegnap hagytam, eltalálnék. De a többiek nem nagyon látnak engem jó szemmel. Főleg Jasper. Nem is gondolkoztam tovább, hanem lereppentem a lépcsőn ,ki az ajtón, és be az erdőbe. Nem tudtam mit is csinálok valójában, nem gondolkoztam, csak futottam, míg a Cullen ház előtt nem találtam magam. Bekopogtam. És csak ekkor tértem észhez, hogy mit is csináltam. Lefagytam. El akartam futni, de nem bírtam elmozdulni. Edward nyitott ajtót.
- Szia Bella! –mondta mosolyogva.
- Szia. – dadogtam, és még mindig lefagyva álltam az ajtó előtt.
- Nem jössz be? –kérdezte, és arrébb lépet.
- De. Köszönöm. –mondtam, és végre sikerült betolnom magam az ajtón.
Mindenki lefagyva állt a nappaliban, Jasper pedig készen arra ,hogy ugorjon.
- Sziasztok. –mondtam melegen és beljebb léptem. Jasper előrébb állt, hogy megvédje a többieket. Lebiggyesztettem ajkaimat, és Edward-hoz fordultam.
- Bocsánat ,hogy megzavartalak titeket! –mondtam, és kifutottam az ajtón.
- Miért kell így bánni szegénnyel? – kérdezte Edward, a családjától.
- Hisz újszülött. Olyan mint a többi. –mondta lenézően Jasper.
- Ő más. Ha olyan lenne mint a többi, akkor már rég ránk támadott volna. –kiabálta Edward ,és hallottam, amint kifut utánam.
- Bella! Várj! –kiabált utánam.
Nem törődtem vele. Csak futottam, az erdőben, azt sem tudtam merre megyek. Az erdő ritkulni kezdett és nekem meg kellett állnom egy percre. Egy rét előtt találtam magam. Tele volt napsütéssel. Kiléptem. Emberi tempóban kisétáltam ,és leültem a közepére. Néztem ahogy csillog a bőröm, mint sok ezer gyémánt. Az erdő felé pillantottam, ahol Edward jelent meg. Ő is kilépett a napfényre, és odaült mellém.
- Bocsáss meg nekik. Ők nem tudják milyen más vagy. –mondta.
- Semmi baj. – válaszoltam melegen mosolyogva. – Hát nem gyönyörű ez a rét? – kérdeztem, és lefeküdtem a fűbe.
- De. Szoktam ide kijárni. Már épp gondolkoztam, hogy kihozlak ide, de már látom nem kell – nevetett.
Én is nevettem. Olyan más volt. Soha nem éreztem még semmit ilyen szenvedélyesen, hogy az elmémet csak egy személy töltse be. Még a szomjamról is elfelejtkezek. A tekintetem ekkor kezére, aztán a maradék csupasz bőrére siklott. Mint sok ezer gyémánt. Tudom, ez nem újdonság, már tapasztaltam a bőrömön. De ő róla nem tudtam levenni a szemem. Nem tudom mennyi ideje nézhettem. Percek, órák, vagy talán napok. És végre elnéztem karjáról, és karmazsinvörös szemem arcára siklott. Engem nézett, aztán habozott, és megfogta a kezem. Odapillantottam, aztán vissza. Becsuktam a szemem, habár éreztem ,hogy rajtam van tekintete. Ekkor kinyitottam a szemem és csak egy helyre tudtam nézni. Az ajkaira. Egymás felé közeledtünk, és éreztük egymás leheletét az ajkunkon.
Reflex szerűen kaptuk el a fejünket az erdő irányába. Sikítást hallottunk, és aztán valami eltört. A szél az arcomba kapott, és friss emberi vér csapta meg az orromat. A torkom lángra kapott, és olyan erősen izzott, mint a szívem, mikor átváltoztam. Az elmémet elborította a vörös köd. Nem tudtam semmire koncentrálni, csak a vérre. Vér,vér és vér. Nem tudtam gondolkodni, és nem érdekelt már Edward sem. A vér olyan illattal fedte be elmémet, amit még nem éreztem. Csábított ,húzott, vonzott magához. Vad újszülött énem felül kerekedett. Mindez abban a másodpercben történt, amikor megéreztem az illatot. Az erdőbe vetettem magam. Egy kéz ragadott meg. Leráztam magamról, mit sem érdekelve, hogy milyen kárt tettem benne. Csak az illat vonzott. Egy lány feküdt, kínok között, tele friss csábító vérrel. Ajkaim benedvesedtek, és odalépkedtem hozzá.
