|
Hale tetvére 9-10 fejezet
Rose36 2010.01.17. 11:10
9.rész
Végre haza térni!
Nessie szemszöge:
Az ajtó kinyílt. S Alice jelent meg a küszöbön.
- Jézusom Orion! Azonnal gyere ide. – s az állat engedelmesen lemászott az ágyról és
elindult az ajtó irányában. De Alice nem várta meg, elindult felém.
- Jaj, istenem Nessie úgy sajnálom. Teljesen elfeledkeztem arról, hogy esetleg
megtámad. Remélem nem esett bajod. Kérlek, bocsáss meg! Nem akart rosszat csak idegen
vagy neki. De amúgy nagyon aranyos. – hát igen nekem nem ez volt az első véleményem a
kutyáról, ha egyáltalán lehet egy póni nagyságú farkasszerűséget kutyának nevezni.
Még hogy én cinikus? Dehogy!
- Nem, nem esett semmi bajom csak megijedtem. – vallottam be végül. De legalább már
nem vagyok sokkos állapotban. Kitisztult a fejem. De hála a sok visításnak a torkom
veszettül fáj. Hm „veszettül” ironikus mi?
- Jah el is felejtettem. Szóval ő itt Orion! – mutatott a kutyára. – Orion ő Nessie a
vendégünk viselkedj vele rendesen. – szólt oda Orionhoz.
- Igazán szép neve van. Milyen fajta? Hatalmas az biztos. – próbáltam én is menteni a
helyzetet. Ha nem tudod, hogy mit csinálj légy udvarias. Abból baj nem lehet.
- Hát, ő egy Alaszkai Malamut. És igen valóban hatalmas, de közben olyan aranyos is.
Egy igazi társ, mert tudod nekem nincs senkim rajta kívül.
- Alice nem haragszol, de szeretnék felöltözni! – szólaltam meg néhány perc hallgatás
után.
- Igen persze, nyugodtan öltözz, fel a szekrényben találsz ruhát, szerintem jók
lesznek rád. – s még mielőtt megköszönhettem volna Orionnal együtt távoztak. S
valóban a szekrényben lévő ruhák szinte pont jók voltak. Így végül egy fekte
koptatott farmer egy fekete póló, fekete melegítő felső és fekete sport zokni mellet
döntöttem. Szeretek feketében lenni. Nem tudom miért mindig is ilyen volt az ízlésem.
S most hogy itt is volt választék úgy öltöztem, ahogy szoktam. Megnéztem magam a
tükörben, siralmasan néztem ki alig 6 órát aludtam, mint utólag kiderült. Így odakint
még csak most pirkadt, nem is csoda hajnali 4 volt. De ez nem is számított, általában
ha nem alszom, se nézek ki ilyen szarul. De most a hajam egy merő gubanc, a szemeim,
mint két fekete lyuk az arcom felső részén, alatta a szemeim beesettek és karimásak
voltak. Nyúzott volt a képem. Plusz erről eszembe jutott, hogy ma hétfő van, ma lenne
az első tanítási napom és én nem vagyok otthon. Nagyon hiányoztak a többiek. Biztos
nagyon mérgesek rám, amiért eljöttem. De nem tehettem mást, már nem bírtam ott
maradni. Vajon elmondták Jake -nek hogy elszöktem? Ha nem akkor is biztos nagyon
aggódik, hogy nem veszem fel a telefont, de sajna el kellet hajítanom az erdőben
menekülés közben. Jaj Jake úgy hiányzol! De nem volt időm tovább filózgatni le kellet
mennem a konyhába reggelizni, ahogy Alice kiadta a parancsot. De tényleg mit is
keresek én egy idegen lány házában? Ahelyett hogy otthon lennék és épp Rosalie -val
választgatnám a ruhámat a nagy belépőre? Hjaj, Én szánalmas bolond miért jöttem el?
- Jó reggelt! Csinos vagy! – köszöntött Alice amint leértem a konyhába.
- Jó reggelt neked is! – mosolyogtam vissza én is. Nagyon bennem volt, hogy hozzá
teszem, hogy szerintem - irtó szarul nézek, ki - de inkább nem mondtam. És még nekem
mondják, hogy nem tudok uralkodni magamon!
- Kérsz palacsintát, mindjárt kész?
- Igen! – válaszoltam. – Nagyon finom az illata. –jegyeztem meg és tényleg jó volt
egyből éhes is lettem, pedig amikor fent fogat mostam még a hányinger kerülgetett.
