A kezdet!

3. fejezet

Nessie szemszöge:

Láttam anyán, hogy mennyire furcsállja azt, hogy Jasperal jöttem. Bár ha jobban belegondolok apán és Jasperon kívül mindenki meglepődött. De tényleg azt értem, hogy apa kiolvasta a fejemből is így már nem volt neki meglepi de Jasper nem tudhatta, hogy miért vele megyek. Ha, csak nem azért mert már számított rá, de hát hogyan? Jaj, remélem nem értette félre az, hogy ma egész nap a nyakán lógtam és ezért már természetesnek vette, hogy vadászni is vele fogok. Na, ezt most jó ki főztem magamnak, de tényleg ha nem ezért akkor mi másért nem lepődött meg. Ez valahogy meg kell vele beszélnem sürgősen. De nem, nem gondolhatok ilyenekre hisz biztos, hogy tudja, hogy én nem azért jöttem vele. Meg, ha esetleg mégis így gondolta volna azt apa tuti, hogy nem tolerálta volna egy könnyen. A gondolatmenetemből Jazz hangja húzott vissza:
- Mire gondolsz?
- Ezt meg hogy érted? – kérdeztem zavarodottan.
- Óh, bocs csak éreztem, hogy először elmélyedtél valamiben aztán megilyedtél aztán elhatároztál valamit végül elbizonytalanodtál, megnyugodtál és végül a hangomra zavarba jöttél. És mindezt kb fél perc alatt, ami még egy vámpírnál is sok lenne. És gondoltam megkérdezem, mert nagyon kíváncsivá tettél. De nem muszáj, ha nem akarod. – mondta egy vigyor kíséretében.
- Jah tényleg elfelejtetem, hogy te mindent érzel. Szóval csak arról van szó – körítetem. Na, ezt most, mégis hogy a halálba kérdezem meg? Hisz nem mondhatom azt, hogy ugye nem érted félre azt, hogy mostanában állandóan veled vagyok, és hogy mi az oka annak, hogy nem lepődtél meg azon, hogy veled jöttem pedig még én magam sem tudom, hogy miért csináltam? Ez így vér cikki lenne, de nem húzhatom az idő ez így is kínos readásul érzi a hezitálásom ez egyszerűen pompás. Gyerünk Nessie mondj valamit. Szólalj már meg! – Na, szóval csak azon gondolkodtam, hogy te miért nem lepődtél meg azon, hogy veled jöttem. Meg hogy ugye nem érteted félre? – kimondtad te hülye idióta, hogy mondhattad ki így!
- Nem nyugodj meg nem értetem félre!- mondta mindezt, cseppet sem megnyugtatóan ugyanis egy hatalmas vigyor kerekedet ki az arcán!
- Ez egyáltalán nem vicces! – durcáskodtam.
- Jól van, na, Bocsi. Ami pedig a másik kérdésedet illeti csak azért nem lepődtem meg, mert számítotam rá.
- De.. de hisz az előbb azt mondtad, hogy nem érteted félre!
- Nem is értetem! Csak számítottam rá hogy nem édesányáddal akarsz majd menni! S a leglogikusabb választás én voltam! Minden szempontból.
- Jah tényleg hisz te stratéga vagy mindent kigondoltál, hogy nem gondoltam rá. – és ezzel be is fejzödöt a mi kis beszélgetésünk. Mind a ketten belemélyedtünk a vadászatba. Ő szokásához híven egy szarvas ejtet el még én egy medvét. Miután végeztünk elindultunk a megbeszélt helyre. De mint kiderült ahhoz képest, hogy úgy éreztük gyorsak voltunk mi érkeztünk utójára. Ami azért volt szomorú, mert így Emmett-nek volt mivel szekálni minket.

4.rész

Balszerencse!

Edward szemszöge:

Miután végre Nessie és Jasper is visszaért a vadászatból elindultunk haza.

Megnyugodva láttam, hogy Nessie-nek sokkal jobb kedve van most, mint az elmúlt pár napban bármikor. Sőt azt is láttam, hogy ennek fő oka egy kínos beszélgetés Jazz-al.

