|
Maradj velem
Arielle 2010.04.10. 11:17
szerző:Arielle
 blogja:Katt ide
Maradj velem
15-17.fejezet
15.fejezet
 Volt az életem folyamán egy-két olyan alkalom, mikor féltem, de közel sem ennyi, mint mióta őt ismerem. Bella-t, mintha vonzotta volna magához a bajt. Ő volt, és mindig is ő lesz a legfontosabb az életemben, így elhatároztam, nem fogom hagyni, hogy bántódása essen. Ha kell meghalok, hogy ő élhessen. Az élet amúgy is nehéz, a halált mindig úgy képzeltem el, hogy békés és könnyű. De nélkülem ő is szenvedne...
Hallottam a felém áramló gondolatokat, Victoria és James is csak Laurent jelére vártak. Támadóállásba feszültek, így követtem példájukat. Nem tudhatták, hogy minden egyes gondolatukat érzékelem, és ki is használom ellenük.
- Mit kerestek itt? - kérdeztem durván, csak hogy húzzam az időt.
- Tanya megbízott minket egy kis feladattal. - nevetett Laurent. Vörös szeméből vad vágy sütött, úgy méregette a mögöttem szorongó Bella-t, mint egy medve a véres húscafatot.
- És ti csak úgy szívességből megteszitek? - kérdeztem hasonló hangnemben, mint az előbb.
- Nem. Port Angeles-ben szívességből tettem volna meg, de amint megláttam ezt a lányt, meggondoltam magam. Nem akarom megölni, csak átváltoztatni, hogy ő legyen a társam. - felelte mosolyogva, mire Bella kikelve magából kilépett a hátam mögül.
- Én nem leszek vámpír, soha! - vetette oda a néger vámpírnak. - Főleg nem a te társad, mocskos gyilkos!
- Hamar megváltozik majd a véleményed... - somolygott továbbra is a férfi. Láttam, hogy óvatosan felemeli a kezét, ez volt a jel. Victoria és James rögvest nekilódultak, mire én félrelöktem Bella-t a közelemből, és egyszerre kezdtem harcolni mindkettejükkel. Őket képes voltam feltartani, de csak egy darabig. Laurent Bella mellé lépett, vállánál fogva felemelte, és megragadta a derekát. Magához húzta, elkotorta kedvesem haját a nyakából, és már készült, hogy megharapja. James vasmarokkal tartott, nem tudtam kiszabadulni, hogy segíthessek rajta. Ha lettek volna könnyeim most legszívesebben sírva könyörögtem volna Bella életéért. Laurent emberi vérrel táplálkozott, sosem tette másként, így valószínűbb volt, hogy megöli Bella-t, mint hogy átváltoztatja. Az utolsó pillanatban felkapta a fejét Bella nyakából, idegesen körbeszimatolt, majd maga elé rántotta kedvesem, mikor berontott a helyszínre Emmett és Rosalie.
"Király! Három három ellen." - halottam bátyám gondolatait, aki nem volt rest, és rögtön ráugrott az engem sakkban tartó James-re. Victoria egyből védeni próbálta, mire Rosalie is bekapcsolódott a párbajba. Én megindultam Laurent felé, magabiztosan, hisz éreztem már közeledni családom többi tagjának illatát is. Amint megérkeztek ők is, a levegő megfagyott. Victoria elengedte Rosie nyakát, James elhátrlát Emmett elől, Laurent pedig megragadta kedvesemet, taszított rajta egy jókorát, majd elszaladt. James és Victroia azonnal követték. Dermedten álltam egyhelyben, nem mertem megmozdulni. Bella pont egy kőre esett, felsértette a homlokát, amiből vastag csíkban bugyogni kezdett a vér. Az édes illat betöltötte az egész mezőt, agyamat pedig elöntötte a köd. Rosalie riadtan nézett rám, majd gondolkodás nélkül felkapta kedvesem a földről, és elrohant vele. Emmett lefogott, ahogy vicsorogva rá akartam támadni a feleségére, és gondolatban megmutatta újra, ahogy Laurent meglökte Bella-t.
Nem kellett több, hogy visszazökkenjek, máris a hármas után indultunk. Laurent nagyon gyors volt, Victoria alig-alig maradt le tőle, nagyon ügyesen cikázott a fák közt, persze volt némi előnyük is. James jóval fiatalabb volt náluk, kevesebb tapasztalattal, így nagyon megrémült tőlünk. Immár hatan üldöztük őket, és nem riadtunk vissza semmitől. Még Carlisle gondolatai is azt súgták felém, végeznünk kell velük. Bella érdekében, és hogy a forksiaknak ne essen bántódásuk Laurent hajtóvadászata miatt.
Emmett egy jól célzott ugrással leterítette James-t, rátérdelt a nyakára, míg Alice oda nem ért.
- Tartsd erősen, Emmett! - utasította, mire Emmett térdelő helyzetbe húzta a menekülni próbáló férfit, kishúgunk pedig kitörte a nyakát. Ekkor már én és Jazz is odaértünk, Carlisle és Esme pedig gyorsan tüzet raktak a lehullott faágakból. Összefogtunk, együtt téptük szét, és égettük el a testét. Még hallottam Victoria fájdalmas üvöltését, amint tudatosult benne, hogy végeztünk a párjával.
