Ki hinné, hogy egy embernek ilyen sok dolog kell a házába? Én biztos nem tudtam és nem is hittem soha az tutti! Végtére is még soha nem kellet ilyet csinálnom! Szerencsére volt annyi eszem, hogy mielőtt elindultam volna vásárolni beugrottam egy bankba és nyitottam egy folyószámlát, be tetem a készpénzem egy részét persze nem az összesset de azért elég sokat. Így fizetéskor nem néztek hülyének, hogy több százezer eurót kész pénzel, fizetek ki. Na, igen a dollárt euróra váltani sem volt kis dollár, de az mindegy.

Hát igen az élet nehéz főleg annak, aki egész eddigi életében nagyon nagycsaládban élt. Iszonyú fura hogy nem zsongannak körülöttem hogy nem zaklatnak hogy nem ölel át Anya vagy Esme, hogy nem akar Rose vásárolni cipelni pedig mennék magamtól is, hogy Apa nem izgul hogy esetleg valami bajom fog esni és minden gondolatomat gondosan áttanulmányozza, hogy Jass-al nem menekülünk ki ketten az erdőbe hogy ne kelljen őket hallgatni vagy az ő esetében érezni, hogy Emmett nem szekál minden ki apróság miatt amit elkövetek vagy éppen azért mert nem követek el, de még Carlisle is hiányzik hogy nem vizsgál meg hogy nem tanítgat engem. Egyszerűen csak hiányoznak. Nem kicsit nem nagyon, hanem iszonyúan. És még erre mondják, hogy a vámpír nem társas lény? Vagy talán pont ez a baj, hogy inkább vagyok ember, mint vámpír és ezért vágytam a szabadságra miközben pedig mindennél fontosabbnak érzem azt, hogy együtt legyek a családommal? Nem tudom! Talán Carlisle tudná, sőt biztos is hogy tudná, de ha nem is fejből, akkor tutti, hogy addig ki sem jönne a dolgozó szobájából, míg meg nem tudja a választ. Igen (ez a gondolat megmosolyogtatott) bárcsak itt lenne (ez pedig el is szomorított. 

3. fejezet.

Első nap az egyetemen! Az egyetemista Nessie!

Este a kis lelki mizériám után lefeküdtem és aludtam egyet. Sajnos úgy vettem észre, hogy mostanában egyre gyakoribbak az ilyen lelki eredetű bajaim. Pedig régebben nem volt rám jellemző az ilyen probléma, ami megint csak azt igazolja mennyire társas lény is vagyok. Ami már csak azért is furcsa, mert mindig is jobban szeretem egyedül lenni, mint emberek adott esetben vámpírok között. De talán a tudat, hogy akkor csak ki kellet, mennem a szobából vagy nem tudom megnyugtatott most viszont, hogy tudom, hogy nincsenek velem és nem is nagyon valószínű, hogy valaha és együtt leszünk elő hozta bennem az magányosság érzését. Talán. Én nem tudom. Talán egyszer majd megtudom, ha elég szorgalmasan tanulok és élem az életem több tapasztalatot gyűjtök, akkor majd kevesebb csalódás ér, vagy ha nem is, akkor is könnyebben átvészelem, vagy jobban fel leszek készülve. Legalábbis ezt remélem. Csak azt nem tudom a sok egyéb mellet, hogy még is hogyan érhetném ezt el. Hiszen nem tartom valószínűnek, hogy tartanak egy olyan képzést vagy sulit ahol félvér vámpírokat tanítanak megtapasztalni az élet nagy dolgait. Bár lehet, hogy tévedek. Megint csak a nem tudom, válasszal tudok élni…

Vajon segítene valamit, ha legalább barátaim lennének ebben a nagyvilágban? Ha nem érezném úgy, hogy a családomat leszámítva teljesen egyedül vagyok? Megint csak nem tudom. Lehetne, ez az életfilozófiám mondj bármit én minden kérdésre csak nem tudom-mal felelek. Érdekes lenne az tény. De ez legalább már hasonlít, hozzám már én vagyok, vagy legalább is valami olyasmi, mert elég morbid egy poén volt az előző vagy ahhoz hasonló. De én tutti hogy elmosolyodtam. És akkor nekem már megérte egy két örültetett ereszteni a világra, akik valahogy meghallották ezt a viccet… és vége nem észlelem tovább magam körül a világot, elaludtam.

