- Jó reggelt! – köszöntöttem.

- Neked is – nyújtózott egyet – hát te mit csinálsz?

- Olvasok – közöltem.

Rápillantott a borítóra majd elmosolyodott. – Jó választás!

- Mit szólnál, ha bemutatnálak a szüleimnek?- kérdeztem barátnőmtől. Alice úgyis partit akar adni. Nagyon sokat meséltem Suznak Alice-ról. A csodálatos kis járgányommal mentünk Adamékhez. Megállapítottam, hogy Adam és Suz a hét napjain legalább haton találkoznak. Ez nagyon úgy hangzik, mintha levegőt se tudnának venni egymás nélkül.

- - Mond, mióta ismeritek egymást Adammal?

Elmosolyodott, majd láttam a szemein, hogy visszaemlékszik.

- Három éve történt. Nagyon rossz napom volt, összevesztem a szüleimmel. Az idő is pocsékabb volt még a szokottnál is. Volt egy kiskutyám Mázli, sajnos elpusztult, szóval el kellet vinnem, sétálni, de rosszul raktam rá a pórázát, és meglógott a zuhogó esőben. Kétségbe esve rohantam az utcán a nevét kiáltozva, de semmi. Aztán mérgembe lekuporodtam a vizes földre. Elegem volt mindenből. Egyszer csak egy fiú kopogtatta meg a vállamat. Nem elsőnek láttam. Megkérdezte, hogy mi a bajom, én meg elpanaszoltam neki. Felajánlotta, hogy segít megkeresni. Lelket öntött belém, különváltunk majd egyszer csak megjelent a kezében a blökimmel. Attól a pillanattól barátok lettünk.

- Woa!

- Igen – nevette el magát.

- Soha nem gondoltatok még arra… szóval hogy több legyen köztetek mit barátság?

Elpirult. – Hazudnák, ha azt mondanám nem, de minél többet gondolkozva rá jöttem, ha talán nem működne, az tönkretenné a barátságunk.

- Nem tudhatod biztosan, szerintem összeilletek.

- Mint barát – suttogta.

Láttam, rajta hogy nem szívesen beszél erről a témáról. Az egyik részem, meg értette, ha Adam tényleg olyan fontos, akkor én se akarnám elveszíteni a legjobb barátomat, viszont lehet, hogy nem sülne el rosszul, és akkor ki tudja, lehet, hogy csak az ásó-kapa nagyharang választaná őket el egymástól. Elhatározom, hogy elkapom ez ügyben Alicet. Akkor történt valami. Valami, ami megállásra késtetett, és kiszálltam a kocsiból. Úgy éreztem mintha a lelkem odahúzna. De nem mozdultam csak álltam.

- Jól vagy? – jött a hang a kocsiból.

- Igen, csak azt hittem… láttam valamit. - szakítottam el a tekintetemet.

Suz értetlenül pislogott rám, majd újra elindultunk.

Ez furcsa volt, mintha egy mágnes vonzott volna oda.

- Még nem válaszoltál – mondtam kábán.

- Mire is?

- Eljössz hozzánk?

- Ja, persze.

Végre odaértünk Adamhez.

- Na, csajok milyen volt a pizsibuli?

Hangjában mintha egy kis duzzogást véltem volna felfedezni.

- Ne duzzogj már! – kérlelte Suzie.

- Skacok be szeretnék valamit jelenteni nektek – kértem szót.

- Tartunk egy bulit, és ezennel ünnepélyesen meg vagytok hívva.

- Szuper! Mikor lesz?

- Holnap, három órakor.

- Remek, hát köszönjük a meghívást. Ne ácsorogjunk, itt a hidegbe gyertek beljebb.

Míg Suz bement, én csak ámultam a ház láttán. Igazán ízléses, krémszínű falak, fekete bútorok. Mintha csak a nagyi rendezte volna be.

- Gyere R, bemutatlak a mamámnak. - ragadott karon Adam.

- Jó napot! – köszöntem. Egy harmincas éveiben járó nő- nyilván Ad mamája nézett rám barátságosan.

- Anya ő itt Renesmee, R ő itt anya… akarom mondani neked nem, kell így hívnod. - zavarodott bele.

- Kérlek, szólíts csak Kate- nek. – segítetek ki fiát.

- Akkor, szia Kate, - ráztam vele kezet. Kate fekete kosztümöt viselt, ami remekül kihangsúlyozta alakját. Kék szeme és göndör fekete haja volt. Felmentünk Adam szobájába. Ugyanúgy krémszínű falak voltak, de nem volt annyira rendezett. Az íróasztalon mindenféle íróeszköz hevert. Az ágya mellet, egy kis szekrény azon egy … Csodálatos Pókember képregény. Hogy mik vannak?

Sokáig voltunk még ott, de egyszer csak ránk tört Ad nővére.

- Nem gond nekem úgyis mennem kell - köszöntem el.

Beültem a csoda autómba, és haza indultam.

Amint haza értem első dolgom volt Alicet kikérdezni. Sajnos nem tudott valami sokat mondani, de úgy gondolta, ha megismeri, akkor könnyebben fog neki is menni. Majd néztem egy kicsit a tévét, és lefeküdtem aludni.