Gondolatai még tisztán csengtek a fülemben. Szemet szemért. Fogat fogért. Társat társért.
Jeges rémület fogott el, bár tudtam, erőfölényben lennénk velük szemben mindig. Bella napjai viszont kalitkába zárva telnének, míg el nem kapnánk üldözőit. Victoria és Laurent céljai viszont egyértelműek voltak. Nem nyugszanak, míg meg nem ölik kedvesemet. Ezt megosztottam a többiekkel is, miközben Rosalie illatát követve a házunk felé futottunk.
- Át kell változtatnunk Bella-t! - mondta határozottan Alice. - Csak úgy lesz biztonságban.
- Komolyan mondta, hogy nem akar vámpír lenni, éreztem. - szólt csendesen Jazz, mire mind elkomorultunk.
- Ez az ő döntése. Nem fogjuk kényszeríteni semmire. - mondta Carlisle, Esme pedig helyeslően bólogatott.
###
(ISABELLA SZEMSZÖGE)
A fejem majd széthasadt, éreztem, ahogy a vér csordogált az arcomon, de Rosalie mégis úgy vitt el a Cullen-házig, mintha semmi bajom sem lenne. Be kellett csuknom a szememet, bár nem szaladt olyan sebesen, mint Edward, mégis szédülés fogott el az elém táruló látványtól, és a vérveszteségtől. Nem igazán tudtam értelmesen gondolkodni, de azért nagyon furcsálltam, hogy pont ő sietett a segítségemre. Még sosem fordult elő, hogy véreztem volna Edward előtt, így nagyon megrémültem, mikor rápillantottam, és láttam, hogy készül rám vetni magát. Ez az én formám... Mikor végre megtalálom azt, akit teljes szívből szeretek, folyamatosan attól kell rettegnem, nehogy megsérüljek, és ő véletlen megöljön. Szó sincs arról, hogy a saját életemet félteném, inkább őt. Nem volna képes arra, hogy együtt éljen azzal a tudattal, hogy ő okozta a halálomat.
Rosalie elképesztő volt! Mindig úgy éreztem, hogy valami tudhatatlan dolog miatt gyűlöl engem. Igazából az arckifejezése, ha a közelében voltam, mindig olyannak tűnt, mintha épp valami nagyon undorító dolgot dugtak volna az orra alá. Bántott a lekezelése, és gúnyos modora, de nem tudtam, hogyan puhítsam meg irányomban.
Megérkeztünk a házba, gyengéden lefektetett a konyhaasztalra, és mellém tette Carlisle orvosi táskáját.
- Carlisle hamarosan itt lesz, és összekapcsozza a fejed. - bökte oda halkan. - Ha nem bánod, addig kitisztítom a sebed.
- Rosalie... - suttogtam, és megpróbáltam felülni, hogy a szemébe nézhessek, de nem ment, túl gyenge voltam. Kényszeredetten visszahanyatlottam, és úgy folytattam. Szemeit mélyen az enyémbe fúrta, úgy vizslatott, mintha csak hazugságon akarna kapni. - köszönöm, hogy megmentettél.
- Nem miattad tettem, hanem Edward-ért. - felelte közömbösen, bár egy pillanatra ellágyult az arca. - Belepusztulna, ha bajod esne.
- Tudom, hogy nem kedvelsz... - kezdtem, de leintett.
- Halandó vagy, Bella. Csupán egy gyenge, egyszerű kis ember. És én mégis inkább cserélnék veled. - ismerte be.
- Bánod, hogy vámpír lettél? - kérdeztem döbbenten.
- Emmett miatt nem. - mosolyodott el egy pillanatra. - De nekünk például sosem lehet gyermekünk. Ha ember lennék, nem kéne folyamatosan sóvárognom egy kisbaba után...
És akkor megértettem, miért ellenséges velem szemben. Ha Edward átváltoztatna engem is, örökre lemondanék a gyermekvállalásról, az eddigi életemről, a családomról, a barátaimról... Gondolkodtam már ezen a kérdésen, de nem jutottam semmire ezzel kapcsolatban. Edward nem beszélt nekem a jövőre vonatkozó terveiről, de gondolhattam volna, hogy egyszer felvetődik ez a lehetőség is.
- Rosalie, én nem vagyok biztos benne, hogy szeretnék közétek tartozni ilyen értelemben. - suttogtam. - A szüleim belebetegednének, ha velem történne valami, én pedig nem tudnék ezzel a tudattal boldog lenni. Szeretem Edward-ot, az életemnél is jobban, de képtelen lennék választani közte és a szeretteim közt. Mindig úgy gondoltam, hogy gyereket is szeretnék...
- Ez a te döntésed Bella. De azt tudnod kell, a családban mindenki arra számít, hogy közénk fogsz tartozni. - mondta, majd egy nedves ronggyal tisztogatni kezdte a vért az arcomról. Időnként felszisszentem, de ő nem hagyta abba.
