Heló Kedves Olvasó!

Az én történetem arról szól,hogy a halál után is létezik élet.

Akár a New Moon folytatása is lehetne.
Szóval a lényeg : Bella és Edward megint együtt vannak,nagy szerelemben.
Az én történetemben Jacob nem létezik! Nem azért,mert nem szeretem,csak gondoltam,
kicsit újítani kéne. Szóval akinek Jacob a kedvence, annak nem biztos,hogy az én blogom
a legmegfelelőbb.

De próbálkozok,és remélem elnyeri a tetszéseteket.
Amit tudni kell,hogy ez az első próbálkozásom.Hirtelen jött ötlet,mondhatni.
Nincs írói hátterem,meg semmi. Csak szeretem a Twilightot.Ennyi. :)

Na szóval : Alice és Bella elmennek vásárolgatni Port Angelesbe.
---> innen már 1. fejezet :)

Jó olvasgatást kívánok mindenkinek!És kritikákat kérek! Jót vagy rosszat,mindegy. Csak őszinte legyél.

1.fejezet

( Alice szemszöge Mennyei szerelem-A történet alapja}



- Alice, én ezt nem veszem fel !!!- mondta Bella,mikor odatartottam neki egy csipkés,és nem mellesleg igencsak dekoltált fekete hálóinget.
- Jaj ne már Bella, Edward imádná. - kacérkodtam.
- Nem. Edward amúgy sem akar velem semmi olyasmit!Nagyon félt engem…magától. - nem kellet nagy tudomány hozzá,hogy az ember(vagyis vámpír ) kihallja a hangjából a csalódottságot. Tudtam hogy Bella szereti a testvéremet. De azt nem értheti mi zajlik most Edwardban. Meg tudtam őt érteni. Persze hogy félti Bellát, a törékeny kis embert. Bele sem merek gondolni mi történne, ha Edward abban a bizonyos pillanatban elvesztené a fejét…Bella könnyen megsérülhetne. Meg is halhatna.
- Na és ez ? - kérdezte, és odatartott egy fehér,combközépig érő hálóinget.
- Bella, szerintem a fekete sokkal szexisebb!- győzködtem, hátha mégis elérek nála valamit.
- Borzasztó vagy Alice! Már arról sem én döntök, hogy mit veszek fel… még ilyet! - akadékoskodott.
- Hát még szép! Bella, bízz bennem!- húztam huncut vigyorba a képemet, és már mentünk is fizetni.
- Alice, szerinted van rá esély hogy Edward és én…szóval hogy, érted. - kérdezte Bella amikor kiértünk az üzletből,és már mentünk is a kocsim felé. Egyből tudtam, hogy a szexre gondol.
De mivel Edward még nem döntött erről,bár tudtam hogy ő is nagyon szerette volna,így nem volt látomásom a dologról.
- Nem tudom Bella, nem látom. - mondtam meg az igazat. Mivel Bella ember volt, így az ő jövőjét sosem láttam kristálytisztán.
Odaértünk a kocsihoz, de ekkor megláttam a nemrég nyílt üzlet kirakatát. Óóó... istenem épp egy ilyen cipőt láttam az egyik katalógusban. Meg kellett vennem.
- Bella, mindjárt jövök, be kell mennem abba az üzletbe! - mutattam a bolt felé, és már el is indultam célom irányába.
Mikor a cipőt próbáltam, hatalmas fékcsikorgásra lettem figyelmes, néhány másodperccel később pedig ijedt sikoltásokra.
Tudtam hogy Bella milyen szerencsétlen, így egyből a legrosszabbra gondoltam.
Kirohantam az üzletből, nem törődve avval, hogy nincs is rajtam cipő.
Egy kocsit egy kisebb embertömeg állt körbe, én pedig reménykedtem, hogy nem az van a kocsi alatt, akit én hittem.
Meghalt!?- kérdezte egy nő akinek hangja úgy festett,menten elájul.
Megéreztem a vér szagát,és nem is akárki vérének a szagát.
Bella! Most már biztos voltam. Csak reménykedtem, hogy nincs nagyobb baja.
Rohantam a kocsi felé. De minden reménysugaram ködbe veszett, mikor megláttam törékeny testét.
A feje alatt hatalmas tócsa, a nyaka kitekeredve, a kezén hatalmas horzsolás.
Jézusom! Ez nem lehet! Ez nem történhetett meg!
Ha képes lettem volna rá, a szemem már megtelt volna könnyel. De nem voltam. Így csak kiabálni tudtam.
- Bella! Bella! Uramisten! Bella!- görnyedtem a test fölé, nem törődve a torkomat égető illattal.
De nem jött válasz…hogyan is jöhetett volna ?
Hisz Bella meghalt, nincs többé!

