Összetört szív

A reggel a szokásos kapkodással telt. Bár még fél órám volt az indulásig, izgatottan járkáltam le-föl a házban. Ma újra látom. ma újra beszélek vele. lementem a konyhába, és próbáltam magamba gyűrni egy szendvicset. Öt percenként ránéztem az órára, és úgy éreztem, hogy semmit sem haladt a mutató. Úgy gondoltam még átnézem a matekomat, mikor megcsörrent a telefonom. Fölvettem, és anya hangja szólt bele.
- Szia Mike, be tudnál most ugorni egy kicsit a boltba? Kérlek.
- Szia. persze, indulok.- Fölvettem a dzsekimet, és kiléptem a házból. Végre elfoglalom magamat valamivel. A város szélén álló sportbolthoz hajtottam, majd megálltam a parkolóba. bementem anyához, aki éppen öltözött.
- Óh, örülök, hogy iylen gyorsan itt is vagy. Tudod el kéne mennem tíz percre, de nem akarom itt hagyni a boltot egyedül. ugye itt maradsz?-kérdezte esdekló tekintettel.
- Persze, menj csak.-mondtam, amjd levettem a kabátomat, és a pult mögé álltam. ezalatt anyám kiviharzott a bolból, és hallottam ahogy elindítja a kocsiját. Nem gondolkodtam rajta, hogy hova megy, anyu mindig szalad. inkább hátramentem a raktárba, és előhalásztam az egyik fölbontott dobozból egy tenniszlabdát. Azt pattogtatva újból kimentem, és tovább agyaltam, hogy vajon mit mondok Bellának. ugyanis azt terveztem, hogy ma elhívom őt a bálba. Gondolataimat az ajtó ding hangja szakította félbe. Egy öreg házaspár, Mr. és Mrs. Bens lépett be az ajtón.
- Jóreggelt.-köszöntem illedelmesen, ők pedig a szokásos "Szervusz kedveském" szöveggel köszöntek vissza. Elmentek körülnézni a hátsó polcokhoz, és én nem zavartattam magam tőlök. Pont mikor ránéztem az órára, újból egy ding kíséretében belépett a szórakozott tekintető anyám. beszéltünk pár szót, majd elrobogtam a kcsimhoz. Bepattantam, és jól bevertem a fejemet. Szitkozódtam, majd beindítottam a motort. Ekkor jutott eszembe, hogy a kabátomat a boltban hagytam. Felsúhajtottam, majd kiszálltam és visszamentem érte. Mire elindultam, már csak tíz percem maradt, hogy elérjem a sulit. Talán túl gyorsan is ment az idő. Mire odaértem, az összes parkolóhely le volt foglalva. Összeszorított foggal szitkozódtam, mire találtam végre egy helyet. éppen beértem matekra, és leültem a helyemre, Bella mellé.
- Szia.-köszöntem halkan, mert éppen belépett a tanár.
- Szia Mike.-mosolygott, miközben a matekját kereste a táskájában.
- Ööö...tudod arra gondoltam, vagyis azt akartam kérdezni...
- Mr. Newton, lenne kedves figyelni?-kérdezte gúnyosan a tanárnő.
Elpirultam, és befogtam a számat. Bajd ebéd közben megkérdezem őt.
Következő órám fizika volt, kész kínszenvedés, hogy Bellának biológiája. Alig vártam, hogy kicsöngessenek. mikor megtörtént fölpattantam, és sikeresen bevertem a sípcsontomat a pad lábába. Fölszisszentem, de kiértem a folyosóra. Jessica és Angela kíséretében az ebédlőbe mentem. leültünk a szokásos asztalunkhoz, és én azt lestem, vajon Bellának mikor lesz vége az órája. Meddig húzza már a tanár? Minden másodperc  kész kínszenvedés volt a számomra, mikor végre megjelent. széles mosolyra húzódott a szám, amíg meg nem láttam mellette az egyik Cullen gyereket. Arcomról lefagyott a mosoly, ahogy a lányra néztem. Szememmel követtem, amint a velünk szemben lévő asztalhoz ülnek. csak ők ketten. Agyamban kétségbeesés formázódott. féltékenység. Harag. Ökölbe szorult a kezem, miközben egyfolytában őket figyeltem. Jessica követte a tekintetemet, és fölszisszent.
- Odanézzetek, az ott Bella és Edward Cullen?-kérdezte hihetetlenkedve.
Számban a féltékenység és a csalódottság keserű ízét éreztem, miközben összeszorított fogakkal a tányéromba bámultam. Nem bírtam elviselni. Ne...

Mint kiderült Mike Newton szerepében íródott :)