Előszó

Uff, újabb nap. Újabb nap a suliban. Újabb felesleges emberi dolog. És újra egy napsütéses nap. Egy újabb napsütéses nap Edward nélkül:’(. Igen. Mostanában nagyon nem volt kedvemre a napsütéses idő, mivel egyetlenem vámpír –ezt magamban is félve mondtam ki, hisz ő annál sokkal több!- nem mehet ki a napra, mert olyankor úgy ragyog, mint egy gyönyörű gyémánt (ha beadnám a zaciba vajon gazdag lennék? Oké, ez elég beteg. Felejtsétek el. Komolyan. Agyamra ment Forks xD), de ez a „halandóknak” egy kissé megrázó lenne, és ezzel együtt mindenki tudná, hogy más. A napsütés mostanában csak annyira kedvezett nekem, hogy így Alice sem jöhetett ki a szobájából, így édes, egyetlen, jövőbelátó, pici, mérhetetlenül idegesítő barátnőm nem zaklat azzal, hogyan csapoljuk le Cullen család bankszámláját. Mennyi pénzük lehet? Uff, még magamban is megborzongtam, amikor eljátszottam ezzel a gondolattal. Pedig mi sem panaszkodhatunk. Charlie, az apám a helyi rendőrfőkapitány (vagy mi), így elég jól keres. De azért a Cullen családhoz felesleges lenne mérni a mi számlánkat. Várj. Bárki számláját. felesleges lenne. Édes, aranyos (nemsokára) nővérem pedig örömmel csapolja folyamatosan. Napról, napra. Az üzletekben már régi ismerősként köszöntik, emiatt már engem is (…)., mivel mióta összejöttem Edwarddal, mindig elráncigál magával. Szeretek vásárolni, de egészséges mértékig. Ez már nem az. Alice soha nem engedi, hogy egy ruhát kétszer vegyek fel. Mindig azzal érvvel, - mivel én nem sokára családtag leszek -, hogy ez egy „Cullen szokás”. Nem. Szerintem ez egy „Alice szokás”, és ha jót akarsz, ne állj ellen. A családtag szóra eszembe jutott, mikor bejelentettük Edwarddal Charlie-nak, hogy összeházasodunk. Annyi féle színben még nem láttam az arcát. Piros, lila, vörös, sápadt, megint piros, zöld, lila. Örültem, hogy Edward golyóálló. Komolyan. Szerintem közel állt hozzá, hogy ott helyben lepuffantsa. Jól jött Jasper képessége, így egy jó adag nyugalom hullámot kapott az erdő felől. Mindenre felkészültünk. És így már apám arcszíne is nagyjából helyre jött. Azóta már valamelyest megbékélt a házassággal, Edwarddal, velünk. és a nászúttal. Valamelyest. Gondolat menetemet Charlie zavarta meg:

1 fejezet  Kupaktanács

- Bella elkésel a suliból! – szólt rám, pedig nem szokása. Ennyire késésben lennénk?- Baszki, 20 percem van, és én még nem öltöztem át – tudni illik annyi ruhám volt, hogy már Cullenéknél is van egy gardróbom. Alice, soha nem engedi, hogy én válasszam, ki mit veszek fel, így mire felébredek már kivan nekem készítve aznapi ruhaviseletem. Remek. Ez ma sem volt másképp, ami kapóra jött, legalább nem kell a ruha kiválasztásával vacakolnom. Ez klassz. De nem értem Charlienak, hogy a fenében nem tűnt fel, hogy mindennap más ruhában vagyok?
 - Megyek apu! Már majdnem kész vagyok! – csak egy kicsit füllentettem . De már fél kézzel magamra kaptam mélykék testhez simuló combközépig érő selyemruhámat, rá egy fekete övet raktam, és egy hozzá illő fekete magas sarkút kaptam. Még jó, hogy megtanított benne menni. Oké, be kell vallanom elég jól nézett ki a mai összeállítás. Bár Edward is láthatná. A fenébe hülye nap! De már erre a gondolatra a fürdőben voltam, fél kézzel fogat mostam, másik kezemmel fésülködtem. És mint egy puskagolyó mentem a bejárathoz, közben magamra kaptam szürke szövetkabátom, amiben már benne volt a kocsi kulcs. Imádtam a kocsimat. Talán azért mert az én egyetlen angyalomtól kaptam? Igen Edwardtól. Mondjuk egy kicsi – na jó, kit hülyítek, nagyon – túlzásba esett, de én imádom! Annyira nőies, kényelmes és biztonságos. Egy Mercedes Angel-t kaptam, fehérben. Imádom, imádom, imádom. De nem kellett volna. Mivel tudom én ezt meghálálni? Nem tudom, de töröm rajta a fejem. Hisz közeleg Edward –sokadik- 17 születésnapja. Minek örülne egy pasi? Be kell vallanom, a másik nemben nem igazán ismerem ki magamat, de hogy is ismerhetném, hisz még a nőket sem értem annyira! Kupaktanácsot kell tartanom. Összehívom a barátaimat és megvitatjuk, minek örülne Edward. A suliban mindenki kedveli őt és Alicet. Biztos szívesen segítenek nekem. Remek elkéstem. Az angolunk már 5 perce megy, és én még csak most parkoltam le. Rohantam a 200-as terem felé. A tanár már bent volt.
 - Á, mis Swan megtisztelt a jelenlétével minket. – válaszként csak elpirultam.
 - Bo-bocsánat, elaludtam. - hebegtem. Remek egy értelmes mondtat nem telt tőlem. A tanár csak legyintett én meg becsusszantam a padba Mike mellé. Angol elég unalmas volt, Romeo és Júliát vettük, nem mintha nem fújnám már kívülről így is. Alig vártam már az ebédet, hogy együtt kitalálhassunk valamit. Annyira izgatott voltam. Mike valamiért nagyon vigyorgott, nem értettem min. Á, ahogy ismerem 100, hogy elmondja. Nem titkolja valami jól a gondolatait. Szókimondó. Lehet megint összejött Jessicaval? Vagy most épp Victoriával? Vagy mindkettővel?
- Te, Bella – mondta Mike, miközben a biológia terem felé cammogtunk. – mikor is lesz Edwardnak a szülinapja?
- 2 hét múlva – feleltem könnyedén – Olyan jó hogy szóba hoztam, úgy is szerettem volna veled erről beszélni.
- Remek, mert van egy ötletem – felelte ragyogó mosollyal. De jajj, ne. Csak az ő ötleteit ne! Vagy perverz, vagy kivitelezhetetlen, vagy szimplán baromság.
- Igen, és mi az? – próbáltam, nem túlijedt képet vágni.
- Na, ne kíváncsiskodj annyit. Majd ebédnél. A többiekkel. – felelte lelkesen.
 - Remek. – motyogtam. Mi vár rám? Az órák már számomra csak egy összefolyó massza volt. És egyre vészesebben közeledett az ebédidő, mikor Mike kitálal. Nem, nem, nem. Nem akarom tudni! Már csak 5 perc és kicsöngetnek. Ebédidő. Tik-tak. Tik-tak. Mike ötletét kihúzhatom, már most tudom. De akkor kinek lehet egy jó ötlete? Talán Jessica-nak? Angelának? Victoriának? Bennek? Kicsöngettek. A lábaimra, mint ha ólom nehezedett volna, úgy cammogtam az ebédlő felé. Muszáj? Hülye kérdés, tudom, hogy elkerülhetetlen. És már meg is láttam Mike kaján vigyorát. Szóval perverz dolog. Tudtam. Nagyon sugdolództak, és mindenki vigyorgott. Tehát mindenki tudja, csak én nem.
- Á, Bella! – szólt Mike – Pont most meséltem zseniális ötletemet a többieknek. Szerintem tetszett nekik. – Körbe néztem az arcokon. Ben már vöröslött az elfojtott nevetéstől, Angela meghúzta magát, Jessica mindent tudó arccal vigyorgott.
- Igen, és mi lenne az?
- Tudod, Edward most lesz 18, tehát nagykorú – elméletben – és mivel te is 18 vagy – jajj, ne! Ne! Ne! Csak azt ne!!! – arra gondoltam, hogy szervezhetnél neki, egy köhöm, romantikus estét. Na?
 - Hát Mike. Nagyon kedves vagy. De … ta-talán jobb lenne a többieket is meghallgatni. Na? Van valakinek valami ötlete. – elővettem a mentsetek meg nézésemet.
- Talán elvihetnéd valami jó pasis mozira, utána pedig elmehetnétek vacsizni. – mondta Jess. Tudtam, hogy csak neki lehetnek ilyen ötletei. Ez egy lánynak csak bejön, de egy –vámpír- fiúnak? Nem hinném. Főleg a kajás rész …
- Vagy lemehetnétek valahová kirándulni. – Angela.
- Ez egy tök jó ötlet! – kiáltottam. Ez kell nekem. Már tudtam, hogy hová is akarok elmenni. Alice biztos készségesen segít majd megszervezni. Sőt, úgy is rám erőszakolja magát, hiába is próbálom, majd előle eltitkolni mit tervezek. Felesleges. Ő úgy is mindig mindent tud. Őt meglepni. Vagy bármelyik Cullent Alice nélkül  esélytelen.
 –Köszönöm Ang!
- És az én ötletem? – kérdezte Mike. Na, ne!
- Nagyon édes vagy, meg minden, de szerintem Edward jobban örülne Ang ötletének. Majd ha 21 lesz, bevetem, rendben? – önkéntelenül lenéztem a kezemre.
 – Ó, a francba! A nyavalya. Hová tűnt?