- Ezt nem tudom eldönteni egyik pillanatról a másikra, Rosalie. Nem csak az én életemről van szó, hanem a családoméról is.Charlie-nak rajtam kívül nincs senkije... Reneé imád engem... - ekkor már könnyek fátyolozták a szemeimet, bár nem tudtam, a fájdalomtól vagy a kétségbeeséstől.
- Nem is kell elhamarkodnod a dolgot. Edward nagyon megértő, és türelmes... - felelte, majd összeszűkült a szeme. - Nem utállak téged, csak tudom, hogy fájdalmat fogsz okozni neki. Te okos lány vagy, Bella. Eljön az idő, mikor képes leszel dönteni, és akkor jusson eszedbe, mit mondtam neked. A gyerek utáni vágy mindig benned él majd, és semmi sem lesz képes betölteni.
Nem tudtam tovább visszatartani a könnyeimet, akaratlanul is kibuggyantak a szememből. Annyira sajnáltam Rosalie-t, annyira együtt éreztem vele, hogy már szinte belefájdult a szívem. Összeszedtem minden megmaradt erőmet, nagy nehezen felültem, és megöleltem. Éreztem, hogy egy pillanatra megdermedt, de aztán valahogy mégiscsak viszonozta a gesztust, és visszaölelt. Tudtam, ettől a pillanattól fogva valami megváltozott kettőnk közt.
- Összevérezed a legjobb ruhám. - tolt el magától egy kis idő után, mire én elmosolyodtam. - Ne sírj, Bella. Én már elfogadtam a sorsom. Te még változtathatsz rajta, és én nem szeretném, ha ilyen lennél, mint én... - mondta egy kicsit kedvesebben. - Irigyellek a könnyeidért.
- Én pedig az erődért. - mondtam, miközben visszafeküdtem. - Edward nem lenne képes most itt lenni velem.
- Számomra is csábító a vér illata, de sosem kóstoltam emberit, így annyira nem zavar. - vont vállat. Újból felvette gúnyos hangszínét, visszatért a régi Rosalie. De én most már tudtam, ha akar, másmilyen is tud lenni. Átértékelődött bennem a róla alkotott kép. - Megjöttek... - mondta körbeszimatolva, majd egy másodperc múlva megjelent Emmett, Carlisle és Alice.
- Edward és Jasper kinn marad Esme-vel, míg Bella ilyen állapotban van. - közölte Carlisle.
- Igen, szegénykéket nagyon megviseli a dolog. - kuncogott Emmett. - Erre a bulira ők nem kaptak meghívót...
- Emmett! - sziszegte Rose figyelmeztetőleg.
- Esme olyan, mint egy fegyőr! Egymás mellé állította őket, és rájuk parancsolt, hogy maradjanak egy helyben! Komolyan! Attól tart, hogy berontanak ide, és vérfürdőt rendeznek... - kuncogott továbbra is.
- Szegény Esme... - motyogtam, bár nekem is nehezemre esett nem mosolyogni a nagy mackó mondatain.
- Rose, kitisztítottad a sebet? - kérdezte Carlisle.
- Igen, csak össze kell kapcsoznod. - felelte a szőke szépség.
- Ó, Bella! Csodálom, hogy élsz még! Az ott nem a te véred a feleségem blúzán? - incselkedett Emmett továbbra is. - Rosie, csak nem megenyhültél, hogy ilyen segítőkész lettél hirtelen?
- Szó sincs róla. Én csak Edward miatt... Nem változott semmi! És ha te meg nem fejezed be ezt az egészet, nagyon hamar rosszra fordul a házasságod. - fenyegette meg férjét.
- Jaj, cicám, tudod, hogy nem úgy gondoltam! Csak úgy feldobott ez a kis csetepaté! Bella, gyakrabban is kerülhetnél ilyen helyzetekbe.
- Oké Emmett, majd igyekszem még inkább bajba sodorni magam. - feleltem, miközben Carlisle megvizsgált.
- Alice, hozz légyszíves egy zacskó nullás vért a hűtőből. Elég sápadt vagy, kedvesem. - fordult felém újra. Alice eddig némán, sajnálkozva állt az ajtó mellett, meg sem szólalt. Sietve hozta a kért tasakot, majd segédkezett apjának az átömlesztésnél.
- Mi a baj Alice? - kérdeztem.
- Majdnem elkéstünk. - mondta bűntudatos hangon. - Az utolsó pillanatban jött a látomás.
- Ne hibáztasd magadat, hisz nem lett nagy baj belőle. - próbáltam vígasztalni.
- De lehetett volna! Mindenki ledermedt, mikor vérezni kezdtél, egyedül Rose mérte fel a helyzet súlyosságát. Ha ő nem reagál olyan gyorsan, és nem fut el veled, nemcsak Edward ugrott volna rád, Jasper is. - mondta halkan.
- De Rosalie szerencsére felmérte a veszélyeket, és nem történt semmi baj. Ne emészd magadat.
- Így van, Alice. Inkább azon igyekezz, hogy ha visszajönnek, azt egy kicsit előbb észrevedd. - felelte Emmett vigyorogva. - Biztos öregszel, és amiatt vagy lassúbb mostanában.
