Ha újrakezdhetném, az életemet semmin se változtatnék. Kicsit furcsa, mert elég zűrős volt. De ha nem tettem volna meg, talán soha nem láttam volna őt. Szóval semmit se bántam meg azt hiszem, és ez jó érzés. Egy bolond gyerek vagyok, vagyis voltam. Minden napom csak elrepült, és én nem éltem meg. Nem tudom mikor szerettem bele. Talán gyermekkoromban? Nem, az nem lehet. De mindig éreztem a hiányát. Egyedül az idő múlt el. Megtaláltam a szerelmemet. Minden édes forró érintése, leheletnyi édes csókja. Senkinek nem adnám. Én benne vagyok, ő pedig bennem. A lelkünk egybe forrt. Mondhatni a démon szívébe angyal költözött. Amíg mellettem van, minden nap egy csoda.

Bent a szobámba csináltam a házimat, amikor egy mennydörgő hang ordított. Már vártam.
- Renesmee Carlie Cullen, azonnal gyere le! - trappolva elindultam a nappaliba.
- Magyarázd ezt meg Renesmee, miért történik mindig ez? – követelte anya.
- Nem tudom, legfőképp azért nem, mert az a szemét megérdemelte, amit kapott. – válaszoltam nemes egyszerűséggel.
Mindenki a konyhában volt, és engem figyeltek.
Még Alice is feszült figyelemmel nézett ránk. Esme, Carlisle és Jasper arca azonban nyugodt volt.
- Ez nem olyan vicces dolog, mint amilyennek gondolod. – szólt közbe apa.
Gondoltam én ilyesmire? – kérdeztem gondolatban.
- Az igazgató nagyon dühös volt, a lány szülei magán kívül voltak. Ez nem játék kislányom, a családod áll vagy bukik rajta. Megnyugodott. Gyanítom ez Jasper hatása lesz. Ők itt a családom. Vámpírok, és én, nos, én minden tekintetben a fekete bárány vagyok. Félvérnek születtem, ami azt jelenti, hogy félig ember félig vámpír vagyok. A szüleim, Edward és Bella Cullen. A nagyszüleim, Carlisle és Esme Cullen. Nagybátyáim, Emmett, és Jasper, nagynénéim Rosalie és Alice. Jó nagycsalád vagyunk. Van egy annál is nagyobb titkunk, amit már említettem. Vannak képességeink is. Jasper a körülötte lévők érzéseit tudja befolyásolni, párja Alice a jövőbe lát. Apa gondolatolvasó és nagyon gyors, míg anya mentális pajzsokat tud tologatni. Ez bonyolult. Emmett, a testi alkata, Rosalie meg a szépsége a képessége. Esme szenvedélyesen tud szeretni, Carlisle ő bírja a vért. Mármint azt éppenséggel mindannyian bírjuk. A nagyapa orvos, és ezért nem egyszer közel kerül vérző betegekhez, de rettentő nagy önuralmának köszönhetően életeket ment, minthogy elvenné azokat. Én pedig élményeket, gondolatokat tudok átadni másoknak. De már vagy egy éve nem próbálkoztam meg vele. Szeretnék normális életet élni, ami butaság, mert soha nem leszek normális, soha nem leszek ember.
De próbálkozni lehet nem?
- Szóval költözünk? De jó. –mondtam. Ebben az évben harmadjára álltunk tovább. Ki miatt? Lehet tippelni.
- Kicsim ez nem játék. - mondta nagypapa.
- Tudom nagyapa, és sajnálom, de az a kígyó, hidd el rászolgált arra, amit kapott, és nem kapott valami sokat.
Emmett elkuncogott, de Rosalie gyilkos pillantásától újra fapofát vágott.
- Helyes szerinted egy jóval gyengébb lányt bántani? – kérdezte apa.
Nem volt olyan emberi, mint hiszed – gondoltam, amit persze apa hallott. Ezt a szívást.
- Csak egy pofont kapott bizonygattam, - és nem volt erős vagy valami. Szerintem nem is fájt neki. Ami igaz is volt, nagyon bepöccentem, de ügyeltem rá hogy semmi baja ne legyen, egy kis észhez téréstől.
- Ez nem az első alkalom volt. – jelentette ki anya szomorúan.
- Miért eddig kit ütöttem meg?
- Tudod nagyon jól mire gondoltam.
- De már nem tudunk ellene tenni, Renesmee késő van ideje lefeküdni. - mentett meg nagyi.
- Nem lesz semmi baj, eldöntjük, hogy mi lesz, és együtt nekivágunk. – szólt nagyapa.
- Jó éjszakát! – köszöntem el mindenkitől.
Este egy érdekes álmom volt olyan, amit már álmodtam. Valami meg fog változni. Éreztem.