Csendesen sétáltunk egymás mellett Tom-mal. Nem szólaltunk meg, mert ez a csönd nem feszélyeztetett hanem kellemes volt. Kiértünk arra a rétre ahol baseball-ozni szoktunk. A természet illata teljesen magával ragadott. Lehuppantam a fűbe Tom pedig velem szembe ült.

-Mesélj magadról- kértem, és bociszemekkel néztem rá. Hangosan felnevetett majd mesálni kezdett.

-17 évesen a barátnőmmel moziba indultunk. Tudniillik nagyon szerettem Őt. Érte képes lettem volna bármit feladni. Mindenhol biztonságban akartam tudni. De egy sötét sikátorban ránk támadtak. A barátnőmet megölték, de engem átváltoztattak. Fel akartam keresni egy vérfarkast, és meg akartam kérni rá, hogy öljön meg. De ekkor bejött a képbe Peter és fiának fogadott. A képességem az hogy egy érintéssel meg tudnak nekem mutatni az emberek ill. vámpírok mutatni emlékeket. Egy nap Peter megmutatta azt az emléket amin veled találkozott többször is. Hangot adtam nem tetszésemnek és bezárt alulra. A többit pedig tudod.- mesélte lehangoltan. Nem tudtam átérezni a helyzetét, hogy milyen az mikor a szerelmedet, elveszik tőled, téged meg öröklétre kényszerítenek. Az a fojtogató bánat valószínűleg nem múlik soha. Legfeljebb csak enyhül. De soha nem válik érzékelhetetlenné.

-Én sajnálom. Próbálom átérezni a helyzeted de nem megy. Nem tudom érezni az milyen az mikor élted értelme nélkül kell folytatnod az léted. Ez borzasztó. Sajnálom.- mondtam és a kézfejemet az övére tettem. Küldött felém egy halvány mosolyt. Belenéztem vörös íriszébe. Szemében fájdalom, veszteség, és remény csillant. Fájdalom az apja és barátnője miatt, veszteség a szerelmes elvesztése miatt, remény hogy talán Ő is megérdemli a gyilkolás mentes életet. Ekkor egy ismerős illat csapta meg az orrom. Felpattantam és elkezdtem futni az illat irányába. Nem törődtem Tom kiabálásával csak futottam. Éreztem ahogy a hűs szellő az arcomba csap. A fák gyenge csíkként tűntek el mellettem. Nem voltam képes megállni. Mikor e legközelebb éreztem az illatot lelassítottam és teljesen az ösztöneimre hagyatkoztam. Mélyen beleszippantottam a levegőbe. Észak felé a legerősebb az illat így továbbindultam.

Elkezdtem kicsit gyorsabban menni mint egy ember de nem érdekelt. Meg kell találnom Őt. Az illat egyre jobban erősödik és az erdő közepén vagyunk. És ez nem jelent jót. Hirtelen megtorpantam. Előttem ült Maggie a földön. Vállig érő szőke haját lebegtette a szél, kék szemei a sírástól piroslottak. A földön ült és maga elé bámult és könnyei csak úgy folytak végig az arcán. Szívszaggató látvány volt. Az emberek azt mondják ha egy kisgyerek sír, vagy fájdalmat érez, az a tapasztaltabb is átérzi. Én meg teljes mértékben átéreztem fájdalmát. Emberi tempóban odasétáltam hozzá. Nem érdekelt Jasper, nem érdekelt most semmi. Csak az számított hogy láthatom és senki nem áll az utamba. Lassan mentem nehogy megijedjen. Mikor már pár lépéssel álltam előtte felemelte a fejét. Arcán először döbbenet, majd félelem lett úrrá. Örömömben egy könnycsepp gördült le az arcomon. Leguggoltam elé kezemet az álla alá helyeztem. Felemeltem fejét és a sírástól kipirosodott szemébe néztem:

-Hogy hívnak?- kérdeztem, és arca ellágyult egy pillanatra.

