Seth

- Szia! – hallatszott a hátam mögül, mire én akkorát ugrottam.
- Jake – vetettem karjaiba magam.

-       Már azt hittem elfelejtettél!

-       Hát ennek az esélye egyenlő a 0-val- nevetett.

Mélyen a szemébe néztem. Azokba a lélegzet elállítóan sötét szempárba.

Egy kicsivel közelebb léptem hozzá, már amennyire közelebb lehet, éreztem az arcomon forró leheletét.

Káprázatos – gondoltam.

-       Öhm – valamit akartam mondani – na és mizujs?

-       Bulit rendezünk a tiszteletedre, és mellesleg remek alkalom hogy újra összeszokj a fiúkkal.

-       Ezt vehetem meghívásnak? – mosolyodtam el.

-       Érted megyek – kacsintott rám.

Beszálltam a kocsimba, és kérdőn rá tekintettem.

-       Nem jössz?

-       Öhm jobb lesz, ha én… most inkább gyalogolok – motyogta.

Erőt vettem magamon hogy ne essen le az állam.

-       Gyaloglás? – visszhangoztam, miközben az agyam csak ezt harsogta: Állítsd meg! Nem mehet el! Kérlek, maradj velem!

-       De érted megyek négyre – simított végig az arcomon.

-       4- re. Akkor majd találkozunk.

A hazafelé vezető úton azon gondolkoztam miért jobb Jake-nek „gyalogolni” mint semhogy velem legyen.

Csak én nem akarok tőle elszakadni?

A történtekért jogos lenne.

Hazaérve egyfolytában azon gondolkoztam hogyan üssem el az időt, négy óráig.

Még nem izgultam, de unatkoztam, így hát gondoltam nem ért meg egy kis vadászás.

Mi után meglékeltem egy őzt, zörgést hallottam a hátam mögötti bokorból.

Reménykedni kezdtem, hát ha Jacob. Végre megunta a sétálgatást.

Ahogy elhúztam a bokrot lehervadt a reménykedéssel teli szivem.

-       Seth nem gondolod, hogy kétszer ugyanott követni kicsit… abszurd. Mellesleg nem csípem, ha evés közben bámulnak.

-       Ó hogy a! Ne haragudj, mindig elfelejtem.

-       Elfelejted?

-       Úgy értem, hogy itt vagy. Egyszerűen csak érzem a szagod, és azt hiszem, hogy vámpír van a közelbe. Ne haragudj, ösztönök. Hé, jó tudni, hogy emlékszel rám.

Nem számonkérés volt, egyszerűen csak örült, én pedig, nos, a szégyen ellen küzdtem.

-       Valami rosszat mondtam?

-       Hagyjuk – sóhajtottam.

Egy fa rönkön üldögéltünk Sethel, és beszélgettünk. Hihetetlen, de bő félórával később úgy éreztem… hogy is lehetne megfogalmazni, hogy mindent, megbeszélhetek vele. Kölcsönös bizalom, sőt valami féle kapcsolat is alakult ki köztem és közte.

-       Jake nagyon kitett magáért.- tájékoztatott.

-       Ezt hogy érted?

-       Elvégre ez a te összejöveteled lesz, mindent megadna, hogy tökéletesen sikerüljön. Szerintem mostanra már kikészítette Emilyt is. Pedig hidd el…

-       Mesélj valamit. A falkáról. Ha pontosítani akarnák Jake-ről akartam meg tudni, hogy élt, szenvedett-e, de nem akartam bunkó lenni.

Elnevette magát.

-       A falka – látszott a szemeiben a melegség – most nagyon fel van dobva, két okból is: örülünkhogy ittvagy, és Jacobba is visszatért az élet.

-       Nagyon… rossz volt neki?

Elgondolkozott. – Nézd, őszinte leszek hozzád. Hat éve Jake maga volt a megtestesült energia. De miután elmentél… ő mintha elvesztette volna lénye értelmét, és ha belegondolunk így is volt. Elveszett a lénye, és a másik fele. Egyszóval minden, amit te megtestesítettél neki. Az első hónap pokoli volt. Érezni Jake fájdalmát, érezni azt amit érez…Aki jót akart magának az inkább nem változott át.

Kicsordultak a könnyeim.

Seth óvatosan letörölte őket

-       De a lényeg hogy itt vagy, és mellesleg lassan mennünk kéne, mindjárt kezdődik a parti, és gondolom, még szeretnél készűlődni.

Feláltunk.

-       Seth , köszönöm – öleltem át – nagyon jó volt veled beszélgetni.

Elbúcsúztunk és döbbenten vettem észre, hogy még fél óra van a bulimig hátra. Ajaj, nagyon sietnem kell, ha időben el akarok készülni. De Seth szavai jártak a fejemben.