Az utolsó remény 14.rész
Samantha 2009.09.04. 14:54
Az utolsó remény 14.rész
Szerző: Samantha
blogja: katt ide
Újra itthon
Mikor felkeltem a saját szobámban voltam. Körbenéztem és Seth ült az ágyam végébe. Az arcán mérhetetlenül nagy fájdalmat és bizonytalanságot vettem észre. Lerúgtam magamról a takarót és odamásztam hozzá. Habár nem fájt semmim, a karom még elég csúnya volt de a lábam kezdett gyógyulni. Meglepetten nézett rám majd szorosan magához ölelt. Nem szólt semmit, csak ölelt, mintha félne attól hogy elveszítene. Miután kibontakozott az ölelésből rám nézett. A szemében szerelmet, dühöt, és fájdalmat véltem felfedezni. Megsimítottam az arcát és megszólaltam:
-Mi a baj?- kérdeztem.
-Szerinted mi lenne?- csattant fel mérgesen- Az a mocsok megkínzott, csoda hogy nem haltál bele. A fia pedig majdnem megölt. Két hete fekszel itt lebegve élet-halál között. Azt hittük nem éled túl. Az egész család bizonytalan volt az állapotodat illetően.- mondta mérgesen. Két hete fekszem itt? És Seth ennyire aggódik? Hisz élek!
-Seth, nyugodj meg minden rendben van. Itt vagyok és virulok- mondtam neki majd megcsókoltam. Visszacsókolt, de a csókja mohó és követelőző volt, és mégis gyengéd. Kezeimmel belemarkoltan a hajába mire Ő még jobban magához húzott. A csókot nagy bánatomra befejezte, mert levegőre volt szükségünk. Majd magához húzott és így szólt:
-Nem akarlak elveszíteni. Te nagyon sokat jelentesz nekem Sam. Nem csak a bevésődés
miatt. Egyszerűen veled akarok lenni minden percben. Ha nem vagy velem és érzem a hiányod megőrülök. Amikor az a szemét elrabolt olyan volt mintha eltűnt volna belőlem az élet. De mikor megláttalak, visszatért az életem és csak meg akartam ölni azt aki ezt tette veled. Ha még egyszer eltűnsz én belehalok- mondta nekem fájdalmas szemmel. Hogy érdemeltem ezt meg? Itt ülök a világ legtökéletesebb fiújával, és barna szemeibe mélyülök.
-Én is szeretlek Seth. Ígérem soha többet nem fogsz elveszíteni. Nekem is nagyon fájt a hiányod. Mikor azt hittem meg fogok halni, csak azért voltam boldog mert megismerhettelek téged, és a családomat- mondta halkan. Lehajtotta a fejét és megcsókolt. Ez a csók nem volt se durva, se követelőző, hanem gyengéd és romantikus. Nyelveink táncot jártak egymással. Nem akartam hogy valaha is véget érjen a pillanat, de kopogás nélkül betoppant a szobába egy csodabogár és a nyakamba vetette magát.
-Víííí…Sam úgy örülök hogy végre felkeltél- mondta Alice és olyan szorosan ölelt hogy azt hittem kinyomja a maradék szuszt belőlem.
-Ó…Alice- mondtam neki és visszaöleltem. Kissé fájt még ez a mozdulat de kibírom.
-Várj hívom a többieket- mondta majd kiszökkent a szobából. Pár másodperc múlva az egész Cullen család fent volt. Nessi odarohant hozzám bebújt az ágyba és megölelt. Annyira aranyos volt. És már úgy nézett ki mint egy 17 éves. Még én is meglepődtem milyen szép lány lett belőle. Haja ugyanolyan volt mint Edward-é, csak megnőtt, arca szív alakú volt és elég éretten nézett ki.
-Örülünk hogy felkeltél. Hogy érzed magad?- kérdezte Esme és letérdelt az ágy mellé. Szorosan megöleltem.
-Jól vagyok. Egész jól- suttogtam és a többiekre és rá néztem. Mindenki sorba megölelt én meg nem győztem hálálkodni hogy megmentettek.
-Ez természetes hogy megvédünk. Hisz a családunk tagja vagy. Megvédjük a családtagjainkat- mondta Jasper. Annyira jól estek ezek a mondatok hogy elkezdtem könnyezni.
-Köszönöm- suttogtam hálásan. Majd Carlisle odajött és megvizsgált.
-Nagyszerű. A sebeid hamar begyógyultak, főleg a karcolások. Az égésre adok krémet mert már az sem veszélyes- mondta Carlisle.
-Rendben köszönöm- mondtam majd mindenki kiszállingózott a szobából. Seth befeküdt mellém. Ásítottam egy hatalmasat ezért Seth betakart.
