Tündérmesék és rémálmok 3-4. felezet
Virginia 2010.04.22. 07:49
szerző:Virginia
blogja: Katt ide
Tündérmesék és rémálmok
3-4. felezet
Tündérmesék Rémálmok Harmadik fejezet
Nagyon sötét volt, amikor felébredtem.
Nem hallottam semmit, de a gondolataim visszhangzottak a fejemben, és az a csönd rémísztően csendes volt. A sötétség körülvett mint valami szellem. Kísértve, gúnyolva engem… Próbáltam kinyitni a szemem, de nem tudtam mozogni, még az ujjaimat sem tudtam megmozdítani. A testem használhatatlanná vált, csak a gondolataim voltak, semmi más ami kirángathatott volna ebből a rémálomból.
Járattam az agyam, hátha eszembe jut valami kicsike emlék, ami segít innen kitörni. Mi történt akkor este? Az az este tegnap volt egyáltalán? Nem tudtam emlékezni.
A karnevál…Vatta cukor, és az óriásmaci…Megnyerte egyáltalán azt az ostoba medvét? Nem, mert valaki elrángatott a Pán Péter szoborhoz. A családom is velünk volt és akkor, akkor utána mi történt? Azok a vámpírok csak jöttek egymás után, amíg az a vámpír meg nem közelített engem. Amikor hátratolta a csuklyáját, a pokol újjászületett és én elkezdtem sikítani, ahogy ezek az emlékek kibontakoztak előtte.
Nem tudtam, hogy a valóságban is sikítok, vagy csak ebben a rémálomban, amíg valaki finoman fel nem rázott. Lassan megpróbáltam kinyitni a szemem újra, amikor találkoztam egy karmazsinvörös szempárral.
Ő.
Mintha azok a rémes gondolatok nem lennének elegek, ő itt van velem, mintha a rémálmom csak most kezdődne, nem pedig véget érne. Lassan elhaltak a sikolyaim, csak halk nyöszörgést hallatva maguk után, ahogy az agyam visszatért a valóságba.
„Renesmee, hallasz engem?” bólintottam, nem voltam biztos benne hogy meg tudok szólalni. „Rendben… Most, hogy végre visszanyerted az érzékeidet, elmehetünk.” A hangja emlékeztetett arra, hogy miért vagyok pánikba esve. Elmenni?? Hová??
Végülis félig halott vagyok, nem? Itt akar hagyni ezen a helyen? Itt maradhatok addig, amíg a szüleim meg nem találnak?
A rémület az arcomra volt írva, ugyanis rám nézett és ezt mondta”Nem Renesmee, velem kell jönnöd. Nem vagyok babysitter, hogy vigyázzak olyan gyerekre mint te, de úgy látszik nincs más választásom. Ahogy beszélt rólam, az az iszonyodás nagyon idegesített. Nem vagyok gyerek, mégha ő az összes családtagomnál is idősebb együttvéve. Talán Carlisle idősebb nála, de csak talán.
Legszívesebben felpofoztam volna ebben a pillanatban.
Szó nélkül megragadott és benyomott egy másik fekete autóba. Ha ember lennék, könnyen meghorzsolhatott volna, de így is sikerült neki fájdalmat okoznia.
Túlságosan is féltem tőle ahhoz, hogy rá nézzek és találkozzak az ijesztő tekintetével. Egyszer rá nézte, az út kb. felénél és láttam, hogy sötéten mosolyog, a mosolya tele volt rosszindulattal, gyűlölettel, zűrzavarral és játszott kedvességgel, ami arra késztetett hogy sikítsak, amíg csak a tüdőm bírja.