2.fejezet { Alice szemszöge }



Nemtudtam mit tegyek. Az agyam mintha tizedjére zsugorodott volna össze. Csak ott álltam, teste fölött és sírtam és sírtam. Persze könnyek nélkül.
Mit tegyek most ? Edward semmit sem sejt. Azthiszi, hogy még mindig kacarászva és boldogan vásárolgatunk. Bárcsak így lenne!
Ez az én hibám. Ha nem hagyom egyedül, ha nem megyek be azért a hülye cipőért, Bella még most is élne.
Hogy fogom én ezt közölni Edwarddal? Amint a közelébe megyek, kiolvassa a gondolataimból. Tudtam hogy ez lesz. Tudtam,mi vár rám. Képtelen vagyok rá. De mégis muszáj megtennem.
Késő este volt már, az utca szinte teljesen kiürült. Amikor megbizonyosodtam róla, hogy senki sem lát, felemeltem Bella testét, és elindultam vele. Olyan gyorsan futottam be vele az erdőbe, amilyen gyorsan csak tudtam. Mégsem hagyhattam ott a földön. Várva hogy egyszer valakiben lesz annyi emberség hogy nem csak ledöbbenve nézi a halott lányt, hanem hívja a mentőket. Mentők…de hisz itt már ők sem segíthetnek. Meghalt. Egyszerűen nem voltam képes felfogni.
De mit is képzelek? Fogom, és berontok vele a házba? Odaadom Edward karjaiba hogy:”bocsi, nem figyeltem rá” ? Ilyen nincs.
Amikor már jól bentvoltam az erdő sűrűjébe, letettem Bellát, de mielőtt elindultam volna haza lecseréltem a véres pólómat egy újonnan vásároltra. Futottam hazáig. Mikor bementem a házba, még mindig nem voltam teljesen magamnál. Minden erőmmel próbáltam elrejteni a gondolataimat Edward elől, több-kevesebb sikerrel.
A nappaliban volt Rose-sal és Esme-vel. Mikor meglátta hogy egyedül jövök,és milyen állapotban vagyok, várakozással teli tekintete aggódóba váltott át.
-Hol van Bella?-kérdezte.
Nem tudtam megszólalni…Ezt mégis hogy lehetne hidegvérrel közölni?
-Bella…-elakadt a szavam, a hangom elcsuklott. Minden fájdalmam egyszerre szúrt belém.
-Edward, sajnálom…én…nemtudom hogy mondjam,de…- képtelen voltam kimondani…
És már nem volt erőm magamban tartani a gondolataimat. Csak hagytam hogy áramoljanak agyam rejtett részéből egy teljesen szabadba…
-NE! Ez nem lehet!!! Bella NEM HALHATOTT MEG!!! Lehetetlen. - mondta teljesen elképedve, teljes szomorúsággal, reményveszteséggel.
Szörnyű volt nézni. Ha nekem így fájt Bella elvesztése, őt hogy kínozhatja. Bele sem mertem gondolni.
Esme odament Edwardhoz, és átölelte. Hosszú percekig ölelték egymást. Teljes szomorúságban.
Rose-on már feleennyire sem látszott a bánat. Persze fájt neki is, ahogy mindenkinek, csak kevésbé. Sosem kedvelte Bellát.
-Edward, az én hibám. Ha nem megyek be abba a rohadt üzletbe, még most is élne. – nyögtem.
Edward nem tudott megszólalni. Szemei a semmibe vesztek. Rám se hederített. Ennyire utálna? Nem. Tudtam hogy ennél sokkal rosszabb fog következni. Mint mikor elhagyta Bellát, csak azért, hogy ne keverje bajba. De akkor legalább tudta hogy él. Ez még annál is rosszabb volt. Sokkal, sokkal rosszabb. Tudtam mi következik. Nemcsak a legjobb barátnőmet vesztettem el, de az öcsémet is. Nem is gondoltam az egyetlen megoldásra, ami Edward eszébe juthat most. Nem gondoltam rá, nem szabadott.
Késő. Edward szemei felpattantak. Szemében a remény piciny jelét mutatva mondta ki:
-A Volturi…

