|
Crepuscolo 1-2 fejezet
Fekete Krisztián 2010.04.08. 10:29
szerző: FEKETE KRISZTIÁN
2010.03.25-2010.04.04
blogja: ?
Crepuscolo
Ez nem az eredeti vámpíros twilight mese!Nem!Ez egy 10 éves alkonyat fan átalakítása!Bella nevében írtam le.
1-2 fejezet
ELŐSZÓ:
Lehet,hogy félsz az egértől vagy a póktól,de ezek a dolgok csak töredékei a félelemnek.Amitől félned kell az megöl,kiszívja véred a fejedben olvas;Ez nem más mint a Vámpir!!!
1.FEJEZET:A FURCSA MACSÓ
Egy nap elgondolkodtam;Mi lenne ha egyszer egy szörnyet látnék?Csak törtem a fejem matek órán,
mi is lenne?Nem tudom.Vagy ha nem is szörnyet,hanem valami más lénnyel például egy zombi vagy valami borzasztót:
Egy Vámpírt.
Majd felriadtam:
-Isabella,Bella.Figyelsz?
-Igen tanárnő figyelek,persze!
-Remélem is!!!
Mrs.Janson a táblához zavart.
-Nah ezt számold ki!
A feladat könnyű volt.Nem is az nyomasztott,hanem a költözés.
Aköltözés nekem olyan volt mintha egy darabkát téptek volna ki a szívemből.
Csengedtek!Elindultam haza és az a hír fogadott,hogy már az nap pakolnom kellett.
-Bella nem muszáj ha nem akarsz!
Éreztem hogy nem akarok menni,de nem akartam az anyám és Phil életét nehezíteni!
-Anya,én ezt akarom.-Sohasem tudtam jól hazudni.-Megyek.
-Tudom hogy utálod Forksot!
Forks egy kis város Wasinghton esős részén.
A gép felszált!Apám, Charlie, volt a helyi rendőr főnök az ottani "Sherif".
Charlie a járőr kocsijával várt a reptéren.Sokáig bámultuk egymást banbán.Majd leszáltam és át ölelt!
-Bells,végre itt vagy.Örülök!
-Én is apu.
Szemtől szemben nem hívhadtam Charlienek mert, ő ragaszkodott az "apuhoz".
Elindultunk haza felé
-Jó hogy itt vagy Bella!
Régen mindig körülbelül 2 hónapot töltöttem Forksban a nyári szünetből apámmal.Ő mindig is tudta,hogy félek Forksban.Ezért legutóbb Kanadába vitt nyaralni!
Ahogy kinéztem az ablakom elcsodálkoztam,hogy mennyire hűvös az idő.Aztán eszembe jutott:ez nem Phonix.
-Nah és megkaptad már a kocsit kislányom?
-Nem vagyok már kicsi.Amúgy még nem!
-Akkor jó.Mert én szereztem eggyet!
-Komolyan?
-Igen és pont neked való jó kis kocsi!
"Pont neked való?"Ezt nem értem miért nem azt mondta,hogy "Jó kis kocsi"Mi ez a "Pont neked való"
-Hogy érted,hogy pont nekem való Char...Vagyis apu?
-Hááát ...Egy kicsit régi.De nem számitt jól megy.Egy Chevy.
-Honnan van?-érdeklődtem!
-- Emlékszel Billy Blackre, aki a La Pushban lakik? - La Push egy kis indián rezervátum a
tengerparton.
- Nem.
- Nyaranta párszor együtt horgászott velünk - próbált segíteni Charlie a memóriámnak.
Így már érthető, miért nem emlékszem. Mindig is jó voltam abban, hogy elsikáljam az
agyamban a fájdalmas és fölösleges emlékeket.
- Most tolószékbe került - folytatta Charlie, amikor nem válaszoltam -, úgyhogy nem
vezethet többé, és fölajánlotta, hogy olcsón eladja nekem a furgonját.
- Hány éves az a kocsi? - Láttam Charlie arcán, hogy azt remélte, ezt a kérdést nem
fogom feszegetni.
- Hát tudod, Billy rengeteget bütykölte... Úgyhogy valójában mindössze pár éves.
Szívből reméltem, nem tart olyan ütődöttnek, hogy beérjem ennyivel.
- Mikor is vette?
- 1984-ben, ha jól emlékszem.
- És újonnan?