- Kérlek segíts! –mondta a lány nehezen.
- Természetesen segítek. –mondtam, és nyakához hajoltam.
Éreztem ,hogy valaki van a hátam mögött, de nem tudtam, itt hagyni a vért.
- Kérlek! Bella! Ne tedd!- mondta egy hang, de szinte meg se hallottam. A lány fölé hajoltam, és beleharaptam.
Ekkor valami nagyon furcsa dolog történt, amire nem számítottam. A lány gondolatát hallottam, ahogy retteg. Láttam, ahogy a képzeletében lebegek. Látta a szörnyet. A fogam megállt a nyakában, de nem tudtam kivenni. A lány lebénult, a friss méregtől, és az arcom eltűnt. Egy kép ugrott be elém. A sikátorban. A férfi, ahogy rám veti magát. Ahogy issza a vérem, és aztán, valamitől megijed és otthagyott. Szenvedtem, és égtem. A félelem amit akkor éreztem. Éreztem, hogy meg fogok halni. Csak egy ember voltam. A szemem előtt az arcom lebegett, amit a lány látott. Egy véres fenevad, mint egy ragadozó. Ő is ember. Egy jelentéktelen porszem a Földön, aki csak rosszkor volt rossz helyen. És én itt vagyok felette, és kiakarom szívni az összes vérét. Minden erőmet bevetettem, hogy ne szívjak ki a véréből. És végre a vörös köd, ami befedte elmémet eltűnt. Elengedtem a lány nyakát, aki égett. Nem akartam, hogy olyan legyen mint én vagyok. Nem tudtam mit tegyek. Hátranéztem, és nem találtam Edwardot. Egyedül voltam. Felkaptam a lányt, és beljebb futottam vele az erdőbe. Letettem, és a nyakához hajoltam. Beleharaptam újra, és a friss vér beleömlött a számba. Küzdöttem a vörös köd ellen. A friss vér lement a torkomon, és már éreztem, hogy tiszta a vére-amiből kiszívtam a mérgezett vért- ,de nem tudtam leállni. Küzdöttem, küzdöttem, és sikerült leállnom, még időben. Ha egy kicsivel több vért veszít meghal. A térde még így is vérzett. Ha nem kötöm el….Nem is akartam erre gondolni. A vörös köd már eltűnt. Tudtam uralkodni magamon. Habár a torkom még mindig lángolt. Egy friss fuvallat jött, és én kihasználtam a lehetőséget, nagy levegőt vettem. Leállítottam légzésem, de ez nem csillapította a lángolást. Levettem az övem, és a térde felett megkötöttem, megakadályozva ezzel, hogy elvérezzen. A lány ekkor megszólalt.
- Köszönöm. –mondta.
- Mégis mit? –mondtam hidegen.
- Hogy nem ,öltél meg. Köszönöm. –mondta, és egy mosolyt erőltetett arcára. Kinyitotta a szemét.
- Nincs mit. –mondtam, most már nem olyan ridegen. – Beviszlek a kórházba.
- Hogy törted el a lábad? –kérdeztem.
- Leestem a fáról. – mondta. – Siess kérlek, már nincs sok hátra.
- Nem! Nem engedem meg ,hogy meghalj! Ígérd meg ,hogy soha senkinek nem árulod el ,hogy én mentettelek meg. Sőt ,hogy találkoztál velem, azt se. És ezt se ,amit most csinálok majd. –és futni kezdtem.
- Ígérem. –mondta a lány.
- Sajnálom, sajnálom amit csináltam. - hangomba fájdalom volt.
- Semmi baj. Tudom mi vagy, és azt is tudom milyen nehéz neked, ha egy ember vérzik. De te nagyon erős vagy. Példakép lehetsz a vámpírok számára.
- Honnan tudsz rólunk? –kérdeztem ijedten.
- Találkoztam egyszer velük, és majdnem meghaltam. De megmentett egy, aki mindent elmesélt, a vámpírokról. - mondta a lány.
- És most hol van? –kérdeztem.
