Álmodom? Vagy valóság ez? Már nemigen tudom, csak történik velem minden és sodor magával az esemény.Reggel nem apu vitt el minket a suliba, hanem az öcsémmel mentünk el ketten a suliba, és egy  erdőn mentünk keresztül,de nem tudom, hogy miért erre mentünk.Aztán egyszer csak azt vettem észre,hogy az öcsémeltűnt, már nem volt velem, és én egyedül bolyongtam az erdőbe...elkezdtem nagyon félni, mert letértem az ösvényről,amit apám mondott,hogyarra menjünk,és egyre sötétebb lett az erdőbe,mígnem majdnemcsak vaksötét lett.Hallottam,hogy vonítanak a farkasok,és tőlem nem messze,valami járkálna a bokorba.-Biztos valami vad-gondoltam.De ez mégiscsak furcsa,hogy ennyire sötét legyen egy erdőbe,és vonítanának a farkasok..hogy lehet este,mikor most volt reggel,és anyuék most küldtek el minket a suliba...ekkor vettem észre,hogy nincs rajtam a sulitáskám...ez elég fura...nem kicsit...és nagyon rémísztő.Kezdtem már mostmár igazán félni,majdnem sikítottam,mert mögöttem hallottam,hogy valami fut a bokorba,de nem tudtam,mi az. És ekkor valami hátulról leterített a földre.Nem tudtam mi az,de a kemény márványtestét éreztem magamon,és nagyon erős volt a szorítása,így nem tudtam szabadulni belőle,így csak ott feküdtem,nem is rángatóztam,és egy szót sem bírtam kinyögni a számon,ekkor aki leterített a földre,megszólalat:
-Most megvagy,te fenevad-mondta szomjúsággal teli hangon.
-Én nem fenevad vagyok-kiáltottam kínomban.
Ekkor elengedett és felugrott.
-Jaj,ne haragudj nem láttam a sötétbe,hogy mi vagy...azt hittem, egy vadállat,csak mert olyan illatod volt...mégegyszer ne haragudj!Te lány vagy,ugye?
-Igen,és nem haragszom!-mondtam félénken.
Megint egy kicsit kisütött a nap, és megláttam,hogy néz ki a támadóm.Szőke haja,kék-topáz szeme izzott a szomjúságtól,márványteste csupa izom,elég magas.
Aztán meghallottam a bokrok mögül morgásat,de nem tudtam,mi az.Ráészleltem,hogy azok a Lah Pushi farkasok,és meg akarnak menteni engem egy vámpírtól..ohh jézusom,most vettem észre,hogy egy vámpírral beszélgetek.És ekkor megláttam a sok farkast,amint kibújtak a bokrok mögül.
-Ha mered bántani Emilyt,te vámpír-ivadék,velünk gyűlik meg a bajod,így is nekitaszítottad a földre-mondta eg farkas,de az apa volt,mert megismertem a hangját.
-Én véletlen támadtam rá,mert sötét volt,és azt hittem, hogy egy vadállat-mondta félénken.
-Ja persze ezt nem veszem be...csak mert ő egy rezervátumi lány,mi?-kekeckedett Seth.
-Nem,én tényleg...
-Elég volt a magyarázkodásból Cullen-kölyök...ideje megleckéztetni egy kicsit-mondta apa.
-De apa nem tehet róla,kérlek ne bántsátok-mondtam kétésgbeesve.
-Azonnal gyere ide Emily,nehogy megint rád támadjon ez a szörnyeteg-ordította apa olyan dörgéssel a hangjában,amit még sohase hallottam.
Ekkor rám nézett ez az idegen vámpír-fiú,-aki annyi idős lehettett,mint én-féltést és félelmet éreztem a szemébe és mostmár eltűntek a szeméből a topáz árnyalatok,és újra gyönyörű kék szemei lettek.Nem bírtam róluk levenni a szemem.
-Azt már nem-kiáltotta az idegen vámpír-fiú.