- Nem, ami azt illeti, használtan. Azt hiszem, a hatvanas évek elején lehetett új... vagy
legfeljebb az ötvenes évek végén - tette hozzá alázatosan.
- A fenébe is, Apu, én nem igazán értek az autókhoz. Nem fogom tudni megjavítani, ha
elromlik benne valami, és nem lesz pénzem szerelőre...
- Ugyan már, Bella, az a járgány prímán működik. Ma már nem is gyártanak ilyeneket.
A járgány, gondoltam magamban... Úgy látszik, rejlenek benne bizonyos lehetőségek -
legalábbis a beceneve már megvan.
- Azt mondod, olcsó. Mégis, mennyire? - Nem mintha az anyagiakat tekintve módomban
állt volna sokat variálni.
- Hát, szívem, az a helyzet, hogy lényegében már meg is vettem neked... Ajándékba.
-Ohh köszönöm.
Apám be iratott az ottani gimibe!
Amint át mentünk a hídon meg láttam a sziklánál sétálva egy "furcsa macsót"!
2.FEJEZET: BEILLESZKEDÉS
Amikor hazaértünk el töltött a félelem!
-Megérkeztünk!
Ott állt egy Chevrolett Captiva.
Majd elő gurult Billy a kocsi mögül!
-Tessék Bella a régi Chevym.A tiéd.
-Köszönöm szépen!
-Ne nekem köszönd hanem apádnak!!!
-Kössz Apa:-)
-Ááhh semmiség...
-Szia Bells!Emlékszel még rám?
Jacob volt az.Rá már emlékesztem,sokat szórakoztunk eggyütt gyerek korunkban!
-Jacob?Jacob!!Szia!!!!
-Hello.Nah szóval csak annyit akarok mondani,hogy vigyázz a járgányra és kösszöntelek Forksban ismét!
-Kösz,és vigyázzok.
-Ok.
Örültem.hogy pár embert már ismertem.
-És eljössz velem reggel suliba?
-Tessék?jah igen a suli .Hááát én nem abba az iskolába járok ahova te fogsz.
-Oohh kár. pedig keztem örülni hogy valaki akit ismerek elkisér az iskolába!
Egy kicsit elkeseredtem!
-Sorry.
-Semmi baj.
Este le fekvés elött Charlie oda adta az óra rendem.Sorra vettem az óráimat, berajzoltam a térképemre, milyen útvonalon közelíthetem meg a
leggyorsabban az egyes osztálytermeket, és adott egy papírt, hogy írassam alá az összes
tanárral, és vigyem el az igazgató nőnek a nap végén. Rám mosolygott, és akárcsak Jacob.Áttanulmányoztam a térképet, próbáltam megjegyezni az útvonalakat, mert nem akartamközölte, reméli, hogy jól érzem majd magam itt Forksban. Visszamosolyogtam, olyan
meggyőzően, ahogy csak bírtam.
A járgányomhoz érve láttam, hogy lassanként a többi diák is szállingózik. Besoroltam a
többi kocsi közé, és megkerültem az iskolaépületet. Örömmel láttam, hogy a legtöbb autó
még az enyémnél is öregebb, sehol egyeden elegáns autócsoda. Otthon, Phoenixben a
Paradise Valley-negyedben laktunk, az olcsóbb bérháztömbök egyikében, mégis mindennapos
látványnak számított, hogy pár vadiúj Mercedes vagy Porsche áll a diákoknak fenntartott
parkolóban. Itt a legdrágább kocsi egy csillogó Volvo volt, ki is rítt a többi közül. De azért az
első szabad helyre beparkoltam, nehogy a motordübörgéssel fölhívjam magamra a figyelmet.
egész nap térképpel a kezemben kóvályogni. Minden holmimat belegyömöszöltem a
táskámba, a vállamra vetettem a szíját, és nagy levegőt vettem. Fog ez menni, hazudtam
magamnak minden meggyőződés nélkül. Végtére is nem fognak megenni... Kifújtam a
levegőt, és kiszálltam a kocsiból.
Az arcomba húzott kapucnival elvegyültem a járdán nyüzsgő tizenéves diákok között.
Megkönnyebbülten láttam, hogy az én egyszerű, fekete dzsekim csöppet sem üt el a
többiekétől.