- Meghalt. –mondta, és zokogni kezdett.
- Annyira sajnálom. –mondtam.
- Megérkeztünk. Tudsz a lábadon menni az ajtóig? –kérdeztem.
- Megpróbálok. –mondta , a lány és egy mosolyt erőltetett magára.
- Szia. Remélem meggyógyulsz. Sajnálom. –mondtam.
- Szia. Sok szerencsét. –mondta, és elbotorkált a korház ajtaja felé.
A fák suhantak mellettem, amíg futottam. A rétre mentem, ahol leültem. Itt kezdődött az egész. Majdnem megcsókoltam. Könnyek nélkül sírtam. És véres kezembe temetkeztem. Nem érdekelt a vér. Csak arra tudtam gondolni, hogy utál,és soha nem fog hozzám szólni többé.
7.fejezet: Szeretet
(Edward Cullen szemszögéből)
Idegesen ültem a kanapén, arcomat a kezembe temettem. Jasper járkált fel és alá a házban. Mindenki nyugtalan volt Bella miatt. Ami az erdőbe történt…,nem is merek rágondolni. Még Emmett sem vigyorgott, mint szokott. Nem tudtam utálni ezért Bellát. Már így is sokat tett, hogy megtartsa önkontrolját. Megértem, hogy nem bírt uralkodni magán, hisz majdnem én is elvesztettem kontrolomat, olyan erős volt a csábítás.
Halk lépteket hallottam, és megéreztem illatát. Mindenki felkapta a fejét. Jasper védekező guggolást vett fel. És ekkor Bella belépett az ajtón. Arca gyötrelmes volt, tele fájdalommal. Ruhája szakadt, és csöpögött az alvadt vértől. Haja összetapadt, és az arcán vérfoltok voltak.
Becsukta az ajtót, és lerogyott. Könnyek nélkül sírt.
- Edward! Annyira sajnálom! Én… Én…- Nem tudta befejezni, mert egy újabb zokogásroham jött rá. Elindultam felé, de Jasper megállított.
- Nyugi. Engedj el! –mondtam, és elengedett.
- Edward! Sajnálom! Tudom, hogy most utálsz. –mondta.
Leültem mellé, és átöleltem, mit sem törődve véres ruhájával.
- Sssttt. Semmi baj. Nyugalom. – Bella csak sírt, és sírt.
„ Még hogy nincs baj? Hisz most ölt meg egy ártatlan embert! ,, -gondolta haragosan Jasper.
- Jasper, fejezd be! –szóltam rá.
- Edward, nem kell vigasztalni, tudom ,hogy utálsz! – zokogta.
- Nem utállak! –felemeltem az állát. –Mindenkivel megesik, hogy nem tud ellenállni a csábításnak, és megöl valakit.
- De megsérültél. –mondta fájdalmasan. – És-
Már nem tudta tovább mondani. Szerelmes voltam belé. Szerettem , és ezt ki is akartam mutatni neki. Tudnia kellett. Mindent egy pillanat alatt döntöttem el. Az ajkam az övére tapadt. Lemerevedett a meglepetéstől, de aztán visszacsókolt. Halkan felnyögött, mikor ajkába haraptam. Durván csókolt, zaklatottam. Nem volt gyengéd, de nem is okozott nekem fájdalmat. És aztán csókunk véget ért. A többiekre néztem, akik lemerevedve álltak .
-Ha nem bánod rendbe szedném magam. De kéne egy normális ruha is. –mondta Bella, és aztán ruhájára mutatott, és grimaszolt.
-Persze. Alice szívesen add neked. –mondtam, és eleresztettem egy félholdas mosolyt.
- Gyere. –mondta Alice, egy mosolyt erőltetve arcára, miközben átkozott gondolataival.
(Bella Swan szemszögéből)
-Alice? –mondtam lágyan.
-Hmm? –kérdezte kerek szemekkel.
-Te is úgy utálsz mint a többiek? –kérdeztem.
-Nem tudom. –mondta. –Amit csináltál az megijesztett,és hát-
-Félsz tőlem. –fejeztem be a mondatott, és bementem a gadróbba Alice után. – Tudod, én nem… nem öltem meg a lányt. –suttogtam.
- Micsoda? – fordult felém.
- A lány már kórházban van. –mondtam, egy kicsit mosolyogva.