-Aludj szépen- mondta majd elkezdte simogatni a hajamat, én meg elaludtam.
***
Mikor felkeltem Seth mellettem szuszogott. Annyira édes volt ahogy aludt. Semmi pénzért nem keltettem volna fel, ezért óvatosan kihámoztam magam az öleléséből. Felvettem egy toppot és egy térdgatyát majd lesétáltam. Mindenki lent ült a nappaliba és mindenki arcáról sugárzott a boldogság. Rosalie Emmett mellett ült a kanapén és nagyban vitatkoztak valamin, de Emmett vigyorgott szóval nem lehetett nagy vita. Alice Jasper vállára hajtotta a fejét és vidáman csacsogott Bellával aki Edward ölében ült. Esme ha jól hallom a kaját kevergette míg Carlisle egy könyvet olvasott. Ahogy beléptem mindenki rám emelte a tekintetét és elmosolyodott:
-Na mi a pálya hugi?- kérdezte Emmett, miközben nagyon vigyorgott. Ebből most valami vicces beszólás lesz, azt érzem.
-Semmi különös- mondtam majd elsétáltam a konyha felé. Emmett jött utánam és felült az asztalra.
-Na de Emmett. Illik az asztalra ülni?- kérdezte Esme és játékosan letessékelte az asztalról. Emmett leugrott és elém állt.
-Te még ígértél nekem valamit, mielőtt elraboltak volna- mondta és az utolsó pár szóra elhúzta a száját.
-Emmett nem- mondtam majd elvigyorodtam.
-Légy szíves. A kedvemért- mondta majd boci szemekkel nézett rám. Erre még jobban elkezdtem nevetni.
-Nem. Majd máskor- mondtam neki, de ekkor az egész Cullen család bent volt a konyhába.
-Valamiről lemaradtunk?- kérdezte Alice és elmosolyodott.
-Emmett birkózni akar- mondtam nevetve.
-De most ebbe mi olyan rossz?- kérdezte Emmett.
-Majd holnap! Ígérem.- ígértem meg Emmett-nek .
-Ja persze. Múltkor is ezt mondtad- mondta duzzogva.
-A múltkor közbejött valami. Tudod mit? Kezet rá- mondtam és kezet fogtam Emmett-el.
-Éhes vagy Sam?- kérdezte tőlem Esme.
-Nem, inkább csak levegőzők egyet- mondtam majd kisétáltam a verandára. Élvezettel szívtam be a friss levegőt. Nem is tudom mikor élveztem utoljára ennyire az erdő illatát. Aztán eszembe jutott valami. Jasper tartozik nekem egy magyarázattal, hogy miért lett annyira dühös mikor apámról beszéltem. Épp benyitottam volna, mikor egy kemény márványtestbe ütköztem. Jasper állt előttem és egy pulcsit tartott a kezében.
-Bocsi. Tessék egy pulcsi mert elég hideg van- mondta majd odaadta a pulcsit.
-Köszi.- mondtam majd leültem. Leült mellém. Tökéletes időzítés arra hogy megkérdezzem tőle. De nem mertem. Féltem hogy megint dührohamot kap.
-Félsz- állapította meg Jasper.
-Igen, félek. De csak mert meg akarok kérdezni valamit- mondtam majd lehajtottam a fejem.
-Hát akkor kérdezed- mondta majd bíztatóan rám mosolygott.
-Miért dühítettelek fel mikor apámról beszéltem?- kérdeztem félve. Arcán nem vettem észre semmit. Egy perc kínos csönd után megszólalt.
-Hozzád van köze. De be kéne menni mert igen hűvös a levegő.- mondta majd felállt és elindult befele. Gyorsan felpattantam és elkaptam a csuklóját, majd magam felé fordítottam. Ha akart volna simán bement volna de nem ment.
-Tudni akarom az igazságot- szűrtem ki a fogaim közt. Meglepetten nézett rám.
-Majd megtudod- mondta ugyanabban a hangnemben mint én.
-Nem- csattantam föl- Most akarom tudni. Ha hozzám van köze tudni akarom. –mondta neki szinte kiabálva.
-Tudni akarod? Akkor ha elmondom magadra vess- mondta majd felkapott a hátára és elkezdett futni. A hideg szél az arcomba csapott és a hajamat tépte. Utálom ha valakinek a hátán kell utaznom. Kezdtem rosszul lenni.
-Jasper tegyél le!- mondtam de még mindig futott- Azt mondtam tegyél le. Megállt majd letett. Körbenéztem és a baseball réten találtam magam. Jasper előttem állt. Az arcomat fókuszálta gondolom az érzéseimben kutatott. Nem tudtam most mit érezzek. Dühöt? Félelmet? Bizonytalanságot? Hosszú percekig néztük egymást majd megszólalt.
|