Reggel! Világos! Hogy, hogy világos? Kinézzek az ablakon és tényleg százezer ágra süt a napocska. Micsoda felfedezés. De ez esetben ma már nekem egyetem. Vajon milyen lesz? Izgi vagy tök uncsi? Lesznek nekem barátaim vagy nagy ívben elkerülnek, mint a többieket szokták? És jöhet is az életfilozófia! Nos, nézzük csak hét óra múlt egy kicsivel, kilenckor kezdődik az óra akkor jobb lesz sietni. Letusoltam majd fogat mostam kis vakolat a fejre, hogy ne nézzek ki ennyire szarul és a hajamat is megfésültem. Végül felöltöztem a kedven színösszeállításomba fekete v kivágásos póló, fekete szűk szárú farmer (farmer fan vagyok) hozzá műbőr belül velúros csizma, ami egészen a combom elejéig ér pont, mint egy hosszú zokni és már szinte kész is még felvettem a táskámat, amibe még kora este pakoltam be a leptopom -mat meg pár iskolai cuccot. Bezártam az ajtókat és már repültem és a kocsimmal a suli felé. Mikor oda értem még csak negyed kilenc volt így bőven volt parkolóhely, szerencsére. Miután ezzel végeztem átverekedtem magam a már itt lévő diákokon és bementem az első órámnak helyet adó terembe. Természetfeletti biológia. Na, nem kell megijedni nem olyan ez, hogy rájöttek, hogy vannak vérfarkasok meg vámpírok meg ilyenek, hanem egyszerűen a mítoszokból ismert fajokat meg a régen kihalt fajokat tanulmányozzuk, szóval szerintem sokkal jobban illene erre az órára a mítoszbiológia név vagy a dögunalómé. Végül is mindegy mind a kettő rímmel és még ugyan azt is jelenti. Haha! Rengetegen vannak, akik nem értik a humorom, ha egy kicsit bizonytalanabb vagyok, még azt hinném, nem vagyok vicces. Na, nem! Én igenis vicces vagyok vagy legalábbis a szövegeim azok, és nem velem van a baj, hanem velük. És ezt tény kérem szépen. Szóval, amíg vártam, hogy elkezdődjön az óra elkezdtek beszállingózni a diákok. Kisebb nagyobb csoportokban. Jelek szerint mindenkinek van valamiféle csoportja, hát remek akkor már megint ki leszek rekesztve. Bár ki tudja, lehet, hogy nem tekintve milyen jó fej vagyok meg milyen aktív az órán (a tanár kárára) még akár barátokat is szerezhetek. Meg hát valakinek biztos le kell mellém ülnie és akkor már csak fogunk egymáshoz szólni. Vagy nem! Úgy negyedórával később már úgy számoltam, hogy mindenki megérkezet, de sajna mellém pont nem ült senki. Csak ez az egy hely maradt üresen mellettem. Szívás. De hisz ilyen az életem szívom a vért az állatokból! És igen tényleg mindenki megérkezet, mert becsengettek és épp most lépet be a tanár is. Úgy 35 körülinek saccolnám férfi egyed volt, de elég elhanyagolt külsejű, a haja hosszú legalább a válláig ér és össze visszaállt látszik, rajta hogy nem a divat kedvéért növesztette meg, hanem mert nem volt ideje vagy pénze fodrászhoz. A ruhája, mint amit a kutya szájából szedtek ki, de legalábbis abban fürdik mosáskén és aztán már csak a vasalás kedvéért benne és alszik egy hete. Amúgy Kb 170 cm magas szóval nem valami nagy és vézna mondom én, hogy a tanári fizetésből szegénynek nem hogy fodrászra, de még kajára sincs pénze. Csórikám vajon adjak neki adományt vagy mi a szart? Mert ha így folytatja éhen fog veszni és akkor nem lesz tanárunk! Na, mindegy az óra kezdődik hát Nessie jó kislánnyá válik. És a jó kislányok figyelnek az órán!