- Nem értem. –mondta Alice értetlenül.
- Majd elmondom odalent. –mondtam. – Alice, én nem akarom, hogy utáljatok.
- Nem utállak .- mondta egy bizonytalan mosollyal.
- De Jasper igen. –mondtam, és leültem a földre.
- Nem érthet téged. Talán Edward-nak tényleg igaza van. Hogy te más vagy mint a többi. És ezt Jasper nem akarja megérteni. Neki furcsa múltja van. És sok tapasztalata az újszülöttekről. És nem érti, hogy miért nem támadsz rá, meg miért vagy olyan közel Edwardhoz. Gondolom a csókotok után még jobban nem értett semmit. Neki ez új Bella. –mondta Alice egy gyenge éllel a hangjában. – Na gyere, válasszunk neked valami rucit. –mondta mosolyogva, és felém tartotta kezét. Megfogtam ,és ő felhúzott, aztán egy nagy szekrényhez húzott. Kinyitotta.
- Ó. Alice! Mennyi ruhád van neked? Mindjárt idegbajt kapok! –mondtam egy oktávval feljebb. Odalentről hallottam a kuncogásokat.
- Nagyon vicces! –mondta, és megforgatta szemeit. Előkeresett egy farmert, és egy blúzt. –Nesze ! –mondta, és betolt a próbafülkébe.
- Még próbafülkéd is van? –kérdeztem. – Nem csodálnám ha saját áruházad is lenne. –kuncogtam.
- Ne fecsegj, próbálj! – utasított.
Felvettem a ruhát és kijöttem.
- Nagyszerű ! –örvendezett.
- De ne hidd ,hogy hozzászokunk ehhez. –forgattam a szemem.
- Na gyere. –mondta, és elkapta a kezem. – Itt a mosdó. Gondolom elboldogulsz egyedül. Ha kész vagy ,gyere le. –mondta, és hallottam az egyre távolodó lépteket.
Bementem a mosdóba. A mosdó felett volt egy kis tükör, és nem tudtam elkerülni, hogy ne nézzek bele. Arcom véres volt, hajam csöpögött az alvadt vértől. Karmazsinvörös szemem egy árnyalattal világosabban izzott. Gyilkos tekintet ez. Megmostam az arcom és a hajam. Aztán megszárítottam, és kifésültem. Kész voltam, és újra belenéztem a tükörbe. Most már nem tocsogott a vörös anyagtól hajam, nem volt vér az arcomon. Az akit láttam a tükörben, még mindig hihetetlen volt. A haja hosszú, és gyönyörű volt. Tökéletesen keretezte arca szélét. Ajkai teltek voltak, és tökéletesek, kívánnivalók. Arca gyönyörű sápadt volt, és gyönyörűen tökéletes. A szeme, az volt az egyetlen ami kifejezi, hogy nem ember. Nem élő. Hisz egyetlen ember se tökéletes. Karmazsinvörös szeme olyan volt,mint egy gyilkosé lenne. De ő még nem volt az, csak majdnem. Mégis megkóstolta az íncsiklandozó tiltott gyümölcsöt.
Végül már nem bírtam nézni az izzó szemem, és lementem a lépcsőn. Mindenki a kanapén ült. Odasétáltam, és leültem abba a fotelbe, amibe tegnap is ültem. Mindenki engem figyelt, és várták ,hogy mondjam. Alice elmondta nekik, hogy mondani szeretnék valamit. Megköszörültem a torkom.
- A réten voltunk, mikor egy kiáltást hallottunk . Valami eltört, és megéreztem a vér illatát. Annyira csábított, hogy nem bírtam ellenállni, ezért az erdőbe indultam. Edward próbált megállítani, de nem tudott. A lány azt kérte ,hogy segítsek rajta ,és én beleharaptam, de akkor olyan történt , ami megállított. A szemében láttam a félelmet, és az arcom, és ekkor átéreztem fájdalmát, hogy milyen is lehet neki. A félelmet, amit én is éreztem azon az estén. De már megharaptam, és a méreg megfertőzte. Nem hagyhattam, hogy olyan legyen az élete mint nekem. Minden erőfeszítésemet bevetettem, hogy megmentsem, és kiszívtam a mérget. Nem hittem, hogy letudok állni. Azt hittem meg fog halni , hogy megölök egy ártatlan lányt. De túlélte, annak ellenére ,hogy túl sok vért vesztett. A lány elmesélte, hogy tud a vámpírokról. Találkozott velük, és volt egy aki megmentette, de meghalt. Azt mondta, hogy én is olyan vagyok mint ő volt, hogy jó vagyok. Megígérte ,hogy nem mondja el, hogy én mentettem meg, hogy mi is vagyok, és, hogy mit csináltam. Annyi ereje még volt, hogy elbotorkáljon legalább a korház ajtajáig. Túlélte, remélem, hogy jól van.