- Rose, légyszíves vidd innen a férjedet, mielőtt lesz egy látomásom arról, hogy tépem le az ő fejét is... - morogta Alice, mire Rose mosolyogva tuszkolni kezdte Emmett-et felfelé a lépcsőn.
Carlisle elővette a fehér kis kapcsokat a táskájából, majd szinte láthatatlan mozdulatokkal beillesztette a sebembe. Csak egy röpke pillanatig fájt, szinte nem is éreztem. Vastagon leragasztotta gézzel, hogy annyira ne szivárogjon át az illat, majd Alice elégette az összevérezett rongyot. Kaptam egy fájdalomcsillapító injekciót is, amiről szinte azonnal elaludtam. Tompán érzékeltem még, hogy két erős kar felemel, és lefektet egy puha helyre, majd be is takar. A körülöttem lévő hangok egybefolytak, csak Edward férfias illata nem szűnt meg egy pillanatra sem körülöttem. Jelenléte megnyugtatott, átadtam magam a gyógyszer hatásának, és mély, álomtalan álomba zuhantam.
16. fejezet
 Nem mertem elmozdulni mellőle, így egész éjjel ott ültem a fotelben, és néztem, ahogy álomtalan álomban alszik a széles kanapén. Charlie-t késő este érte utol Carlisle telefonon, de ettől függetlenül is eljött, és megnézte lányát. Örült, hogy nincs komolyabb baja, bár kicsit furcsállta, hogy Bella olyan ügyetlen volt, hogy elbotlott az erdőben séta közben, és ilyen csúnyán beverte a fejét. Szerencsére Jasper kissé manipullálta az érzelmeit, így maradéktalanul elhitte a számára is hihetetlen történetet.
Ennél csak az volt kínosabb, mikor közölte velem, hogy tud a kapcsolatunkról, és kicsit bántja, hogy Bella nem mondta el neki. Igyekeztem megnyugtatni, hisz kedvesem csak azért nem mondta el még apjának, mert nem tudta, Charlie hogyan fogadná.
- Nincs veled semmi gondom, Edward. Apád rendes ember, te mindig tisztelettudó voltál. A miheztartás végett mondom csak, hogy nem szeretném, ha megbántanád.
Úgy nézett Bella-ra, mint a világ legnagyobb kincsére, és ekkor először éreztem, hogy van valami közös kettőnkben. Mindketten ugyanúgy rajongunk ezért a csokoládé barna hajú lányért...
Megengedte, hogy Bella nálunk töltse az éjszakát, így meg sem mozdítottuk azóta, hogy az asztalról átvittem a kanapéra. Elmerültem szépségében. Egyszerűen képtelen voltam felállni mellőle, és nem őt nézni. Számtalan éjszakát együtt töltöttünk már, és akkor is ugyanezt tettem. Nem tudnám elképzelni nélküle az életemet, és bevallom nagyon megriasztott mindaz, amit Rose fejében láttam ma. Beszélgetése Bella-val elbizonytalanított. Mindenesetre én türelmes leszek, adok neki időt, hogy eldönthesse mit szeretne.
Megnyikordult az egyik lépcsőfok, Alice suhant el előttem, majd leült a fotelem mellé, a földre. Ugyanolyan arcot vágott, mint én, gondolatai is hasonló irányban kalandoztak.
- Ne aggodalmaskodj, húgi. - simogattam meg kusza haját.
- Te nyugtatsz engem, Edward? - mosolyodott el. - ilyen se fordult elő az elmúlt évtizedekben...
- Változnak az idők. - motyogtam.
- Nézz csak rá! - bökött lassan Bella felé. - Emberként is gyönyörű, milyen szép lehetne vámpírként! Úgy vélem, képessége is lenne, hisz blokkolja már így is a tiédet... Vele együtt lenne tökéletes a családunk.
- Te is tudod, hogy nem kényszeríthetjük semmi olyasmire, amit nem akar. - sóhajtottam fel gondterhelten.
- Igen, csak félek, hogy az lesz a vége, hogy nem akarja majd. Mindannyiunkat veszteség érne, ha ő nem létezne. Rövid idő alatt családtaggá vált. Esme és Carlisle már most úgy beszél róla, mint a harmadik kislányukról... Emmett a húgának tartja... Jazz nagyon kedveli, én testvéremnek, barátomnak tartom... Te szerelmes vagy belé... Rose pedig kezdi elfogadni őt... Félek, hogy mindannyian csalódunk majd. Nehéz túllépni a veszteségeken. - behunyta a szemét, mintha csak maga előtt látná az egészet.
- Ne gondolkodj ennyire előre, Alice. Azzal a helyzettel kell törődnünk, amit a jelen adott nekünk. Meg kell védenünk Bella-t, különben Victoria és Laurent megölik. - szorítottam meg kissé a vállát.
- Több időt kellene ezek után nálunk töltenie... - vetette fel húgom.
- Charlie tud rólunk, nem hiszem, hogy ez gond lenne...
- Edward... - motyogta Bella hirtelen álmában.
