( Rachel szemszöge)

Egész nap az járt a fejemben,hogy mi volt az a lény az erdőben. Jake ügye is zaklatott

de most nem kötött le annyira. Féltem de nem attól a farkastól, hanem attól, hogy nem látom többet. Az az érzés...mesés..

-Hahóó Föld hívja Rachelt!- felugrottam és csak néztem körbe....ennyire elbambultam volna? Jake megint kikacagott.

-Jajj mi az?? Megijesztettél...ne settenkedj a hátam mögé öcsi!

-Ok csak annyira elbambultál kezdek aggódni. Mond jól vagy ?? Vagy a tegnapi...

-Nem! Mármint nem...-a hangom először túl heves volt, remélem nem vett észre semmit...Vagy, miket gondolok én?! Ez olyan egyértelmű volt részemről.

-Úgy értem semmi baj csak kicsit megviselt vagyok. Na de én megyek, dolgom van. Légy jó öcsi!- Felkaptam a kék pulcsim és rohantam kifele. Jake még mondani akart valamit de én nem engedtem. Úgy döntöttem nem foglalkozok semmivel és meglátogatom Emilyt. Úgy is rég beszélgettem vele. Beszálltam a kocsiba és mentem is Samékhez. A kis faház ami régi szép emlékeket hordoz semmit nem változott. Múltkor fel sem tűnt mert siettem és a kíváncsiság hajtott. Elmerengtem a múlton miközben kopogtattam. Emily szeretetteljes mosollyal nyitott ajtót. Én is vele mosolyogtam.

-Áh Rachel örülök, hogy itt vagy! Fáradj beljebb! Remélem most nem sietsz annyira mint múltkor. - Emily nem tudta mivel vagy, hogy tegyen kedvemre. A kedvessége egyszerűen felfoghatatlan.

-Szia Emily, én is örülök! - a hosszas ölelés után bent is körbe pillantottam.- Ezt nevezem, gyönyörű lett.- csodásan festett a kis ház belül is. A nappali takaros kis bútorzata magával ragadó volt.

-Ülj csak le kedvesem kérsz valamit?- leültem az asztalhoz és tovább vizsgálódtam. Megpillantottam egy képet a falon, amin a fiuk vannak és Leah. Nem tudom miért de mindig együtt vannak, legalábbis ha én látom őket. Amióta elmentem minden más lett. Olyan mintha nem a régi La Pushba lennék, nem azért mert rossz itt...csak minden más. Apa is megváltozott. Felszabadultabb lett, ennek én csak örültem. Jake meg....na róla ne is beszéljünk! Ő már teljesen valaki más lett. De az a baj, hogy ez mindenkire igaz...a gondolat özönből egy figyelő szempár zökkentett ki. Emily aggódó arccal fordult felém.

-Öhm...egy pohár vizet megköszönnék.- éreztem ahogy a vér az arcomba szökik. Biztos vörös vagyok mint egy rák. Az asztal terítőt gyűrtem míg egy pohár hideg víz nem került elém. Emily leült és én belekortyoltam a hűsítővízbe. Ma Forkshoz képest szép idő volt. A nap sütött és egy felhő sem takarta.

-Mesélj valamit Rachel. Milyen volt a suli,barátok, fiuk????? Találtál már valakit?

-Ohh hát a suli nagyon jó. Elég nehéz de...megbirkózok vele remélem. Nos, fiukból sok van de az igazi még mindig nem jött velem szembe a fehér lován. -Pedig jött. Csak nem ember volt. Hülyeségnek hangzik ha azt mondom beleszerettem abba a lénybe? -Barátokból sok van de csak egy igazi. Laura reményeim szerint majd meglátogat. Aranyos lány és belevaló. Ha ő nem lenne nem tudom velem mi lett volna. Na és ti? Megvagytok? Baba mikorra várható?

-Mi megvagyunk. Sam nem tudja, hogy tegyen a kedvemre. Ezt élvezem de egy kicsit furcsa is. A baba nem sokára jön, már nagyon ficánkol a kis drága. Ha mát itt tartunk szeretnénk megkérni, hogy légy te a kereszt anyja. Persze csak ha nem gond.- Felcsillantak a szemeim. Ilyen feladatot nekem? Madarat lehetett volna fogatni velem.

-Drága Emilym ez megtiszteltetés számomra. Egyértelműen vállalom.- hatalmas mosoly terült el az arcomon.

-Csodás.- ölelt meg. A meghitt baráti pillanatot a csöngő hangja szakította meg.