Mindenki lefagyottam nézet.
- Hát ez csodálatos. –mondta Carlisle megtörve a csendet. – Büszke lehetek rád. –mondta és mosolygott.
- Köszönöm. –mondtam.
- Szerelmem, ez hihetetlen. Még én se tudtam volna ezt megtenni. –mondta Edward.
- Ez igaz? –kérdezte Jasper, felvonva a szemöldökét.
- Igen. –mondtam. – Alice azt mondta, hogy furcsa a múltad, és, hogy sok tapasztalatod van az újszülöttek szempontjából. De olyannal még nem találkoztál, amilyen én vagyok. –mondtam és ezt kérdeztem. – Elmesélnéd a múltad? – kérdeztem komolyan.
- Igen.
8.fejezet: A Cullen család múltja
Jasper Hale visszaemlékezése
Tizenhét éves voltam mikor 1861-ben csatlakoztam a szövetséges haderőkhöz Texasban, akik viszont, azt hitték, hogy húsz éves voltam. Katonai pályafutásom nagyon rövid volt. Mikor qz USA ágyúnaszádja elérte a kikötőt, azzal bíztak meg,hogy biztonságosan átszállítsam a nőket, és a gyerekeket, egy másik helyre. Mikor már azt hittem mindenki biztonságban volt, akkor visszafelé indultam, hogy átszállítsam a következő csoportot, mikor három gyalogos nőt pillantottam meg az úton. Először azt hittem, hogy a csoportból maradtak le, de amikor, leszálltam a lóról, akkor megláttam sápadt arcukat, és tökéletességüket. Tudtam, hogy biztos nem láttam ilyen szép nőket, a csoportban. Hisz arra emlékeztem volna. Az egyik nőt Maria-nak hívták, a többinek nem tudtam a nevét. Maria átváltoztatott engem, hogy harcoljak az újszülött csapatában. Látta bennem a tehetséget, és az érzelemmanipulálás is jól jött. Előléptetett az újszülöttek tanítására, és felkészítésére. Dél-Amerikában régen nagyon sok vámpír harcolt a területekért. Sok ember meghalt, és már újságokba is belekerültek az eltűnések. Ezért lépett közbe a Volturi. A Volturi egy királyi család, akik úgy 1500 éve törvénykeznek, és vigyáznak a titokra a vámpírok felett. Az embereknek feltűnt, hogy valami természetfeletti dolog lehet, és elkezdtek találgatni. A Volturi elpusztított minden újszülöttet, és vezetőt. Viszont Maria óvatos volt. Nem keltett feltűnést, ezért hagyták hagy tegye a dolgát. Megszerzett magának minden területet. Azt hittem szerettem Mariat, de ő csak kihasznált. Nekem kellett megölnöm a vámpírokat, mikor már nem kellettek. Petert nem öltem meg, nem akartam, mivel nagyon összebarátkoztunk. Később újabb támadásra készültünk, és megint erre került sor. Az egyik lányt készültem megölni, a neve Charlotte volt. Peter viszont szembeszállt velem, mert szerelmes volt belé. Én pedig hagytam őket elmenni. Ekkor döbbentem rá, hogy nem akarnám az életem árán is megmenteni Mariat, ezért otthagytam, és csatlakoztam Peterékhez. Végül tovább mentem, és találkoztam Alicevel.
Mesélte Jasper és Alice-re mosolygott.
- Hűha. – mondtam, és fütyültem.
- Van még egy kis időnk, míg elbújik a nap, és hazamehetsz. Miért nem hallgatod meg mindenki történetét? –mondta Carlisle.
- Jó ötlet! –mosolyogtam, és keresztbe tettem lábaimat.