Megkerültem a menza épületét, és kiszúrtam a hármas számú épületet. A keleti sarkán egy
fehér négyszögbe nagy, fekete 3-ast pingáltak. Az ajtó felé közeledve éreztem, hogy kezdem
kapkodva szedni a levegőt. Megpróbáltam visszatartani a lélegzetemet, miközben két uniszex
esőköpeny nyomában beléptem az ajtón.
Az osztályterem nem volt valami nagy. Az előttem haladó két diák megállt, hogy
fölakassza a kabátját a falon sorakozó fogasok egyikére. Követtem a példájukat. Mind a kettő
lány volt. Az egyik egy porcelánfehér arcú szőke, a másik is sápatag, de világosbarna hajú.
Legalább a bőröm színe nem lesz feltűnő.
Odavittem az aláírandó cédulámat a tanárnak, egy magas, kopaszodó férfinak, egy
bizonyos Mr. Masonnak. Legalábbis ez a név állt az íróasztalán elhelyezett névtáblán. Amikor
meglátta a nevemet, rám bámult - ez nem sok jót ígért a jövőre nézve -, én pedig
természetesen pipacsvörös lettem. De legalább rögtön hátraküldött egy üres padba, anélkül,
hogy bemutatott volna a többieknek, így, hogy leghátul ültem, új osztálytársaim nem
egykönnyen tudtak megbámulni, de azért megoldották valahogy. Én makacsul az
olvasmánylistára szegeztem a tekintetemet, amit a tanártól kaptam. A szokásos lista volt, csak
a legalapvetőbb szerzők szerepeltek rajta: Bronte, Shakespeare, Chaucer. Már mindet
olvastam. Ez megnyugtató volt... és unalmas. Azon töprengtem, vajon Anyu hajlandó lesz-e
elküldeni nekem a régi dolgozataimmal teli dossziét, vagy kijelenti, hogy ez csalás lenne...
Gondolatban a legváltozatosabb érvekkel próbáltam meggyőzni anyámat, miközben a tanár
vontatott orrhangján tovább magyarázott.
Amikor megszólalt a csengő zümmögő hangja, a szomszédos padsorból odahajolt hozzám
egy nyurga srác - pattanásos bőre volt, és olajosan fénylő haja -, és megszólított:
- Te Isabella Swan vagy, ugye? - Úgy festett, mint valami buzgó kiscserkész, aki tagja a
sakk-körnek, és „ahol tud, segít”.
- Bella - helyesbítettem. Mire hárompadnyi sugarú körben mindenki felém fordult.
- Hol lesz a következő órád? - kérdezte a fekete hajú kiscserkész. Elő kellett kotornom a
táskámból az órarendemet.
- Ohm... Állampolgári ismeretek, Jeffersonnal, a hatos épületben.
Bármerre néztem, kíváncsi szemek néztek vissza rám.
- Nekem a négyesbe kell mennem, úgyhogy megmutathatom neked az utat... - Mondom,
hogy kiscserkész. - Ericnek hívnak - tette hozzá.
Óvatosan elmosolyodtam.
- Koszi, Eric!
Fölvettük a dzsekinket és nekivágtunk az esőnek, merthogy időközben szakadni kezdett.
Néhányan a nyomunkba szegődtek és szorosan mögöttünk lépkedtek - le mertem volna
fogadni, hogy csak hallgatózni akartak. Vagy rajtam tört ki a paranoia, gondoltam.
- Hát ez itt egy kicsit más, mint Phoenix, mi? - kérdezte a srác.
- Nagyon.
- Ott nem esik ennyit, igaz?
- Úgy háromszor-négyszer egy évben.
- Tyűha, el sem tudom képzelni, az milyen lehet - morfondírozott.
- Száraz - világosítottam fel.
- Azzal együtt, nem vagy valami nagyon lesülve...
- Anyám félig albínó - közöltem.
Aggodalmasan fürkészte az arcomat, és én felsóhajtottam. Úgy látszik, a túl sok eső
kedvezőtlenül hat a humorérzékre. Még eltöltök itt pár hónapot, és én is tök süket leszek az
iróniára...
Megkerültük a menzát, és már ott is voltunk a déli épületszárnynál, a tornaterem mellett.
Eric egészen az ajtóig kísért, bár a bejárat fölött világosan látható volt a nagy hatos.
- Hát akkor sok szerencsét! - mondta, amikor a kezemet a kilincsre tettem. - Talán lesz
más közös óránk is... - tette hozzá reménykedve.
