MARADJ VELEM - 1. fejezet

Hirtelen megtorpantam az erdő kellős közepén, mélyen beleszagoltam a levegőbe. Hagytam, hogy a vér csábító illata betöltse a torkomat, és agyamat ellepje a kábulat, amit ez váltott ki. Hallottam, hogy az elejteni kívánt vad nincs olyan messze tőlem, szívének dobogása a fülemben dübörgött. Leguggoltam, kezeimet a földre helyeztem, mikor közelebb ért hozzám, majd ahogy rám morgott, én is megmutattam neki borotvaéles fogaimat. A medve támadóállásba helyezkedett, majd megindult felém. Megtanulhatnák már, hogy hiába próbálkoznak, erősebbek, gyorsabbak vagyunk náluk, nem tudnának úgysem legyőzni minket.

Olyanok, mint az emberek, gondoltam. Fogalmuk sincs, mik vagyunk, mégis ösztönösen félnek tőlünk, egy ember számára azonban veszélyesebbek vagyunk. Minden, amit lát belőlünk csábítja őt. A hangunk bársonyossága elképeszti, testünk tökéletessége megragadja, mozdulataink elkábítják, mégis távolságot tart. S milyen jól is teszi! Egyetlen gyors mozdulattal széttéphetnénk egy embert, elmorzsolhatnánk a csontjait, vagy ne adj isten kiszívhatnánk az összes vérét.

Pár csapás elől kitértem, majd hirtelen a medve háta mögé kerültem. Rávetettem magam barna bundájára, fogaimat a nyakába vájtam, pontosan ott, ahol az ütőerét éreztem. Pár perc kellett csak, és már végeztem is vele, egy csepp vér nem maradt ernyedt testében. Egy pillanatra lehunytam fekete szemeimet, hagytam, hadd járja át márvány testem a táplálék, majd mikor újból kinyitottam, már aranybarnán csillogott.

Felnéztem az égre, megállapítottam, hogy hajnalodik, így az otthonunk felé vettem az irányt, szélsebesen futni kezdtem. A ház közelébe érve megannyi gondolat furakodta be magát a fejembe.

Esme arra gondolt, ma meglepi Carlisle-t a munkahelyén, és bemegy hozzá, mielőtt végezne. Carlisle esze a munka körül forgott, azon elmélkedett, hogyan fogja megműteni ma egyik páciensét.

Rosalie bizonyára tükör előtt ülhetett, mivel egyre azt ismételgette magának, hogy mennyire jól áll neki az új kék blúza. Emmett gondolatai megleptek, nem fordul elő túl gyakran, hogy ennyire megfeledkezik rólam, és elkalandozik. Igyekeztem kimászni a fejéből, nem voltam kiváncsi tegnap esti hancúrozásukra, elég volt csupán végighallgatni...

Jasper nevetett, valószínűleg érzékelte Emmett hangulatát, és el tudta képzelni, min is járhat testvérünk esze. Alice volt a legfurcsább, felkeltette gyanakvásom. Iszonyú hangosan énekelt gondolatban egy régi Queen számot, majd kettéhasadt a fejem tőle. Akkor szokta ezt csinálni, mikor valamit el akar rejteni előlem. Láthatott valamit, és nem akarja, hogy tudjunk róla, mivel sajnos jellemző rá, hogy a számára kellemes dolgokról nem beszél előre, élvezi, ha hirtelen benne találjuk magunkat egy-egy ilyen helyzetben. A másik lehetőség legalább annyira rá vallana, mint az első, kiforralt valaki ellen valamit, és ezért kínoz Freddie Mercury-val.

Nem töprengtem tovább szeleburdi kishúgom megfejtésén, beugrottam a nyitott konyhaablakon, egyenesen Esme mellett landolva.

"Messziről éreztem az illatodat." - küldte felém gondolatban, hogy megmagyarázza, miért nem ijedt meg. Elmosolyodtam, mire ő elkomorult, és megsimította arcomat. "Olyan ritkán mosolyogsz..."

Ha mellettem is olyan társ állna, mint amilyen a testvéreimnek megadatott, én is vidámabb lennék, de elég nehéz három házaspárral együtt élni úgy, hogy az ember társtalan. Jazz és Emmett ugyan nagyon szórakoztató, de sok időt töltenek kettesben feleségeikkel, amit sosem rónék fel nekik, hisz szerelmesek, és ha én is az lennék, ugyanúgy cselekednék, mint ők.

Alice csörtetett el mellettem, és olyan vidám kifejezés ült az arcán, hogy elkezdtem hatására azon gondolkodni, vajon mi készül a hátunk mögött. Egy tündér testébe zárt ördög volt az én a kicsi hugicám, ezt számtalanszor megtapasztaltuk.

- Induljunk el. - mondta kicsit hangosabban, hogy az emeleten tartózkodó testvéreim is meghallják. Egy pillanatra sem hagyta abba az éneklést, majd beleszakadt a dobhártyám a 'We will rock you'-ba.

- Alice, legalább ne üvölts... Nem koncerten vagy! - figyelmeztettem.

- Bocsáss meg... - kacagott fel csillingelő hangon, és ekkor valóban olyannak tűnt, mint egy tündér.

- Mit próbálsz titkolni előlünk? - faggatta Esme kedvesen.

- Majd meglátjátok. - somolygott sejtelmesen. - Úgy nem lesz hatásos, ha elmondom.

- De... - kezdtem, mire leintett.

- Indulás. - közölte ellentmondást nem tűrően.

Alice, Jazz és én a Volvommal mentünk, Rose és Em a dzsippel. Viszonylag hamar odaértünk az iskolába, megszokott helyünkön parkoltunk. Miután kiszálltunk az autókból, minden szem ránk szegeződött, én pedig győztem kapkodni a fejemet a sebesen száguldó gondolatok között. Diáktársaink csodáltak minket. A lányok odavoltak értem, hisz bizonyíthatóan 'szingli' voltam, de két bátyámat sem restellték volna elszeretni Alice-től és Rose-tól, ha lett volna hozzá elég bátorságuk. Alice-ről mindenkinek szép dolgok jutottak eszébe, őt nem lehetett nem szeretni, Rose-t viszont sokan utálták szépsége és gúnyos modora miatt.

Megvártam, míg Alice elköszön Jasper-től, majd bementem vele matekra. Egész délelőtt olyan volt, mint egy sajtkukac, sehogy sem volt képes nyugodtan maradni, és számomra érthetetlen módon fejben visszaszámolt. Elég idegesítő volt, de be kellett vallanom magamnak, már nagyon kíváncsivá tett, vajon milyen dolog fog történni, amit ő inkább meglepetésnek, mint hogy elmondja.

Mikor beültünk az ebédlőbe, már csak 60-nál tartott a visszafelé számolásban, és mivel láttam, hogy meredten a bejáratot fikszírozta, én is így tettem. Csak a szokásos arcokat láttam, fejükbe nem másztam bele, ma nem igazán érdekeltek a gondolataik. Sem a vérük. Hajnalban úgy mond jól laktam, amit aranybarna szemeim is bizonyítottak, így nem voltak egy cseppet sem csábítóak számomra.