- Magatokra hagylak. - mosolygott Alice, majd visszasuhant az emeletre Jasper-hez. Én ismét teljes figyelmemet Bella felé fordítottam, és mikor újból kiejtette a nevem, kezdett bennem oldódni a feszültség. Szeret engem! Át fogja értékelni az életét, és rá fog jönni, nélkülem csak boldogtalanság lenne benne. Az emberek viszonylag hamar átlépnek veszteségeiken. Biztos vagyok benne, hogy Charlie és Reneé is átvészelnék az ő "halálhírét".
Hajnalban hirtelen felébredt, nagyot nyújtózkodott, majd félszegen rám mosolygott, mikor észrevett. Odasuhantam mellé, letérdeltem a kanapéhoz, és megcirógattam az arcát.
- Jó, hogy hideg a kezed, kicsit fáj még a fejem. - dünnyögte. - hol vannak a többiek?
- Fenn vannak a szobáikban, nem akartak zavarni minket. - feleltem mosolyogva. - kérsz még egy kis fájdalomcsillapítót?
- Nem, már nem olyan vészes... - ingatta meg a fejét.
- Még nagyon korán van, aludj vissza nyugodtan.
- Nem tudnék többet aludni, Edward. Carlisle alaposan kiütött... - kuncogott halkan.
- Iskola előtt hazaviszlek, jobb lenne, ha ma még feküdnél.
- Dehogyis! Olyan sokáig voltam bezárva a megfázás miatt, hogy egy kis karcolás miatt nem fogok rögtön kimaradni! - ellenkezett gyorsan.
- Te tudod... - sóhajtottam megadóan. Tudnék neki nemet mondani?
- Gondolom, Rose nem tudja elrejteni a gondolatait előled... - kezdte kissé félszegen.
- Tudom, miről esett szó kettőtök közt. - segítettem ki. - Tudnod kell, hogy én nem akarlak kényszeríteni semmire.
- Tudom...
- De be kell látnod, hogy vannak akadályok köztünk, amíg ember vagy. - vetettem fel. - Öregszel, míg én mindig 17 maradok. A világom így veszélyes számodra. Nem tudod megvédeni magad, és mint az ábra mutatja - pillantottam sebére - mi sem vagyunk mindig olyan helyzetben, hogy maradéktalanul a segítségedre legyünk.
- Szeretlek, de... - kezdte, de belé folytottam a szót.
- Ne beszéljünk most erről. Van még időd, hogy eldüntsd, mit szeretnél, és addig nem szeretném, ha keserű pillanataink lennének. Bárhogy legyen is, én elfogadom a válaszod. Nyugodj meg, kedvesem! - kisimítottam az arcából lágy tincseit, majd apró csókot nyomtam meglepődéstől kissé kinyílt ajkaira. Ő átölelt, majd befúrta fejét a vállamhoz.
- Nem akarlak elveszíteni. A réten nagyon féltem, hogy ez bekövetkezik! - vallotta meg.
- Itt vagyok, Bella, és mindig itt leszek melletted. Nem csak te féltél ott, én is. Laurent nem lett volna képes ellenállni a vérednek, és nem átváltoztatott volna, elvette volna az életed. Mikor megsérültél... a véred az én eszem is elvette...
- Rosalie nagyon figyelmes is tud lenni. Úgy érzem, ő egy nagyon kedves ember, és szem előtt tartja a családja jólétét. Hatalmasat nőtt a szememben a tegnapi cselekedetével, még akkor is, ha nem azért mentett meg, mert kedvel, hanem az irántad érzett szeretetből fakadóan. - mondta nagy komolyan. Fentról döbbent nyögés hallatszott, melyben felismertem Rose hangját, és már áramlottak is a gondolatai felém.
"Szólj rá, hogy hagyja abba! Nem akarok álláspontot változtatni..." - sikította felém kétségbeesetten.
- Ne dícsérd őt, Bella, szerintem még több hiúságtól szétpukkadna. - kuncogtam, mivel tudtam, hogy a szóban forgó személy minden szavunkat hallja.
"Vigyázz, mit mondasz, nehogy véletlenül a szobádba tévedjek, mert a cd-id bánnák!" - felelte durcásan, de tudtam, már nem veszi komolyan az ilyen jellegű megjegyzéseimet.
Alice adott egy váltás ruhát Bella-nak, így nem kellett hazamennie még iskola előtt átöltözni. Nem túl lelkesen ültünk be az autónkba, én mindenhol a lehetséges veszélyforrásokat figyeltem. Bella kezdett paranoiásnak titulálni, hisz lehetetlenség lenne, hogy épp a suliban csapnának le ránk, és amint közelebb érnének már az illatukat is éreznénk, ő inkább Charlie miatt aggódott, nehogy rászálljanak.
A környéken több gyilkosság is történt, melyet állati támadásként könyveltek el a rendőrök. Bella apja volt felelős a fenevad felkutatásáért, így mostanában csaknem minden szolgálata az erdőt róva telt.
Bella-t sokan megállították, és még a tanárok is megkérdezték, hogy szerzett ilyen sérülést a hétvégén. Nem volt túl jó hazudozó, így diplomatikusan csak egy szóval magyarázta meg.
- Elestem.