- Mit kérsz hozzá inni? Van kávé, narancslé, tej, tea vagy víz.
- Kávét kérnék!
- És hogy iszod? Feketén, tejjel, cukorral?
- Kis tejjel, két kanál cukorral.
- Rendben, máris adom. – s tényleg pillanatokon belül már a pulton volt a kávém.
Felültem a székre és belekortyoltam. Isteni finom volt és meleg. Pont erre volt
szükségem. Alice konyhája halványsárga volt nagyon illet a barna étkezőhöz, amit még
tegnap csodálhattam meg. A konyhaszekrény fából volt és csak le volt lakkozva.
Középen konyhasziget állt kicsi bárszékek voltak előtte. Az egyiken ültem én.
Távolabb tőlem volt egy kis körbeüvegezett rész ahol mindenhol ablakok voltak a
közepén egy reggeliző asztal állt körülötte négy szék. Nagyon modern konyha volt.
Egyáltalán nem olyan volt, mint egy faház konyhája. Sokkal jobban beillet volna egy
„New York legszebb konyhája” díj győztesének. Miközben ezen filóztam Alice végzet a
reggelivel és már elém is rakta a tányért rajta egy jókora adag palacsintával. Ő is
leült a kistányérkájával a mellettem lévő székre. És jóízűen elkezdett enni. Így nem
maradt más fogtam a villát, amit kaptam, és én is elkezdtem enni…
Amikor befejeztük a reggelit elmentünk sétálni én pedig elmeséltem neki, hogy nem rég
költöztünk ide, és hogy összevesztem a testvéremmel és ezért eljöttem lenyugodni
otthonról. Kicsit meglepődött rajta, de nem szólt semmi olyat, hogy - még is hogy
képzeled, hogy csak úgy eljössz otthonról - és egyéb baromságok csak figyelmesen
hallgatott.
- És mikor fogsz haza menni?
- Nem tudom öszintén szólva…- nem bírtam befejezni a mondatot.
- Mi?
- Öszintén már nagyon hiányoznak, és olyan hülyén érzem magam hogy eljöttem. És, és
tudom, hogy most biztos nagyon haragszanak rám. És ahogy a testvéreimet ismerem, most
mind magukat hibáztatják. – majd nem azt mondtam, hogy anya és apa, de időben észbe
kaptam és nem lepleztem le őket. Az emberek „kicsit” furcsának gondolnák, hogy egy 17
és 18 éves kamasznak hogy lehet egy úgy szint 17 éves gyereke. Így aztán maradt a
„ testvér” megnevezés.
- Hát akkor meg mire vársz, menj haza és mond el, mennyire sajnálod, hidd el meg
fognak bocsátani. – mondta mosolyogva.
- De nem akarlak egyedül hagyni! – nyögtem ki egy percnyi hallgatás után. Ahogy Alice
arcára néztem meglepődöttséget láttam rajta.
- Te. te most komolyan azért nem mentél és nem mész még mindig haza, mert nem akarsz
egyedül hagyni? – na, jó ez így tényleg elég idiótán hangzott. De akkor is így volt.
- Igen.
- Akkor meg menj.
- Mi? – néztem fel értetlenül.
- Miattam ne maradj, jó ideje élek egyedül már megszoktam. Neked viszont szükséged
van a családodra, a közelségükre. Látszik rajtad, hogy nagyon hiányoznak neked.
- De én nem akarom, hogy egyedül maradj. Meg amúgy is nagyon megkedveltelek.
- Attól még hogy haza mész én itt maradok, és bármikor eljöhetsz meglátogatni. –
mosolyodott el ismét. S ekkor kigyulladt a kis lámpa a fejem fölött.
- Alice gyere velem te is, persze csak látogatóba. Gyere el és ismerd meg a családom.
- Én igazán nem szeretnék zavarni.
- Nem zavarsz, kérlek, gyere el.
- Hát jó legyen, de ha nem kedvelnek, én elmegyek, nem fogok idétlenkedni.
- Ugyan már nincs olyan lény e földön, aki nem olvadna a zoknijába a mosolyodtól.
- Ugyan ne mondj butaságot. – jött zavarba, sőt még el is pirult annyira aranyos és
kislányos volt, hogy nem bírtam ki hogy meg ne öleljem.
Fél óra múlva már indulásra készen álltunk a nappaliban.
- Rendben akkor induljunk. – Alice bezárta az ajtót. És elindultunk. Körülbelül
másfél óra múlva értünk a házhoz már messziről látszott a fehér fala.