"10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1..."

Alice majd megőrjített ezzel a számolással, így örültem, hogy végre abbahagyta. Ismét az ajtó felé pillantottam, hogy megnézhessem, mi az, ami miatt ennyire izgatott volt ma egész nap, de nem kellett volna. A földkeregség leggyönyörűbb lánya lépett be rajta. Szív alakú arca, csokoládébarna haja és szemei megbabonáztak, mintha hirtelen egy villám csapott volna belém. Észre sem vettem, hogy abbahagytam a lélegzést, merev pózt vettem fel, és úgy bámultam a lányt, mintha menten fel akarnám falni.

Alice gyengéden megfogta a kezem, így kényszerített, hogy elvonjam pillantásom a csodás lánytól, és ránézzek.

"Megmutatom, mit láttam." - küldte felém gondolatban.

Látomásában láttam ugyanazt a képet, ami nemsokkal ezelőtt lezajlott, a barna hajú lány belépett a terembe. A következő képben én egy számomra ismeretlen szobában álltam a falnak támaszkodva, velem szemben az a lány ült az ágyon, aki az imént belépett az étkezőbe. Nem viselt egyebet, csak egy sortot, és egy topot. Kedvesen mosolygott rám, én viszonoztam a gesztust, majd odasuhantam mellé, a karjaimba vontam, és nagyon óvatosan megcsókoltam. Újabb képváltás következett, Alice vásárolt a plaza-ban a lánnyal, majd miután kijöttek onnan, a lány azt mondta neki:

"Alice, te vagy a legjobb barátnőm!"

"Több annál, Bella. A testvéred leszek hamarosan..." - felelte mosolyogva Alice, majd megölelte.

Összeráncoltam homlokomat, tanácstalanul néztem Alice-re.

"Szerelmesek lesztek." - válaszolta kimondatlan kérdesemre, mire én elkomorultam.

- Elmondanátok végre, miről van szó? - fakadt ki Rosalie türelmét vesztve.

- Az a lány ott, - mutatott Alice az ismeretlen barna lányra. - Isabella Swan. Most költözött Forks-ba, az apja Charlie Swan, a rendőrfőnök. Egy lesz közülünk, méghozzá Edward párjaként. - közölte boldogan.

Mind az öten a lány felé pillantottunk. Ő ebből az egészből mit sem sejtve odalépett az ételpulthoz, és megvette az ebédjét. Évfolyamtársainkhoz csatlakozott, pont háttal nekünk ült le. Rose megvetően nézte őt, gondolatai nem voltak túl kedvesek.

"Ha én nem kellettem Edward-nak annak idején, majd pont belé lesz szerelmes..." - arcára fintor ült ki.

"Edward és Bella..." - sóhajtotta Alice.

"A mi kis Eddie-nk szerelmes lesz?" - kuncogott magában Emmett. - "Ami azt illeti, megértem, tényleg nagyon szép lány ez az Isabella..."

"Érzem, hogy tetszik Edward-nak, de meg is van rémülve..." - hallatszott Jasper felől.

Elegem lett testvéreim gondolataiból, így dühödten felpattantam, igyekeztem emberi tempóban kimenni az ebédlőből, de a lány mellett önkéntelenül is lelassítottam. Egyenesen rám nézett, csokoládé szemei egybeolvadtak az én tekintetemmel. Gondolatok nem érkeztek felőle, ami kicsit meglepett, de képtelen voltam most ezzel foglalkozni. Önkéntelenül is megtorpantam, meredten viszonoztam pillantását, aztán megéreztem felém áradó vérének illatát. Nyaki ütőere szinte kirajzolódott a bőre alól, olyan sebesen dobogott a szíve, hogy azt hittem, menten infarktust kap. Mélyet szívtam a levegőbe, hagyva, hogy a vér illata betöltse torkomat.

Rossz döntés volt. Szemeim azonnal koromfeketék lettek, agyamat elborította a köd. Csak egyvalamire tudtam gondolni, hogyan tudnám kioltani Isabella életét. Hirtelen Alice termett mellettem, megragadta a karomat, és kihúzott a teremből. Hallottam, ahogy a lány a mellette ülő Jessica-hoz fordult.

- Ők kicsodák? - kérdezte. Hangja olyan bársonyos volt, amilyet csak vámpíroktól hallottam eddig.

- Ők dr. Cullen és felesége nevelt gyerekei, pár éve költöztek ide. Ő Edward Cullen volt, aki a legjobb pasi az egész suliban, de még soha nem randizott egy lánnyal sem Forks-ból. Szerintem mindenkit kevésnek tart itt önmagához képest. - kuncogott Jessica. - az alacsony, barna lány Alice Cullen. Az asztalnál ülő szőke srác, Jasper Hale a barátja. A nagydarab srác Emmett Cullen, a szőke lány pedig a barátnője, Rosalie Hale. Járnak, mégis együtt élnek...

Kiszorítottam a fejemből Jessica hangját, leroskadtam a folyosó padlójára. Alice aggodalmasan leguggolt elém.

- Edward, sajnálom, ezt nem láttam előre. - mondta halkan.

- Alice, a vére... - nyögtem. - sosem éreztem még ilyen kívánatos illatot. Elborult az agyam, pedig ma már voltam vadászni.

- Gyere, menjünk haza. Beszélünk Carlisle-lal, ő biztos tud valami megoldást erre. - vetette fel.

Becsuktam a szemem, megráztam a fejemet, majd újból kinyitottam a szemeimet. Lassan felálltam, majd benyitottam a terembe, és intettem ott maradt testvéreimnek, hogy jöjjenek. Vetettem egy pillantást Bella felé, mire ő is rám nézett. Szemei mosolyogtak, mintha észre sem vette volna, mekkora veszélyben volt az élete. Szemeim ismét feketévé váltak, gyűlöletteljes pillantást küldtem felé, mire elkomorult. Nem hiszem, hogy felfogta volna, mivel áll szemben...

MARADJ VELEM - 2. fejezet
 

Carlisle és Emse a konyhaasztalnál ültek, mikor hazaértünk, tekintetük aggodalommal telt meg, ahogy megpillantottak a beviharzó Rosalie-t, mögötte pedig minket.

- Mi történt? - kérdezte Esme riadtan.

Alice elmondta nekik, hogy mi történt, miközben nem győzte ecsetelni Isabella szépségét, és egyéb kellemes érdemeit. Szemeim előtt felrémlett a lány alakja, mire addig ismeretlen érzések futottak el. Egyszerre éreztem vágyat a teste és a vére iránt. Gondolataimból Carlisle hangja szakított ki.

- Edward... - kezdte kissé remegő hangon. - Mit szándékozol tenni?

- El kell kerülnöm őt messzire. - határoztam el. - Elmegyek innen.

- Akkor mi is veled tartunk. - jelentette ki Esme.

