Quiletue legendák
Ma reggel egy sárga fény szűrődött be az ablakon. Gyorsan kiugrottam az ágyból, és az ablakhoz siettem. Kinéztem, és csakugyan amire gondoltam, sütött a nap. Leugrándoztam a lépcsőn, és kivettem a tejet a hűtőből. A hűtő ajtaján egy üzenet állt:Bella, ma nem kell vacsit csinálnod, mert elmegyünk Billy- ékhez. Gondoltam elviszlek téged is, és ellehetsz Jacobbal. Gondolom tudod kiről beszélek. Még kiskorotokban együtt homokoztatok.

Hát csak kibírom valahogy. De még ez se tudja elrontani a mostani kedvem. Kivettem a müzlit is, és leültem megenni. És ekkor eszembe jutottak a Cullenék. Milyen jó lesz ma , még kaland is lesz.Elég korán értem a suliba. Éppen kiszálltam a kocsimból mikor megláttam a felém siető Jessica-t.- Szia Jess.- köszöntem, neki boldogan.- Szia Bella, igaz milyen szép napunk van? –üdvözölt.- Ja, nagyon meglepet ez a kis napsütés. – mondtam.- Ja ,engem is. De mennünk kell matekra. –mondta és elindultunk.Még fecsegett míg a tanár be nem jött, de én nem figyeltem. Néha bólogattam, meg mosolyogtam, ránéztem, csak ,hogy ne vegye észre.***(Jessica szemszöge)Ma reggel napfényre ébredtem. Nagyon örültem neki, mert itt Fors-ban nem nagyon történik ilyen. Kicsit irigylem Bellát. Bezzeg neki minden nap ott volt a napsütés. De az is igaz, hogy ha ritkán van egy dolog, jobban megbecsülöd.Kimentem, köszönni anyumnak meg a tesómnak.- Figyelj Jess. Elkéne vinned a tesódat a suliba, mert én nem érek rá. –mondta.- Ok anyu. –mondtam.Gyorsan megreggeliztem, és már indultam is.***Éppen megláttam Bellát ahogy kiszáll a kocsiból. Odasiettem hozzá. Még neki is csodás volt a kedve.- Szia Jess –üdvözölt. Szinte már én is boldogabb voltam ,hogy neki is fülig ért a szája.- Szia Bella. Ugye milyen szép napunk van? –kérdeztem, és kinyújtóztam.- Ja, nagyon meglepet ez a kis napsütés. –mondta.- Ja ,engem is. De mennünk kell matekra. –azta jól elment az idő. Majdnem elkéstünk.Legalább még betudtam neki számolni pár dologról. Mondjuk ő csak mosolygott, bólogatott. Nem hiszem ,hogy figyelt, látszott rajta, hogy máshol járnak a gondolatai.***Menzán a szokásos asztalhoz ültünk. Miközben beszélgettünk a jó időről meg ilyenek, odapillantottam Bellához, aki az üres asztalhoz pillantott a háttérben. Na már megint azt nézi. Még, hogy nem tetszik neki senki. Tudom én kire hajt .Edward Cullenre .Aztán vissza fordult arcán egy kis szomorúságot tudtam megfigyelni- Mikor jó az idő Cullenék eltűnnek. –mondtam, pedig nem is akartam. Megszoktam már ,hogy mindent kifecsegek. Felkapta a fejét.- Hogy érted, hogy eltűnnek? – kérdezte, szemében kíváncsiság volt.- Hát úgy, hogy az apjuk kiveszi őket kirándulni. –hát ha már kiböktem, akkor be is kell fejezni.- Mindig? –kérdezte.- Igen . Mindig mikor süt a nap. –mondtam. Mikor leszünk már túl ezen a témán?.- Fura. –mondta, és elfordult.***(Bella szemszöge)Ennyit a jó napomról. De azt viszont nem hittem el, hogy mindig. Tudtam ,hogy a napsütés köze van a Cullenék titkához.***Mikor hazamentem, megcsináltam a házit. Mikor végeztem kinyitottam egy könyvet, amit persze szerettem olvasgatni. A vámpírok és a vérfarkasok, kapcsolatáról, és tulajdonságairól szól. A címeQuiletue legendák.Azt olvastam, hogy La Push –ban is éltek farkasok. Majd megkérdezem azt a Jacob-ot ,hogy mit tud.Már egyre jobban vártam, hogy odaérjünk, és találkozhassak Jacob-bal. Mikor apa hazaért, akkor majd kiugrottam a bőrömből.