Nem tudom miért ért meglepetésként hisz számítottam rá, hogy beszélni fognak, de azt nem gondoltam, hogy kislányomnak ez ennyire kellemetlen élmény lesz majd…

Miután haza értünk Nessie felment a szobájába és felhívta Jake-t. Carlisle és Esme elmentek a kórházba, Rose elcipelte Emmett-et vásárolni. Míg én és szerelmem beiratkoztunk a suliba. Jasper otthon maradt. Mostanában alig mozdul ki szinte csak a suliba és vadászatkor. Kezdek nagyon aggódni érte. Nem akarom, hogy olyanná váljon, mint én Bella előtt. Pedig nagyon jó úton jár e felé. Velünk sem nagyon beszél. Az egyetlen, akivel még is, az Nessie sőt, amikor vele van még mosolyogni is képes. Szerintem ő nem veszi észre, hogy mennyire nagy hatással van rá a kislányom. Már, mint a szó nem azon értelmében inkább úgy, mint egy nagyon, nagyon jó barát, míg mi csak vagyunk. Minket is szeret, és a családjának tekint, de velünk nem találja meg azt a hangot, mint vele. …..

Mikor haza értünk a nappaliban találtuk Nessie-t amint épp neki akar támadni Emmett-nek.

- Emmett most fejezd ezt be vagy én fogom be a szád!- ordította Renesmee.

- Ugyan már ne légy ennyire haragos. Esküszöm, hogy legközelebb nem fogom megzavarni a ti kis légyottotokat.

- Na, itt a vége!- És Emmett egy hatalmas csattanással átszakította a falat Nessie segítségével.

- Ez nem volt túl kedves!- röhögött tovább Em.

- Most azonnal hagyjátok abba!- Szóltam közbe mikor kislányom újra támadni készült.

- Jó!- kiabálta Nessie majd felrohant a szobájába minek ajtaja hatalmas erővel csapódott be.

- Mit csináltál már megint?- kérdeztem.

- Hogy én, én nem csináltam semmit. - mondta Em de a gondolataiból kiolvastam, hogy mi történt. Így hát se szó se beszéd, csak felrohantam és kopogás nélkül berontottam Nessie szobájába. De ott legnagyobb megdöbbenésemre csak egy levél várt.

Apának és Anyának!

Nyugodjatok meg elmegyek Jake-hoz egy időre. Kérlek se engem se Emmett-et és végkép ne Jasper hibáztassátok vagy öljétek meg! Ha lenyugodtam majd visszajövök. Ne gyertek utánam.

Szeretettel: Renesmee.

- Emmett!- ordítottam el magam. Az említett és Bella azonnal ott termetek mellettem. Bella kikapta a levelet a kezemből. Míg én akkora pofont lekevertem Emmett-nek hogy megrepedt a padló, amire esett.

- Na, most már nagyon elegem van abból, hogy mindenki leüt. – dühöngött.

- Ez még semmi ahhoz képest, amit kapni fogsz, azért amit tettél!- mennydörögte ezúttal szerelmem.

- Na de miért? – kérdezte rémültem Em.

- Mert miattad elszökött a lányom!

- Hogy mi? – De ezt már szegény Emmett a levegőben mondta, mert szerelmem egy jókorát behúzott neki. Aminek köszönhetően már az udvarban ért földet.

5.rész

Menekülés a család elől. 1. rész.

Edward szemszöge:

- Bella, Bella Édesem! Nyugodj meg! – kérleltem.

- De hát ő az oka Edward!

- Tudom, de nem ez a megoldás! Tudom, hogy tudod!

- Igen! Igazad van! – mondta már nyugodtabb hangon. – Most egyedül szeretnék lenni! Bocsáss meg! – s ezzel elviharzott az erdőbe.

- Edward, köszönöm! – szólalt meg végre Emmett.

- Szerintem jobb lenne, ha te is elmennél egy időre. – válaszoltam lenézően.

