6.fejezet
Utazás
- Edward! Edward állj le! – sikítottam mikor beléptünk a házba. Szegény Esme nem
tehetett semmit, a szeme rémületet tükrözött. Megpróbált Jasper és Edward közé férni,
de úgy félre lökték, hogy kiverte a konyha és a nappali közti falat. Én rögtön
odarohantam hozzá, de mire odaértem, ő már talpon volt, és könnyek nélkül zokogott.
Átöleltem, mire ő csak tovább sírt a vállamon. Körbenéztem miközben Esme a vállamon
sírt, de nem láttam Emmetet a verekedésnél. Talán elment valahová Rosezal. Jobb is
így. Állati morgások törtek fel a fiúk mellkasából, és végig egymást lökdösték. Alice
végig próbálta őket félre lökni, kevés sikerrel. Esme hátát közben végig, egyenletes
simogattam. Egyszer csak Edward ráugrott Jasperre, itt azt hittem mindennek vége van.
Innentől kezdve minden nagyon, nagyon gyorsan történt. Alice ugrott egy hatalmasat,
és pont a két fiú közé esett be. Kinyújtotta a két kezét, és az egyik lábát,
megpördült egyszer nagyon gyorsan, és a fiúk kettérepültek, láttam, hogy valami nagy
fekete közelít felém a levegőből, erre Esme is feleszmélt, megpróbált félrelökni, de
már késő volt, ő arrébb tudott menni, rám pedig rám esett valami nagyon nehéz. Egy
sziklához hasonlítanám. Éreztem, hogy a tüdőmből kiszorult a levegő, a fejem
elnehezült, a végtagjaim szörnyen fájtak. Csak egyet kívántam: legyen vége a
szenvedésemnek. Nem kaptam levegőt, bár, hogy is igyekeztem. Egyszer csak a szikla
legördült rólam, de már késő volt, én átadtam magam a súlyos víztömegnek. Éreztem,
hogy minden elsötétül.
*
Még sodródtam álmodtam. A sötét víz alatt fuldokolva meghallottam, a világ
leggyönyörűbb hangját, amit az agyam csak képes volt előhozni. A hang egy üvöltés
volt, mély, őrjöngő, és iszonyatos fájdalmat tükrözött. Lebegő testem után kapott
valami, hideg, kemény, mire én iszonyú fájdalmat éreztem. Megpróbált a felszínre
sodródni, de a víz túl sötét volt és mély volt. Rájöttem, hogy halott vagyok, és
valaki meg akar menteni. Szólni akartam, hogy már késő, de sehol sem találtam a
számat. Egy angyal szólt hozzám, amely az egyetlen mennyország felé hívogatott, ahová
vágytam.
- Bella, kérlek Bella! – kiáltott az angyal. Szólni akartam, hogy megyek már, de még
mindig nem éreztem a számat.
- Bella, rendbe jössz, hallod, Bella! könyörgök, térj magadhoz! – szólt egy
szirénhang. Éreztem, hogy valaki az arcomhoz nyúlt, a keze, olyan volt, mint egy
márványszobornak, hideg és kemény, még is megnyugtató. Először csak simogatta, majd
egy kicsit megpaskolta az arcomat, mire a fejem iszonyatosan elkezdett zúgni.
- Elég! – szólt rá az angyal – Bella, rendbe jössz! Hallod? Válaszolj, kérlek,
könyörgök! – sírta az angyal. Valami nincs rendben. Az angyalok nem sírnak. És a
mennyországhoz képest elég sok itt a fájdalom. Mire erre rájöttem, a fájdalom
áthatolt a nehéz víztömegen, és apránként, lassan ivódott bele a testembe. Éreztem,
ahogy egyszer csak elkezdenek fájni a végtagjaim, a hasam, a csontjaim, a nyakam, a
fejem, és szépen, lassan, kínozva minden apró porcikámat. Mire befejezte, újabb
fájdalmaim lettek, ezek erősebbek, intenzívebbek voltak, mire én ordítva, zihálva
hirtelen felültem, és kinyitottam a szemem. A világosság elvakított. Amilyen hirtelen
felültem, olyan erővel is estem vissza a padlóra, ahol egy nagyot koppant volna a
fejem, ha egy erős, márványkéz el nem kap. Körbenéztem, 6 aggódó szempárral
találkoztam.