- Jó napot diákok! Én Mr. Vaugh vagyok. Üdvözlök mindenkit. Jó szemesztert kivánok én a Természetfeletti biológiát fogom önöknek tanítani! A neveket egyelőre még nem tudom, de majd idővel megjegyzem addig is kérek mindenkit, hogy mondja a nevét, ha hozzá szólók! Köszönöm! – fejezte be a kis beszédet. Ahhoz képest, hogy milyen slampos a külseje nagyon jó tudod fogalmazni és beszélni. Nem beszélt hangosan mégis mindenki azonal rá figyelt. Érdekes. De nem sokáig foglalkozhattam ezzel a kérdéssel, mert egyszer csak kivágódott a terem ajtaja és egy fiatal srác rontott be rajta. Látszott, hogy siettet, mert ki volt fulladva. Becsukta az ajtót majd illedelmesen köszönt és elnézést kért a tanártól majd körbe nézet és meglátta, hogy már csak a mellettem lévő hely üres. De érdekes módon nem szomorodott el vagy valami, hanem felragyogott az arca majd sietős léptekkel lehuppant mellém. Én mindezt persze „tátott szájjal moziztam végig”.

- Szia! Remélem nem baj, hogy ide ülök, de már csak itt van hely! Nem mintha bánnám, hogy melléd kell ülnöm. – mosolyodott el. Erre nem bírtam ki én is elmosolyodtam. – Amúgy Erik Blake a nevem. – mutatkozott be.

- Szia! Engem Bella Mason -nek hívnak. De hívj csak Nessie-nek. Ez a bece nevem. – mosolyogtam, mert azt még nem kombináltam össze, hogy fogom elmagyarázni, hogy, lesz a Bellából Nessie.

- Á Nessie mint a Looknessie szörny?

- Ahan tudod éltünk ott egy ideig és rám ragadt. – hú, ezt jól összehoztam. Ügyike vagyok! Szupcsi!

- Király! Nekem csak Erik!

- Rendicsek Erik! – mosolyogtam. Erik –nek hosszú hullámos fekete haja van. Hozzá igézően gyönyörű kék szeme. Az arca már inkább férfias, mint helyes, de még így is nagyon sexi vagy lehet, hogy ettől olyan nagyon dögös nem is tudom. Minden esetre hálát adtam az evolúciónak, hogy adott záróizmokat, mert most csorgott volna a nyálam nem is kicsit. Erik többi testrésze is igen figyelemre méltó volt. Erős széles vállak, lapos izmos has, vastag izmos hosszú lábak és az a széles hát. Hát nem mondom nehéz volt előre nézni és nem oldalra. Bár az tutti hogy Biológia járt a fejembe, de hogy nem az, amit a tanár magyarázott tutti. Én egészen máshol voltam elkalandozva. A szám teljesen kiszáradt alig bírtam egyhelyben megmaradni. És huss, egyszer csak csöngetek vége volt az órának. A mellettem lévő félistenem pedig pakolni kezdett. Eddig észre sem vettem, hogy ennyire eltelt az idő. Ami pedig a legdurvább a tanár nevén kívül semmire sem emlékszem az órából. Ez Ciki! De el kell, még kapnom Eriket mielőtt elmegy.

- Am Erik?

- Igen! – fordult felém.