- Igazad van! – és el is viharzott az erdőbe. Ki tudja hova, ki tudja mennyi időre? Mind a két kérdésre megkaptam volna a választ, ha bele nézek a gondolataiba. De most túlzaklatott vagyok ahhoz, hogy ilyenre koncentráljak. Végül 2-3 perc vívódás után úgy döntöttem nem érdelek mit ír a kislányom én akkor is utána megyek. El is indultam Forks és a repülőtér irányába ám hiába kerestem nem találtam sehol Nessie illatát. Így végül a ház körüli teljes erdőt végig kutattam mire rátaláltam a nyomára. Ám az teljesen az ellenkező irányba vezetett, mint amerre írta. Így végül visszasiettem a házhoz. Ahol szerencsémre még mindig csak Jasper tartózkodott. 

- Jasper?

- Igen, Edward?

- Szükségem lenne a segítségedre!

- Persze bármiben számíthatsz rám.

- Nessie után akartam menni. De teljesen más irányba ment, mint írta.

- És én ebben, hogy segíthetek?

- Úgy hogy te elmész a rendes úton a reptérre, aztán ha szükséges Forks-ba.

- Rendben és te?

- Én követem az a nyomot, amit Nessie hagyott. Telefonon tartjuk a kapcsolatot.

- Rendben akkor induljunk.

- Oké! És Jasper.

- Igen?

- Köszönöm. – mondtam és már száguldottam is az illat irányába.

Bella szemszöge:

Elfutottam, már megint csak menekülök a problémák elől. Ahelyett, hogy vállalnám a következményeket a teteimért. Readásul nagyon csúnyán bántam Emmett-el hisz biztos nem szándékosan tette, amit tett. És Rose ezt biztos nem bocsátja majd meg nekem. Pedig már kezdtünk egész jobban lenni. Na és persze Edward. Legfőképp miatta kellet volna ott maradnom. Hisz neki is legalább annyira fáj az, hogy elment Nessie mint nekem. S a helyet hogy támaszt nyújtanék neki, mint ahogy azt az esküvőn megfogadtam, hogy jóban, rosszban együtt. Inkább elfutottam. Szörnyű Feleség vagyok! De legfőképp szörnyű Anya!

Edward szemszöge:

Már vagy fél órája futok ugyan abba az irányba. Jasper már egyszer hívott, hogy a reptéren van, és hogy érzi Nessie illatát. De én teljesen össze vagyok zavarodva, mert itt is érzem az illatát miközben Jasper meg a reptéren érzi. Ami két teljesen már irány. Nem értem miért csinálta ezt a kislányom. Ha, csak nem azért mert nem bízik bennem. Ebből is látszik, hogy szörnyű Apa vagyok. 

Nessie szemszöge:

Érzem, hogy Apáék követni fognak. És azt is tudom, hogy a csapdám sem tart öröké. Valamit gyorsan ki kell találnom, ha nem, akarom, hogy megtaláljanak. Pedig már érzem, hogy valaki közeleg. Itt ülök, egy nagy tölgyfa alatt s azon gondolkodom, hogyan verjem át a családom. Ez igazán szánalmas. De azt hiszem meg van! Mivel csak egy családtag várható. Elkapok egy szarvas és ráadom, a kabátom meg jól átitatom a szagommal. Aztán útjára bocsátom. Én pedig az ellenkező irányba fogok rohanni lehetőleg, úgy hogy minél kevésbé, lehessen érezni az illatom. Így várhatóan a szarvast fogja követni nem pedig engem. Így lesz egy kis időm kitalálni, hogy mi legyen a következő lépés…..

S így is tettem, sikerült elfognom egy szarvas, ráadtam a kabátom, de előtte még jól bedörzsöltem vele szegény rémült állatott. És most rohanok, és reménykedem, hogy bejön a tervem.

Edward szemszöge:

Na, most erősebben érzem, az illatát talán most mégis beérem? De nem csak egy üres réten vagyok, ahol van egy nagy tölgyfa ahol a nyomok szerint jó ideig megpihent. De legalább azt tudom, hogy itt járt. Nem is olyan régen. Na de ideje tovább menni. Hát ez nem igaz! Kettéválik az út már megint. De melyiket kövessem? Az egyik délnek, míg a másik északnak megy. A déli erős illatú frissnek tűnik, míg az északit alig érzem, nem igazán gondolom, hogy friss lenne. Hát legyen, akkor délnek indulok. Remélem jól döntöttem.