Carlisle Cullen visszaemlékezése
1640 környékét születtem. Apám nagyon szigorú volt, és üldözte a természetfeletti lényeket. Vérfarkasok, vámpírok, boszorkányok. Felfedeztem a szomszéd városban élő vámpírokat és csapdát is állítottam. A csapatommal el is fogtunk egyet, de megharapott. Tudtam mi fog történni velem, ezért elmenekültem, és egy sikátorban a krumplik alá temetve szenvedtem 3 napig. Mikor rájöttem mivé váltam, próbáltam megölni magamat sikertelenül. Egy napon egy szarvascsorda ment el búvóhelyem előtt, és rájöttem, hogy állatvéren is meglehet élni. Már nem kellett többé bujkálnom, és elkezdtem keresni a helyem. Olaszországba mentem ahol találkoztam Marcus-sal, Caius-sal, és Aro-val, a Volturi fő tagjaival. Egy ideig együtt éltem velük, de továbbléptem, mivel ők nem akartak „vegetáriánusan” élni. Orvostudományt tanultam, és bekerültem a korházba. Segíteni akartam az embereket. 1918-ban kitölt a Spanyol nátha, és sokan meghaltak. A Mansen család nagyon különleges volt.
Az apa halt meg először Edward Mansen. Az anya Elizabeth Mansen azt mondta mentsem meg a fiát, és meghalt. Edward Mansen volt a fiú neve, pont mint az apjáé. És én megmentettem, azzal ,hogy átváltoztattam.
Mondta, és mielőtt szólni bírtam volna Edward belekezdett.
Edward Cullen visszaemlékezése
Carlisle és én együtt éltünk. Viszont elegem lett a vega életmódból, és emberek vérét szívtam ki. Azokat öltem meg akik bűnöztek, vagy megerőszakoltak egy lányt. Egyre nagyobb lett a bűntudat bennem, és visszamentem Carlislehoz. Azt hittem ,hogy majd kidob, és kiabál velem, de tárt karokkal fogadott Esme-vel együtt.
Esme Cullen visszaemlékezése
A férjem nem törődött velem, és elakartam válni tőle. A szüleim viszont nem engedték. Terhes lettem, de ez őt nem érdekelte, nem foglalkozott vele. Üzleti útra ment. A baba születése után pár nappal meghalt, és nagy lelki fájdalmam lett. Öngyilkos akartam lenni, ezért leugrottam egy szikláról. A hullaházba, Carlisle felfedezte, hogy még dobog a szívem, és megmentett.
Rosalie Hale visszaemlékezése
Gyönyörű voltam, és gazdag. Minden megvolt amire vágytam, kivéve egyet , család. Egy napon találkoztam Rocey King-gel, majd hozzámentem feleségül. De még mindig irigyeltem a barátnőmet, a gyerek miatt. Egy nap hazafelé sétáltam, mikor Rocey utánam kiabált és odahívott barátaihoz. Részegek voltak. Ruháimat szétszaggatták, és mikor már azt hitték meghaltam, otthagytak az út közepén. Viszont Carlisle megmentett. Edwardnak keresett társat. Azt gondolta ,hogy mi majd kiegészítjük egymást, de nem úgy lett. Vadászni indultam az erdőbe, mikor láttam egy szerencsétlen fiút a medve csapdájába szorítva.
Emmett Cullen visszaemlékezése
A medve egy halálos csapást akart rám mérni, mikor Rosalie elém ugrott és leteperte őt. A medve megsebezett, és haldokoltam, Rosalie pedig elvitt Carlislehoz ,hogy mentsen meg. Így lettem a Cullen család tagja. Később csatlakozott hozzánk Jasper és Alice.
Alice Cullen visszaemlékezése
Az én történetem eléggé különös. Ugye tudod ,hogy a képességem az, hogy látom a jövőt mások döntéseik alapján.
Bólintottam.