- Nem! - kiáltott fel kétségbeesetten Alice. - Bella a barátnőm lesz! Szeretni fogom őt... ahogy ti is. - leült Esme mellé, megfogta a kezét, és az arcához simította. - Anya, kérlek! Bella egy lesz közülünk, ezt egyre világosabban látom. Edward szerelmes lesz belé, és tudom, hogy megfogja állni azt, hogy megölje. - könyörögve pillantott rám, olyan arckifejezéssel, melynek nem tudtam ellenállni. - Edward, kérlek, tegyünk egy próbát! Meg fogod őt szokni, hidd el!

- Azt javaslom, szavazzunk. - vetette fel Carlisle. - Én azt mondom, maradjunk. Bízom benned, fiam, tudom, hogy képes vagy visszafogni magadat, ha arról van szó. - nézett rám egy félmosollyal arcán. Mekkorát tévedett! Ha Alice nem rángat el Isabella mellől, a lány már nem élne...

- Egyetértek Carlisle-lal. - hangzott Esme szavazata, annak ellenére, hogy az előbb azt mondta, velem tartanak. Nem számítottam másra, mindig arra szavazott, amit Carlisle választott.

- Bella mellett vagyok. - jelentette ki Alice, s felvillantott egy boldog mosolyt.

- Mivel az én drága Alice-m annyira biztos a látomásaiban, én is a maradás mellett állok. - mondta halkan Jazz, miközben kerülte a tekintetem.

- Nem akarok innen elmenni, most mégis emellett szavazok. - kezdte Rosalie. - Egy ember nem kerülhet be a családunkba. Edward teljesen elvesztette az eszét a vérétől! Mi a biztosíték rá, hogy nem fog mészárlást rendezni az iskolában, vagy más nyilvános helyen? És ha idejön hozzánk, hét vámpír közé, semmi és senki nem védheti meg attól, hogy akármelyikőnk meg ne támadja. - vetette ellen Rose dühödten.

- Maradjunk. - kérte Em. - Nekem szimpi a csaj, és azt akarom, hogy a tesóm végre rátaláljon a párjára. Évtizedek óta magányos...

- Edward, Rose, leszavaztunk titeket. - közölte Carlisle. - Maradunk.

Megfeledkezve magamról felmorrantam, majd felrohantam a szobámba. Betettem a lejátszóba egy lemezt, és leroskadtam a kanapémra. Kezeimbe temettem az arcom, de bármit is csináltam, csak ő járt a fejemben. Az a csokoládé szemű gyönyörű teremtés, nyakán pulzáló ütőerével, szapora szívdobbanásaival megbabonázott.

Megéreztem apám illatát, nem sokkal később pedig már ott ült mellettem. Kezét a vállamra tette, kicsit megszorította, én pedig legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.

- Apa, nem értem, mi történik velem... - néztem rá kétségbeesetten. - hosszú évek alatt sikerült elnyomnom magamban az emberi vér iránt érzett vágyat. Sosem estem kísértésbe... Ma úgy mentem suliba, hogy még vadásztam is előtte, mégis, mikor mellé léptem, és megéreztem az illatát...

- Edward, nem hibáztatlak téged. Ha igaz, amit Alice látott, boldog leszel ez a lány mellett. Miért utasítod el ennek a lehetőségét ilyen elszántan? - kérdezte. - Próbáld magad szoktatni az illatához. Ismerkedj meg vele. - javasolta.

- Félek. - ismertem be most először.

- Én bízom benned, fiam. Tudom, hogy képes vagy rá. - igyekezett megnyugtatni. Félszegen rámosolyodtam, ő pedig magamra hagyott.

Egész másnapig azon gondolkodtam, amit családom tagjai mondtak. Megértem őket, amiért boldognak akarnak látni, de nem kockáztathatjuk emiatt egy ember életét. Ha csak egyszer közel kerülnék Isabella-hoz, biztosan nem tudnék ellenállni csábító illatának, és kiszipolyoznám az összes vért a testéből. Nem fogadhatom meg Carlisle tanácsát, nem próbálhatok meg a közelében lenni. Félek, végzetes lenne mindannyiuk számára.

Másnap egyedül mentem iskolába, nem volt kedvem testvéreim gondolatait hallgatni, és ahhoz sem, hogy Jazz állandóan nyugtatgatni próbáljon. Eszeveszett tempóban száguldottam az iskola felé a Volvo-mmal, majd leparkoltam egy viharvert Chevrolet mellett. Kiszálltam, dühödten becsaptam magam után a kocsi ajtaját, és a tetőn dobolva vártam testvéreim megérkezésére. A Chevrolet-ből eközben kiszállt valaki.

Hátrafordultam, hogy megnézzem, ki az, és majdnem összerogytam. Szépsége elvakított, pedig csak egy egyszerű farmert, pulóvert, és kabátot viselt. Egy lágy fuvallat felém sodorta illatát, mely ezúttal egy kis parfümmel is vegyült. Éreztem, ahogy izmaim megfeszültek, és hatalmas erőfeszítésembe került, nehogy rátámadjak. Szemeim ismét elfeketedtek, kezeim ökölbe szorultak, ő pedig ahelyett, hogy amilyen gyorsan csak tudott, elment volna, odalépett hozzám.

- Szia, Isabella Swan vagyok. - mosolygott rám. - Nem tudnád megmondani véletlenül, hol találom a biológia termet? - kérdezte kedvesen.

Összeszorítottam a fogaimat, undorodva lenyeltem a számba toluló hatalmas adag mérget, és nem vettem levegőt. Iszonyúan égett a torkom, agyamat ismét környékezte az a bizonyos köd, de valahogy nem tudta átvenni teljesen az irányítást felettem. Mintha egy köztes állapotbea kerültem volna az őrület és a tudatosság közt. Az egyik felem legszívesebben azonnal a karjaiba kapta volna a lányt, és a nyakába vájta volna fogait, a másik viszont erősen belekapaszkodott a lány tekintetébe. A csokoládé szemek fogságban tartottak.

- A épület, 23-as terem. - feleltem még mindig összeszorított fogakkal.

- Köszönöm... Edward, ugye? - nézett rám bizonytalanul.

- Igen, a nevem Edward Cullen. - feleltem.

- Nos, örülök, hogy megismerhettelek. - mosolygott rám Isabella, majd elment.

Nekiroskadtam az autóm oldalának, behunytam a szemeimet, és szaporán ki- és belélegeztem a tiszta levegőt. Emmett nevetése zökkentett ki gondolataimból.

"Csak nem meditálsz, öcskös? Úgy állsz ott, mint akit fejbe vertek." - küldte felém gondolatban.

- Vicces vagy, Em. - feleltem neki halkan, de tudtam, hogy meghallotta.

Alice csókot lehelt Jazz arcára, majd odaszaladt emberi tempóban hozzám, belém karolt, és megindultunk a terembe.

- Büszke vagyok rád. - súgta.

- Pokoli nehéz volt. - ismertem be.

