Várva várt nap, váratlan kellemetlenség.

Lassan kezdett minden visszaállni a régi kerékvágásba. Visszakaptam a láthatatlan aurámat, szóval nem volt gond. Egy hét telt el. Egyre izgatottabb lettem a költözéstől. Pedig ez nem vall rám. Általában semmi újat nem várok, de most van ez a furcsa érzésem. És, persze mindennap a farkassal álmodtam. Most is sétáltunk egy erdőbe.
Egy hét múlva.
Egy erdőben sétálok, mellettem jön egy farkas. Egy rozsdaszínű farkas. Nem félek tőle. Nem, ez soha eszembe se jutott. Úgy érzem, mintha a barátom lenne. Az is. Mindig óv engem. Mesélek neki minden féléről, leginkább az életemről. Meleg az arcom. Miért? Ránézek a farkasra, aki mintha mosolyogna, vagy vicsorogna. Mit jelent ez? Ki nyílik a szemem. A napfény az arcomba világít. Ránéztem az órára, már dél is elmúlt. Ó, lekésem a pakolást. Tegnap összepakoltam a cuccomat nagyjából. Gyorsan felkaptam a köntösömet, és rohantam is le.
- Elkéstél, már hajnalban kiraktunk mindent. – kacsintott Emmett.
- Könnyű annak, aki nem alszik. A szoba üres volt. Még a képek is eltűntek a falról.
- A többiek?
- Elmentek vadászni, én itt maradtam, hogy vigyázzak rád. - nevetett
- Emmett! Nekem nem kell bébiszitter.
- Tudom én azt Csipkerózsika, de ami muszáj az muszáj.
- Kedves, hogy kötelességednek érzed a testi épségemet. Végül is… te jó ég! Anyáék vadászni mentek? Emmett süt a nap. Nem annyira persze, különben nem költöztünk volna ide, de akkor is – gondoltam.
- Félsz, hogy rájuk támad egy hegyi medve, vagy netán a nap az életüket követeli? – viccelődött.
- Ha-ha. Én megyek átöltözni, még tegnap kikészítettem a mai ruhámat.
Ezt a házat is elhagyom. Felöltöztem, és búcsút mondtam eddigi életemnek. Egy új élet kezdődik. Igen, és ez jobb lesz, határozottan tudom.
Repülőgéppel érkeztünk Forks-ba. Minden más volt, még a levegő is. Határozottan rossz idő volt. Nagyapa kocsija már várt minket, ugyanis azt áthozattuk, hogy el tudjunk innen menni. Anya és apa nem jöttek. Azt hiszem ők most „de jó újra itt” estét tartanak. Felelevenítik a múltat. Végre megérkeztünk. Bár nem ismertem ezt a helyet, tudtam, hogy ez az otthonom.
Egy nagy üvegház előtt álltunk, egy erdő közepén.
- Isten hozott újra itthon kicsim! –ölelt át Esme
Belépve a házba Rose, Alice és Esme történeteket mondtak kiskoromból. Nagyon belejöttek a nosztalgiázásba, és én hamar ki is fáradtam. Döbbenten néztem az órára, ami azt mutatta, hogy éjfél lesz. Szerencsére volt egy ágybetét, amin nyugovóra hajthattam a fejem.
Álmomban megint egy erdőbe voltam. Most a szél is fújt, éreztem, ahogy végigmegy a gerincem vonalán. Neszt hallottam a hátam mögött. A farkas ücsörgött egy fatörzsön kutató szemeit az enyémbe fúrta. Elmosolyodtam.
- Vártál rám, igaz?
Felállt és a fejét lehajtotta. Odamentem hozzá és megsimogattam az állát.
- Tudod, még nem is adtam neked nevet. Megnyalta a kezem.
- Ez nehéz – gondolkodtam el – mi lenne a megfelelő név a számodra?
- Sétálunk? A farkas egyből leugrott a földre, majd elindultunk. Nem tudtam merre.
A szél belekapott a hajamba. Hirtelen nyugtalan lettem. De nem csak én. A farkas felhúzta állkapcsát és morgó hangot adott ki, ami egyre hangosabb lett. Nem mozdultunk. Aztán síri csönd, és valami leszakadt. Hátra fordultam, és vége.
Hirtelen felugrottam. Könnycseppek peregtek az arcomon. Ez csak egy álom. Csak egy álom!- nyugtattam magam. – Nyugi, csak megijedtem egy picit semmi baj!- szorítottam a lábam magamhoz.