Szóval már emberkoromba is láttam, de csak foszlányokat. Elmondtam a családomnak, de ők nem hittek nekem ,sőt elmegyógy intézménybe vittek. Az egyik dolgozó különleges volt, és hitt nekem. Azt mondta ,hogy különleges vagyok, és ki fog szabadulni. Így is lett. Később elmondta mi is ő, és én elfutottam. Féltem tőle. Vámpír volt. Zsákutcába jutottam, és féltem. De nem volt ott. Nem üldözött. Egy ismeretlen vámpír tartózkodott ott. Éhes volt és megpróbált megölni. De ő megmentett. Megharapott, és aztán tovább harcolt Jamessal. De meghalt. A vámpír otthagyott, nem érte meg neki ,hogy kiszívja a vérem, hisz az már majdnem vámpíré volt. Átváltozásom után erősebb lettek a képességeim, és láttam Jaspert , ahogy csatlakozunk a különös Cullen családhoz.
- Azta. –mondtam. Nem jutottam szóhoz.
- Most pedig halljuk a te történetesed. –mondta Jasper.
- Majd talán máskor. Most mennem kell. Charlie azt mondta 1 hónap szobafogságott fog adni, ha nem szólok neki ,hogy oda vagyok. És otthon kell lennem, mire hazaér. Még őrizetett is küld rám. Akár iskolába is. És talán akkor kénytelen lennék embert enni. – fintorogtam.
Felpattantam, és elfutottam haza. Azon gondolkozom, hogy Alice története nagyon hasonló az enyémhez. Csak nekem nem volt megmentőm. De … Csak most gondoltam át igazán. Valami elvonta a vámpír figyelmét. Valami ,ami miatt otthagyott és nem szívta ki a vérem. Nehéz volt emlékezni, a háttérre. Csak homály. A gyenge emberi szemeim nem láttak semmit a sötétben.
9.fejezet:Hazugságok
Mikor a házhoz értem, a felhajtón megtaláltam Charlie kocsiját. Meglepődtem, és beleszagoltam a levegőbe. Ugyan nem kellett hozzá ,hogy tudjam itthon van-e. Benyitottam a házba.
- Bella! Azonnal gyere ide! –kiabált a nappaliból. Bajban vagyok. Hoppá.
- Igen apa. –mondtam óvatosan.
- Megtudtam, hogy ma nem voltál iskolában. Mégis hol voltál Bells? Nem veszed észre mennyire aggódok érted? Nagyon furcsa vagy Isabella Marie Swan. – kiabálta az arcomba. Csak akkor szólított teljes nevemen, mikor nagyon mérges volt rám.
- Bella. –javítottam ki halkan.
- Ne feleselj Bella! A háziőrizetett komolyan mondtam. Ha nem mondod meg hol voltál háziőrizetbe leszel!- kiabálta. Beleolvastam gondolataiba, hogy komolyan gondolta-e , és igen. De nem lehet egy éhes vámpír emberekkel őrizetbe, minden nap. Még a wc-re is követnének. Mondjuk nekem nem kell wc-zni. De jókedvem hamar elszállt. Most mit mondjak neki. Hogy sütött a nap, és én egy vámpír vagyok, akinek csillog a bőre, és felkelti a figyelmet???
- Bella válaszolj! –mondta, szinte köpte a szavakat.
„Edward! Segíts! Charlie…Nem tudok neki mit mondani. Megtudta,hogy ma nem voltam suliban. Mit mondjak neki? Segíts!” gondoltam, és Edwardra koncentráltam. Kár ,hogy ez a gondolatolvasás nem működik fordítva is.
- Hát én…..
(Edward Cullen szemszöge)
Valamit titkol előlünk. Nem akarja elmondani ,hogy változtatták át. A többiek mind elhitték az ürügyét, de én jobban ismerem őt. Az is megfordult már a fejemben, hogy - „Edward! Segíts! Charlie…Nem tudok neki mit mondani. Megtudta,hogy ma nem voltam suliban. Mit mondjak neki? Segíts!”
Hallattam Bella hangját? Vagy csak képzelődöm? Bella gondolatot küldött nekem? Mi van ha igen? Akkor ki kell mentenem.
Villámsebesen kirohantam a házból, be az erdőbe. „ Ez meg hova megy?” Hallottam Emmett gondolatát. Nem volt időm válaszolni. Hála gyorsaságomnak 2 perc alatt ott voltam Bella házánál.
- Bella! Most azonnal válaszolj! Miért nem voltál ma iskolába? – kiabált Charlie odabentről.
- Apa. Én nem mondhatom el…- mondta Bella bűnbánóan.
- 3 másodperced van ,hogy elmond. 1, 2-
Hát igaz. Bella üzent. Mielőtt a 3-hoz ért volna bekopogtam.