És még milyen nehéz lesz biológia órán! Egy teljes órát el kell töltenem vele együtt egy zárt teremben, ahol illata egész végig égeti majd a torkomat. Nem fogok lélegezni...
Mikor bementünk, már mindenki a helyén ült. Isabella Jessica-val és Angela-val beszélgetett. Igyekeztem nem rá nézni, de nem ment. Alice hátrament a leghátsó padhoz, mire én értetlenül pillantottam rá. Ő odaintett a padunkra, és én megpillantottam rajta egy idegen táskát. Isabella-é volt, elfoglalta Alice helyét, ő pedig ezt is sejtette előre. Szorongva ültem le, s miután becsengettek, Isabella is helyet foglalt mellettem.

- Remélem, nem baj, hogy ideültem. - fordult felém.

- Dehogy. - feleltem kurtán. Ehhez az egy szóhoz nem volt szükségem túl sok oxigénre, mégis égett a torkom a belélegzett illattól. Erősen markoltam az asztallapot, minden csepp önuralmamra szükségem volt. Ha nem lettem volna annyira kíváncsi rá, biztos azonnal kiszaladtam volna a teremből, de nem tettem. Ehelyett felé fordultam, és erőt vettem magamon. - Most költöztél ide? A rendőrfőnök lánya vagy, ugye?

- Igen, Charlie Swan az apám. - mosolygott ismét. - Eddig Phoenix-ben éltem Anyával, de ő nemrég újra férjhez ment, és elköltöztek egy másik városba, mert a férje, Phil ott kapott állást. Tudod, ő baseball játékos.

- Nem akartál velük menni? - kérdeztem.

- Nem. Eddig is ritkán láttam Apát, így pedig még távolabb kerültem volna tőle. Úgy gondoltam, ha hozzáköltözöm, azzal nem ártok senkinek. Nincs testvérem, úgyhogy Anya most kicsit kiélheti magát Phil-lel. - válaszolta.

Örültem, hogy a tanár megérkezése félbeszakította a beszélgetésünket, mivel kezdett felerősödni bennem az ösztön. Jelenléte megakadályozott mindenféle további beszélgetést, így csak ültem ott a lány mellett égő torokkal, nyeltem a számba gyűlő mérget, és le sem vettem a szemem róla.

Vajon miért nem hallom a gondolatait? A csengő hangjára összerezzentem. Ő elpakolta a könyveit, majd felkelt. Alice gondolatban cselekvésre ösztönzött, így követtem őt. A folyosón mellé léptem.

- Milyen órád lesz? - kérdeztem.

- Történelem. - felelte készségesen.

- Nekem is.

Próbáltam összehozni egy mosolyt, de nem igazán sikerült. Annyira szerettem volna most ember lenni... Együtt mentünk a következő órára, ismét mellém ült. Nem szóltunk egymáshoz, én újfent őt néztem egész idő alatt. Néha rám nézett, de rögtön el is pirult. Meg kell kérdeznem Jaspert, mit érez vele kapcsolatban.

A többi óránk sajnos nem együtt volt, így legközelebb csak ebédnél láttam. Ismét az évfolyamtársaink közt ült. Mike Newton folyamatosan beszélt hozzá, próbálta rávenni, hogy tartson velük a hétvégén Port Angeles-be egy 'Hell' nevű helyre. Ismertem azt a diszkót, elég sok olyan alak járt oda, akik nem valók Isabella társaságába. Angela és Jessica is belefolyt a dologba, ők is arra unszolták a lányt, menjen velük. Remélem, nemet mond, vagy nem engedi el az apja, de ő beleegyezett.

Alice szemei fennakadtak, egy pillanatra megmerevedett, majd én is láttam, mi fog történni. Elhatároztam, ha Isabella elmegy, utána fogok menni, nehogy baja essen. Húgom látomása ugyan elég ködös volt, csupán a lány rémült arca szerepelt benne, de én nem akartam, hogy valami baja essen.

Otthagytam az autóm a parkolóban, bevetettem magam az erdőbe. Szabadjára engedtem a bennem rejlő feszültséget, és futni kezdtem. Orrom vágyakozva szívta a levegőt, majd meg is éreztem az áhított illatot. Gyorsan végeztem a pumával, nem is érezte, mi történt vele, már kis szívtam az összes vérét, de nem voltam elégedett. Levadásztam még két őzet, aztán hazamentem. Zongoráztam, amíg be nem sötétedett. Esme lekuporodott a szőnyegre a zongora mellé, és szirén hangján végig dúdolta a dalokat, amiket eljátszottam.

Mikor abbahagytam, kedvesen rám mosolygott.

- El kell mennem. Reggel jövök, Anya. - mondtam kissé remegő hangon. Nem voltam teljesen biztos tervem helyességében, de egyszerűen képtelen voltam ellenállni, oda kellett mennem Isabella-hoz.

- Légy óvatos. - simított végig arcomon, majd felment az emeletre.

Kimentem a ház elé, és futni kezdtem. Amint odaértem a rendőrfőnök házához, megtorpantam. Charlie Swan gondolatait nem hallottam, csak szuszogó légvételeit, így biztos lehettem benne, alszik. Isabella szívdobogása egyenletesnek hallatszott, tehát megkockáztattam a bejutást. Felugrottam az ablakába, gyorsan, hangtalanul kinyitottam az ablakát, majd beléptem a szobájába.

Pont olyan volt, amilyennek Alice látomásában láttam, kicsi, de otthonos. A lila ágynemű alatt ott feküdt az a csodás teremtés, aki annyira befészkelte magát a fejembe. Csokoládé színű haja elterült a párnán, ő pedig oldalára fordulva békésen aludt. Muszáj volt levegőt vennem, vágytam az illatára. Amint torkomat betöltötte vérének kívánatos illata, szinte éreztem az ízét a számban. A méreg kicsorgott ajkaim közül, szégyenkezve letöröltem. Isabella megfordult a másik oldalára, a takaró lehullott a padlóra. Azonnal odaléptem, hogy visszatakarjam, nem akartam, hogy megfázzon esetleg. Olyan gyönyörű volt, ahogy aludt, túlcsordultak bennem az érzések.

Óvatosan, nehogy felriasszam, betakartam. Pillantásom a nyakára vetődött, ahol megpillantottam az egyenletesen verdeső eret. Olyan vágy támadt bennem, melyet még sosem éreztem azelőtt. Csendben közelebb hajoltam, nem is igyekeztem már visszatartani a lélegzetem. Torkomat betöltötte az édes égető illat, fogaim önkéntelenül elővillantak ajkaim közül.