- Bella, kicsim, jól vagy? – kérdezte az angyalom.
- Igen. – feleltem, de a hangom szánalmasan gyönge, és erőtlen volt.
- Bella, úgy sajnálom, hallod? Megpróbáltalak félre lökni, csak későn kaptam észbe. –
sírt továbbra is könnyek nélkül Esme.
- Én is úgy sajnálom! Figyelnem kellett volna, hogy hová lököm Edwardot! – mondta
Alice, és a hangja kétszer is elcsuklott.
- Bella, én nem…, nem is tudom, mit mondjak! Komolyan… Nem tudom, hogy hozhattalak,
titeket ilyen helyzetbe. Főleg téged, meg Esmet! – erre már az angyalom is elkezdett
zokogni.
- Én szintén így gondolom. Nem tudom, hogy mehettem bele, abba a hülye fogadásba.
Remélem meg tudsz egyszer bocsájtani. – mondta Jasper.
- Én, khm – krákogtam – nem, haragszom. Gyakran előfordul velem az ilyen, csak akkor
nem rám esnek, hanem én esek egy nagyot. Viszont iszonyú dühös vagyok, hogy Esmet és
Alicet ilyen helyzetbe hoztátok! Nem tudtátok volna megbeszélni, mint két felnőtt
ember? – hangom még mindig szánalmasan gyenge volt – úgyhogy nem tőlem kell
bocsánatot kérni, hanem Esme-től. El sem tudjátok szerintem képzelni, hogy mekkora
fájdalmat okoztatok neki.
- Köszönöm Bella! – szipogott Esme – De én sem haragszom fiúk, csak fájt, hogy így
kellett látnom titeket. És olyan tehetetlennek éreztem magam! Nagyon aggódtam, mert
tudtam, ha most kárt tesz valamelyikőtök a másikban, azt egy életre megbánja. Bele
sem mertem gondolni, hogy kínozna akkor titeket a bűntudat!
Erre nem feleltek, csak átölelték Esmet. Én addig megpróbáltam megmozgatni a
lábujjaimat, amik erre egy hangos roppanással feleltek. Nem tett másképp, a lábfejem,
térdem, ujjaim, és a nyakam sem. Hangosan roppantak, és néhol belém hasított a
fájdalom, de én megpróbáltam nem nyögni, hisz akkor azzal biztos fájdalmat okoznék,
Esmenek, Jaspernek, Alicnek, és nyeltem egy nagyot, Edwardnak. Lassan, és óvatosan
feltápászkodtam, és egy kicsit imbolyogva, de megindultam feléjük. Nem éreztem a
lábamat, de azért célzottan haladtam feléjük, csakhogy a parketta felpúposodott, és
rohamosan az arcomhoz közelített. Nem tudtam mire vélni, mert a fejemet még mindig
elborította, a hatalmas szürke köd, még mindig iszonyatosan tompa volt, és zúgott.
Így érezhetik talán magukat a másnaposok? A cserszínű parketta még mindig közelített,
de Edward elkapott, mielőtt lefejelhettem volna.
- Sss, Bella, neked még pihenned kell. – mosolygott, és lefektetett, egy gyönyörű
fekete bőrkanapéra. Nagyon, puha, és kényelmes volt.
- Oké, de remélem minél hamarabb kipiheni magát, mert szeretnék indulni, ahogy megjön
Rosalie. – szólt egy gyönyörű szirénhang. Nem kellett felnéznem, hogy tudjam: Alice
az.
- Bellának pihennie kell. Majd holnap, vagy holnap után indultok.
- Nem, álmaidban hapsikám! – kiáltott a szirén.
- Alice. Higgadj le. – szűrte a foga között Edward. Nem akartam testvérharcot megint,
ezért Alice védelmére siettem. Felesleges lett volna Aliccel egyébként is szembe
szállni, mert ő már eldöntötte, hogy indulunk. Akkor indulunk, és, ha jót akarsz nem
szólsz bele.