3.fejezet (Edward szemszöge }



Szörnyű volt. Elviselhetetlen. Olyan, mintha egyesével húzkodnák ki a szerveidet, utána pedig leöntenének savval.
Én ehhez kevés vagyok. Nem vagyok olyan erős, mint amilyennek Carlisle lát, vagy a többiek.
Közel sem.
Bella nélkül egy nap is majdhogynem kibírhatatlan, nem hogy egy örökkévalóság. Nem! Én döntöttem. Ha Vele nem létezhetek, hát nem is kell ez a nyomorult élet, melyet a sors nekem szánt.
Elmegyek Olaszországba! Feldühítem a Volturit, és megöletem magam. Ez az egyetlen megoldás.
Csak szegény szüleimet sajnáltam. Esme, aki sajátjaként szeretett, egész életemben kedves volt velem, megértő. És Carlisle, aki mindvégig bízott bennem, mellettem állt.
Most elveszítik a fiukat.
Tudom, önző dolog ez, de Ő nélküle nem létezhetek. Ez…ez lehetetlen.
Magamba roskadva feküdtem a szobámban. És Rá gondoltam. A Vele töltött csodálatos percekre. Emlékeimben örökké élni fog ez a csodás lány, ki örök életem egy részét mesebelivé változtatta. Örökké szeretni fogom ezért!
Így teltek a napok…
Ki sem mozdultam a szobámból, nem vadásztam. A többiek sem zavartak. Ezért hálás voltam nekik. Nem tudtam teljesen, hogy mennyi idő telt el a baleset óta, de Esme végül bejött hozzám.
- Drágám! Így teljesen kikészíted magad. Kérlek, beszélgessünk. – könyörgött.
Végül is, miért ne? Ő beszél, én hallgatom. Mi lehet ebben a nehéz ?
Bólintottam.
- Edward, én tudom mennyire szeretted Bellát!
Szerettem? Tévedés. Én még most is mindennél jobban szeretem Őt. Akkor is, ha már soha nem csókolhatom bársonyos, piros ajkait, nem érezhetem mámorító illatát, nem tapinthatom puha, meleg bőrét.
- De ez így nem mehet tovább. 8 napja ki sem mozdulsz, és lefogadom, hogy vadászni sem voltál. Édesem. Hidd el ezt Bella sem akarná. Ő mindig akkor volt boldog, amikor téged is annak látott. Higgy nekem édesem, és ne sanyargasd tovább magad! Rossz rád nézni!
Könnyű mondani. Ha Carlisle-al ez történt volna, biztos vagyok benne, Esme sem lenne jobb állapotban. Csakhogy Carlisle-nak nem árthat egy nyavalyás kocsi.
De Bella…
Talán az lett volna a legjobb, ha átváltoztatom mikor kérte. Akkor én öltem volna meg Őt. Legalábbis a lelkét. De akkor még mindig itt lehetne velem. Csókolhatnám, érezhetném, tapinthatnám.
De ilyen már soha nem lesz. Kár is erről elmélkedni. Már a mennyben van.
Elment… és Vele együtt megyek én is.
A pokolba…