-Megyek-megyek.- odasiettet az ajtóhoz és azon Jared, Embry és Quil lépett be.

-Sziasztok fiuk gyertek be.-terelte beljebb őket Emily.

-Áhh Rachel szia!- Integetett Embry és Quil. Majd Jared is egy mosoly kíséretében oda intett.

-Sziasztok fiuk! Hogy vagytok??- mosolyogva néztem rájuk. Ők gondterheltnek tűntek. Itt valami nincs rendben. Mit titkolhatnak ennyire? Miért érzem úgy magam mint ha rejtegetnének előlem valamit?

-Kösz mi meg vagyunk csak Samet kerestük de látom nincs itt. Hát akkor nem is zavarunk titeket.- Mondta udvariasan Embry. Én szó nélkül ültem és néztem ahogy Emily marasztalja őket.

-Nem zavartok! Mellesleg mindjárt kész az ebéd csak nem mentek el amikor nektek főztem.

-Nem vagyunk mi annyira éhesek most nem akarjuk megzavarni a trécselést. Majd legközelebb.- mondta Quil mosolyogva.

-Ohh értem én...Nos Rachel ez esetben az a tálca süti a miénk. -kacsintott rám Emily mire én hangosan felkacagtam.

-Süti?? Tudod mit Emily, itt maradunk megvédeni titeket. - hirtelen megrémült. Megvédeni? Mitől? Biztos megint csak paranoiás vagyok.

-Bizony ám, megvédünk titeket az elhízástól. Hát ennyi finomságtól nagy lesz a pocitok. - nevettet Embry. Erre mindenki felkacagott. Emily megterített és az ebéd is jó hangulatban telt. A jó társaság elfelejtette velem minden gondom. Órákig csak nevetem önfeledten. Majd haza ért Sam és a fiuk furcsán kezdtek viselkedni. Majd pár perc múlva el is mentek Samel együtt. Hát ez nekem sok.....

Elköszöntem és indultam haza. Már besötétedett és csak a Hold elhalványuló fénye vezettet a kocsimhoz vezető úton. Épp azon filozofáltam miért ilyen sürgős a fiuknak

Jakel találkozni, az oké, hogy haverok meg minden de egyből futni érte ha valami van....

Felkaptam a fejem és oldalra pillantottam. Ijedtemben a motort is leállítottam. Egy furcsa lény mozgott villám gyorsan az erdőben. Csak egy csíkot hátra maga után ezzel

tudatva, hogy ott járt. Remegtem mint a nyárfalevél, a gyomrom összeszűkült. Ennyire még életemben nem féltem. Sokkot kaptam. Nem tudom mennyi ideig bámultam azt a

helyet ahol láttam, de amikor magamhoz tértem eliszkoltam. Az arcom vonásai ugyanabban a rémült, rezdületlen kifejezésbe fagytak. Haza értem és már mentem is a szobámba semmivel nem foglalkoztam. Nem bírtam lehunyni a szemem. Mert féltem

attól, hogy az a lény elkap. Rossz előérzetem volt....nagyon rossz.

 (Paul szemszöge)

A nap első sugarai ébresztettek. Alig aludtam valamit mert folyton ő járt az eszembe.

Vajon mit csinál most? Látni akarom...megyek és meg is látogatom... Nagy hévvel felkeltem és rendbe szedtem magam. A következő percbe már indultam is Jacobékhoz. Út közbe megfordult a fejembe, hogy mégis mit mondja neki? Szia te vagy a bevésődésem!? Na azt már nem, hülye azért még nem vagyok!

Amíg ezzel a gondolattal játszottam oda értem a kis házhoz. Életemben először féltem megtenni egy lépést. A nagyszájú, kemény srácból gyáva fis fiú lett? Egy lány miatt...? Na azt már nem belőlem egy csaj sem farag kezesbárányt. Na tessék már megint felhúztam magam..Inkább bekopogok és lesz ami lesz. A kezem alig akart emelkedni majd kopogtatni. Nagy erőlködés folytán valahogy mégis sikerült. Az ajtót

Jake nyitotta ki. Nevethetnékem támadt a „hajnali ötkor aludtam el és te kellettél fel, ezért most megöllek” kepétől.

-Csá...hát te mit keresel itt?? Valami zűr van megint??- na jó nem bírom sokáig visszatartani a kitörni készülő nevetést. Ez a nézés....

-Csá neked is és kösz a kedves fogadtatást! Nincs semmi gáz csak...- lesütöttem a fejem...én nem lehetek zavarba!!!! Mi van velem?!