- Semmi gond Edward. Majd pihenek az úton. Biztos nagyon kényelmes Alice Porsche-ja.
És abban is 100% biztos vagyok, hogy hagynak aludni, ugye Alice?
- Igen. Látod Edward. Bella, tudja. – felelte csilingelve, majd kiöltötte Alice a
nyelvét. Olyan volt most, mint egy kis gyerek.
- Biztos vagy benne, kedvesem? – szólt lehelet finoman Edward. Arca pár mm-re volt az
enyémtől, hideg lélegzete elkábított, és kiűzte a fejemből az iszonyatos fájdalmat.
Helyére gyönyör került. Lélegzete olyan volt számomra, mint a heroin. Elkábított, és
édes szagával, ízével nem tudtam betelni.
- Biztos vagyok benne. – leheltem. – De hiányozni fogsz.
- Te is nekem. Majd lehet, meglátogatlak. – kacsintott rám.
- Hallottam ám. – felelte Alice – És a válasza Bellának, egy határozott nem. Ez egy
pasi detoxos utazás lesz. Csak mi. Csajok. Ha ez megnyugtat, Jasper és Emmet sem
jöhet.
- Sziasztok! – halottam Rosalie elbűvölő hangját. – Megjöttünk. Kész a kocsi!
Indulhatunk? – a hang egyre közelebb jött. - Uram atyám! Bella! Hát veled mi történt?
Úgy nézel ki, mint egy kifacsart rongy. – sápadt el Rose.
- Majd elmondjuk az úton. – felelte Alice, és egy sötét pillantást vetett Edward és
Jasper felé.
- Alice, biztos vagy benne, hogy Bella ilyen állapotban szállítható? Úgy értem,
remélem, nem akarja telehányni a szépen kitisztított hátsó ülést. Szerintem hagyd
pihenni, menjünk holnap. – Alice csak egy komor pillantást vetett rá, és szólásra
akarta nyitni száját, de én gyorsan közbe vágtam.
- Öhm, ne aggódj, Rose. Jól vagyok. – mosolyogtam halványan rá, tőlem most ennyi
telt. – Egy kicsit fáradt vagyok, de majd pihenek az úton. Felőlem indulhatunk.
- Remek, ezt meg is beszéltük. – csilingelte Alice. – Indulás!
Feltápászkodtam, és míg ők búcsút vettek Esmetől, és párjuktól, én odabotorkáltam
Edwardhoz, aki háttal állt nekem, és kifelé, a semmi meredt a tekintete a hatalmas
üveg ablakon keresztül. Nyakába csimpaszkodtam, egy kicsit lábujjhegyre álltam, és a
fülébe suttogtam:
- Szeretlek! hiányozni fogsz. – Nem felelt, csak megfordult, és arca egy mm-re volt
tőlem. Majd, ezt a pici távolságot is áthidalta, és megcsókolt. Szenvedélyes volt,
talán tudta, hogy egy ideig nem fogjuk egymást látni, testünk egybe forrt, ezzel
nekem megszűnt a külvilág. Keze a derekamnál vándorolt, az enyém pedig az arcát, és a
tarkóját simogatta, mint ha meg akarna jegyezni minden apró kis részletet. Nyelve
utat, tőrt a számba, és így az enyém is a maga útját járta. Megszűnt az idő, és a
külvilág. Már egy ideje így lehettünk, mikor valaki megkopogtatta a vállam.
- Bella, én elhiszem, hogy szeretitek egymást, de indulnunk kell! – szólt rám
türelmetlenül egy szirén. Nagyon utáltam most Alic-t, hogy megzavart egy tökéletes
pillanatot. Edward elhúzódott, majd egy puszit lehelt a számra.
- Megyek már Alice. – feleltem lemondóan, azzal elfordultam Edwartól, majd indulni
akartam, mire ő hirtelen elkapta a vállamat.
- Ezt tedd el. Tudom, hogy nem kedveled ha sokat költök rád, de megnyugtatna, ha
lenne egy biztonságos telefonod, amin elérhetlek. – azzal a kezembe nyomott egy
csillogó, IpHone-t.