Csak néztem ki az ablakon, egy szó nélkül, bámultam ki a sötétségbe és az idő végtelennek tűnt, amíg meg nem szólalt.” Renesmee” felnéztem, a hangja kizökkentett a révületemből. „ Szállj ki az autóból, most!” Bólintottam és követtem az utasításait. Pásztázni kezdtem a térséget, hátha találok valami, amit segít megtudni, hogy hol vagyok. „ Renesmee, maradj szorosan mellettem.” a hangja újra megzavart az elmélkedésbe. Elkezdtem hozzá közelebb menni 1-1 centivel. Mérgesen megrázta a fejét, mellém lépett és átkarolta a derekamat és közelebb húzott magához. „Viselkedj természetesen”. súgta, Ahogy jéghideg lélegzete hozzáért a bőrömhöz, reszketni kezdtem. Mereven bólintottam, mire rám mordult. „Azt mondtam természetesen, szóval mosolyogj, simulj hozzám vagy valami…” Ráerőltettem az arcomra egy hamis mosolyt, amit az emberek talál elhisznek. Az embereket könnyű átverni, sajnos túlságosan is könnyű…Alec bevezetett egy épületbe, és megállt a recepciós pult előtt. A szőke recepciós lány ránk nézett csodálkozással az arcán. „Elnézést, szobát foglaltunk ma estére Önöknél, megkaphatnánk az kulcsokat?” kérdezte Alec. A szőke lány csinos volt, ember létére és igencsak méregette Alecet, mint egy finom falatot. Milyen ironikus…Lehet hogy ma este ő lesz Alec vacsija… Még a hideg is kirázott ettől a gondolattól. Alec figyelmezetően nézett rám, én pedig még szélesebben kezdtem el mosolyogni, hátha elfejti ezt a kis malőrt…”Igen, rögtön Uram.” Amikor elfordult a kulcsokért Alec undorodó fejet vágott.”Legyen szíves egy kicsit sietni , kisasszony, a menyasszonyom nagyon fáradt.” Én lennék a menyasszony?? Mindegy, nekem most természetesen kell viselkednem akármekkora baromságot is mond. „Parancsoljanak, 666-os szoba.” Még jó hogy nem vagyok babonás, különben már rég kiszaladtam volna a világból.
„Rossz vére volt.” mondta Alec a liftben.
„Rossz vére?” kérdeztem.
„Igen a vére nem volt elég tiszta, ha át akarnánk változtatni, egy érzelmes, ingatag vámpírt kapnánk. Gyengét, szánalmasat…”
„Honnan tudod?”
„Az az idő, amit, Volturival töltöttem, megtanított rá. Nagyon sok mindent köszönhetek nekik…”hangja egy puhább tónusra váltott, a Volturi a családja, szereti és tiszteli őket.
Mikor a lift kinyílt, megragadta a kezemet és behúzott a szobánkba.” Ott egy bőrönd ruha, ha akarsz, átöltözhetsz.” mutatott rá a falnak támasztott bőröndre. Bólintottam és kivettem belőle a kezembe eső első ruhát és elindultam a fürdőszobába. A fürdőbe lépve tanulmányozni kezdtem magam a tükörben. Semmi változást nem vettem észre. Fizikailag tényleg a régi voltam, ugyanazok a bronz loknik, finoman keretezve az arcom. Ugyanazok a barna szemek árulkodtak a félvérűségemről. Kívülről semmi sem változott.
Soha életemben nem voltam ennyire letört és gyenge, ennyire szánalmas. Úgy éreztem, bilincsbe vagyok zárva, még a gondolataim is. Ki akartam szabadulni, azokat a régi ismerős meséket akartam, amiket meséltek nekem. Gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem.
Alec ott ült a kanapén, szemben az ablakkal. Mikor beléptem, rám nézett és intett, hogy üljek mellé. Mellé léptem és ahogy leültem mellé, a szoknyám finoman ráomlott a térdére.
„Neked jó véred van.”
„Mi van?”
„ A véred tisztának tűnik, pompásnak és finomnak, igazi ínyencfalatnak.” miközben ezt mondta, finoman elkezdett játszani a hajammal a nyakam körül, amitől teljesen lefagytam és idő kellett mire újra tudtam normálisan lélegezni.
„Megkóstolhatlak?”
Mielőtt válaszolhattam volna, elém lépett és éreztem a jéghideg leheletét a csupasz bőrömön, mielőtt a fogait bele mélyesztette a nyakamba.
-----------------------------------------------
Negyedik fejezet Tündérmesék Rémálmok
A fogai belemélyedtek a bőrömbe és éreztem hogy a nyelve megízleli a vérem, pont a sebet harapta meg, így több vérhez jutott. Jól esett…nem, fantasztikus érzés volt. Az adrenalin száguldott az ereimben, ahogy folytatta, a elmém elérte a gyönyör csúcspontját, és először az életemben voltam kielégült.
Hogyha olvastál már olyan könyveket, amiben a vámpírok emberi vért isznak, akkor tudod, hogy ilyenkor megértik az érzéseidet és az emlékeidet. Én is ezt éreztem. Olyan volt, mintha Alec magába szívta volna a gondolataimat, az egész lényemet.
Kiszívta a lelkemet és én úgy éreztem, eladtam a lelkemet az ördögnek.