-Maggie- mondta akadozva és így sem tudta rendesen kimondani

-Nos, Maggie, mit keresel itt?- kérdeztem és egyre hevesebben dobogott a szívem. A tudat hogy itt ül előttem a húgom, mindennél jobb érzés volt. Ekkor megéreztem valamit. Vagy inkább valakit. Pár méterrel lehetett távolt tőlem. Egyre gyorsabban jött, míg meghallottam légzését. Megfordultam és Seth állt előttem. Intettem neki hogy ne szólaljon meg így csak odajött és leguggolt mellém kezét a vállamra rakva, és Maggie felé fordult.

-Nos Maggie?- kérdeztem. Seth arca ledöbbent majd ellágyult. Annyira aranyos volt ahogy elbűvölve nézte Maggiet.

-Iddde keveredddtem valahogy- mondta és egy pillanatra Seth-tel egyszerre mosolyodtunk el. Annyira édes volt ahogy a d- betűt mondta.

-Nos, Maggie bemutatom egy nagyon jó barátomat. Ő Seth. És mi most hazaviszünk.- mondtam bár a gondolatra megszakadt a szívem.

-Seeeeeeeeeeth- csillant fel egy pillanatra Maggie szeme és elnyújtotta a Seth szót. Ezen mindketten felnevettünk. Ekkor Maggie hirtelen felpattant és rám vetette magát és teljes erejéből megölelt. Az örömtől egy könnycsepp gördült ki a szememből amit Seth, Maggie háta mögött letörölt. Tudtam, lassan ideje elindulni.

-Maggie indulhatunk?- kérdeztem pár perccel később.

-Veletek?- kérdezte és én tudtam mire utal. Velünk akart hazajönni. Szívem egy percre belesajgott a fájdalomba, de tudtam hogy nem messze innen egy család várja haza. Ránéztem Seth-re és az ő arca is fájdalmat suggalt. Maggie odament lés megölelte őt is. Seth szeme ragyogott. Én meg elgondolkodtam hogy hogy bízhat meg ennyire bennünk? Nem fél tőlünk?

-Nem lehet kicsim. Neked megvan a családod- mondtam majd felkaptam a kezembe és elindultam vele. Láttam hogy bánatosan lebiggyeszti az állát. Seth megfogta a kezem, és úgy mentünk az illat alapján, Maggie otthonához. Fél óra múlva ott is voltunk, és én kihasználtam minden pillanatot hogy vele lehessek. Mesélt a családjáról, majd elmondta azokat a mondókákat amit az oviban tanult. Nagyon örömteli perceket szerzett nekünk. Nehéz szívvel bár, de becsöngettem a nagy fehér házba. Pár perc múlva, egy szőke 35 év körüli nő lépett ki az ajtón. Egyből egy műkörmös szolicica jutott róla eszembe. És nem álltam messze az igazságtól. Arcán közömbösség volt.

-Mégis mit csinál maga Maggie-vel?- kérdezte tőlem. A fájdalom miatt egyre több érzés kavargott bennem és éreztem hogy lassan kitörök de annak nem lesz jó vége.

-Hazahoztam a lányát.- mondtam neki higgadtan habár a bensőmben már tűz égett a düh miatt. Kikapta kezemből Maggiet majd beküldte a házba.

-Ne merjen még egyszer hozzányúlni- mondta dühtől izzó szemekkel.

-Még szép hogy hozzáértem. Az erdő közepén ült és sírt.Egyedül.- kiáltottam neki.

-Megtalálták volna.- mondta higgadtan. Kész, vége. Ennyi. Már nem fogtam vissza magam.

-Maga idióta. A négyéves kislány egyedül volt az erdőben. Maga felelőtlen barom. Mi van ha baja esik? Majd megtalálják holtan? Nem is értem hogy lehet maga anya? Egyetlen amit szerethet az a szolárium és cuki rózsaszín. Mert egy anya már égen földen kereste volna eltűnt gyermekét. És nagyon nagy hálával tartozik nekünk.- mondtam mérgesen.

-Takarodj innen te csitri. Senki nem kérte hogy hozd el- köpte felém a szavakat. Annyira mérges voltam hogy támadóállásba görnyedtem és morogtam alig hallhatóan és készültem volna ráugrani a torkára mikor egy hideg kéz érintését éreztem a bal vállamon, a jobb vállamon pedig Seth kezét éreztem.