MARADJ VELEM - 3. fejezet
 
 Ismét fészkelődött, közben elmosolyodott álmában, én pedig dermedve álltam felette. Fogaimat visszahúztam ajkaim mögé, és szégyenkezve néztem az alvó lányra. Lehet, hogy mégis van valami abban, amit Carlisle mondott, csak meg kellene szoknom az illatát? Hisz most is magamhoz tértem, mielőtt megöltem volna. Egy apró gesztusa elég volt hozzá. Nem ringathatom magam hamis illúziókba! Ölésre teremtettem, ezt senki sem vonhatja kétségbe. Minden egyes tulajdonságom vonzza őt, én pedig akár egyetlen meggondolatlan mozdulattal meg is ölhetem, aminek több okból kifolyólag sem lenne jó vége. Az első persze én vagyok, nem volnék képes megbocsátani magamnak, ha valami baja esne. Minden vágyam, hogy életben tartsam, hogy vigyázzak rá. Szeretném, ha boldog lenne, akkor is, ha nem mellettem részesül ebben az érzésben. A második oka a családom, akik bíznak bennem, és én nem szeretnék csalódást okozni neki, főleg nem apámnak. A harmadik ok pedig a lelepleződés. Nem volna túl szerencsés, ha kiderülne, kik vagyunk valójában. Amit pedig mindhárom eset magával vonzott volna, az a költözés, amit szívből utáltunk mind a heten.

Hajnalig ott álltam az ágya mellett, és csak néztem őt, azon merengve, vajon hogyan alakul majd az életünk, de minduntalan csak oda lyukadtam ki, hogy jobb lesz neki nélkülem. Persze mindig vigyázni fogok rá, figyelek, nehogy bajba kerüljön, de távol kell tartanom magam tőle. Nem szükséges, hogy az ő élete is olyan bonyolulttá váljon, mint a miénk. Jobb lesz neki a mi furcsa családunk nélkül, kevesebbszer kerül majd életveszélybe. Rájöttem, Rosalie-nak igaza volt, nem tudjuk biztosítani róla, hogy hetünk közül egyikőnk sem támadna rá egy váratlan pillanatban, ha közel kerülne hozzánk.

Finoman kisimítottam egy tincset az arcából, majd összeszedtem minden erőmet, és kiugrottam az ablakon. Nehezemre esett őt magára hagyni, olyan védtelennek tűnt, ahogy aludt, de nem engedhettem, hogy megtudja, ott töltöttem az éjszakát vele.

A parkolóban ismét mellém állt, kedvesen rám is mosolygott, de én úgy tettem, mintha észre sem venném, elfordítottam a fejem. Alice ekkor közölte velem gondolatban, hogy mennyire haragszik rám, és hogy nem fog szóba állni velem, amíg nem leszek újra kedves az ő Bella-jához. Tényleg megharagudhatott, egész nap olyan számokat énekelt magában, amikben szinte állandó kifejezésként szerepeltek az 'utállak' ,illetve a 'haragszom rád' szavak és egyéb szinonimáik. Nem volt hajlandó mellém ülni, tüntetően egy üres padot foglalt el, így ma egész nap egyedül vettem részt az óráimon.

A tanítás végén bementem az ebédlőbe, és sorba álltam az étkezőpultnál, hogy vegyek egy almát  és egy ásványvizet a látszat kedvéért. Isabella pont előttem várakozott, barátai már integettek neki megszokott asztaluktól.

"Bella olyan szép, és biztos beadja a derekát Mike-nak..." - hangzott Jessica fejéből.

"Bella tök cuki, olyan jó, hogy ideköltözött..." Szerettem Angela gondolatait, mindig kedves és szavatartó embernek tartottam őt.

"Alig várom, hogy ma este elmenjünk a 'Hell'-be. Bella biztos beindul rám, ha táncolunk, és..."

Inkább kimásztam Mike Newton gondolataiból, nem akartam végighallgatni ocsmány képzelgéseit Isabella-ról, mert annyira feldühített volna, hogy képes lettem volna esetleg rámorogni. Ahogy halat a sor, és megláttam a gyümölcsöket, rögtön nyúltam az almáért, de nem csak én néztem ki magamnak azt a darabot. Isabella keze az enyémre fonódott, én pedig elámultam bőre meleg selymességén. Aztán eszembe jutott, mekkora hőmérséklet különbség van kettőnk teste közt, és hirtelen elrántottam kezemet. Későn eszméltem, már tudatosult benne.

-  Olyan hideg a kezed! - nézett rám csodálkozva.

-  Kint voltam az udvaron, még biztosan nem melegedett fel... - magyaráztam, majd rátettem az almát a tálcámra, fogtam egy vizet, és igyekeztem kikerülni Isabella-t, hogy csatlakozzam testvéreimhez.

-  Miért vagy ilyen? - kérdezte halkan.

-  Milyen? - kérdeztem vissza. Éreztem édes illatát, mely olyannyira megbabonázott, nem mertem volna túl sokáig a társaságában maradni.

-  Egyszer kedves, egyszer utálatos. Úgy néztél rám reggel, mintha utálnál... - mondta, miközben olyan szemekkel nézett rám, melynek még egy szobor sem tudna ellenállni.

-  Ne haragudj... - kezdtem, majd lenyeltem a számban lévő mérget. - nekünk nem igazán kéne jóban lennünk.

-  De miért? - kérdezte dacosan.

-  Mondhatjuk úgy is, hogy én a rossz fiú vagyok. Vannak olyan emberek, akik méltóbbak a barátságodra, Isabella. - mondtam végül, és ott hagytam, még mielőtt szénné égne a torkom mámorító vérétől. Sokszor felém pillantott, de gondolatait még mindig nem hallottam. Az, hogy érdeklődött irántam, és hogy rosszul esett neki, amiért múltkori kurta beszélgetésünk után keresztül néztem rajta, csak még nehezebbé tette az egészet. Legszívesebben elmentem volna innen olyan messzire, amennyire csak lehetett volna, és elfelejtettem volna ezt az egészet.

Testvéreim bosszankodó gondolatai felzaklattak, így fogtam magam, és kimentem a parkolóba, hogy ott várjam meg Alice-t és Jasper-t. A szürke Volvo még mindig Isabella autója mellett állt, viszont nem egyedül. Motorháztetején ott ült az egyik legszebb vámpírnő, akit valaha láttam. Tanya a Denali klán tagja volt, jó kapcsolatot ápoltunk egymással. Mikor meglátott, elmosolyodott, intett, hogy menjek oda.

-  Edward... - suttogta, mikor lesegítettem a kocsimról, bár tudtam, nem lenne rá szüksége.

- Tanya, mi szél hozott ide? - kérdeztem.

-  Hiányoztatok, főleg te.

Nem volt az a kertelős fajta nő, mindig kimondta, amit gondolt, vagy érzett. Vöröses árnyalatú haja kecses loknikban hullott vállára és hátára, szemei pont olyan aranybarnák voltak, mint az enyémek, s csak úgy izottak, ahogy rám pillantott. Tisztában voltam vele, milyen érzelmeket táplált irántam, s ez sokáig nagyon is imponált nekem. Régebben meg is próbáltuk együtt, de nem sikerült olyan érzelmeket kiváltania belőlem, mint szeretett volna. Két éve találkoztunk utoljára, akkor elég rossz hangulatban váltunk el, ezért is nem értettem, miért jött ide. Gondolatai irántam érzett szerelme körül forogtak, végigpásztázta testemet, majd majd ajkaimra pillantott.