Valamiért egyáltalán nem érdekelt mi történik velem, nem érdekel semmi, sem Jake, sem Anya és Apa…Nem érdekelt semmi, még a hangjukra sem emlékeztem…Hallottam, ahogy a vérem szabadon áramlik az ereimben és az adrenalin szintem egyre emelkedik és szinte sikít hogy még vért MÉG!
De abba hagyta, és az én egész világom megállt egy pillanatra és hirtelen minden elfeketedett…
X
X
Megpróbáltam felemelkedni egy kicsit és nyögve feltápászkodtam. Iszonyúan szédültem, mintha megittam volna egy rekesz Jack Danielst. A lábaim elé bizonytalanok voltak, de mielőtt elveszettem volna az egyensúlyom, egy erős kéz elkapott és visszanyomott a helyemre. Felnéztem és a tekintetem találkozott a karmazsin szemeivel.
„Maradj ágyban.” rendelkezett. „ Aro nem szeretné, ha az új kedvencének valami baja esne és én se szeretném ha az új babám beteg lenne. A beteg vér ugyanolyan mint a rossz vér.”
„Baba” kérdeztem és a lábamat bámultam. Elmosolyodott. „Igen, a babám. Ha nem akarsz a babám lenni, akkor lehetsz a manökenem, a marionett-bábum, a bábum…
Ezek a szavak…borzasztó volt őket hallgatni. Nem akartam a marionett-bábuja lenni, akit csak úgy rángathat zsinórokkal, ahogy akar, egyik se akartam lenni, mindegyik annyira undorítónak és kegyetlennek hallatszott.
Főleg pedig nem akartam baba lenni. Gyerekkoromban mindig féltem a babáktól. Úgy éreztem, hogy az üvegszemükkel követik minden mozdulatom, és a törékeny porcelán bőrük annyira könnyen eltörik. És hiába töröd össze őket soha nem fognak vérezni.
De nekem van vérem.
„ Ha nem tetszik a baba név, akkor még van egy név ahogy az olyan fajta embereket hívom, mint te.” a mosolya még gonoszabbá vált, a szemei még több sötétséget árasztottak, mint ahogy valaha láttam. Nem válaszoltam neki semmit, vártam, hogy folytassa. „Olyan vagy mint azok az emberek, akik vágynak a mi fajtánk érintésére. Szereted azt az érzést, hogy kiszívják a véred, úgy érzed kiszippantják a lényed, a gondolataidat, a lelkedet. Megrészegülsz tőle. Az vagy, akiket csak én így hívok: vér-szajha.
Lefagytam, mert megsimogatta a torkom és a szavai visszhangzottak a fülemben. Emlékszem hogy Apa mesélt ezekről az emberekről. Azokról az emberekről, akiket nem érdekli, hogy meghalnak, akiknek a fájdalom békés, a vérük kiszívása a szenvedélyük. „Vannak ilyen emberek, Nessie, akik tudnak a fajtánkról, de…azt élvezik, amikor az utolsó csepp vérüket is kiszívják, nem érdekli őket semmi más, csak a saját pillanatnyi extázisuk…”
Ránéztem Alecre és magamhoz tértem a révületemből.
„Ne aggódj, egy ilyen bájos lány érdemel meg egy ilyen csúnya nevet. Szép lányok szép nevet érdemelnek. Ezért lettél te az én babám.”
Hirtelen elment mellőlem, én pedig kényelembe helyeztem magam, hogy aludjak, mint ahogy parancsolta.”Jobban teszed, ha ágyban maradsz, ne akard hogy megint megbénítsalak.”
Megint?
Felidéztem az emlékeimet, amikor bénult voltam. Ezt mind ő csináltam? Összegömbölyödtem az ágyon és vártam hogy elaludjak.
Nem sikerült.
„Alec?” alig hallatszott a hangom, felemeltem a fejem, hogy lássa őt, A kanapén ült”Miért nem alszol?” kérdezte. „nem tudok aludni.” „Mit tegyek, hogy tudjál?” „Nem tudom.”
Sötéten kuncogott, „Talán énekeljek neked altatódal? Komolyan úgy érzem magam mint egy babysitter. Azt hiszem most már tényleg a játék babám vagy.
Rá néztem, de nem akartam válaszolni a gúnyolodásaira. Most a játék babája vagyok? Úgy éreztem lefokozott, inkább leszek a babája…
„Ne nézz így rám, ez nagyon bosszantó.”