- Neked most milyen órád lesz?

- Ókori firkantás! Mert? – „ókori firkantás” vagyis Ókori írástudomány.

- Oh, nekem is. Csak tudod, új vagyok itt és nem igazán ismerek rajtad kívül senkit illetve semmit. – pislogtam nagyokat. Még mázli hogy a színészi képeségeimet Apától és nem Anyától örököltem.

- Tényleg új vagy? Mondjuk akartam is kérdezni, mert még nem láttalak. De ha közös óránk lesz – mosolyodott el. – akkor szívesen elkísérlek. Ha akarod, megint ülök melléd?

- Am nem szükséges nem akarlak elszakítani a barátaidtól.

- Ugyan nem nagydolog meg amúgy is, ha új vagy szükséged lesz barátokra és akkor már nem szakítasz el!

- Ez igazán nagyon kedves tőled.

- Na, akkor gyere, mesélek neked!

Így fogtam a cuccaimat és elmentünk a következő termünk felé. Út közben nagyon sok minden megtudtam a tanárokról, a suliról meg úgy általában mindenről. Erik azt is felajánlotta, hogy minden közös óránkon mellém ül. Én ezt nagyon szépen megköszöntem. Sőt azt is mondta, hogy ebédnél nyugodtan üljek oda hozzájuk. És ami a legjobb volt ez idő alatt egyetlen szemét pasis viselkedési normát nem produkált max csak azokat a cukorfalat mosolyokat, amitől néha a zokniba olvadtam az iQ-m pedig rohanvást a béka segge alá süllyedt.

4. fejezet.

Az egyetem Erik-kel.

Miután beültünk a többi diákkal a terembe beszélgettünk.

- És amúgy honnan költöztél ide?

- Amerikából ott éltem egy Forks nevű városban, éppen.

- Oh, az messze van és hogy, hogy éppen.

- Hát tudod én 4-5 évnél sose laktam tovább egy helyen sem. Így laktam már Németországtól kezdve egészen Anglián át az USA-ban. Szóval büszkén mondhatom, hogy nem egyszer körbe „laktam” már a földet. – nevetem.

- Váó! Én egész életemben itt éltem. Vagyis hát itt Spanyolországban, mert amúgy nem Oviedói vagyok. Én egy kisebb városban éltem eddig.

- Az jó én soha nem éltem még itt.

- Akkor biztos nagyon fura nem?

- Hát nem, igazán mert már megszoktam, hogy soha nincsen egy barátom se meg hogy teljesen új a környezet. De mondjuk annyiban már, hogy eddig mindig az egész családdal költöztem most viszont egyedül vagyok. Tudod megszoktam a nyüzgést mert hát alsó hangon is nagy a családom.

- Tényleg nekem csak egy bátyám van. Ha nem baj hogy megkérdezem, de neked hány testvéred van?

- Hát.-kuncogtam- 5 velem együtt 6 és mindannyian örökbe vagyunk fogadva Esme és Carlisle fogadott be minket readásul ők még nincsenek 30-se és mindünket tini korunkban fogadtak be.

- Aszta! Öcsém! Az durva már bocs, de 6 tini gyerek olyan fiatalon. Biztos nehéz volt nekik.

- Hé azért nem vagyunk olyan rosszak.

- És mivel foglakoznak, hogy telik ennyi gyerekre meg a sok költözésre?

- Ö Carlisle orvos nagyon jó orvos, Esme pedig lakberendező és restaurátor.

- Az király!

- Jah valami olyasmi! – somolyogtam.

- És hol laksz? Már, mint most?

- Jah a St. Louis út 33. 3. emelet 3-as lakás. – a végén már nevetem, még soha nem kellet kimondanom a címemet és hát ez a sok hármas nagyon komoly. Erik is velem nevetet.

- Ez most komoly? – fuldoklott

- Jah! Durva, de ja.

- Hát ez kész te nagyon nagy Ász van!