Ő ezzel letudta a dolgot, zárkózottságát látva pedig nem is faggatták tovább. Mike Newton gondolatai teljesen kiakasztottak aznap, folyamatosan Bella-ra gondolt, és hogy beszélni akar vele. Olyan erősen szuggerálta őt, hogy ránézzen, néha már azt kívántam, bár belefájdulna a feje. Irodalom óra után egyszerűen odalépett kedvesemhez, és elhívta mellőlem. Ő nem tudta, hiába megy arrébb, hallom, miről beszél.
- Bella... izé... azt akartam kérdezni, hogy jönnél e velem a bálba. - bökte ki kissé vörösödve, mire mérgesen felmorogtam. Bella felém pillantott, és alig észrevehetően leintett.
- Mike, sajnálom, de nem mehetek veled. Te is tudod, hogy Edward-dal járok... - arckifejezésén látszott, nem igazán érti, miért kérdezte meg pont őt Mike.
- Tudom. Észrevettük mindannyian, főleg amiatt, hogy azóta nem igazán lógsz velünk... - jegyezte meg.
- Mike, nagyon jól éreztem magam veletek, kedvellek titeket. Ha elhívtatok, és ráértem, elmentem veletek szórakozni, vagy moziba, vagy akárhová. De mióta Edward-dal járok, nem hívtatok el sehová... - vágott vissza, bár közel sem olyan ellenséges hangnemben, ahogyan én tettem volna. Mike gondolatai megőrjítettek! Szerelmes volt az én kedvesembe, és nagyon nehéz volt ezt tudva eltűrni, hogy olyan közelségben legyen vele.
- Nem értem, miért pont vele kellett összejönnöd... - morogta Mike.
- Nem is kell értened, Mike. - mosolygott rá Bella. - Ez csak rám tartozik. - felelte, majd otthagyta a srácot, és belém karolt. - Éhes vagyok, menjünk a menzára.
- Idegesít. - összegeztem gondolataimat.
- Engem is idegesített, mikor Tanya letepert a parkolóban. - kuncogott rosszmájúan.
- Nem tehetek róla.
- Ó, tehát te tudsz láthatatlanul is ellenkezni? - kérdezte.
- Bella... - fogtam kérlelőre.
- Jó, nem forszírozom. - esett meg a szíve rajtam.
Leültünk az ebédlőben szokásos asztalunkhoz, Bella pedig azonnal enni kezdte a pizzáját. Nem gondoltam, hogy képes rá, de két jókora szeletet is megevett.
- Ne csodálkozz, tegnap nem vacsorázott. - szúrta közbe Alice.
- Szerencsére Eddy sem... - nevetett Emmett arra célozva, hogy kis híján rátámadtam Bella-ra. - Elmehetnétek Jasper-rel valami önuralom fejlesztő tréningre.
- Csodás lenne... - felelte savanyúan Jasper, majd Edward-ra mosolygott. - Főleg a gyakorlati oktatás.
- Fiúk... - csitította őket Rose, de hiába.
- Gondolj csak bele. Kikötöznének titeket, és odaállítanák elétek a vérző Bella-t. Pár nap után megszoknátok őt. - vetette fel a nagy mackó.
- Vagy elvéreznék... - jegyezte meg nevetve Bella.
- Ugyan, te erős csajszi vagy, Bella. Nem tojod össze magad egy mifélénktől sem.
- Vagy csak jó a mimikám. - rázta meg a fejét kedvesem. Épp Emett agyában turkáltam, mikor valami betolakodott helyette az elmémbe Alice felől. Nem emberi tempóban fordítottam felé a tekintetem, hogy szemkontaktussal még élesebbé tegyem a látomását. A többiek aggódva figyeltek minket, majd ők is elkomorultak arcunkat látva.
- Mi van már? - kérdezte Emmett izgatottan. Jellemző, egyedül ő lelkesedik a veszélyes szitukért.
- Visszafordultak Forks felé... - nyögte Alice. Mindannyian tudták kikről beszél, Bella kezéből azonban kiesett az étel.
- Charlie az erdőben van az embereivel! - rémült arcának látványa, aggodalma a szívemig hatolt. Le kell számolnunk ezzel a két vámpírral, hogy ő újra nyugodt lehessen, és átgondolhassa az életét. De addigis, nekem nincs más feladatom, mint megvédeni őt minden bajtól. És ez alá Charlie is vonatkozik.
- Ellógok tesiről és angolról. - mondtam. - Ha a fákon maradok, nem vesznek észre. Követem Charlie-t, és vigyázok rá. Alice tudni fogja, ha nagyobb gond lenne.
- Köszönöm, Edward! - ölelt meg kedvesem. Apró csókot nyomtam a szájára, majd észrevétlenül kimentem a teremből. Pár másodperc múlva már a fák közt futottam.
17.fejezet
(ISABELLA SZEMSZÖGE)
 Edward elment, hogy vigyázzon apára, én pedig végig szenvedtem Alice-szel a következő két órát. Alig vártam, hogy véget érjenek, egyszerűen nem voltam képes megnyugodni. Sok dolog nyomasztott legbelül, de most csak egyre koncentráltam, apára. Furcsa, mindig a keresztnevén gondolok rá, apának csak akkor hívom, ha beszélgetünk. Most mégis csak apaként tudtam szólítani magamban.