„Nem te vagy az egyetlen, akinek meg van engedve, hogy így nézzen.”vágtam vissza és odamentem hozzá. Rám nézett minden idegesség nélkül. „Ennyi évesen mit engedhetsz meg magadnak? Hány éves is vagy? Hét?”
„Tíz vagyok!”
„láthatod a különbséget, ha összehasonlítod magadat velem. Te. Egy. Gyerek. Vagy.”mondta kihangsúlyozva minden szótagot mintha hülye lennék. „ Csak egy felnőtt tested van semmi más.”
„Te…” félbe szakított, az ujját a számra tette.
„Elég…!”
Leültem mellé és megtárcsázni kezdtem a hotel telefonján a szobaszerviz számát.
„Mit csinálsz?”
„Szobaszerviz. Éhes vagyok, van kettőnk közül valaki aki normálisan táplálkozik, nem a másikból.” A szemei a nyakamra vándoroltak, ahol még ott virított a fogainak a nyoma. Kirázott a hideg a nézésétől és inkább az étlapot kezdtem el tanulmányozni. „Mit is egyek?” futtattam végig az ujjamat az ételek listáján. „Hello a 666-os szobába szeretnék rendelni…igen a 13.-at. Milyen italt hozzá? Nem is tudom…legyen vörös bor. Desszertnek csokitortát kérek. Köszönöm”
Leraktam a telefont és észrevettem hogy Alec engem néz és szórakozik valamin. „Én a helyedben előbb megmosakodnék, mielőtt így megyek emberek közé, babám.” Kirohantam a fürdőbe és megnéztem magam a tükörben. A nyakam csupa vér volt a hajamat pedig elaludtam. Szóval ezt találja ő ilyen viccesnek! Rendbe hoztam magam aztán kimentem, hogy átvegyem a kajámat. Alecet nem láttam sehol a szobában.
Kinyitottam az ajtót a szobaszervizesnek.”Ms Heidi Grace, ugye?” bólintottam. Hogy ezeknek a Volturisoknak milyen kevés fantáziájuk van… A szobaszervizes srác végig engem nézett miközben lepakolt. Csak nem tetszem neki? Az önbizalmam amit Alec rendesen megtépázott kezdett visszatérni és szélesen rámosolyogtam a fiúra. „Szóval egyedül vagy…”kezdte a srác.”Áhh, Heidi megjött a vacsoránk.” sétált be Alec a szobába. „Igen, drágám,” mondtam negédesen. A srác elég zavartnak tűnt, mikor Alec mellém lépett és átlarolta a derekam. „Szóval itt a spagetti, a vörös bor és a csokoládétorta amit rendelt asszonyom.” mondta és olyan gyorsan távozott a szobából, amilyen gyorsan csak lehet. Rámosolyogtam és bezártam utána az ajtót és leültem elfogyasztani a vacsimat. „Úgy eszel mint egy gyerek.” állapította meg Alec, miután figyelemmel nézte, hogyan eszek. „ A nagybátyám, Emmett állandóan úgy viselkedik mint egy gyerek. Gyereknek neveznéd őt is?”
„Igen, mert ő fiatalabb mint én.”
„Hány éves vagy?” kérdeztem egy falat spagetti után.
„Öreg, mint a boszorkányság.”
Meglepődtem a válaszán. „ A boszorkányság évszázadokkal ezelőtt is létezett. De pontosan mennyi éves vagy?” kérdeztem miközben legurítottam egy pohár bort.
„A számok nem számítanak…”
„Szóval te már egy vén szivar vagy.”figyeltem ahogy rám néz.
„Elég volt belőled mára. Itt az idő, hogy aludni menj.”
„De még nem ettem meg a tortámat.”ellenkeztem, ami ő csak kuncogott. „Akkor edd meg gyorsan mielőtt még megváltoztatom a véleményem.”
Bólintottam és enni kezdem az édességet. Annyira belemerültem a csoki-evésbe, hogy nem is vettem észre, hogy Alec mellém ült, amig el nem ragadta tőlem a tortámat.
„Add vissza a tortámat, te nem is eszel ilyet!” hisztiztem és folytatni akartam a hisztimet amikor egy darab tortát nyújtott felém a villán. Az arcom elég zavartnak tünhetett, mert önelégülten rám vigyorgott. „ Nem fejezhetem ki a szeretetemet a babám iránt?”
Load up, load up March to the future
Lipstick, I might kill you or kiss ya Baby doll gone wrong
She cries real tears In her bed tonight
Press the button right
She will glow so bright
She bleeds real blood
Cut her with a knife She'll fight for her life But it's you who dies Surprise, surprise
|