- Most miért? – ijedtem meg.

- Nyugi jó értelemben mondom.

- Oké!

- Khm… kérhetném a figyelmüket? Nagyszerű! Akkor lássuk csak az órát. A nevem Mr. James McCoy én fogom a latint tanítani maguknak. A latin nem egy könnyű nyelv, nem mintha bármelyik is az lenne. De a maguk szakmájában elengedhetetlen. Szóval nagyon tessék figyelni. És most csak kezdés képen csak hogy nagyábból tudjam a neveket és a tudásukat mindenki elmondja a nevét, és hogy milyen nyelveket tanult és abból mennyit beszél is. Minden világos? Nagyszerű! Akkor rajta! – és ezzel leült Erik mondta, hogy nagyon szar meg geci, de nem akartam elhinni hát most jól megkaptam. Readásul ez a feladat is én legalább 20 nyelven tudok. Jó szar lesz mindet elmondani readásul tutti, hogy így majd szívatni fog. De hát ez van! Amúgy a tanárnak rövid fekete haja van úgy láttam, hogy fekete szeme is, de azt nem tudom biztosan nem igazán akaródzót sokáig a szemébe nézni. Zöld öltönyt viselt, ami nagyon jól nézet ki rajta, az előbbi tanárhoz képest ő maga volt a katonai fegyelem, mint külsőbben, mint belsőben.

- A nevem Tess Bark, tanultam angolul, spanyolul, franciául és olaszul. Ebből minden nyelvet beszélek is. – és leült. Hirtelen Erik került sorra így ő állt fel.

- A nevem Erik Blake, tanultam angolul, spanyolul, németül, oroszul és franciául. Ebből minden nyelvet beszélek. – és leült. Aszta lehet, hogy nem is lesz olyan kirívó az én tudássom? Kizárt! Na, mindegy én vagy sorton szóval hajrá!

- A nevem Bella Masen, tanultam: angolul, spanyolul, franciául, olaszul, lengyelül, magyarul, szerbül, németül, oroszul, finnül, svédül, görögül, horvátul, szerbhorvátul, brazilul, japánul, kínaiul, arabul, héberül, dánul, románul, mandarinul, cherokiul és most több nem jut eszembe ja és ezeket természetesen mind beszélem is folyékonyan illetve, papírom is van, róluk szóval írásban, is tudom őket, alkalmazni. – ezzel leültem, amikor körbe néztem mindenki le volt döbbenve Erik még a száját is eltátotta. A tanár meg ki volt csak a fejét rázta.

- Nos, kedves, ha már ilyen nagy a nyelv tudása mondana, nekünk néhány szót az említet nyelveken?

- Persze tanár úr! – és meg is tettem, amit mondott és mivel könnyedén ment nagy csalódás volt, hogy nem égtem be úgy, ahogy a tanár elvárta volna miszerint nincs semmi tudásom csak fel akartam vágni. Ezt ő maga gondolta szóval nem csak én agyaltam rosszul.

Latin óra után ebédszünet van. Szerencsére az óra nagy része elment azzal, hogy én különböző nyelveken beszéltem. Így nem volt olyan unalmas. Az ebédlőben aztán vettem spagettit meg egy 0,5 l kólát meg egy salit. És csövi! Aztán hagytam, hogy Erik elcipeljen a barátai asztalához. Azt mondta, hogy ő már megbeszélte velük és nem baj, hogy én is megyek. Csak, azt tudnám mikor beszélt velük tekintve, hogy egész első két órán és szünetben velem beszélt? Na, mindegy! 1 2 3 ne hogy bár berosálj!

- Sziasztok! – köszönt Erik.

- Sziasztok! – köszöntem én.

- Sziasztok! – köszöntek ők! Még hogy az emberek választékosan illedelmesek. Ha kamu!

- Én Bella Masen vagyok! De hívjatok csak Nessie-nek.