Halványan rámosolyogtam, és beléptem.
A délelőtt további része nagyjából ugyanígy telt. Csak a matekórán parancsolt rám a tanár,
Mr. Varner - akit már csak a tantárgya miatt is utáltam volna -, hogy álljak ki az osztály elé,
és mutatkozzam be. Én persze dadogtam, elpirultam, és elbotlottam a saját lábamban,
miközben a helyemre mentem.
A második után már minden órán találtam néhány ismerős arcot. Mindenütt akadt valaki,
aki bátrabb volt a többieknél, és bemutatkozott, majd megkérdezte, hogy tetszik Forks.
Megpróbáltam diplomatikusan válaszolni, de többnyire folyékonyan hazudtam. De legalább
egyszer sem volt szükségem a térképre.
A matekon és a spanyolon ugyanaz a lány ült mellettem, és délben, amikor elindultam a
menzára, csatlakozott hozzám. Apró termetű lány volt, még az én 165 centimhez képest is, de
fékezhetedenül göndörödő, sötét haja eltüntette a különbség jó részét. A nevére nem
emlékeztem, úgyhogy csak mosolyogtam és bólogattam, miközben a tanárokról és az órákról
fecsegett. Meg sem próbáltam követni, miről beszél.
Egy zsúfolt asztal egyik végében ültünk le, a barátai mellé, akiket mind be is mutatott
nekem, bár én azonnal elfelejtettem a nevüket, amint kimondták. Úgy láttam, a barátainak
roppantul imponál, hogy meg mert szólítani. Eric, az a fiú, akit az angolóráról ismertem,
odaintegetett nekem a terem másik végéből.
Itt az ebédlőben, miközben hét kíváncsi idegennel próbáltam társalogni, itt pillantottam
meg őket először.
A sarokban ültek, a lehető legmesszebb tőlem, a hosszú helyiség túlsó végében. Öten
voltak. Beszélgettek, de enni nem ettek egy falatot sem, pedig mindegyikük előtt ott volt a
tálca az érintetlen ennivalóval. Ők nem bámultak úgy meg, mint a többi diák, így nyugodtan
szemügyre vehettem őket, nem kellett attól félnem, hogy a szemem egy másik, feltűnően
kíváncsi szempárba ütközik. De nem ezért figyeltem fel rájuk.
Voltaképpen egy csöppet sem hasonlítottak egymáshoz. A három fiú közül az egyik
nagydarab volt, izmos, mint egy súlyemelő, a haja sötét és göndör. A másik magasabb és
soványabb, de azért ő is izmos, a haja mézszőke. A harmadik vékonyabb és nyúlánkabb volt
náluk, kócos haja bronzvörös. Fiatalabbnak tűnt, mint a másik kettő, akikről nem gondoltam
volna, hogy középiskolás diákok, inkább tűntek főiskolásoknak vagy éppen tanárnak.
A két lány meg nem is különbözhetett volna jobban. A magasabbik szoborszépségű volt,
olyan csodálatos alakkal, amilyet a legújabb fürdőruha trendet bemutató.A bronzvörös hajú "férfi"mellet kaptam helyet.Ahogy be léptem a ventillátor szele bele kapott a hajamba.Nem ülltem mellette 15 percet de fogta magát és kiment.Sokáig nem láttuk őket mikor jó idő volt.Aztán egy nap újra feltüntek és most már kedvesebb volt.Be mutatkozott:
-Szia!Bocs,hogy a múltkor bunkó voltam.Edward vagyok!
-Én pedig...
-Bella!.-vágta közbe.
-Eltüntél!
-Igen elkellet utaznom pár napra.
2 nappal késöbb Jessica és a barátai kitalálták,hogy menjünk le a La'Push tengerpartra.
Megkérdeztem Edwardot is.Azt mondta hogy eljön.
A tengerparton vártam de nem jött.Találkoztam Jacobbal és elmentünk sétálni.
-Kit vártál?
-Edward Cullent!
-Cullenék nem jönnek ide!Mert állitólag az indiánok a farkasok leszármazottai,és egyszer az erdőben vadászva tőrzsünk megtalált egy furcsa családot.Ők mások voltak mint az emberek.Így hát egyezséget kötöttek.
-Te is farkas vagy?
-Bella ez csak hystoria!
Elszomorodtam hogy nem jött.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Csengőhangok Mobilodra
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
World Clock 