4.{ Alice szemszöge }



Ez az egész…az én hibám.Minden az én lelkemen szárad. Könyörtelenül rossz érzés, de így van.
A „lelkemre” volt kötve, hogy vigyázzak rá, és mégis ott hagytam egyedül. Pedig jól tudtam hogy Bella hogy vonzza a bajt. Nem szabadott volna.
Tudom hogy a családom ezt nem így gondolja, ők nem hibáztatnak engem. De ők nem voltak ott! Ők nem érezhetik, amit én érzek most.
Edward miattam szen…- még a gondolatomat sem tudtam befejezni, máris jött a látomás.
Edwardot láttam, ahogy a tisztáson van, s nevet. Mellette egy homályos alak. Egy nőalak hosszú, barna hajjal.
Hosszú, barna hajú lány ? És Edward nevet ?
Ez…ez azt jelenti hogy...
Nem, ez lehetetlen. Hisz Bella meghalt.
De mégis… ezek után mégis mikor láthatnánk nevetni Edwardot ? Ez csakis Bella társaságában forduldulhatna elő. De a lány már halott.
A fene egye meg! Nem! Most az egyszer tényleg bízni fogok a látomásomban. Pláne ha ezzel boldoggá tehetem Edwardot!
Felkeltem a kanapémról, és lefutottam a földszintre, ahol a kedvesem volt.
Jasper. Vele beszélhetek erről.
- Szivem! Gyere, sétáljunk egyet. – mondtam csilingelő hangon. Jasperre mindig lehetett vele hatni.
Elindultunk az erdőbe. De nem futottunk, hanem csak emberi tempóban mentünk egymás mellett.
- Jasper, volt egy látomásom.-mondtam.
- De hisz azóta nemvolt látomásod mióta… szóval mióta az a szörnyűség történt. - neki is hiányzott Bella. Szerette. Bár a lány biztonsága érdekében sosem ment hozzá túl közel, sosem volt hosszú ideig egy táraságban vele. Amikor Bellát megismertük, akkor Jasper még igencsak új volt köztünk, vegetáriánusok között.
- Hát, igen. De azt hiszem hogy…, mármint tudom hogy ez lehetetlen, de a látomásomban Bella és Edward együtt voltak a tisztásukon. – furcsán nézett rám. Ez meglepett. Mert nem úgy, mintha őrült volnék, hanem mintha, talán mintha … nem is tudom. Megkönnyebbült volna. Ezt nem értettem.
-Alice, én azt hittem már megbolondultam. Olyan, mintha még mindig érezném a lelkét. Mintha még mindig élne, vagy nem is tudom. Eddig azt hittem, ez azért van mert mindannyian szerettük őt. És a hiányérzés még nem múlt el. Persze hogy nem múlt el! De most már tudom hogy ez nem ezért van. Alice, bármilyen hihetetlen, Bella lelke még mindig itt van köztünk. És azt hiszem, ezt még vissza lehet csinálni. Mármint, ha a lelke még itt van, csak annyi a dolgunk, hogy keresünk neki egy testet.
Jézusom! Tehát akkor igaz. A látomásom… és az, hogy Jasper érzi Őt.
De hát Bellát elütötte egy autó. Láttam. És még rajtam kívül is sokan látták, akik ott álltak az autó körül. Meghalt. Ez biztos. Hisz halott, hideg teste a karomban volt. Éreztem,hogy már nem él. Hogy a szíve már nem dobban.
De ha mégis van rá mód, hogy visszahozzuk őt az élők sorába, egyértelmű hogy mindent megteszek ezért. Tehát a válasz egyszerű.
-Csináljuk!