- Visszatérünk még rá kisasszony! –mondta mogorván Charlie. 4 lépés a szőnyegen, 5 a padlón. Egy sóhajtás, és kinyitotta az ajtót.
- Örvendek rendőrfőnök úr! Edward Cullen vagyok. –mutatkoztam be.
- Isten hozott Edward! Gyere be. Mi járatban vagy? Hogy van Carlisle? –kérdezte, és elállt az útból.
- Apa nagyon jól van . Hallottam a veszekedést, és nem Bella a hibás hanem én. –mondtam, és észrevétlenül Bellára kacsintottam, aki lefagyva állt a nappali ajtajában.
- Ugyan már. Nem kell magadra vállalnod. –mondta.
- Nem. Én mondtam neki, hogy ne menjen suliba. –mondtam, és ránéztem.
- De miért? –türelmetlenkedett.
- Találkoztam Bellával az úton, miközben ment a suliba, és mikor próbáltam megelőzni a kocsimmal, láttam, hogy nincs valami jól. Felajánlottam ,hogy hazavisszük a kocsiját, és eljön hozzánk ,hogy megnézze Carlisle. Nem volt nagy baja, csak egy kicsit fáradt volt. Carlisle azt mondta ,hogy maradjon nálunk, amíg jól nincsen. –hazudtam folyékonyan.
- De ez miért olyan nagy titok Bella?- fordult oda hozzá.
- Nem akartam elmondani, féltem, hogy halálra aggódod magad.
- Nem vagyok Reneé .- röhögött. – Edward én úgy hallottam, hogy mikor süt a nap kempingeztek. Ma nem mentetek volna? – fordult hozzám, és felvonta a szemöldökét.
- De. Csak én most nem akartam menni. Egy fontos dolgozatott írtam volna. De majd megírom később. És lesz még alkalom, hogy a családom kempingezni menjen.
- Ja. –bökte ki Charlie. – Ennyi lenne?
- Nem igazán .- mondtam. –Szeretném ha Bella is jönne ezentúl kempingezni velünk. Ígérem nem fog lemaradni a leckékről. Már az első nap is duzzadt az észtől. –a végén nevettem.
- Hát… Nem is tudom. Bella? Tudod majd tartani az iramot? – kérdezte.
- Persze. –mondta Bella és mosolygott.
- De ha egy rosszabb jegyed is lesz , mint eddig, akkor többé nem mehetsz. – mondta szigorúan és ránézett.
- Jól van. Köszönöm apa! – mondta és megölelte apját.
Még mindig csodáltam ,hogy milyen fegyelmezet, de ez már túl ment minden határon. Mosolygott, és nem volt szemében vágy, nem vett ugyan levegőt, de ez akkor is elképesztő.
- Ne nekem köszönd, hanem Edward-nak. –mondta Charlie.
- Apu. Elmehetek sétálni vele? –kérdezte .
- Igen, de 8-ra érj haza. –mondta.
- Oké. Szia apu. –mondta, és elindult felém.
******
- Köszönöm ,hogy megmentettél. De honnan tudtad, hogy bajban vagyok? – kérdezte, miközben keresztbe tette a lábát a fatörzsön.
- Hát nem te üzentél nekem? : „Edward! Segíts! Charlie…Nem tudok neki mit mondani. Megtudta,hogy ma nem voltam suliban. Mit mondjak neki? Segíts!”
- T..te….Te hallottad? –dadogott. – Én azt hittem nem hallod. Én csak ezt gondoltam, és ,azt akartam ,hogy halljad, de nem gondo-
Már nem tudta befejezni, mert megcsókoltam, ma már másodjára. Ez nem volt olyan rövid . Ajkaim bizseregtem a vágytól. Az elmémben csak is ő létezett. Mindenhol, mindig, csak ő, és ő. Nem tudnám elképzelni az életem nélküle. Ő az é-
,,Hé öcskös! Pornó mikor lesz? ,, Emmett! Bella kapta fel először a fejét. Mintha ő is hallotta volna. De hisz ,hogy hallaná, mikor nem is gondolatolvasó?
- Emmett! Nem hagynál minket békén? –kiabált rá Bella.
Ez furcsa.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Csengőhangok Mobilodra
blogja:
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
World Clock 