"Muszáj megcsókoljalak" - súgta gondolatban, én pedig annyira meglepődtem, hogy meg sem akadályoztam.

Tanya pár lépéssel áthidalta a közöttünk levő távolságot, karjait a nyakam köré fonta, picit lábujjhegyre állt, és már össze is forrasztotta ajkainkat egy forró csókban. Tulajdonképpen nem volt ellenemre a dolog, egész addig, míg meg nem hallottam Emett hangját a fejemben.

"Jó a műsor, Edward, Bella is élvezi..." - kuncogott, mire észhez tértem. Finoman lefejtettem magamról Tanya-t, és megkerestem a tömegben Isabella-t. Félúton volt az épület és az autója között, ledermedve állt, és engem nézett. Arcára kiült a csalódottság, melyet érzett, én pedig csendben átkoztam magam ostobaságomért. Amennyire tudtam, elpalástoltam érzelmeimet, és Tanya felé fordultam.

-  Szállj be, a család biztos örül majd neked. - mondtam.

Hazafelé egy szót sem szóltunk egymáshoz, ő csak mosolygott, és időnként huncut pillantást vetett rám. Engem más gondolatok foglalkoztattak, Isabella körül járt az eszem. Azt már eldöntöttem, hogy nincs jövője a kettőnk kapcsolatának, és hogy amennyire csak lehetséges, távol kell tartanom magam tőle, de a szemében tükröződő csalódottság elszomorított. Vajon mire gondolhatott?

(ISABELLA SZEMSZÖGE)

Képtelen voltam nem őket bámulni. A Cullen család annyira más volt, mint a többi ember, akivel eddig találkoztam. Mintha egy hatalmas titok lengte volna körül őket, amiről senki sem tudott, csak érezték, hogy ők mások, mint mi. A legtöbb ember átlagosnak számított itt Forks-ban, de ők...

Mind az öten tökéletesek és gyönyörűek voltak, de leginkább Edward Cullen volt az, aki szinte vonzotta a pillantásomat. Jessica elmesélte, hogyan kerültek ide, és azt is, hogy ő az egyetlen, aki szabad a családból. Eddig csak kinevettem azt, aki hitt az első látásból fakadó szerelemben, de őt megpillantván ezt hamar átértékeltem. Minden vágyam az volt, hogy megismerhessem őt, akkor is, ha hozzá képest én csak egy egyzerű phoenix-i lány vagyok.

Mikor először láttam, volt benne valami furcsa. Olyan gyűlölettel teli szemekkel nézett rám, mintha bántottam volna, míg a testvére el nem hívta a közelemből. Másnap kedves volt, de láttam rajta, hogy feszeng, így nem erőltettem a beszélgetést.

Ma viszont újra olyan volt, mint első nap. Az ő Volvo-ja mellé parkoltam, szinte egyszerre érkeztünk. Épp köszönni akartam neki, mire ő egy gyűlölettel teli pillantás kíséretében elfordította a fejét. Nagyon megbántott ezzel, nem is voltam képes szó nélkül hagyni. Nem vettem észre, hogy mögöttem áll a sorban, bár az illat, ami körbelengte, nagyon ismerős volt valahonnan. Egyszerre nyúltunk egy almáért, kezem az övére fonódott. Ő gyorsan elkapta a kezét, ijedten pillantott rám.

-  Olyan hideg a kezed! - néztem rá csodálkozva. Mintha jégből lett volna a teste.

-  Kint voltam az udvaron, még biztosan nem melegedett fel... - magyarázta, majd rátett egy almát a tálcájára, fogott egy üveg ásványvizet, és ha nem szólok hozzá újfent, simán ott hagyott volna.

-  Miért vagy ilyen? - kérdeztem őt halkan.

-  Milyen? - kérdezett vissza.

-  Egyszer kedves, egyszer utálatos. Úgy néztél rám reggel, mintha utálnál... - mondtam, miközben igyekeztem elbűvölőnek tűnni szemeiben.

-  Ne haragudj... - kezdte félszegen, mintha nem csak engem, de magát is meg akarná győzni mondandója igazáról. - nekünk nem igazán kéne jóban lennünk.

-  De miért? - kérdeztem dacosan. Felháborított, hogy mindezt ő akarja eldönteni. Ugyan kinek származna gondja belőle, ha mi ketten jóban lennénk?

-  Mondhatjuk úgy is, hogy én a rossz fiú vagyok. Vannak olyan emberek, akik méltóbbak a barátságodra, Isabella.- mondta, majd magamra hagyott. Ott álltam, tátott szájjal, gondolataim pedig táncot jártak a fejemben. Mire célozhatott ezzel? Talán bűnöző lenne? Milyen okból kifolyólag gondolhatja azt, hogy ő nem méltó az én barátságomra? Vagy csak így akarta kifejezni azt, hogy én nem vagyok elég tökéletes hozzájuk? Biztos nem akart megbántani, és azért érvelt saját maga mellett.

Kissé összetörve vánszorogtam a helyem felé, nem figyeltem a barátaim beszélgetésére, csak mindenféle tudatosság nélkül magamba tömtem az ételt, miközben egyfolytában Edward Cullen-t néztem. Sokszor rám pillantott, de mindannyiszor el is komorult, és visszatért szemeibe az a gyűlölet, amit reggel is láttam benne.

Egyszer csak fogta magát is kiment. Nem tudtam ellenállni a késztetésnek, amint a testvérei is szedelőzködni kezdtek, utána mentem. Meg akartam mondani neki, hogy nem érdekel, hogy rossz fiú, vagy sem, szeretném, ha barátok lennénk. Amint kiértem az épületből, és elindultam autóink felé, hihetetlen kép fogadott. Autójának elején egy vörös, démoni szépség támaszkodott, és kihívóan mosolygott rá. Edward odament hozzá, lesegítette a kocsiról, majd váltottak néhány szót, amit sajnos nem hallottam, elég távol voltam tőlük.

Edward visszamosolygott rá, egy pillanatra elrévedt a lány szemeiben, majd a vörös démon közelebb lépett hozzá, átölelte, és végül megcsókolta.

Lefagytam...

Csak álltam ott, mint egy buta liba, és néztem, ahogy ő egy másik lányt ölel és csókol. Világos lett minden, ezért nem lehetünk barátok, együtt van a vörös hajú lánnyal. Jessica hazudott volna, vagy csak ő sem tudott erről a szépségről?

Mintha megérezte volna, hogy őket nézem meredten, abbahagyta a csókot, és egyenesen a szemeimbe nézett. Pillantása érzelmekkel teli volt, de nem igazán értettem, mit szeretne elmondani vele, így olyan képpel viszonoztam, melyet ő mutatott nekem, utálattal. Mondott valamit a lánynak, majd beültek a kocsiba, és elhajtottak.

