Szökőév

1 fejezet:

Nagy vihar volt.A villámok egymásba csaptak.Én épp a Volvot vittem haza amikor megláttam egy lányt az út szélén.Ott feküdt és mintha már feladta volna.Félrehúzódtam és leállítottam a motort.Vettem egy mély levegőt,mert már a kocsiban is éreztem a vér zamatos illatát.Odarohantam hozzá mit sem törődve a tempómmal és gyengéden felkapta.Rohantam ahogy csak bírtam a Cullen-házba.Szerintem Alice már látott engem mert már meg volt vetve az ágy.Letettem és elmentem megtörölni véres kezeimet.Mindenki idegesen fel-alá járkált a szobában.Jasperen látszott,hogy mindjárt széttör valamit fájdalmában.Carlisle gyorsan ellátta a beteget.Nehéz volt látnom azt a lányt.Mi történt volna ha nem találom meg és nem hozom ide?Még belegondolni is rossz.Nehezen vette a levegőt.Aztán egyszer csak felriadt valamire és idegesen körbenézett.
-M..mi történt?Hol vagyok?-kérdezte és látszott rajta a fájdalom és az iettség.
-Semmi baj.Most már minden rendben.Hogy érzed magad?-Carlisle óvatosan elmosolyodott.A lány egy gyors pillantást vetett magára és felnyögött.Mindenki megváltoztatta a helyzetét és szomorúan förkészték őt.
-Semmi baj.Tűrhető-válaszolta a lány Jasper szörnyen eltorzult arcára-De kik vagytok ti?-nézett körül.
-Az én nevem Edward-kezdtem-ők itt a szüleim Carlisle és Esme.Ez a két fiú a fivérem Jasper és Emmett.Ők itt pedig a nővéreim Alice és Rosalie-mutattam be a családomat.
-Én Annabell vagyok,de csak szólítsatok Annnek.
-Neked hol van a családod?-érdeklődött Esme.

-Nekem nincs.....vagyis nem volt családom.Soha.De már nem bírtam ezért elszöktem-mondta és próbált nem gondolni többet a családjára.Szinte érezni lehetett a levegőben a feszültséget és a fájdalmat.Jaspernek ez már túl sok volt.Miközben Ann elmondta ezeket a szavakat ő fogta magát és kilépett az ajtón ki a friss levegőbe,el innen messzire.Sok volt neki a fájdalom.Nem bírta tovább.Én csak álltam ott és Annt néztem.Alice Jasper után futott Esme pedig Carlisle kíséretében a konyhába ment készíteni valamit.Ann pedig értetlenül nézett engem.Nem értette Jaspernek mi baja van.A fejében több 100 kérdés volt és megállapítás.
~ˇMi a baja Jaspernek?Hova ment?Mi történt velem?˘~Edwardék nagyon hasonlítanak az apámra.Hogy lehet ez?Talán ők is..........vámpírok?-gondolta
Kővé dermedve álltam ott.Hogy tud a vámpírok létezéséről?Vagy honnan?Ha Emmett nem szólalt volna meg akkor még talán 10 percig ott álltam volna.
-És hova indultál?-kérdezte.
-Egy régi barátnőmhöz Bellához.-megint lehajtotta a fejét és szomorúan nézte a földet.
-Isabella Swanra gondolsz?-nézett nagyot Emmett amire én is felkaptam a fejem.
-Háát igen.A legjobb barátnőm.Talán ismered?-hol rám hol Emmettre nézett.
-Persze.A család tagja.Az öcsémmel Edwardal jár-vigyorodott rám.
Ohh...hát sok boldogságot!-egy szomorkás mosolyt villantott rám.Nem értettem miért.Próbáltam a gondolataiban olvasni,de nem ment.
-Kösz!-feleltem mivel nem tudtam jobbat kitalálni.
-Emmett!-kiáltott lentről Alice-idejönnél?Szükségem lenne rád.
-Ha megbocsátasz Ann mennem kell-Emmett viccelődve meghajolt és rám nézve kinyújtotta a nyelvét.
-Persze menny csak.Én itt se vagyok-aztán rám nézett miután Emmett kiment-Mindig ilyen?
-Dehogy!Ennél idegesítőbb szokott lenni-mosolyodtam rá.
-Gondoltam-mosolyodott vissza.
-Honnan tudsz a vámpírokról?-kérdeztem meg tőle minden gondolkodás és elővigyázatosság nélkül.
-A nevelőapám az volt.Vagyis csak amikor elszöktem tőle előtte nem,csak ebben a 4 évben-méllyen a szemembe nézett.Sötétbarna haja belelógott a szemébe,de még így is tisztán láttam,hogy a szeme kék mint a tenger.Eddig észre se vettem.Órákig nézegethettem volna soha nem untam volna meg.Ekkor azonban a szemében zavarodottságot vettem észre.
-Honnan tudod hogy eszt gondoltam?Hisz én nem is mondtam róluk semmit.Te is az vagy?-esett le neki.
-Az egész család.És tudod én a gondolatokban is tudok olvasni.Jasper meg azért rohant ki mert a fájdalmat őt is fájdalommal tölti el.Alice látja a jövőt.
Nem válaszolt semmit.Gondolkodtam egy pillanatig hogy hallgassak vagy fojtassam.Végül megszólaltam:
-Félsz?-kérdeztem és egyet hátra léptem.
-Nem.Miért kéne?-vágta rá.
Nem válaszoltam rá.Csak ültünk egymást nézve.Egyszer csak megszólalt,hogy oldja a feszültséget.
-Tudod Carlisle nagyon jó munkát végzett-dicsérte meg őt-csak a bordáim fájnak más nem is.
-Semmid?-hüledeztem.
És ekkor csoda történt.Ann felállt.eddig azt hittem hogy a lába ketté tört.Meg a keze is.De hisz ott állt előttem.Nem tudtam mit mondjak.Elkezdett előttem járkálni és egyszer felszisszent.Én talpra ugrottam hátha valami baj történt,de leintett hogy jól van.
-Mondtam,hogy a bordám még fáj egy kicsit-mosolyodott el-nincs semmi baj.
-Ezt meg hogy csináltad?-kérdeztem miközben visszamosolyodtam rá.
-Nem tudom-válaszolta,de mintha titkolt volna valamit-éhes vagyok.Ehetek valamit?
-Persze gyere-mutattam a lépcső felé.
-Kösz.
Lesegítettem a lépcsőn.Lassan ballagtunk.Senki nem volt itthon.A konyha úszott a napsütésben.Ami furcsa volt mert tegnap csak úgy szakadt az eső.Mostanában nagyon sok furcsa dolog történik.Annnek már kikészítette Esme a palacsintát és a málnalét.Ann gyorsan megette azokat.
-Köszönöm-köszönte meg.
-Ugyan semmiség-legyintettem-akarsz nálunk aludni?-kérdeztem.
-Nem zavarok?-kérdezte félénken.
-Dehogy!
-Akkor szívesen-mosolyodott el.
Még beszélgettünk néhány percig.A napfény játszott a bőrömön.Ann néha elmerülve nézegette a kristályos bőrömet.Ő is csillogott valamicskét.Ezt se értettem.Hisz ő ember akkor miért csillog?Meg fogom tőle kérdezni.Egyszer.Nem most majd később.Ekkor azonban megcsörrent a mobilom.....