19.  Felnőni

Kinyitottam a szemem. Hirtelen beugrottak a dolgok. Sethel voltam, aztán elájultam. Utána már csak fájdalmat éreztem. Oldalra fordultam, és egy sötét alakot láttam melletem durmolni. Nem hittem a szememnek azért újra becsuktam és megdörzsöltem.

De ugyanaz a kép.  hogy kerül Jake az ágyamba? Na, látjátok, ezt én se tudom. Olyan édesen aludt, hogy nem volt szívem felébreszteni.  Nem tudtam haragudni rá, az elválásunk miatt – legalábbis nagyon. Óvatosan felültem, nehogy felébresszem. Hirtelen fájdalom nyilat bele a melókasomba, na, jó most már kezdek kíváncsi lenni mi történt. Lementem a nappalaiba, ahol a családom várt.

-         Kicsim, nem kéne pihenni -adott puszit anya.

-         Vagy kidobni azt a korcsot – morogta Rose.- el se hiszed, mennyit kell majd utána szellőztetni.

Egy szúrós pillantás kíséretében megkérdeztem: Mi történt? Nem emlékszek semmire.

Apa megölelve ezt mondta: - Felnőttél.

Volt már róla szó, de nem nagyon figyeltem pontosan mit is jelent ez. Nekem ugyanennyit- felnőttem- nem töltött el a gondolat túlzottan semmi érzéssel.

Anyáékat már annál inkább.

-         Hú, de jó – préseltem ki. De én inkább arra lennék kíváncsi, hogy került mellém Jake.

-         Látod, erre én is kíváncsi vagyok – mondta Rose.

-         Jacob a vendégszeretetünket élvezi tegnap óta – mondta szelíden nagyi.

-         El se mozdult mellőled – kacsintott Alice.

-         Meddig voltam kiütve?

-         Majdnem három napig.

-         Mivel még pihenésre szorulsz, gyerünk, vissza az ágyba – adta ki a parancsot anya.

Benyitottam a szobámba halkan. Jake elterülve az ágyamon, még mindig aludt. Önkénytelenül is elmosolyodtam, ahogyan néztem óriás alakját, az én picike egyszemélyes ágyamon, amiről a lába lelógott. Leguggoltam az arcával szembe az ágy másik oldalán.

Olyan békésnek tűnt, és édesnek. Nem voltak kisfiús vonásai.  De mégis ahogyan aludt… mintha nem tudnám többet róla levenni a szemem. Vajon ő is ezt érzi, ha rám néz? És hogy nézek ki? – siettem a fürdőszobába.

Belenéztem a tükörbe. A változás… úristen!

A szemem alatt két fekete karika tündökölt, de vakkora hogy csodálkoztam, hogy látok egyáltalán. Nem láttam magamba, semmilyen földöntúli szépséget, semmi bájt, csak a megnyúzott arcomat.

-         Tényleg pihennem kéne – ment el a kedvem mindentől.

A kilincshez érve ledöbbentem. Így nem mehetek Jake közelébe!  ÍGY senkijébe! Kedvem lett volna belevágni a fejemet a falba.  Állatába nem érdekel, hogy nézek ki, - Alice korhol is érte rendesen. Megint a tükörhöz rohantam. Alice mindig vesz nekem kenceficéket – nem mintha használtam volna őket – de most S.O.S. Helyzet van. Kicsit tűrhetőbbé tettem a helyzetet, és kiindultam. Még mindig aludt. Gondoltam visszafekszem mellé, elvégre nekem pihennem kell, és van rá jobb hely, mint az ágy? – nyomtam el egy ördögi mosolyt magamba.

Próbáltam lassan visszafeküdni, de nem nagyon volt hova. Jake megmozdult. Igen, határozottan ébredezett. Elkapott egy csöppnyi helyzet hogy a történtek után mit kéne csinálnom.

Kinyitotta azt a szép barna szemeit, és rámézett.

-         Nessie , te jó ég!  (Na, mit mondtam, megijedt tőlem. Azért kicsit azt hittem egy fokkal tűrhetőbben nézem ki.) – Azonnal feküdj le!

-         Már megbocsáss – nem tetszett, hogy utasítgat – de ha nem foglalnád, el az ágyamat lefeküdnék!

-         Bocsáss meg! – ugrott fel-, na, szabad  apálya – virított rám egy mosolyt, amit persze lehetetlenség lett volna  nem viszonozni.

Betakart és körbe alám dugta a takarót.

-         Így ni! Nessie beszélnünk kell, arról, ami történt. Én nem akartalak megbántani. Sajnálom, de…

-         Kérlek, ne magyarázkodj! – vágtam a szavába.

-         Szíved joga azt tenni, amit akarsz.