Nem tudom, meddig álltam ott, és hogy meddig ültem a házunk előtt a kocsiban, csak arra eszméltem, hogy Charlie hazaért, és bekopogott az ablakomon. Kiszálltam, és bementem Apuval a házba, hogy gyorsan összeüssek neki valami vacsorát, aztán gyorsan össze kell készülnöm, hogy mire Jessica értem jön, indulhassunk Port Angeles-be.

MARADJ VELEM - 4. fejezet
 
Ideges voltam, és úgy éreztem, pattanásig feszül minden egyes izmom. Kedveltem Tanya-t, de sajnos pár évvel ezelőtt nagyon mélyen meg kellet bántanom őt. Egy ideig egy párt alkottunk, és én igyekeztem boldoggá tenni őt, de nem tudtam úgy szeretni, ahogyan azt ő megérdemelte volna. Csodás nőnek tartottam, és tartom a mai napig is, de nem ő a mellém rendelt társ. Mikor ezt megvallottam neki, összeroppant. Tudtam, összetörtem a szívét, de nem voltam már képes arra, hogy magamban tartsam azt, amit éreztem. Kedvelem őt, felnézek rá, de ennyi. Képtelen volt elfogadni döntésem, küzdött értem, persze hiába. Először arra kért, ne hamarkodjam el, adjak időt nekünk, de tudtam, ez fölösleges lenne, csak még több szenvedést okoznék neki. Ezt követően könyörgött, de újfent elutasítottam, kértem, ne alázkodjon meg előttem, semmi szükség erre. Végső elkeseredésében pedig nekem esett, eszeveszett dühvel ütni kezdett, megharapott több helyen is, míg végre le nem tudtam fogni anélkül, hogy megsérülne. Gondolatban, és hangosan is átkozott engem, én pedig tartottam őt, miközben harapásai úgy égették a húsomat, mintha izzó vasat érintettek volna hozzám. Ezek nyomait még ma is magamon viseltem, beleégtek a bőrömbe öröklétig. Emberi szem számára nem könnyen észrevehetők, de egy közülünk valónak sokkal élesebb a látása. Addig szegeztem a földhöz, míg el nem engedte magát, s el nem kezdett könnyek nélkül zokogni. Hagytam, hadd' élje át fájdalmát, majd eleresztettem. Egy utolsó, aranybarna pillantást vettem rám, szeméből csak úgy sütött a megbántottság, a szerelem, és a csalódottság.

-  Gyűlöllek, Edward Cullen! - sziszegte, majd hirtelen elszaladt.

Nem akartam utána menni, fölösleges lett volna még jobban felkavarni őt. Nem akartam bántani, mégis ez lett a vége, épp ezért nem értettem, miért jött ide pont most. Rám várt, ehhez kétség sem fért, de nem voltak egyértelműek céljai számomra. Mikor hazaértünk, egyből családom körébe vetette magát, kacarászva beszélgetett velük. Este már nem bírtam ezt hallgatni, épp ki akartam hívni beszélgetni, mikor láttam, hogy Alice szemei fenn akadnak. Gyorsan rákoncentráltam a gondolataira, hogy én is láthassam, milyen kép jelenik meg előtte a jövővel kapcsolatban.

Isabella gyönyörű volt, bár egy kicsit spicces. Angela és Jessica társaságában táncolt, az évfolyamtársaink ott álltak nem messze tőlük, egy-egy sörrel a kezükben, és őt nézték, ahogyan a felcsendülő dalokra mozgott. Hirtelen a nadrágzsebéhez kapott, rezgett a mobilja. A kijelzőn Charlie neve jelent meg, mire ő odasúgta barátnőinek, hogy azonnal jön, és kiszaladt az utcára, hogy nyugodtan beszélgethessen apjával. Hamar megnyugtatta Charlie-t, hogy minden rendben van, majd visszatette a zsebébe a telefont. Egy idegen kéz fonódott a karjára, ő pedig rémülten nézett fel a vörösen izzó szempárba...

"Oda kell menned, Edward! Meg kell mentened! Nincs sok időd..." - ordította felém gondolatban Alice. Jasper összehúzott szemekkel fürkészett mindkettőnket, bizonyára érezte mindkettőnk rémületét, de  ezt nem jelezte még csak egy mozdulattal sem a többiek felé.

Hirtelen felálltam, kivettem a zsebemből a kocsikulcsom, és az ajtó felé indultam. Tanya azonnal előttem termett. Megjelenése teljesen elterelte a figyelmemet céljaimtól, és ha a lánynak valami baja esik, azért csakis én leszek a felelős, amiért nem voltam ott, hogy megvédjem.

-  Hová mész? - kérdezte összeráncolt homlokkal.

-  Van egy kis dolgom. Reggelre itthon leszek, és akkor beszélgetünk. Csak te és én... - feleltem, hogy megnyugtassam.

-  Nem mehetnék veled? - nézett rám kérlelő tekintettel.

-  Sajnos nem, Tanya. - végigsimítottam arcán, majd kikerültem. - Reggel beszélünk...

"Ajánlom is, Edward" - kiáltotta utánam szótlanul.

A megengedett sebesség háromszorosával száguldottam egészen Port Angeles-ig, ahol leparkoltam a 'Hell' nevű bár előtt. A parkoló túloldala felől a legédesebb illat szállt felém, ami valaha is betölthette érzékeimet, rögtön tudtam, Isabella van ott. Kiszálltam, mélyet szippantottam a levegőbe, de immár nem csak a parfümmel vegyülő vér szagát éreztem, hanem egy fajtársam jelenlétét is.

Isabella megszakította a hívást, eltette a telefont a nadrágja zsebébe, majd észrevette a Volvo-mat. Mintha csak Alice fejében kutakodnék, megragadta a kezét valaki. Nem ismertem ezt a vámpírt, nem volt gyakori jelenség, hogy nomádok vetődtek errefelé. Fekete bőrű, raszta hajú férfi volt, szemei pedig olyan vörösek voltak, mint a frissen kiserkenő vér.

Amint megragadta a lány kezét, elvesztettem a fejem, úgy éreztem, olyan kincset mocskolt be érintésével, ami csak az enyém, birtoklási vágyam teljes egészében beterítette az agyamat.Gondolatai csak még jobban feldühítettek, amiért olyan kívánatosnak találta őt, és elhatározta, hogy nagyon lassan fog végezni vele, miután teljesen kiélvezte a testét.

-  Engedj el, ez fáj. - kérte Isabella rémülten.

-  Senki sem mondta neked, kislány, hogy veszélyes egyedül a sötétben? - kérdezte bársonyos hangon a vámpír.

Fél másodperc alatt kettejük közé álltam, elhúztam a kezét a lánytól, majd rámorogtam.

-  Nincs egyedül... - feleltem halkan, magam mögé tolva a lányt.

-  Kár, pedig már kezdtem örülni, hogy egyszerű lesz... - mosolygott, miközben elővillantak fogai.

-  Nem engedem, hogy bántsd őt! - feleltem dühödten. Legszívesebben menten széttéptem volna a férfit, de már így is sokat kockáztattam Isabella érdekében. Ha látná, mit teszek ezzel a vámpírral, kegyetlen gyilkosnak tartana. A legszörnyűbb az egészben, hogy igazából tényleg az vagyok...