6.rész

Menekülés a család elől 2. rész

Nessie szemszöge:

Ez az! Sikerült leráznom! Úgy örülök, hogy sikerült a tervem. A baj csak az, hogy nem tudom, most mit csináljak. Hisz nem állhatok meg, mert akkor előbb vagy utóbb beérnek. Szerintem inkább előbb. De lassan muszáj lesz, megpihennem, mivel csak félig vagyok, vámpír nem bírom végtelenségig ezt az iramot. De addig is olyan gyorsan futok, ahogy csak tudok…

A táj nagyon egyé vált körülöttem, csak egy nagy zöld maszatot láttok semmi mást. Mondjuk tény, hogy nem nézelődni jöttem, de attól még jó lenne látni valami megnyugtatót. Például egy patakot vagy egy újabb szép rét-et, amin megpihenhetek. De nem, nincs itt semmi csak a nagy zöld maszat. Hirtelen hangokat halottam. Egy lány énekel valahol itt a közelben. Nagyon szép hangja van. És ekkor megpillantottam egy meseszép tisztás. Nagyon nagy és öreg fák szegéjezték az egész területet beborították a virágok, amit úgy hajladoztak az enyhe szélben mintha hullámoznának, mint egy nagy illatos virágtenger. A rét másik végében ahol a lány is állt egy kicsi tavacska volt, ami egy gyönyörű vízesésből eredt. A nap olyan varalzatossá tette az egész helyet hogy csak bámultam és nem tudtam betelni a látvánnyal. De valahogy még is sikerült, és miután felkapartam az állam a földől. Jobban szemügyre vettem a tó mellet álldogáló lányt. Szerencsére háttal volt nekem így nem látta, hogy éppen őt bámulom. Rövid fekete haja szanaszét meredt, alacsonynak nézet, ki de valami folytán annyira barátságos volt még így hátulról is. Már épp vissza akartam menni az erdőbe, hogy véletlenül se lásson, meg amikor megfordult és hatalmasa mosollyal az arcán megindult felém.

Edward szemszöge:

Nem tudom, hogy ezt Nessie. Hogy tud minket ennyire átverni. Még mindig délnek megyek. Lassan kezdem feladni. De most nagyon erős lett az illata. De keveredik valami mással is, de nem tudom mi az. Várjunk, csak még is tudom őz, őzek illatával keveredik, de miért. Miért épp most akar vadászni. Nem értem. Lassítani kezdtem majd fokozatosan megálltam, és óvatosan a tisztásra. De ott csak a békésen legelő szarvasokat láttam. Akkor miért érzem mégis ennyire erősen Renesmee illatát hiába keresem nem hallom a gondolatait. És akkor minden világossá vált. Ugyan is megláttam az egyik szarvason a kislányom kabátját. Hát így tudod egyszerre kétfelé menni. És én bedőltem. A rohadt életbe. Túl messzire eljöttem ahhoz, hogy utolérjem. Nincs, más választásom haza kell mennem üres kézzel. Már látom, ahogy csalódottan felsóhajtanak a családom tagjai. Bella biztos haragudni fog rám. De nem is hibáztatom, még én magam is dühös vagyok magamra. Hogy a jó istenbe dölhetem be ennek az ósdi trükknek.

7. rész

 Menekülés a család elől. 3. rész

A gyönyörű lány, aki a rét közepén állt most felém jött. Egyre csak jött és jött semmi félelem nem látszot rajta. Csak az a nagy boldog, és vidám mosoly, ami igazán csak az ember szívéből jöhet. Olyan, amit csak a kisgyerekek tudnak, mert valahogy ahogy felnövünk, eladjuk ezt a szívből, tiszta szívből jövő mosolyt. Már csak pár méter választott el minket. A döbbenettől mozdulni sem tudtam. De tudtam a lelkem legmélyén, hogy el kellene mennem minél messzebb minél gyorsabban. De a lábaim gyökeret vertek a talajban a szememet pedig rabul ejtette a lány meseszép, tündéri arca.