-         De…

-         Kérlek, nem beszélhetnénk másról? Elvégre nem akartam, hogy a képembe lökje, hogy Ugyan miért kellet volna megcsókolnia, és hogy nem vonzódik hozzám.  A gondolat is szörnyű volt. Mi van akkor ha Jake csak a bevésődés miatt szeret? Ha csak egy varázslat miatt érez irántam bármit is.  Ezt nem akartam. Főleg hallani a szájából.

Bűnbánatos képet vágott.

-         Sajnálom.

-         Ha még egyszer kiejted ezt a szót… én nem is tudom, mit csinálok. – próbáltam viccesre venni a figurát. Mióta vagy itt?

-         Úgy érted mikor aludtam be?- kuncogott, amit én se alhattam meg.

-         Tegnap óta.

-         Úristen te tegnap óta itt vagy?! És Billy tudja? Biztos aggódik érted, mond, hogy felhívtad vagy ilyenek! – hadartam.

Jacob is döbbent képet vágott.

-         Nyugi, gondolom, tudja – nagyon úgy tűnt mintha magát győzködné-, és mellesleg nagyfiú vagyok.

-         Most akkor leszel szíves felhívni- néztem rá csúnyán, amire ő elmosolyodott pofátlanul.

20. Újra

- Igen apa, sajnálom! Ne haragudj! De azért telefon is van a világon.

Mit ne mondjak öröm volt halhatni ahogyan Jacob a nagyfiú-, ahogy fogalmazott- szidást kap.

„Én megmondtam” vigyoromat nehéz volt eltüntetni az arcomról, amikor lerakta.

-  Igazad volt- mondta bosszúsan- de nem mindenben.

-  Kifejtenéd, kérlek? – kérdeztem angyali ártatlansággal.

-  Apa tudta hol vagyok, csak egy … kicsit későn.

Seth akkor szólt neki, amikor elment, vagyis tegnap.

-  Seth volt itt?

-  Aha , beugrott megnézni.

-  Ez nem igasság! Jaaaakee - nyújtottam a szavakat, hátha eljut az agyáig. Had keljek fel lééégysziii.

-  Nem, ebben kérhetetlen vagyok, és ahogy hallottam anyád is az- szóval ne nézz így rám.

-  Esetleg megengeded, hogy kimenjek a fürdőszobába? – csattantam fel.

-  Persze- mondta haláli nyugalommal amitől kedvem lett volna hozzávágni valamit.

Fel akartam állni, Jake pedig máris a karjai közé kapott, és elindult a fürdőszoba ajtaja elé (ami megjegyzem kb.60 cm lehetett)

Jacob már húsz perce menni készült.

-  Századjára mondom, nem lesz semmi baj, valakinek meg kell vinni a hírt hogy élek.

-  Haha nagyon vicces.

-  Ha bármi van…

-  De nem lesz! Jaj Jake megőrjítesz- sóhajtottam. Az mellékes most épp melyik értelemből – gondoltam.

Ahogy kilépett az ajtón, elővettem a telefonom és felhívtam Suzt. Furcsa volt, mert azonnal felvette a telefont, és idegesnek tűnt a hangja.

-  Halló?

-  Szia Suz Nessie vagyok!

-  Hogy ki?

-  Ja bocs, Renesmée. (Adnek említettem, hogy hívjon Nessienek)

-  Ó szia. Mi van veled már két napja nem jöttél suliba.

-  Igen, valami vírus – rögtönöztem – azt hiszem fertőző.

-  És arra mizujs?

-  Semmi különös.

Túl gyorsan mondta, és ez a beszélgetés is furcsa volt. Itt valami nem stimmel. Furcsa érzésem van.

-  Bocs R, most le kell tennem! Gyógyulj meg!

-  Köszönöm-, de már lerakta a telefont. Talán felkéne hívnom Ad-at hátha ő tudja mi a baj. De azt se akarom, hogy Suz azt higgye, nyomozok utána. Biztos csak túlreagálom.

Gondolkoztam még pár dolgon, majd elnyomott az álom.

Álmomban újra egy erdőben voltam.

Dejavum volt. Valaki vár rám, és tudom is ki.

Egyre beljebb sétálok, sötétedik. Megrecsen az ág, én odanézek. Egy hatalmas barna farkas lép ki.

Elmosolyodok.

-  Megtaláltam a neved – Jacob – simogatom meg a fejét, mire ő belehajol a kezembe.

-  Sétálunk – kérdezem, mint mindig.

Egyre beljebb és beljebb haladunk, ahol már csak kevés fény ér el bennünket.

Jacob farkas hirtelen nyugtalan lesz, és elkezd morogni, a hátán feláll a szőr.

Hiába kérdezgetem mi a baj, nem felel – nem tud. Hátunk mögül zaj hallatszik, és odafordulunk. Aztán teljes sötétség…. és vég.