-Ho-hol van? És jól van? Nem esett baja? -hirtelen rémület fogott el és úgy éreztem mintha a szívem szorongatná egy erős kéz.

-Nyugi Rómeó Júlia épp fecseg Emilyvel. Az előbb hívtam és azt mondta ott van.

-Értem...nos akkor megyek beszélnem kéne vele...- már hátat is fordítottam de egy mély hang hallatára visszatekintettem. Billyvel néztem farkasszemet.

-Ne olyan hevesen Paul fiam. Beszélnünk kéne.- mégis miről akar velem beszélni?

-Jó de gyorsan mert sietek. - elég dühös lettem. Már megint nem kérek kioktatást. Elég, hogy Sam egész nap ezt csinálja velem, nem vagyok óvodás!

-Fáradj be!- mondta nekem Billy de a hangjában nem hallatszott se gúny se harag. Bementem és leültem a nappaliba lévő kanapéra. Próbáltam magam rá beszélni, hogy legyek nyugodt de tudtam ez képtelenség ha valami olyant mond....

-Paul te tényleg bevésődtél a lányomba?- tette fel első dühítő kérdését Billy. Csak felismerem ha bevésődök...apám ekkora barmot.

-Igen! - egyszerű és gyors válasz. Féltem ha tovább mondom azt ami a fejembe megfogalmazódott a közelembe nem engedi majd.

-Értem, és mit szándékozol tenni?- na ez jó kérdés....

-Először meg akarom ismerni és ha alkalmam adódik elmondani neki. Mert ugye nem ronthatok neki azzal, hogy hahó én egy „lény” vagyok aki néha farkas formát ölve tépi apró cafatokra a vámpírokat, jah és beléd vésődtem. - mind ezt egy levegő vétellel hadartam el.

-Hát jogos. De Rachel még sosem hallott ezekről ezt neki feldolgozni nagyon nehéz lenne. Szóval vagy most pár napon belül mond el neki, hogy legyen ereje feldolgozni

vagy soha! A döntés rajtad áll.- van benne igazság. De ha ezt nem bírja feldolgozni velem nem lenne meg. Velem akivel csak a gond van. Talán jobb is ha nem tőlem tudja meg. Lehajtottam a fejem és engedtem, hogy a fájó gondolatok szúrják a szívem.

-És Paul haverom szépen el is mondja majd neki. Majd lesz szerelmecske és minden oké lesz. Na meg vigyáz rá mert ha nem akkor saját kezemmel tépem szét. Természetesen a happyendel zárjuk a szappanoperánkat. Oké?- Jake már szinte megszakadt a nevetéstől de a „ Na meg vigyáz rá mert ha nem akkor saját kezemmel tépem szét!” hangzású mondatot mégis halál komolyan nyögte ki. De igaza van. Egy próbát megér.

-Hát jó. Megpróbálom, de az előbbiről egy szót se senkinek mert nem éled meg a másnapot! - mondtam gúnyosan Jakenek. Jobb kedvre derültem. Elköszöntem majd elindultam Samékhez. Útközbe azon gondolkoztam, hogy még egy szót sem beszéltem vele de menyit változtatott rajtam. Egy kocsi elhaladt az utcán amíg én az erdő szélénél futottam. Nem tudom, hogy ki lehetett az de az a fékezés amit hallatom nem volt semmi. Na de mit foglalkozok én mások dolgával? Oldja meg maga. Samékhez érve eléggé feszült lettem. Beléptem de Rachelnek se híre se hanva. Emily mondta, hogy már haza ment. A dühtől fújtatva hagytam el a házat. Ekkora szívást!

Az erdőbe kitomboltam magam. Hagytam holnapra a találkozást mert késő este nem akarom zavarni. Haza mentem én is és a holnapi viszontlátás reményében hunytam le a szemem.

8.rész A visszatérő emlékkép

Alig aludtam pár órát ezért fáradtan ébredtem. Bementem a fürdőbe és egy forró zuhany után belenéztem a tükörbe, de aki visszanézet rám más volt. Rémült, fáradt, a szemeim alatt lila karikák húzódtak, sápadt voltam mint a fal. Vajon mi volt az? Miért félek ennyire tőle ha azt sem tudom mi az? Lehet, hogy csak egy szarvas volt….sőt biztos hogy csak képzelődtem. Mostanában túl ijedős vagyok. Kimentem a konyhába. Apa is ott ült így odamentem hozzá és megpusziltam.

- Jó reggelt apu!-közbe a hűtőhöz sétáltam és elővettem pár hozzávalót a rántottához.

- Jó reggelt kicsim! Hogy érzed magad?