Az ő életének veszélyezettsége csak még inkább felkavart.. Olyan erőkkel, amikkel az a két vámpír rendelkezik, képtelen lennék szembeszállni így, emberként, de nem tudok tétlenül üldögélni sem. Alice folyamatosan Edward-ra és apámra koncentrált, hogy amint történne valami, tudjunk róla, de eddig egy látomása sem volt. Épp az angol óra legvégén jártunk, már csak 2 perc volt csengetésig, mikor megrezzent a mobilom a zsebemben. Kissé szorongva vettem elő a pad alatt, abban reménykedve, talán írt valami bíztatót. A szám ismeretlen volt, az üzenet annál világosabb.
"Van némi elszámolnivalónk egymással. Pheonix-ben vagyok a régi ballett stúdiódban. Anyukáddal... Laurent"
Reneé... Anya...
Jeges rémület futott át rajtam. Egyértelmű volt, hogy mit akart ezzel közölni Laurent. Ha nem megyek oda, megöli anyát, és valószínűleg akkor is, ha nem egyedül érkezem. Kicselezni Alice-t nem lesz túl egyszerű, bár most eléggé el van foglalva apuval. Miért kell mindkét szülőmnek életveszélybe kerülnie pont ugyanakkor ekkora távolságban?
Kicsengettek.
- Hazaviszlek, és veled maradok, míg Edward vissza nem jön. - közölte Alice, én pedig tudtam, ha ellenkezem, csak olajat öntök a tűzre. Figyeljen csak apára és Edward-ra, én majd csak megoldom a dolgot valahogy. Muszáj, különben anya meghal...
- Elszaladok gyorsan wc-re. - mondtam hirtelen ötlettől vezérelve. - Megvársz itt a terem előtt?
- Persze, csak nyugodtan menj. - mosolygott rám. Bűntudatom hatalmasra nőtt kedvessége láttán, utáltam neki hazudni. De olyan remek alkalmat adott a szökésre, hogy képtelen voltam ellenállni. Ha szerencsém van, csak azután veszi észre eltűnésem, hogy már elhagytam Forks-ot. Bementem a mosdóba, kinyitottam az ablakot, és óvatosan kimásztam. Kissé meghúzódott a lábam a földet éréskor, de amíg odasétáltam Edward autójához, valamennyire normálisan működött már.
Még jó, hogy nekem adta a Volvo slusszkulcsait. Imádtam a Chevy-met, de egy ekkora utat biztosan nem bírt volna ki szegénykém, és hát nem volt valami gyors... Tudtam, hogy nagyon mérgesek lesznek majd rám, főként Edward, de nem voltam képes tétlenül ülni Forks-ban, miközben anya veszélyben van. Bepattantam a Volvo-ba, és elhajtottam vele a parkolóból, Phoenix felé vettem az irányt.
Vezetés közben elővettem a mobilom, tárcsáztam a számot, amiről az sms jött.
- Elindultál? - kérdezte egyből Laurent, amint felvette.
- Igen. - feleltem.
- Remélem, egyedül jössz. Nem szeretnék újra összefutni a Cullen-ekkel, és szerintem Reneé sem.
- Csak én jövök. - mondtam fogcsikorgatva. Már most nagyon féltem, el sem tudtam képzelni, mennyire fog ez fokozódni, ha szemtől szemben állunk majd egymással. A haláltól nem tartottam. Anyát féltettem, apát, és az új családomat. Edward-ot. Az én sorsom elkerülhetetlen. Inkább engem öljön meg Laurent, mint valakit a szeretteim közül.
Furcsa, sosem gondoltam, hogy erőszakos halálom lesz majd. Mindig úgy képzeltem, hogy szép csendben, álmomban ér el a végzetem, és nem 17 évesen. Most mégis önként megyek Phoenix-be, hogy feláldozzam magam azért a nőért, aki világra hozott. Anya... az én kelekótya, hóbortos anyám.
- Honnan tudjam, hogy anya tényleg ott van veled? - kérdeztem gyanakodva.
- Bella... - hallottam meg Reneé jellegzetes hangját.
- Elég bizonyíték ez számodra? - kérdezte Laurent.
- Igyekszem, de kérlek, ne bántsd őt! - fogtam könyörgőre.
- Mocskos gyilkos vagyok, nem ígérhetek semmit... - nevetett, bennem pedig vagy száz rémkép rémlett fel, melyeknek vége mindig ugyanaz volt. Mire odaérek, anya már nem fog élni.
Letette a telefont, én pedig ismét a vezetésre koncentráltam. Elszoktam a gyors autók vezetésétől, így a Volvo-val is csak 90-es sebességgel mentem. Ha Edward képes gyorshajtani, nekem is menni fog. Feltéve, ha nem találkozom rendőrökkel...
Erősen markoltam a kormányt, kicsit talán közelebb is húzódtam hozzá, mint az normális volna. Még jó, hogy nem lát így senki, még azt hinné nem látok rendesen. Az igazság az volt, hogy rettenetesen oda kellett figyelnem arra, amit csinálok. És én jelenleg nagyon gyorsan vezettem. Más volt mindezt az anyósülésről átélni, mint kézben tartani a dolgokat. Jobbára ki sem vettem az ötödik sebességből a váltót, csak kanyarodásnál lassítottam. Párszor ugyan volt necces helyzetem, de szerencsére nem okoztam balesetet...