Edward szemszöge:
Mióta haza értem csak annyi történt, hogy Jasper is haza jött a reptérről. De amúgy
mindenki ül a nappaliban és egymást bámuljuk. Néha elkapok pár gondolatot. Bellát az
ölemben ringattam. Mellettünk egy fotelben Jasper. Rose és Emmett egymás mellet.
Emmett epekedve figyelte Rose-t, de ő oldalra fordította a fejét, hogy még csak
véletlenül se lássa. Carlisle bement dolgozni. Esme pedig elment a suliba hogy
szóljon nem fogunk ma bemenni. Még mindig nem értem, hogy miért nem jött még haza
Nessie. Már máskor is volt, hogy elment, de most már egy napja nem jött haza máskor
órák múlva haza jött és soha nem próbált meg így lerázni, mint most. Emmett-en,
Jasper-en és Nessie -n kívül senki nem tudja, hogy mi történt. Emmett nem hajlandó
elmondani, ahogy Jasper sem és most mind a kettejük nagyon vigyáz, hogy még csak
véletlenül se gondoljon rá, eddig soha nem tudták így elrejteni a gondolataikat.
Renesmee pedig elment s nem tudjuk hová és meddig. Bárcsak tudnám, hogy jól van e?!
Megőrülök ettől a bizonytalanságtól…
Órák múlva még mindig így ültünk, de most valami megváltozott valami közeledett,
éreztem. És igen hallom a gondolatait. Nessie erre jön. Erre már felültem a szám
önkéntelenül is mosolyra húzódott. A többiek értetlenül néztek rám.
- Itt van, hallom! –fakadtam ki. Erre mindenki felpattant és az ajtóhoz rohantunk.
10. fejezet.
Faggatózás!
Nessie szemszöge:
Apa megérezte, hogy közeledem. Pedig igyekeztem elzárkózni, de a jelek szerint
annyira ideges vagyok, hogy elárultam magam. Szar ügy nagy, ja! Még mindig nem tudom,
hogy milyen magyarázattal fogok előrukoni nekik. Pedig egész úton e törtem azt, az,
aranyos kis buksimat, de semmi jó nem jutott az eszembe. Mert valami olyan mesét
akartam előadni, amiben senki nem tűnik hibásnak. De csak olyan volt, amiben vagy Em
lesz egy nagy tuskó, vagy Jass egy nem törődöm köcsög, vagy én egy hisztis picsa.
Egyik változat sem nyerte el a tetszésemet. De már nincs, mit tenni itt vagyok
readásul még Alice-t is ide rángattam erre a cseppet sem barátságos beszélgetésre
úgy, hogy szegénykém még azt sem tudja, hogy vámpírok vagyunk. Kezdtem úgy érezni,
hogy irtó nagy baromság volt őt most ide hozni.
De hát késő bánat már nem tehetek semmi.
- Alice! – kezdtem neki még is.
- Igen?
- Öm… ügye tisztában vagy vele hogy ez most irtó kellemetlen lesz?
- Az hiszem, hogy igen.
- Szóval kérlek, ne erről a benyomásról ítélj meg minket! Oké?
- Persze nyugi! Mert a végén még légszomjad lesz, ha így kapkodod a levegőt. – és
tényleg ha ember lennék már rég elájultam volna olyan iramban szedtem a levegőt.
Eddig pedig fel sem tűnt.
- Rendben! – mosolyogtam erőtlenül, de most csak ennyire voltam képes.
- Na, akkor csapjunk a lovak közé. – s már el is indult az ajtó felé. De én még nem
voltam kész. Nem tudom, hogy miért voltam így megijedve. Igen. Megijedtem! Na de
mitől? Ez itt a húszmillió dolláros kérdés?
Alice még épp csak hogy bekopogott, amikor már nyílt is az ajtó. Láttam rajta hogy
egy pillanatig kiül az arcára az értetlenség. De aztán már csak az a bizonyos
barátságos mosoly maradt.
Nem nagy meglepetésre Apa nyitott ajtót. S rögtön Alice-t, mint ha észre sem venné
megölelt olyan hosszan, hogy azt hittem nem is fog elengedni.
- Jaj, Kicsim úgy aggódtam érted! Jól vagy? Semmi bajod? És hol voltál eddig? –
zúdította rám a sok kérdést egy szere.