Fölkapott a hátára és elkezdett velem futni,olyan sebesen,ahogy még a Forma1-es világautók sem tudnak menni.Az összes farkas utánunk,szélsebesen. Olyan kétségbeesés lett úrrá rajtam,mit még sose éreztem.Találkoztam egy vámpír fiúval,aki rámtámadott,de tévedett,a Lah Pushi farkasok meg akarnka engem menteni,ez eddig oké.De az már nem,hogy a vámpír fiú felkap a hátára és elkezd velem futni.Leugrottunk valami nagyon magas hegyről és az én elmém egy velőtrázó sikoly kíséretében elsötétült.
-Emily ébredj fel,kicsim-löködte valaki a vállam nagy erővel.
Fölpattantam ülő helyzetbe,és nem tudtam,hogy hol vagyok.Ránéztem valakire,és láttam,hogy ott áll mellettem anya,előttem apa,a másik oldalamon pedig az Robert.De valami nagyon nagy valami nyomasztott,csak nem tudtam,hogy mi az.Aztán ráeszméltem,hogy benn vagyok a szobámba,mindenki benn van velem,kivéve papát,és az ágyamba ülök.
-Mi a bajod Emily,miért sikítottál olyan hatalmasat,hogy az egész Lah Push beleremegett.Be kellett fognunk a fülünket.-ecsetelte Rob nagy szakértelemmel a hangjában.
-Nem tudom-mondtam még mindig kábultan.
-Már próbáltunk felkelteni,de nem keltál aztán elkezdtál sikítani és végre felébredtél,mikor anyád megrángatta a válladat.-mondta apa.
-De gyerünk,kelés,mert Rob csak rád vár,máma suli Forksban.-felelte anya.
Ohh jaj,neee,ez nem lehet igaz.Ez ki is ment a fejemből.
Gyorsan kimentem fogat mosni,megmosakodni,felöltözni,berakni a füzeteket,mert a könyveket ott kapjuk.
Megint esett az eső szokás szerint,és kocsival mentünk szerencsére.Valami nagyon nagy benyomást tett rámcsak nem tudom,mi.
És eszembe jutott.Az álomom!Mentem egy sötét erdőbe Roberttel, és eltűnt,rámtámadott egy vámpírfiú,jöttek apuék a farkasfalkával,meg akartak menteni,mondták,hogy menjek el onnan,meg hogy meg akarták "leckéztetni",és ekkor elkiáltotta magát a fiú"azt már nem" és felkapott a hátára és elfutott velem,a farkasfalka utánam és leugrottunk valamiről és én akkor sikítottam akkorát,hogy "Az egész Lah Push beleremegett"-idéztem vissza Rob mondatát.
De nem értem ezt az álmot egyáltalán!!! Hogy láthattam egy Cullen fiút,ha csak a papa mesélt róla,de nem láttam még sohase..ez elég furcsa.Próbáltam másra gondolni,de mindig visszaterelődtek az álmomhoz.Amikor apa azt mondta,hogy menjek oda,mert megint rám támad és akkor a szemembe nézett,úgy érzetem,mintha megbűvölt volna,de láttam benne valami kétésgbeesést,féltést és félelmet,mintha nem akarná,hogy elmenjek és ekkor kapott föl.Áhh ez csak egy buta álom..a papa megint elmesélte este ezt a Cullen ügyet,biztos attól.De érdekes,hogy enél durvábbakat is mesélt,és soha nem álmodtam semmit soha...eddig.Vajon tényleg létezik ez a fiú valahol? És majd találkozni fogunk-e egyszer? Amikor először megpillantottam, olyan gyönyörű volt,hogy le sem tudom írni mennyire.És az álmomban egyszerűen éreztem a nyomást,mikor rám feküdt,a kétségbeesést,hogy meg akarják ölni a farkasok, és hogy hogyan száguldok kitudja hánnyal a hátán,és amikor leugrottunk arról a nagy hegyről vagy micsodáról.Egyszerűen mintha tényleg valóságos lett volna.
-Megérkeztünk-zökkentett ki apu a valóságba.
Erre megrezzzentem,és visszatértem a valóságba.
Én és Rob egyszerre fordítottuk oda az arcunkat  a Forksi Állami Általános Iskola felé.Ott állt előttünk teljes nagyságába.
Kiszálltunk,elköszöntünk aputól,mondta,hogy majd jön értünk,aztán elhajtott.
Mi meg mentünk az ismeretlen épület felé,ahol minden idegen volt.