5.fejezet { Alice szemszöge }



Ez nagyszerű! Bella újra élhet! Csak egy test kell hozzá. Egy idegen teste. Ez könnyű lesz, hiszen Carlisle orvos. És könnyen bejut a halottasházba. Mert arról természetesen szó sem lehet, hogy egy élő embert áldozzunk fel erre a célra.
Persze Edward mindent meg tenne, hogy Bellát újra a közelébe tudhassa. Még embert is ölne érte. Minden bizonnyal.
De a többiek tartják magukat az elvünkhöz, engem is beleértve.
Barna haj, barna szem. Ez egészen gyakori.
Nem tudtam, hogy Edward hogy fog hozzá állni ehhez a dologhoz. Persze abban biztos vagyok, hogy eszméletlenül boldog lesz, mikor újra látja majd Bellát. De az, hogy egy idegen testet kell majd érintenie, csókolnia, közel sem biztos, hogy ínyére lesz.
De ennyi áldozatra biztosan kész lesz.
Jasperrel elindultunk vissza a ház felé.
Szóval Carlisle-nak muszáj lesz szólni. De biztos, hogy a többieknek ne szóljunk róla?
Igen, minél többen tudunk a dologról, annál nagyobb az esélye annak, hogy Edward tudomására jut.
- Esme, Carlisle hol van? – kérdeztem kicsit túlságosan is felspannolva a körülményekhez képest, és ez persze feltűnt neki.
- Fent van a dolgozószobájában. De nem akartok esetleg engem is beavatni Alice drágám?
- Sajnálom, de még nem lehet. Amíg semmi sem biztos, jobb, ha csak mi tudunk róla.
Nem vártam meg mit válaszol, már rohantam is fel a lépcsőn, Jasperrel a jobbomon.
Carlisle megelőzött, ajtót nyitott nekünk.
- Alice, Jasper gyertek csak be! – invitált bennünket kedvesen.
- Köszi, Carlisle. Ööö… beszélnünk kéne.
Kicsit zavarban voltam, hiszen az elméletünk csöppet beteges. Nem, annál sokkal több. Lehetetlen. De azért mégis meg kell próbálni.
- Hallgatlak.
Leültem a Carlisle előtti fotelbe, szerelmem pedig a fotel karfájára. Bátorítólag megfogta a kezemet, és már éreztem is a belőle áradó nyugalmat.
- Akkor kezdem az elején. Szóval ma délelőtt a szobámban voltam, és látomásom volt. Edwardot láttam a tisztáson, amint nevet, és egy lány ott van mellette. Carlisle, az a lány Bella volt! Én tudom hogy ez abszurdum, hisz ő már meghalt, én is ezt hittem. De akkor beszéltem Jasperrel, és ő bebizonyította, hogy igazam van. Jasper még érzi Bella lelkét! Bella még itt van köztünk, Carlisle.
Ledöbbent. Persze erre számítani lehetett.
Úgy egy percig csak bámult maga elé. Aztán megtörte a csendet.
- De ez hogy lehetséges? Ilyennel még sosem találkoztam.
- Tudjuk Carlisle, tudjuk hogy ez elsőre hogy hangzik, de én érzem amit érzek, és Alice is látta. – ált ki mellettem Jasper.
- Elhiszem persze, bárhogy hangzik is, én bízok bennetek. De most akkor hogyan tovább? Vagy már kigondoltatok valamit?
- Ó igen. Tudjuk mit kell tenni! Hiszen ismersz. – fel voltam dobódva. Nemsokára minden úgy lesz, mint régen.
- De… a többieknek nem kéne szólni, amíg nem biztos semmi.
- Ez természetes, de minek köszönhetem, hogy engem beavattatok? – nem értette a dolgot. Na hát majd mindjárt megérti.
- Rád szükség van Carlisle. Mert ugye, Bella lelke még itt van, de a teste már nincs, eltemettük. És a sírt mégsem áshatjuk ki.
- Ez magától értetődik.
- Igen. Szóval szükség van a te orvosi befolyásodra.
Még most sem érette. Pedig ennyiből már rájöhetett volna igazán.
- A halottasház Carlisle! Te könnyedén bejutsz, elhozol egy Bellához hasonló lányt, és ha szerencsénk van, beválik a tervünk, és Bella lelke megszállja a testet.
- Igen, ez rendben lesz. Mármint a halottasház. De hogy Bella lelke beleköltözzön abba a testebe… ezt hogyan gondolod?
Jasper megelőzött, s válaszolt helyettem.
- Jelen pillanatban is annyira erősen érzem őt, mintha ő is itt ülne velünk. Nem tudom ez hogyan lehetséges, de ennyire erősen még senkit sem éreztem. Az a várakozás, az az izgalom, ami belőle árad, hogy végre újra velünk lehessen, Edwarddal lehessen, minden más érzelmet legyőz. Így még a ti érzéseiteket, hangulatotokat sem érzem tisztán mellette.
Kidülledt szemekkel bámultam Jasperre. Ezt még nekem sem mondta.
- Jól van, meggyőztetek. Én benne vagyok. Holnap elkezdjük.
Annyira örültem, hogy most már Carlisle is velünk tart, segít nekünk, hogy szinte biztos voltam a jövőben. Holott még nem is láttam azt…