- Öhm… Edward ő itt Alice! – mutattam be. S csak most eset le hogy milyen furcsán
hathatott Alice-nek a „Kicsim” jelző, ahogy az arcára néztem. Hisz végül is mi csak
testvérek vagyunk. Éreztem, hogy apának is rögtön leeset mekkora baromságot csinált.
De aztán Alice arcán megint szétterült a mosoly és már mi is mosolyogtunk egy
megkönnyebbült sóhaj kíséretében. Na de miben fogadjunk, hogy majd egyszer, amikor
csak „mi ketten leszünk” rá fog kérdezni erre a „kicsim” dologra.
- Oh! Szia, Alice én Edward vagyok Edward Cullen. Bocsánat csak nem figyeltem annyira
megörültem, hogy Nessie végre haza jött. – hadarta gyorsan Apa.
- Semmi baj! Megértem! – mosolygott kedvesen Alice.
- Szerintem jobb lesz, ha bemegyünk! – ajánlkoztam. Bár én inkább pont az
ellenkezőjét gondoltam. Na de kit is érdekel, hogy mit gondolok most persze csak
rajtam kívül.
Mind a ketten bolittotak majd Apa vezetésével bementünk. Odabent természetesen az
egész család várt. Mibe hogy egész nap itt voltak. Miért van az, hogy amikor ilyen
tutti tippjeim vannak, sosincs mellettem egy bukméker?
Miután mindenki illedelmesen bemutatkozott. Alice és Esme elmentek a konyhába úgymond
kaját csinálni. Én nem bántam a dolgot, legalább Alice nem lesz itt, amikor mindenki
nekem esik, és ez nagyban megkönnyíti majd a magyarázkodást. Plusz őszintén szólva
így gyalog elég hosszú volt az út és elégé ki is idegeltem magam ahhoz, hogy tök éhes
legyek. És tuti biztos, hogy Esme sok kaját fog csinálni így jól fogok lakni az
biztos. Csak addig maradjak életben. Mert még mindig rám vár a kihallgatás. Jajjaj.
Valaki nem akar engem kimenteni innen gyorsan? Légyszi!
- Szóval hol voltál? És egyáltalán miért mentél el? – kérdezte rögtön apa, ahogy
mindenki leült a nappali valamelyik részébe.
- Csak elmentem egy kicsit az erdőbe aztán ott találkoztam Alice-el. És nála voltam
ez idáig. – na, ez legalább teljes mértékben igaz. Az a jó hogy apa mostanában már
nem tud a gondolataimban olvasni, mert sikerült rájönnöm, hogy zárhatom ki. Így nem
hallgatja ki a gondolataim. Nem is kell mondanom néha nagyon ki is akad e miatt.
HAHAHA.
- Oké! De mégis miért mentél el? – na, ez már anya volt.
- Csak mert! – válaszoltam. Igen visszapofázásban mindig is penge voltam.
- Ez nem válasz! – förmedt rám Apa. Mindig utálja, ha nem válaszolok rendese. Igen
rajta meglátszik, hogy nem mostani a neveltetése. Pff.
- Csak egyszerűen el kellet mennem. Nem bírtam a feszültséget.
- Aha és ezért nem szólal meg sem Emmett sem Jasper mióta elmentél. – csak bámultam
az említettekre. Komolyan nem szólaltak meg az óta, nem mondták meg hogy mit mondott
nekem Em, amiért elrohantam. Csak ámultam és bámultam. Nem akarta felfogni az agyam,
amit hallottam. Pedig cserkészbecsszó hogy nagyon igyekeztem.
- Azt én honnan a bús bánatból tudjam, hogy mi a jó francért kukultak meg! – ha nem
tudsz, semmi értelmeset mondani kezdj el dühöngeni, Nessie lecke 1. fejezet.
- Héhéhé! Nyugi! Nincs semmi baj!
- Én marha nyugodt vagyok. Nem kell nyugtatni.
- Aha, látszik! – nevetett Emmett. Erre kapott egy olyan szúrós pillantást, amitől
rögtön lefagyott a mosoly az arcáról.
- Nem azért mondtam! – tetet fel a kezét gyorsan.
- Ja, én meg a húsvéti nyuszi vagyok mellékállásban. – most bezzeg mindenki dőlni
kezdett a nevetéstől. De legalább már nem volt olyan feszült a hangulat. És még rám
mondják, hogy hangulatromboló vagyok.
- Ez jó volt! Honnan szedted? – kérdi Em. Őt mindig is érdekelték a frappáns
beszólásaim.
- A mikulás zsákjából! Szerinted?