Isabellla egész testében remegett, riadtan ragadta meg a karomat, és erősen megszorította. Érintése perzselte a bőrömet, és tudtam, ő ismét érezte, milyen hideg vagyok, de nem érdekelt. Minden vágyam az volt, hogy biztonságban tudhassam őt.

-  Ki vagy? - kérdezte az idegen.

-  Edward Cullen. - mutatkoztam be. - És te?

-  Laurent vagyok, nomád, és vadászni jöttem ide. "Minden vágyam teljesült azzal, hogy egy ilyen szépség került a kezeim közé. Olyan régóta vágyom egy társra, ő pedig tökéletes lenne, ha átváltoztatnám." - tette hozzá gondolatban, mire ismét rámordultam, persze önkéntelenül.

-  Edward... - halottam Isabella rémült cincogását a hátam mögül. - mi folyik itt?

-  Szállj be a kocsimba, - utasítottam. - később mindent megmagyarázok.

Vonakodva, de teljesítette a kérésemet, Laurent végigkísérte azon a pár méteren vágyakozó tekintetével, ami bevallom borzasztóan idegesített. Amint a lány beszállt a kocsimba, torkon ragadtam a férfit, és nekinyomtam a közelünkben álló villanyoszlopnak.

-  Csak nem akarsz az emberlány előtt széttépni? - gúnyolódott. Minden egyes hangot nehézségek árán tudott csak kipréselni magából, vasmarokkal szorítottam a nyakát.

-  Takarodj el innen! - morogtam a képébe. Hatalmas erőfeszítések árán voltam csak képes elengedni őt anélkül, hogy megtoroljam rajta, amiért majdnem megölte őt. Hagytam elillanni, de jól emlékezetembe véstem a szagát, hogy ha egyszer véletlenül ráakadok, biztosan felismerjem. Emberi tempóban odamentem a kocsimhoz, beszálltam, beindítottam a motort, és padlógázzal kivágódtunk a parkolóból. Szótlanul ültünk egymás mellett, többször is elkalandozott a figyelmem, nem tudtam a vezetésre összpontosítani vele egy légtérben. Rájöttem, a parfümje rózsa illatú, vérével keveredve pedig egyszerűen észbontó kompozíciót alkotott. Zavartnak tűnt, de még mindig nem hallottam egyetlen gondolatát sem.

-  Mi volt ez az egész? - suttogta. Ha nem lettem volna vámpír, talán meg sem hallottam volna szavait.

-  Felejtsd el, Isabella. - kértem rideg hangon. Nem akartam goromba lenni vele, te tűrőképességem határánál álltam, folytonos késztetést éreztem arra, hogy visszaforduljak, és széttépjem Laurent-et.

-  Szólíts inkább Bella-nak. - kért kicsit durcásan.

-  Nekem jobban tetszik az Isabella. - utasítottam el. Nem akartam úgy hívni, mint a többiek...

-  Kérlek, magyarázd el, mi történt! - fordult felém dühödten.

-  Meg akart téged... támadni. - feleltem nagy sokára.

-  És te hogy kerültél ide? - jött a következő kérdés.

-  Erre jártam. - hazudtam szemrebbenés nélkül.

-  Persze... - nem hiszem, hogy igazából elhitte, amit mondtam, okos lány volt. - A többiek aggódnak értem.

-  Küldj nekik egy üzenetet. - vágtam oda ingerülten.

-  Bár nem igazán értem, mi történt, nem is vagy hajlandó elmagyarázni, de azért köszönöm, hogy a segítségemre siettél. - felelte hasonló hangnemben. - Egy kérdésem lenne még, remélem, legalább erre mondasz valamit... Mielőtt hozzám ért, láttam az autódat, és te benne ültél. Megfordultam, te pedig már ott álltál közöttünk. Hogy csináltad? - olyan gyanakvóan fixírozott, hogy kis híján elnevettem magam.

-  Futottam. - feleltem flegmán. Jobb, ha meg sem kedvel, semmi pozitív nem sülne ki ebből a dologból.

-  Hazudsz, Edward, de én kiderítem, mi volt ez az egész. - fogadkozott az útra meredve.

-  Úgysem hinne neked senki, ha elmondanád, hogy szerinted mi történt. Sokk alatt álltál, nem érzékelted az időt rendesen.

-  Nem szándékoztam elmondani senkinek, csak tudni szeretném, mi történt. - felelte halkan. - Az időérzékemmel pedig nem volt semmi gond.

Amikor megálltam a házuk előtt, mérgesen kapcsolta ki az övét, majd rám nézett. Tekintetünk egymásba kapcsolódott, engem pedig ismét elfogott a vére utáni vágy. Emberi elméjének bizonyára megmagyarázhatatlan lett volna ez az egész, megrémült volna tőlem, és semmiképp sem tartotta volna titokban kilétemet. Nem akartam veszélybe sodorni a családomat.

-  Menj haza, Isabella. - mondtam kissé durván. - Felejtsd el, ami ma történt, és kérlek, vigyázz magadra egy kicsit jobban. Nem biztos, hogy legközelebb is meg tudlak védeni.

-  Semmi szükségem a védelmedre! - mordult rám. - Azt tartogasd a barátnődnek.

Persze, Tanya. Látott vele az iskola előtt, amint csókolóztunk. Vajon mit érezhetett? Az iménti megjegyzése elég dühödt volt, még az is lehet, hogy rosszul esett neki, amit látott. Vérszomjam visszább húzódott, kellemes gondolatok töltöttek el, de csak egy pillanatra. Bármi történhet, bármit mondhat, én mindig vámpír leszek, ő pedig mindig csak egy esendő ember.

-  Igazad van, jobb, ha nem találkozunk újra. Mint mondtam, nem én vagyok a megfelelő társaság számodra. - próbáltam kedvesen mondani, de nem igazán ment. Kiszálltam, átmentem az ő oldalára, és kinyitottam neki az ajtót. Kipattant a kocsiból, majd újból dühösen nézett rám.

-  Idegösszeomlást fogok kapni miattad, Edward Cullen! - mondta, majd beviharzott a házba.

Visszaültem az autómba, elhajtottam pár utcával arrébb, és leparkoltam. Lassú tempóban visszamentem, megvártam, míg lefeküdt, aztán mikor egyenletesen vette már a levegőt, bemásztam az ablakán. Egész éjjel az ágya mellett álltam, és vigyáztam rá. Időnként óriási késztetést éreztem arra, hogy újból megérintsem, de nem mertem megtenni, féltem, hogy hideg kezeim felébresztenék.

Szépet álmodhatott, mivel sokszor elmosolyodott, majd mocorogni kezdett, és halkan egy nevet suttogott. Azt hittem, felébredt, és megismert, aztán rájöttem, hogy még mindig alszik.

"Edward" - hajtogatta halkan egymás után.

Mióta megláttam Alice látomását, most mosolyodtam el először.

Rólam álmodott.