- Hello! Én Edward Forrester vagyok! De hívj csak Ed -nek. – Oh, király itt is van egy Edward. Nos, a jelek szerint nem tudok elmenekülni előlük. De mindegy is. Amúgy Ed -nek rövid szőke haja kékszeme és igen csak helyes arca van. Ruhája egy laza sötét koptatott farmer és egy fekete csak félig bogomból-t ing volt.

- Szia! Engem Tess Bark-nak hívnak. – Tess -nek barna haja és barna szeme volt. Nagyon egyszerű átlagos kinézetű lány kicsit talán hasonlított Anyára!

- Én Gabriella Storr vagyok, hívj Gaby-nak! – neki vállig érő eper szőke haja és barna szeme van. A mosolya kedves és őszinte volt. Úgy érzem, hogy vele még jobban leszek.

- Ő itt. – folytatta a bemutatást Erik. – Emma Kinsz. – neki már mesterséges (vagyis festet) szőke haja és elégé furcsa színű szeme volt. – Ő pedig Ricky Candwick. Vigyázz vele nagyon harapós! – nevetett. És tényleg olyan fajta hűvösség övezte, hogy ha nem szólnak is tudtam volna, hogy nincs minden rendben azok mögött a fekete szemek mögött. Amúgy a haja barna volt, de elég sötét ahhoz, hogy elöször még feketének tünjön. – Nos, ő pedig itt Zadich Wront vagy Z. Ja és Ricky pasija. – Áh, hát akkor így már világos miért tűntek nekem olyan hasonlónak hisz együtt voltak Z-nek fekete szeme fekete haja és hatalmas benga nagy termete van. De a szemébe nézve tudást véltem felfedezni olyat, amit a többiekében nem, a jelek szerint már igen csak sokk mindenen mehetett keresztül.

- Nos Nessie mit szólnál, ha leülnénk? – kérdezte Erik. Így hát leültem és elkezdtünk beszélgetni elmondtam, hogy miért hívnak Nessie-nek hogy most költöztem ide meg ilyenek. És amúgy jól sejtetem Gaby-val tényleg jó megértettük egymást. És ennek végletekig örültem. Amikor hirtelen mind elhallgattak és egy felé kezdtek nézni nem értetem mi történ. Így én is arra fordultam és megláttam négy velünk egykorúnak látszó diákot. Ezen kívül semmi mást nem láttam így végül nem bírtam ki.

- Mi a jó francot néztek annyira srácok?

- Őket! – biccentetek a négyes felé.

- Miért? Kik azok?

- Az a rövid szőke hajú szürke szemű lány középen. – mutatott. – na, ő Hella Cole. A másik lány, akinek a haja szintén szőke, de a háta közepéig ér, na, ő pedig Anna Parker. A két srác, pedig nos, az, amelyik a bal szélen van barna rövid hajjal és barna szemmel Tim Ixvich. A jobb oldali, aki tök úgy néz ki, mint Ed az Zik Forrester. – fejezte be a felvilágosítást.

- És mi van velük?

- Ők a… a méhkaptár.

- Értem! Szóval akkor ők a fejesek a király banda ügye?

- Igen

- Nos, oké ezt vágom. De azt nem hogy, név és küldő alapján Ed és az a Zik gyerek testvérek…

- Ikrek. – vágtak a szavamba.

- Szóval ikrek akkor, hogy a halálba nem vannak egy bandába?

- Azért mert csak külsőre hasonlítanak, belsőre nem is lehetnének különbözőek, Ed normális, lehet vele hülyülni meg dumálni meg ilyenek szóval Ed haver. Míg Zik… - mondta Erik.

- Míg Zik egy öntelt faragatlan nagyszájú barom. Aki nem is lehetne ennél segfejjebb. – dühöngött Edward. Ennyit a testvéri szeretetről meg hogy az ikrek milyen közel állnak egymáshoz.