-Öhm..én egész jól, és te?- elkezdtem felütni a tojásokat egy kis tálba.

- Jól vagyok, na de mi volt az a rémület tegnap este? Mi történt?- mát sütöttem a rántottát. Hátra pillantottam apára aki kíváncsi szemekkel meredt rám.

- Semmi különös csak megijedtem valamitől hazafele jövet. Gondolom egy szarvas vagy hasonló lehetett. Főzzek kávét?-teljesen nyugodt voltam de éreztem, hogy valahol belül még mindig remegek, hogy valahol belül nem sikerült elhinnem a szarvas dolgot.

- Azt megköszönném kicsim. De ha ennyire megijedtél szólhattál volna Jakenek, és ő érted megy.

- Nem akartam őt zavarni úgy is olyan elfoglalt mostanában. – beindítottam a kávé főzőt és a rántottát kiszedtem tányérokra.- Jake nem jön reggelizni?-kérdeztem de nem fordultam meg.

- Nem tudom, megyek és felébresztem.-mondta majd csendesen kiment. A mosogató fölé hajoltam és mélyen elmerengtem a tegnapin. Egyszerűen nem megy ki a fejemből. Hirtelen csak azt éreztem ahogy két óriási kéz összeborzolja a hajam.

- Héé a hajam!- nyafogtam és leütöttem Jake kezét aki hangosan felnevettet miközben én elrendeztem a szanaszét álló tincseket.

- Jó reggelt, mi jót készítettél drága jó öcsédnek?

- Tojás rántottát.-mondtam és megterítettem az asztalt. Apa kávéja is kész lett. A reggeli békésen telt.

A szobámba olvasgattam pár könyvet mikor úgy döntöttem, hogy elmegyek bevásárolni az ebédhez és a vacsorához. Felöltöztem és indultam is.

-Apu elmegyek vásárolni a vacsihoz!-kiáltottam vissza az ajtóból. Beültem a kocsiba és vettem egy nagy levegőt. Váratlanul megjelent elmém előtt a tegnap este emléke. Zihálva vettem a levegőt és körbenéztem.- Jól van Rachel semmi baj…nincs itt semmi..- mondogattam magamnak. Pár perc kellet míg lenyugodtam és elindultam. Bekapcsoltam a rádiót és dúdoltam a zenéket, hogy eltereljem más irányba a gondolataimat. A bevásárlással gyorsan végeztem. Haza fele is egyszer előbukkant az emlékkép félre is álltam de hamar megnyugodtam. Haza értem és halkan bementem a házba mert azt hittem apa alszik de beszélgetésre lettem figyelmes a konyha felől. Oda mentem és halkan hallgatóztam.

-Nem tudom kit látott meg de halálra rémült.- biztos vagyok benne,hogy ez apa hangja.

-Ez így nem lesz jó…ha most ennyire fél mi lesz ha elmondjuk neki?…Ebbe belegondolni is rossz. – Ebben Jake hangját ismertem fel.

-Hát ezzel szembe kell néznünk és csak remélni tudjuk, hogy nem történik semmi komoly baj. – Sam?? Ő mit keres itt?? És miről beszélnek ezek?? Mit tudok meg?…

-Reméljük…- mondta apa bús hangon.

-Nos én indulok mert Emily már vár. További szép napot.-most bemegyek mint aki most érkezett és nem lesz feltűnő. Aggaszt, hogy vajon miről beszéltek.

-Szia Rachel, Emily üdvözöl!- mondta kifele menet.

-Üzenem én is üdvözlöm őt és, hogy vigyázzon magára.-kiáltottam utána.

Jake és apu szó nélkül elhagyták a konyhát én meg neki láttam az ebédnek. Mikor végeztem megterítettem. Feszült csendben ettünk. Ez után bementem a szobámba és olvastam. De a könyvben nem haladtam előre mert a gondolatok kavarogtak a fejemben. Mi lehet ez a nagy titkolózás? Azt még hallatom, hogy elmegy Embryékkel és utána elaludtam. Hat óra körül ébredtem. Kimentem ettem egy szendvicset és lefürödtem. Apa a tévét nézte, Jake még nem ért haza..lehet ma sem alszik itthon. Később felhívott Lau és vele beszélgettem. Azután ágyba bújtam és elnyomott a fáradtság.

Álmomban a kocsiban ültem pont ott ahol láttam azt a lényt. Az a valami neki ütközött az autómnak és én sikítozva ébredtem fel. Hál isten apu nem ébredt fel. Visszaaludtam és az álom ismétlődött az egész este folyamán.