- Szia! A nevem Alice! – kacagott fel vidám csengő hangon.

- Az enyém… ő szóval az én nevem… Nessie. – nyögtem ki végül.

- Szia Nessie! Mit keresel itt? Már ne vedd sértésnek. Csak egyszerűen erre a madár se nagyon jár. Régen volt, amikor valaki is erre mászkált.

- Nem’ tom. – ez csak úgy ki csúszott nem tudom, hogy de olyan érzés volt mintha megbabonázott volna a tekintetével vagy is nem is a tekintetével inkább az egész arcával, testével és az egész lényével elkápráztatott még a gondolataim is zavarosak lettek. Nem tudtam mást csinálni csak állni és bámulni. De lassan, csiga, lassan de derengeni kezdet, hogy elkénne mennem innen minél gyorsabban. És örömmel tudatosult bennem hogy a lábaim ismét az enyémek és tudom őket mozgatni a tekintetemet is el tudtam már kapni a lány arcáról, sőt még a gondolataim is a helyükön voltak. Nem tudom, hogy mi történt velem az, előbb de hál istenek már elmúlt. Így fogtam magam és már indultam is hogy elhúzzom innen a csíkot mikor hirtelen a lány, vagyis Alice megragadta a karom. Nem erősen, nem kelemetlenül egyszerűen csak megfogta.

- Miért akarsz elmenni?- kérdezte már bátortalanul, de félelemnek továbbra sem volt semmi nyoma. – Kérlek, nem menj el! Olyan régen nem beszéltem már senkivel. – mondta kis habozás után. De olyan szomorúan mondta ezt a pár szót. Végül nem tudom, hogy a kérlek vagy a szívszaggató hangja győzött e meg, de visszafordultam és egyenesen a bánatos szemébe nézetem.

- Kérlek, üljünk le! Látom rajtad, hogy te is szívesen beszélnél valakivel. Már bocsáss meg, de olyan elveszt a tekinteted. Mintha te sem tudnál beszélni a gondjaidról pont, ahogy én sem. Tudom, hogy még nem ismerjük egymást annyira, hogy ilyenekről beszéljünk, de kérlek legalább beszélgesünk kicsit. Ismerjük meg egymást. – ezen el kellet gondolkodnom. Hisz mit árthat, ha csak beszélgetünk. Mert ha jobban belegondolok tényleg nincs kivel beszélnem, mert oké ott van Rose, de ő az egyetlen barátnőm, és nem beszélhetek meg vele mindent. Egyetlen nem vámpír barátom sincs. Csak a farkasokból, de ott is az van, hogy nem mondhatok el mindent. A városban pedig nem kereshetem emberi barátokat hisz túl gyorsan nőttem és túl okos voltam nem hittek volna nekem, de legalább is nagyon feltűnő lettem volna, amit pedig nem engedhetünk meg. Amikor pedig már nem nőttem tovább el kellet költöznünk, plusz amúgy is kerültek, mert már nem láttak túl „ő is egy a titokzatos Cullen-nek közül” mondókán. Ami nagyon idegesítő.

- Rendben, beszélgessünk – egyeztem bele végül, aminek eredménye egy hatalmas barátságos mosoly lett. Még csak pár perce ismertem Alice-t, de már nagyon szimpatikusnak tűnik. Alice visszaindult a tópartra ahol nem rég állt. Most azonban leült, követtem és leültem mellé.

- Szóval mit keresel itt?

- Hát… szóval… hogy is mondjam… végül is mit árthat… hmm… menne… küllők! –nyögtem ki dadogva.

- Ezt még is, hogy érted? Mi vagy ki elől menekülsz? Még most is követ? – kezdet aggodalmaskodni és gyorsan körbe pásztázta a körülöttünk elterülő erdőt.

- Nem már nem követ! Nyugodj meg! – próbáltam megnyugtatni is úgy tűnt sikerült is, mert szépen visszaült a földre és felém fordult.

- Honnan tudod? És egyáltalán mi volt az, ami üldözött?

- Már nem érzem, hogy közeledne. Ne kérdezd, hogyan mert nem mondhatom el, de nem jön már utánam. Nyugi biztonságban vagy.