Úgy éreztem, napok teltek már el az sms óta, mire végre beparkoltam a balett terem elé. Nem értettem, miért pont ezt a helyszínt választotta találkozóul, hisz már 8 éves korom óta nem jártam még csak a környékén sem. Mély levegőt vettem, idegesen kifújtam, majd kiszálltam a kocsiból. Nem sokat változott az épület, keresgélés nélkül is megtaláltam még a bejáratot. Végigmentem a hosszú folyosón, majd az egyik nagy terem ajtaja mellett elhaladva meghallottam, hogy anya szólongat.
Gondolkodás nélkül benyitottam. Ha már meg kell halnom, legalább olyan ember helyett tegyem, akit szeretek... Nem volt itt senki, a terem üres volt. Az egyik sarkában állt egy magnó bedugva, benne egy kazetta forgott. A tokját megismertem, az ötödik születésnapomról készült hangfelvételt tartalmazta. Anya nagyon sok embert meghívott, én pedig megijedtem a tömegtől, és elbújtam a szekrénybe. Ő megállás nélkül szólongatott, mire nagy nehezen előjöttem, és hajlandó voltam jól érezni magamat.
- Átvert... - suttogtam döbbenten.
- Át bizony. - nevetett valahonnan Laurent. Körbenéztem, de ő nem volt sehol, aztán hirtelen mögöttem termett. A plafonról ugrott le, eddig a csillár mellett kapaszkodott. Megragadta a vállamat, én pedig hallottam, ahogy a csontjaim nagyot reccsennek, majd a hatalmas fájdalomtól felordítottam. Úgy éreztem, menten elájulok a kíntól, de ő csak tartott, nem engedett el. - Itt nem talál meg minket senki, Bella. Addig szórakozom az étellel, amíg kedvem tartja.
- Azt hittem, át akarsz változtatni... - minden szót hatalmas erőfeszítésbe került kinyögnöm, de csak összehoztam egy értelmes mondatot.
- A kis erdei kalandunk óta nem. Victoria olyan számomra, mint egy testvér, viszont a te kis Edward-od kinyírta az ő társát. Nem sokat tudsz a vámpírok közti szabályokról. - megráztam a fejem, egy két könnycsepp kipottyant a szememből. - Szemet szemért, fogat fogért, társat társért. Tiéd a megtiszteltetés, hogy az első lehess, utánad majd sorra kerül a többi Cullen-nő is, ne aggódj.
- Ne... - kiáltottam, de ő belémfolytotta a szót. Egy apró mozdulattal felkapott, a következő pillanatban pedig már a falhoz préselt. Ép karommal ütöttem, lábaimmal próbáltam megrúgdosni, de minden próbálkozásom hasztalannak bizonyult. Meg sem érezte.
- Szegény Edward biztos nagyon szomorú lesz majd, ha rád talál... - nevetett újfent. Szemei ha lehet, még vörösebbek voltak, mint eddig bármikor.
Képtelen voltam gondolkodni, csak Edward arca lebegett a szemem előtt. Jöjjön, aminek jönnie kell, csak legyen már vége ennek az elviselhetetlen fájdalomnak. A vállam úgy sajgott, mintha átdöfték volna valamivel, és levegőt is alig kaptam, ahogy a falhoz nyomott.
- Nem sokára megszűnik minden fájdalom... - suttogta Laurent, majd belemélyesztette fogait a nyakamba.
Úgy kapálóztam, ahogy a csirkék szoktak, melyeknek elnyesik a nyakát. Megfogalmazhatatlan szenvedés volt kiállni a harapást. Azt hittem, sokáig fog tartani, de mikor már közel voltam ahhoz, hogy elájuljak, hirtelen elvált a nyakamtól az ajka. Magatehetetlenül rogytam össze a padlóra. Látásom teljesen elhomályosult, csak annyit érzékeltem, hogy valaki van még itt rajtunk kívül. Hallottam, hogy valaki nyögdécsel, majd ordít, aztán rájöttem, akkora a testemet elemésztő kín, hogy én magam kiabálok.
- Bella... - hallottam meg Edward hangját. Itt van, és meg akar védeni Laurent-től. Nem vonhatom el a figyelmét azzal, hogy zajongok. Csendben kell tűrnöm a fájdalmat. Hirtelen mellettem termett, felkapott, majd az ablak felé akart indulni velem a karjában, de Laurent nekiment, és nekilökte a tükörnek. Éreztem, hogy a szilánkok beterítik a testem, de az már nem jutott el a tudatomig, hogy jó pár darab a bőrömbe is belefúródott. Hideg érintést éreztem a homlokon, Alice parfümje áramlott szét az orromban.
- Semmi baj, Bella... - suttogta nekem.
- Elégek! - ordítottam. Nem voltam benne biztos, hogy túlélem ezt a fájdalmat. Úgy éreztem, lángol az egész testem. Legszívesebben meghaltam volna.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Csengőhangok Mobilodra
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
World Clock 