***Billy házában fincsi illat volt. Még nem volt kész a vacsi, így tudtam beszélni Jacobbal.- Mit tudsz a Cullenekről? – böktem ki. Nem akartam köntörfalazni .- Hát van egy ősi legenda. De ezt nem szabadna elmondanom. Ha csak nem szereted a rémmeséket. –mondta majd elmosolyodott.- Egyszerűen oda vagyok értük. Kérlek mond el. –könyörögtem.- Na jó. –mondta majd hozzákezdett. – Tudtad, hogy az indiánok ősei farkasok? Egyszer a törzsünk látta őket vadászni a mi területünkön. Viszont azt mondták, hogy ők mások, így szerződést kötöttek ,hogy ha nem mennek az ő területükre, akkor nem fedik fel a kilétüket a sápadt arcúaknak. –mondta Jacob.- Mert valójában micsodák?- kérdeztem, na most már nem hagyom békén.- Ugyan Bella ez csak mese. –mondta .- Tudom, de kérlek mond el. Kíváncsivá tettél. –kérleltem.- Hát jó. Mi emberek úgy mondjuk, hogy vámpírok. –mondta.- Értem. És ,hogy értettek ,hogy ők mások? – remélem sikerült elrejtenem az ijedségemet.- Hát , hogy csak állati vérrel táplálkoznak. –mondta.- A vérfarkasoknak vannak ellenségeik? –kérdeztem, hogy ne higgy ,hogy csak a vámpírok érdekelnek.- Csak egy. –mondta. –A vámpír.- És miért ellenségek? –Na ez már nagyon érdekelt, de ekkor kiszólt Billy, hogy mehetünk enni.- Jó lett volna befejezni. –szomorkodtam.- Hát majd egyszer áthívlak és elmesélem a többit is. –mondta mosolyogva, aztán elindultunk.Haja hosszú volt és barna. Aranyos volt. És úgy éreztem ő megért. Vagyis nem vagyok belé szerelmes, de úgy tekintek rá mint egy bátyra. Vagyis ő csak az öcsém lehetne.

4.fejezet

Az igazság útján
Az utolsó órám biológia volt. Átírták az órarendet, így már minden nap lesz ilyen órám.
A tanár kedvesen fogadott, mikor bementem a terembe. Elküldött az egyetlen üres helyre, ami Edward Cullen mellett volt. Mikor leültem a helyemre, az orrához kapott,és gyűlöletet küldött rám szemével. Belekapaszkodott az asztalba, és le is tört egy kicsit az asztallapból. Ekkor eszembe jutott amit Jacob mesélt tegnap. Nem tudtam mit higgyek, hogy vámpír-e vagy sem.
De az biztos ,hogy nem ember. Vagyis a legerősebb ember, se tudja ezt az asztallapot széttörni. Arrébb húzódtam tőle, ő pedig ökölbe szorította a kezét. Gyűlölködő koromfekete szemei rám meredtek. Szinte már fájt, mintha én lennék a világ legrosszabb embere, aki felkavarta az életét, amiért abba beléptem. Lenéztem az ökölbe szorított kezére, ám ekkor egy egészen különös dologra lettem figyelmes. A hasa nem mozgott, mintha nem is vett volna levegőt. Ebben a pillanatban felugrott , és már csöngettek is. Olyan gyorsan kint volt, hogy szinte észre se lehetett venni. Ekkor belém tört a bűntudat, és arra gondoltam, hogy mi van ha és váltottam ki belőle ezt a gyűlöletet. De hisz nem is ismer?
***
Éppen a menzára igyekeztem, mikor Jessica csatlakozott hozzám. Fecsegett valamit, de nem figyeltem rá. Az agyam csakis Edward Cullen és a vámpírok körül forgott.
A szokásos helyünkön ültünk, és beszélgettünk. Vagyis ők, én nem figyeltem, a Cullen asztalt néztem. Ekkor Edward Cullen rám nézett, gyűlölködő szemével. Én persze hirtelen lesütöttem a szemem. Jessica biztos észrevette mert ezt mondta:
- Edward Cullen téged bámul. –mondta kuncogva.
Mike felfigyel, és a Cullen fiúra nézett bosszúsan, aztán meg rám. Biztos féltékeny volt. Csak azt nem értem mire?! Hisz Edward Cullen utál.