- Én, nem is tudom, mit mondjak. Nem kellett volna. Nem is tudom szerintem használni.
Vidd vissza. – feleltem elkápráztatva.
- Sajnos gravíroztatottat nem vesznek vissza - csóválta meg mosolyogva a fejét.
- Hogy milyet? - Kezemben, az apró kis kütyüt megfordította Edward óvatosan, így
megláttam az Apple logóját, meg egy takaros kis írást rajta:
- „Isabella Swan” – leheltem – Ez gyönyörű! Köszönöm Edward!
- Jaj, de édes vagy. – felelte elkápráztatva Alice – Nekme mikor veszel ilyet?
- Majd. – bökte oda Edward. – És a kezelése nagyon könnyű. Itt a használati utató,
mindent nagyon részletesen leírnak benne. Töltöttem fel rá neked zenéket, úgy, hogy
lesz mit hallgatnod az úton. A dobozában benne van a töltő a fülhallgató és egy védő
tok is. Vigyázz magadra kérlek! – suttogta könyörgően.
- Vigyázok – leheltem a fülébe – Szeretlek, és köszönöm. Indulnom kell. – Ezzel
nyomtam egy puszit az arcára, megfordultam és elindultam a garázs felé. Ott megláttam
Alice szemkápráztatóan szép, kanári sárga Porsche-ját.
- Na, milyen? – kérdezte nevetve Alice.
- Fúh, hát, gyönyörű. – leheltem – Illik hozzád.
- Ugye? Na, gyere, indulnunk kell. – azzal megfogta a könyökömet, és elkezdett maga
után húzni. „Benyomott” a hátsó ülésre, ő pedig beült a volán mögé. Rose az anyós
ülésen már bent ült. Hátrafordult, és kedvesen megkérdezte:
- Na, hogy vagy, Bells?
- Köszi, most már sokkal jobban.
Alice beindította új szerzeményét, és rátaposott a gázra. Úgy az ösvényen 100-110-zel
mehettünk. Levettem a kardigánomat, mert viszonylag jó idő volt. Beszélgettünk egy
kicsit, de én nagyon fáradt voltam, így elővettem új szerkentyűmet, és
összekapcsoltam a fülhallgatóval. Megkerestem a „zene” menüt, és láttam fönt egy
csomó előadót, újakat, régiket, viszonylag szerettem őket, de érdekelt mi lehet az
„ismeretlen” előadóban. Rákattintottam, és egy ismerős zongoradarab kezdődött el. Nem
telt bele sok idő, felismertem: ez az altató dalom. Lehunytam a szemem, és 2 percen
belül elnyomott az édes álom.
8.fejezet
- Na, jösz már? - kérdezte Rose.
- Miért?
- Ááá, semmi, csak már nem tudom lekötni Alice figyelmét, annyira be van zsongva.
- Ohhh.... értem.... - tényleg mindent értettem. Úgy tűnik nem lesz időm enni. Talán majd út közbe. De állj.... Aliceről van szó! Gyorsan elkészültem, majd kimentem. Éles sikítást hallottam.
- Te meg, hogy a jóó Istenbe nézel ki??? kérdezte Alice.
- Miért? Mégis mi a baj? Valahol ki van szakadva a ruhám? - gyorsan magamra néztem. Semmit nem láttam.
- Ilyenben akarsz te megjelenni a világ nagy márkái előtt? Mit képzeltél? Gyorsan egyél, közben én kiválasztom a méltó ruhát.
- Huhh... hugi. Tudod, nem kéne ennyire nyaggatnod őt, hiszen még csak most van először ilyen helyen.
Nagyon örültem annak, hogy Rose mellettem állt, de azzal törődtem inkább, hogy megebédeljek. Hamar elis foglaltam a helyemet. Még egy perce sem ettem, amikor Alice megjelent egy gyönyörű kék ruhával, hozzáillő kiegészítőkkel, és a leggyönyörűbb cipővel, amit valaha láttam. De az ideális képet elrontotta az, hogy Alice szomorúan nézett rám.
- Még nem fejezted be? - kérdezte csalódottan. Rosalie csak a fejét fogta, majd mielőtt bármit is mondhattam volna, megszólalt.