- Mi? – nyíltak tágra a szemei. – Még hogy én biztonságban? Én nem az én biztonságomért aggódtam csak is a tiedért. Azért néztem körül, hogy ha kell, meg véljelek.

- De miért? – gondolom a döbbenet, amit éreztem az arcomra is kiült, mert meg is eresztet egy kis mosolyt és tényleg nem értetem, hogy miért kockáztatná az életét értem, amikor a nevemen kívül semmit sem tud rólam. Az már ne is említsük, hogy readásul itt nem én vagyok az, akinek esetleg baja eshet. Főleg hogy nagyon törékenynek tűnt, ahogy ott ült előttem a fűben semmilyen hatékony fegyvert nem láttam rajta. Ami így nagyon furcsán és hihetetlenül hatott, hogy pont ő a gyenge kis bocs, de ember majd megvédi az igenis veszélyes és halálos fél vámpírt. Szinte majd nem a szemébe nevetem, de sikerül vissza nyelnem, de ennek ellenére valami csak látszódhatott rajtam, mert egyből kaptam egy goromba tekintetet.

- Mi van, azt hiszed, nem tudnálak megvédeni? – kérdezte

- Már ne haragudj, de nem tűnsz valami nagyon veszedelmesnek. Sőt tényleg bocs, de nagyon is törékenynek látszol.

- Mhhh! Mindig ez van, mindig mindenki azt hiszi, hogy engem kell megvédeni, mert én vagyok” a kicsi törékeny lányka” hogy rühelem én ezt. – morgolódott egy kicsit, de aztán pár másodperc alatt el is tűnt és már megint a mosolygó Alice volt.

- Tényleg sajnálom

- Tudom! Nem haragszom. Inkább mesélj, hogy kerültél ide.

- Hát elszöktem otthonról, mert volt egy kis nézeteltérésem a nagybátyámmal. És úgy voltam vele, amíg le nem nyugszom, inkább eljövök és írtam egy levelet. „hogy egy két napig nem leszek otthon, ha majd lenyugodtam visszamegyek, és ne jöjjenek utánam” de persze valamelyik családtag szart rá mit kértem és utánam jött így kerültem ide, de már leráztam és szerintem haza ment.

- Értem, de hol fogsz addig lakni és hol van a cuccod. Mert csak hoztál otthonról valamit nem?

- Nem igazán.

- Jaj, te kis butus vagy.

- Köszi! – nyafiztam.

- Tudod mit én nem messze innen lakom egy kis házban itt az erdőben. Gyere, el hozzám majd ott beszélünk, még mert már elég késő van nem sokkára be fog sötétedni.

- Ez nagyon kedves tőled köszönöm. – hálálkodtam majd mind a ketten felkeltünk és elindultunk Alice otthona felé.

8. rész

Az álom!

Nessie szemszöge:

Alice háza egy tisztáson állt. Pont olyan, volt, mint azokban a romantikus vadregényes filmekben. Kicsi volt és fából építették, nem volt kerítése, a terület határa beleveszet az erdőbe, ami körül vette. Ha nem fából lett volna talán még hasonlított volna Charlie nagypapa házára. Az is így veszett el a dús növényzetben. A ház előtt kicsi virágos kertet láttam, gondosan meg volt művelve, látszott rajta hogy sokat törődnek vele. Nem sok növény volt köztük, amit felismertem volna még nem nagyon tanultam biológiát. De a muskátlit, a szegfűt és a rózsát megismertem. De nem csak a kertben voltak növények a ház oldalán borostyán futott fel, azt nem tudtam megítélni, hogy szándékosan van ez így vagy csak a természet elburjánzásának egy terméke volt e. De mindegy is volt jól nézet ki, illet ide és kész. A ház egyébként kétszintes volt apró ablakokkal. Miután bementünk teljesen el ált a szavam. Alice-nek igencsak kifinomult érzéke volt a berendezésekhez minden passzolt mindenhez miközben semmi nem passzolt semmihez. Minden bútor szép volt külön és egybe soha el nem mertem volna képzelni és mégis annyira illetek egymáshoz, mint két puzzle darabka. A nappali vajsárga volt és minden meg volt benne, amire csak szükség lehetett egy nappaliban.

