Új élet, vagy mégse?8. fejezet Buli
Haylie 2009.12.23. 19:53
Új élet, vagy mégse?
8. fejezet Buli
blogja: Katt ide
Esős vasárnap volt, de mégis volt ebben a napban valami természetfelettien izgató. Talán izgultam a mai nap miatt. A buli miatt. Végül is bemutatom a barátaimnak a szüleimet. A nagypapa új munkatársai is megjelennek. Gyorsan felöltöztem. Alice szokásához jó híven megint ki tett magáért. Amikor lementem a bárpulton mindenféle tálca helyezkedett el.
- Alice, hogy fog elsülni az esténk – érdeklődtem. Gyakran kérdezgettem nagynénémet a jövőről, de ő mindig csak sejtelmes válaszokat adott.
- Aki kíváncsi hamar megöregszik – csilingelte.
Én és az öregedés…pff.
- Én elmegyek vadászni, majd jövők.
- Ne kísérjen valaki el?
- Kösz, nem. Megleszek.
Bosszantó volt, hogy mindig valakinek vigyáznia kell rám. Mintha ovis lennék. Örültem az alkalomnak hogy magam vagyok, és azt csinálok, amit akarok. Ez jóleső érzéssel töltött el. Az utamat az erdő felé vettem, abban reménykedve, hogy találok egy őzt. Imádtam az őzvért. Percekig csak füleltem hátha meghallok valamit. A vadászat unalmasabbik része ez volt. Figyelni, míg nem találsz egy prédát. Végre szagot kaptam, óvatosan kiszemeltem az alanyt. Egy őz volt. Éreztem, ahogyan a szíve szaporán pulzálja ki a vért. Lassan a közelébe mentem, de úgy hogy ne vegyen észre, és egy gyorsabb futással, huss, már rajta is voltam. Benyomtam törékeny nyakába a fogaimat, és szívni kezdtem, az életet jelentő nedűt, míg az őz össze nem esett. Kicsit bűntudatom volt, de az egyik részem (nyílván az éhesebbik) örült, hogy ilyen finomat ízlelhet. Dolgom végeztével elindultam a visszavezető út felé, amikor valami zaj ütötte meg a fülem. Villámgyorsan ért a felismerés hogy nem vagyok egyedül. Jó nagy állatnak kell lennie, ha ekkora zajt csapott. Most mit tegyek, menjek utána vagy sétáljak el? Győzött a kíváncsibb énem. Hangtalanul közelebb mentem a zaj gyanús helyhez. Arrébb húztam a bokrot… és elsikítottam magam. De olyan hangosan, ahogy talán életembe nem tettem.
- Hé, nyugi, nincs semmi baj, nem akarlak bántani!
Legnagyobb meglepetésemre előttem állt egy fél pucér férfi.
- Ki vagy te, és mit akarsz? – kérdeztem még mindig halálig megilletődve.
- Nem is… akarom mondani te tényleg nem … vagyis a nevem Seth.
Seth, valahonnan ismerős volt, de most jobban foglalkoztatott a kérdés hogy mit keres itt?
- Mit keresel itt?
- Én csak épp erre jártam. De most mennem kell.
Fénysebbeséggel kapcsolt az agyam. Talán megláthatta, ahogyan kiszívom az őz vérét, és most meg van ijedve.
- Várj, te láttál engem?
- Igen, de …
- Sziasztok – kapcsolódott be egy harmadik személy. Apa.
- Seth, jó újra látni. - biccentett a férfi felé.
- Apa, látta, hogy mit csinálok- sugároztam gondolatba – Tudja, érted Tudja!! Most mit csinálunk?
De apa csak állt, mintha várt volna valamire.
- Téged is Edward, milyen régen is volt?- válaszolta barátságosan Seth.
- Hmm, de te megváltoztál. Felnőttél.
- Igyekszik az ember, ne haragudjatok, de mennem kell Jac… vagyis – és már ott sem volt.
- Ember létére elég gyors – jegyeztem meg.
Apa még mindig csak állt, és rám nézett.
Kérdőn néztem rá.
- Alice már nagyon vár téged. Ajaj, apa hárít.
Alice, én, anya, és Rosalie elmentünk vásárolni. Szeretünk shoppingolni, főleg ha együtt is mehettünk. Előre tudtam hogy vagy hat szatyorral fogunk hazatérni. Rose választott egy vajszínű blúzt, ami remekül kihangsúlyozta a szemét. Alice az egyszínű, de mégis különleges darabokat próbálgatta. Anya ő az olyan darabokat részesítette előnyben, amiben nem nagyon feltűnő, de nem is szürke egérkés. Velem már más volt a helyzet. Én se szerettem a túlrikító darabokat. Alice tanácsára vettünk egy fekete pólót, amit fekete flitterek díszítettek. Persze a kiegészítők se maradhattak el. Dolgunk végeztével hazatértünk. Lehet tippelni mennyi új ruhával. A bulink nem sokára kezdődött, én már felöltöztem az új ruhámba. Mivel Suzék nem tudják hol lakunk, úgy beszéltük meg Adaméknál találkozunk.
Imádtam száguldozni a csodajárgányommal, így hát nem csoda hogy mindig okot kerestem, hogy használhassam. Feltankoltam barátaimat, és indultunk s hozzám.
- Tádám! - nyitottam ki az ajtót. Hát ez lenne a mi kis házunk.
- Kis ház? – hökkent meg Ad. R, ez csodálatos!
Most szétnézve, a szokottnál is az volt. Már csak egy diszkó gömb hiányzott.
- Gyertek, megismertetlek titeket a családommal.
Elsőként Esmét és Carlist találtam meg. Ők a szüleim lettek, apa az unokabátyám. Hazudni kellet nekik, amit nem tartottam jó ötletnek. Bár belegondolva az se lenne valami jó ha eléjük állnák és közölném hogy körülvannak véve vámpírokkal. Szegények azt se tudnák, merre meneküljenek.
-Á végre Renesmee barátai, örülök hogy megismerhetlek titeket! – csapott le ránk Alice. Szélesen rávigyorgott Suzra, majd elkezdtek beszélgetni. Nagynéném intett az szemével hogy menyünk tovább. Sokat beszélgettek, majd felinvitáltam őket a szobámba. Elbohóckodtuk az időt, és csináltunk sok fényképet. Amikor a buli véget ért, hazavittem őket. Este fáradtan dőltem le. Éreztem hogy még az álmodáshoz is fárad vagyok. És igazam volt.
|