- Alli. Ő egy ember. Eddig tudod követni? - Alice válaszra sem méltatta. - Ok. Szóval, aaz emberek lassabbak, mint egy vámpír. Ok? És amint már mondtam, ő egy ember, ezért nem tud gyorsabban enni.
- Igazad van. Ő egy ember, te pedig egy felfújt hólyag vagy! Megyek, és megkeresem az Alice tagságidat, és ezennel visszavonom. - azzal már ott sem volt.
Kérdőn néztem Rosera, ő pedig mint egy elégedett kisgyerek ült mellettem.
- Nem tudom, okos dolog-e megkérdezni, de mi az az Alice tagsági?
- Oh, az csak egy hülye kis kártya, amin a neved szerepel, és alatta az , hogy Alli legjobb barátja.
- Akkor abból csak egy van?
- Persze, persze, ha egy akkora zsákról beszélünk, mint a mi házunk.
- Ho..hogy mennyi van?
- Olyan 3 nagy városnyi, pl.: New York, Paris, London.
- Te jó ég! - leesett az állam, és megpróbáltam elképzelni annyi kártyát. Képzelgésemből megint csak Rose zavart meg.
- Szerintem jobban tennéd, ha most mondjuk ennél.
Azzal neki is "ugrottam" a kajának. 10 perc alatt végeztem, majd végre elindultunk. egész úton csak Alice szólóit hallottam, pedig esküszöm megpróbáltam másra figyelni. Az első bolt, - nem is értem, hogyan gondolhattam volna másra, mint - a Gucci volt. Bent irtózatosan, gyönyörűbnál gyönyörűbb, szemkápráztatónál, szemkápráztatóbb ruhák voltak. Cirka 30 perc alatt 5 szatyorni ruhánk volt, és - ez már nekem is sok volt, - a szatyrok is estélyik voltak. 2 órát töltöttünk ott, majd vissza a kocsihoz, hogy bepakoljunk. A következő bolt, egy parfüméria volt. Ahogy bementünk, annyira csodálkoztam, hogy nem figyeltem, és levertem egy több mint 5000 dollárt érő parfümöt. Természetesen az eladó ki volt akdva, hogy mit tettem, de Alli gyorsan kifizette, Alli még körbe akart nézni, de nagyon szégyelltem magam, és addig kérleltem, hogy menjünk el ameddigbe nem adta a derekát.Gyorsan Rosera néztem, ő pedig csak rossz szemmel viszonozta ezt. A nap hátralevő részében nem történt semmi különös, cssak annyi, hogy Alice mindig ki volt akadva, amikor felhívtam az én egyetlenemet, Edwardot. Mikor már ötödjére hívtam, Alice kikapta a kezemből a telefont, és kb. ez a beszélgetés ment le:
- Szia, Edward! - kezdte gúnyosan.
- Szia! Miben segíthetek? Ugye Bellstől nem azért vetted el a telefonját mert vmi baj - pl.: elestem, vagy vmi, gondolom ilyesmire gondolhatott - Ugye rendesen eteted? És Nem hajszolod túl, igaz, Roseval is megvan, vagy nem? Mondjad már! - siettette az én szerelmem, az én vásárlás ellenségem.
- Nyugi, minden rendben, de ezek csajos hetek, szal no pasi. Te pedig állandóan zaklatod, és megfenyegetted őt! Ezentúl csak akkor hív, amikor lefekszik, értve vagyok? Ha meg baj van, akkor majd ÉN hívlak, vili? na letettem, szia! - és tényleg letette.
Utána megint csak vásároltunk.
Este egy buliba vittek, ahol - furcsa módon, - voltak vámpírok és emberek is. Az emberek tudták, hogy akikkel táncolnak, vagy beszélnek, esetleg mást csinálnak, az nem ember. Halottunk egy nagy puffanást, a pult mellől. Mindenki oda nézett, - nem fogjátok elhinni, de , - nem volt más mint egy RÉSZEG vámpír. Nem tudtam, mit hozzászólni.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Csengőhangok Mobilodra
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
World Clock 