Ezután az étkező következet barna egy nagyon szép árnyalatával volt kifestve. Antiknak és mégis újnak tűnő fa asztal állt a közepén. Körülötte székek voltak tökéletesen illettek az asztalhoz látszott, hogy ugyan az faragta ki őket.

- Foglalj helyet! Kérsz valamit enni vagy inni? – kérdezte Alice. Na, most tiszta szerencse hogy csak félig vagyok vámpír, mert valószínű „kicsit” furcsa volna, ha azt mondanám persze nincs egy kis medve vagy szarvas véred? Haha!

- Igen, ha nem baj kérnék egy kis vizet. – mosolyogtam vissza kedvesen.

- Persze máris hozom. Érezd magad otthon.

- Köszönöm! – s ezzel leültem az egyik székre. Jobban körülnéztem a szobában. A falakon sok festmény volt mind nagyon szép. Valószínűleg kicsit jobban el is méláztam, mint kellet volna, mert már csak arra eszméltem, hogy Alice lengeti előttem a kezét.

- Hahó, idegen! Van otthon valaki? Alice hívja Nessie-t! Nessie jelendkezz!

- Óh! – tértem magamhoz. - Bocs kicsit elmélyedtem a gondolataimba. Remélem nem maradtam le se miről.

- Semmi baj. Nem maradtál le se miről. Különben is neked kell mesélned nem nekem. – emlékeztetett.

- Jaj, igen. Persze kicsit fáradt vagyok, azt hiszem. – s kivételesen így is gondoltam, mert tényleg elég szarul éreztem magam. Kb annyira, mint egy nagy rakás szar. De a víz, amit hozott ott volt előttem belekortyoltam és nagyon jól eset így hirtelen felindulásból meg ittam a többit is. Tényleg szomjas voltam emberi értelemben és még csak észre sem vettem eddig.

- Gondoltam. – mosolyodott el ismét. – Gyere, menjünk, fel megmutatom a szobádat. Aztán pihenj le. Majd mesélsz holnap.

- Rendben. – ezzel felmentünk a lépcsőn. Nem is volt olyan nagyon kicsi a ház, mint ahogy azt én elsőre gondoltam. A szoba, amit kaptam nagyon tágas volt még külön fürdőszoba is tartozott hozzá. Oké elismerem nem volt egy nagyon nagy és extravagáns fürdő, de sokkal jobb volt a semminél. Volt benne egy zuhanyzó egy WC és egy mosdó plusz szekrény és tükör. Gyorsan letusoltam és megtörölköztem. Szerencsére Alice gondolt előre és kikészített az ágyra egy pizsomát míg én a fürdőben voltam. Miután felvettem a piszit. Bebújtam a takaró alá és már szinte aludtam is. Nagyon furcsa álmom volt. Otthon voltam és mindenki az egész családom ott volt és körül vett és nagyon boldogok voltunk. Ez nem is volt olyan nagyon különös, hiszen mindig is jól éreztem a közelükben magam, de most Jasper is hatalmas mosollyal fogadott. És Jass mellett volt két kisbaba is az én kisbabáim. De nem hogy lehetne nekem kisbabám? Nem értetem az egészet nagyon furcsa volt és a családtagjaim egyre csak jöttek és jöttek közben a csöppségeket is egyre közelebb nyomták hozzám. A kicsit felsírtak a szeretteim már nem mosolyogtak, sőt egyenes vicsorogtak rám. Ezt nem értetem vicsorogni és morogni ezt ők nem szokták csinálni. És akkor rájöttem, hogy ez nem az álomban van, hanem a valóságban. De várjunk, csak miért vicsorogna rám valaki az életben? Ekkor végre felébredtem, de amikor kinyitottam a szemem nem azt láttam, amit szeretem volna. Egy hatalmas legalább is közelről igencsak nagy kutya morgott a képembe. Ilyedtemben olyat tettem, amit ritkán szoktam sikítozni kezdtem szinte hisztiriás rohamot kaptam, ahogy ott visítottam az alatt a hatalmas állat alatt.