10. fejezet A randi

 
Félóra múlva enyhe fejfájással készültem a „randimra”. Randi, hú, ez kicsit furcsának hangzik. Majd el kell mennem, vadászni is. Alice segített kiválasztania a ruhámat. Mit ne mondjak, én nem csíptem volna így ki magam, de Alice megint a tökéletesre adott.
Miután majdnem 3 órát elvacakoltunk, úgy döntöttem későbbre halasztom a vadászatot. Beszálltam hát a kocsimba, és elindultam a Crunks-ba.
-Késtél!-
-Sose kések, mindenki korán jön!-
Felemelkedett és puszit nyomott az arcomra. Leülve próbáltam nem paradicsom színű lenni. Bár ő mintha élvezné, szemrebbenés nélkül néz. Jól nézett ki, sapka nélkül, van benne valami, ahogyan a haja kiemeli szeme kékségét.
-Mi az, mit nézel? – kérdeztem zavaromban.
-Téged, olyan gyönyörű vagy.
-Hány lánynak mondtad már ezt? – kérdeztem magamban.
Nyugi Reneesmee, lazíts és élj egy kicsit figyelmeztetett a vakmerőbb énem. Ebben a pillanatban fogadtam, meg hogy elengedem magam, és kikapcsolom a vészjeltőket.
Kezét, az enyém mellé csúsztatta, és körkörös mozdulatokkal simogatott. Rámosolyogtam.
Mivel nem randizgattam senkivel, nem nagyon tudom mit kéne tennem. De remélem, majd magától kialakul.
-Rendelünk valamit?
-Én is éhes vagyok, de nem a kajára – mosolygott, és rám kacsintott.
-Zavarba hozol!
Hihetetlen mennyire sok erő van benne, a puszta tekintete perzseli a bőrömet. Vagy ez inkább önbizalom? Mert akkor van neki bőven.
Tudod, azóta figyelek, amióta elsőnek megláttalak. És megkell, hogy mondjam, azóta csak rád  tudok gondolni.
-Á szóval direkt jöttél belém? – nevettem.
-Ez a sors. - nevettet velem.
Evés után beszélgettünk. A keze egyre nagyobb körökben simogatott, és én nem állítottam le. Ránéztem az órámra, és késő volt.
-Sajnos mennem kell –
-Oké, én is megyek.-
Kilépve magához húzott, és csókolt, elsőnek lassan, majd egyre követelőzőben, és gyorsan. Olyan gyorsan történt, hogy szinte fel se fogtam. Aztán mire pillantottam már a kocsimnak dőlve faltuk egymást. Keze bebarangolta testemet. Azt hiszem, ezt hívják vadul egymásnak esésnek. De miután a keze kezdett deréktól lefelé matatni elegem lett.
-Nee, hagyj!- de belém fojtotta a szót, egy csókkal. Meg kell hagyni jól csókolt, de ez nekem akkor is sok. Felrakott a kocsitetőre, és tovább tapizott.
-Nee, elég! –De hiába nem tett eleget a kérésemnek, csak még erősebben markolászott.
-Ne add itt nekem az ártatlant te is akarod!
Mi?????? Ez megörült!
Ütésre emeltem a kezem, de ekkor váratlan dolog történt. Mintha egy láthatatlan áramütés csattant volna el köztünk, lerepült, igen szabályosan lerepült rólam mintha valami labda lenne. Értetlenül pislogtam, a közelemből szitkozódott valaki. Majd kilépve a sötétségből…
-Ó, édes Istenem! – majd elsötétült a világ.