- Ne kérlek, hagyd abba. – röhögött tovább a társaság.
- Ha így fogytatjátok röhögő görcsöt fogtok kapni. – jegyeztem meg Kb 2 perc cseppet
sem csöndes nevetés után.
- Kaphat egy vámpír röhögő görcsöt? – kérdezte Emmett.
- Titeket elnézve simán! – vágtam rá azon nyomban.
- Ja, elég valószínű! – csatlakozott Anya is.
- Kész a kaja! – halottam meg Esme hangját. Szépen mindenki elkomolyodott, már ha ez
a megfelelő szó arra, ahogy próbáltak feltápászkodni és elindulni az ebédlő felé.
- Mit csináltatok? – kérdeztem beleszagolva az illat felhőbe.
- Hát ilyen hamar csak sült krumplit és hozzá ilyen mirelit vacakot. – mosolygott
Alice. Mindig azt mondja, hogy „mirelit vacak „de azért nála is van jó pár zacskó.
Szerinte is finom meg legalább gyorsan kész van. Szerintem ez a legnagyobb előnye.
- Azt nagyon szeretem. – válaszoltam hát.
- Tudom! Észrevettem.
- Hát remélem, hogy nem haragszotok, de mi nem eszünk. Mert nem rég ebédeltünk. –
válaszolta Carlisle.
- Oh, tényleg. Hát akkor nekünk kell megennünk.
- Szerintem nem lesz probléma. – mosolyogtam és is. Mert tényleg eléggé éhes voltam
már főleg hogy a kedvencemet csinálták.
- Akkor esetek neki! – s mi szófogadó kislány módjára leültünk és ettünk. Ahogy
megjósoltam mind el is fogyott.
Miután végeztünk. Úgy voltam vele oké hogy most tök elnézőek meg minden de lehet hogy
ezt is olyan három napos (jelen esetben 3 órás csoda) és mindjárt elkezdenek
hőzöngeni mekkora egy faszfej vagyok. Lehet hogy már rég meg is tették volna ha nincs
itt Alice. És én még hülyeségnek tartotam őt elhozni. Megkkora barom is vagyok!
Minden esetre én fogtam Alice-t és sűrű elnézések meg boccsik között felcipeltem a
szobámban. Csak arra nem gondoltam hogy így meg Alice támad le. Miért van az hogy
sosincs jó megoldás. De ha mégis hát baszodjon meg, mert, hogy hozzám még soha nem
jött el az tutti.
- Szóval mivolt ez a „Kicsim”-ezés közted és Edward között? – kérdezte. Hát nem meg
mondtam, hogy rá fog kérdezni? Jaj, miért kell nekem mindig mindent ilyen jól tudnom?
- Semmi.
- Aha, persze. Azért nem vagyok ilyen naiv. – hát igen egy párszor már mondtam neki,
hogy az, de csak nem akarta elhinni és erre tessék, végre elismeri, és egyből ellenem
használja. Na, igen ez a hála a jó tettekért.
- Örülök, hogy elismered végre hogy naiv vagy. – adtam a közönyöst.
- Azt hittem barátnők vagyunk.
- Mert azok is vagyunk.
- Akkor meg miért nem ismered el, és mondod el, hogy van köztetek valami?
- Már, mint úgy értve van köztünk valami? – néztem rá nagy szemekkel.
- Naná hogy úgy értve!
- Fúj, nem! Dehogy is! Jézusom hogy képzeld?- oké elismerem ez azért kicsit túlzás
volt. De akkor is, hogy gondolhatja, hogy Apával… Ááá nem még a gondolatát sem bírom.
De nem mondhatom meg neki hogy te istenverte hisz ő az Apám! De akkor hogy a jó
büdösbe magyarázzam el neki, hogy mi a tényállás? Na, ez az ötezer dolláros kérdés.
- Hét oké fogtam. Nem vagytok együtt, de akkor magyarázd meg ezt a „kicsim” dolgot.
 - Csak jó köztünk a testvéri kapcsolat. És nagyon aggódott értem. – vontam meg a
vállam. Remélem, a többiek élvezik a műsort! Fogadok Emmett-et úgy kell lefogni, hogy
ne, jöjjön fel.
- Aham persze.
- Hát akkor ne hidd el, nem érdekel! Különben is Edwardnak ott van Bella. Nekem meg…
- haraptam el a mondtat végét és elterültem az ágyamon. Csak bámultam a plafont
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Csengőhangok Mobilodra
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
World Clock 