A menzáról kijövet a parkolóhoz igyekeztem. A kocsinál álltam és Edward Cullen a parkoló másik felében engem nézett.Én persze lesütöttem a szemem. Ebben a pillanatban hangos féksikorgást hallottam. Felfigyeltem, és egy barna kocsi jött felém. Azt mondják mikor a halálod eljön akkor az élet lepörög előtted ,de semmi. Nekilapultam a kocsimnak, és becsuktam a szememet. Vártam a halált, vártam, hogy kilapítson a kocsi. Ám ekkor egy jéghideg kéz ragadott meg, és lenyomott a földre. Kinyitottam a szemem, és Edward Cullen volt előttem. Nem hittem a szememnek. A kocsi közeledett, és egyre közelebb volt hozzánk. De a fiú kinyújtotta halálsápadt kezét és megállította a kocsit. Ezt meg ,hogyan csinálta? Hogyan jött ide, ilyen gyorsan?Miért mentett meg? Ezeregymillió kérdésem volt számára.
- Ezt meg hogyan csináltad? –Hát igen. Mindent kikotyogok.
- Mit? –kérdezte.
- Hogyan jöttél ide ilyen gyorsan? –kérdeztem.
- Hisz itt voltam melletted. –mondta.
- Nem. A parkoló másik végébe voltál. –ellenkeztem.
- Bella, te nagyon beverhetted a fejed.  mondta.
- Hogy? –kérdeztem. – Láttam. És egyébként honnan tudod a nevem? –kérdeztem.
- Hát itt már mindenki tudja a neved. –mondta könnyedén.
- Mármint nem azt, hanem ,hogy Bella. –kérdeztem.
Elkomolyodott, és aztán elnézett. Felállt és kiugrott a két autó közül.
Az ablakon Tyler dugta ki véres fejét.
-    Bella , én annyira sajnálom. –mondta
-    Semmi baj. –mondtam.
Mindenki a kocsi köré gyűlt és kiabálta a nevemet. Már a szirénát is hallottam. Két mentős beültetett a kocsiba, hiába ellenkeztem ,hogy jól vagyok. Charlie is megérkezett. Na éppen ez hiányzott.
-    Bella! –kiabálta kétségbeesetten.
-    Jól vagyok! Semmi bajom. –nyugtattam meg ,de látszólag nem használt.
-    Bella, annyira aggódtam. –mondta.
A korházba vittek. Mondtam ,hogy semmi bajom, de nem hittek nekem. A sürgősségin ültem, és vártam, hogy érkezzen egy orvos. Ki akartam szabadulni ebből a kócerájból. Tyler is folyton azt hajtogatta ,hogy sajnálom. Hiába mondtam neki ,hogy semmi baj, ő nem hallgatott rám. Mérgemben elhúztam a függönyt, ami kettőnket választotta szét. Ekkor belépett egy orvos. Mintha már láttam volna. De ez a bőr, pont olyan... olyan halálsápadt mint Edward-é. A doki kb. a húszas-huszonötös éveiben járhatott. Szőke haja, volt, és rendkívül barátságosan mosolygott rám méz sárga szemeivel.
- Isabella Swan, ugye? – kérdezte, a hangja olyan szép volt. Persze nekem Edward-é volt a legszebb.
-Bella –javítottam ki.
- Nos ,Bella. Én Dr. Carlisle Cullen vagyok. Az eredmények nem mutatnak semmi olyat, ami súlyos lenne. –mondta.
-Szóval elmehetek?- kérdeztem.
- Igen. De ha bármi fáj, vagy szokatlan, akkor gyere vissza. –mondta és azután elment. Ő is Cullen? Ő lenne Edward apja? Nem fiatal egy kicsit hozzá.?
Felláltam, és kimentem. Ekkor a megmentőmet pillantottam meg.
-Szia. –köszöntem.
- Szia. –köszönt vissza. De ingerült volt, és megint mintha nem vett volna levegőt.
- Nekem most mennem kell. –mondta és elment.
- De…- ez nem igaz. Most meg mi a baja van velem?
***
Este felkapcsoltam, az öreg gépet, és a keresőbe egyetlen szót pityegtem be. Vámpír.
Vagy ezer találatot adott ki. És nekem csak egy találaton akadt meg a szemem. Élő holtak.