5.fejezet-Az ismeretlen ismerős

Már több mint egy hete voltam a Cullen házban. A támadóm azóta se jelentkezett de megmondta hogy akkor fog támadni mikor a legkevésbé sem számítok rá. Tehát ezzel örökös rettegésben akar tartani. Tudom nem vagyok elég erős, de ahhoz elég erős vagyok hogyha meg akar támadni akkor én simán kivédem és elmenekülök. Mondjuk ha nyomkövető az akkor szívás. Reggel derűsen ébredtem. A Cullen-ék a szívemhez nőttek. Olyanok voltak nekem mint a családom. Esme mint az anyukám, úgy gondoskodott rólam. Carlisle, mint apa töltötte be a szívembe a szerepét. A többiek pedig mint a jó testvérek. Emmett-el mindig birkóztunk. Rosalie-val és Alice-el mindig vagy vásároltunk, vagy ruhát próbáltunk de mindig elvoltunk hárman. Jasper is olyan volt mint egy igazi testvér. Edward-ék is olyanok voltak. Nessi pedig olyan volt mint a legjobb barátnőm. Már akkora mint egy hétéves. Meglepően gyorsan nő. Nekem ez csak azért volt furcsa mert én sokkal kevesebb idő alatt néztem ki úgy mint Ő. Carlisle azt mondta ez azért van mert több bennem a „vámpírgén”. Jacob-bal is elég jól kijöttem habár néha váltottunk elég heves szócsatákat. Ilyenkor Emmett-ék annyira röhögtek hogy nem egy szék tört már össze. Lerúgtam magamról a takarót, és felvettem a nadrágom, majd lementem. Mindenki lent ült, nekem meg írtóra korgott a gyomrom. Kimentem a konyhába, és láttam hogy Esme palacsintát sütött. Megéreztem Jacob szúros szagát, de már nem volt rám hatással. Lassan kezdtem megszokni hogy itt van, így már nem zavart.

-Szép jó reggelt vérszopókám.- mondta Jacob gúnyosan.

-Szép jó reggelt.- mondtam. Úgy döntöttem ma nem szócsatázok. Látni kellett volna Jacob meglepett fejét. Ilyenkor általában felkapom a vizet. És ő ezt nagyon is élvezte. De úgy döntöttem ma nem adom meg neki ezt az örömöt. Leültem az asztalhoz, és már a többiek is bent ültek. Élet-halál harcot kellett vívnom Jacob-bal a kaja miatt, mikor megszólalt:

-Menjél vadászni, te úgyis ihatsz vért is- mondta majd mosolygott. Tudta hogy betelt a pohár.

-Te meg ugyanúgy ehetsz nyers húst is.- vágtam neki azonnal vissza. Láttam meglepődött arcát majd elmosolyodott. Emmett felröhögött míg a többiek csak kuncogtak.

-Okos. Egy pont oda- mondta és felállt- de ezzel nincs vége.

-Ahogy akarod, farkaskám- mondtam. Gyorsan elfogyasztottam a reggelimet majd hirtelen ötlettől vezérleve odafutottam Edward-hoz.

-Menj csak, de vigyázz rá nagyon. Ne vidd olyan messzire- mondta majd intett hogy mehetek. Megfordultam és belül megtapsoltam magamat. Elkezdtem vigyorogni.

-Nessi! Gyere egy kicsit- kiáltottam Nessi-nek.

-Igen? Mondjad!- futott le a lépcsőről.

-Figyelj csak nincs kedved velem jönni sétálni?- kérdeztem tőle.

-De, de, de!- kiáltotta majd csillogni kezdett a szeme.

-Elmentünk sétálni. Mikor jöjjünk?- kérdeztem az ajtó küszöbről.

-Hát egy olyan fél óra?- kérdezte Bella.

-Fél óra- mondtam majd kimentem a szabadba. Nessi megfogta a kezem. Elindultam arra a rétre ahol Cullen-ék baseballozni szoktak. Annyira szeretem az a rétet. Olyan jó ott lenni. Látni, és hallani a természet minden zugát. Nessi elkezdett futni előlem én meg futottam utána. Aztán leheveredtünk a fűre.

-Sam te voltál valaha szerelmes?- kérdezte Nessi. Szemei kíváncsian ragyogtak. Nem bírtam betelni a látvánnyal.

-Nem.- mondtam és ez volt az igazság is. Sokat olvastam már róla, de átélni még nem éltem át.

-Milyen érzés a szerelem?- kérdezte álmodozva. Nem tudom hogy most hogy pattantak ki a fejéből ezek a gondolatok de válaszoltam.

-Azt érzed, hogy mikor meglátod pillangók repkednek a hasadban. Gondolni nem nagyon gondolsz másra csak rá. Ő lesz élted értelme. Vele szeretnél lenni minden percben. Nem akarsz nélküle élni.- mondtam majd rámosolyogtam Nessi-re. Ekkor megéreztem valamit. A szél egy idegen vámpír szagát hozta magával. Gyorsan felálltam, magammal húzva Nessit. De már túl késő volt. A vámpír meglátott minket. Elakadt a lélegzetem. Ez a vámpír ugyanaz volt aki egy hete megtámadott. Aki akkor belém harapott. Most nem számítottam rá. Nagyon féltem. Nem magamat féltettem hanem Nessit.

-Nocsak-nocsak! Kit látnak szemeim. Csak nem Sam? És az a tündér mögötted kicsoda? Finom az illata.- mondta kéjesen majd éreztem hogy Nessi görcsösen belém kapaszkodik.

-Takarodj el innen. Nem messze vannak a szülei. Ha megtudják hogy itt vagy akkor nagy bajban leszel- sziszegtem felé, és morogtam hozzá.

-Csak nem a Cullen-ék? Azokkal mit kezdek? Még van négy társam. Tudom furcsa hogy öten vagyunk de van ilyen. Szóval a Cullenék-nak nincs esélyük. De ez a kislány tetszetős. Nekem kell a vére. Most!- mondta majd láttam hogy a vörös szemei elkezdtek izzani. Megfordultam Nessihez.

-Figyelj Nessi. Hazatalálsz innen?- kérdeztem tőle, mire bólintott- fuss haza. Mondd azt hogy vadászok, de nem mondhatsz semmi erről a bácsiról. Ha nem akarod hogy a családnak baja essen menj haza. De egy szót sem! Jó? Én addig feltartom. Menj- súgtam neki hogy csak ő hallja. Majd Nessi elkezdett futni. A vámpír futott volna utána, de én hátulról ráugrottam, és belemartam a nyakába. Fájdalmasan felüvöltött, majd ledobott magáról. Tudtam hogy már Nessi nem érdekli. Szerencsére. Nekivágott egy fatörzsnek, ami megrepedt a nagy erőtől. A gerincem pokolian elkezdett fájni. Fogtam magam és rávetettem magam. Egy darabig még így hemperegtünk, mikor én kerültem alulra. Épp készült megharapni, mikor felrúgtam. Felállt majd elkezdtünk körbe-körbe menni.

-Szóval így állunk? Nem vagy te olyan gyenge, mint előzőleg. Bárcsak akkor is védekeztél volna. Akkor mondhatnák azt hogy a második heged is harci sebesülés- mondta majd felém vetette magát. Gyorsan kitértem az útjából és mögé kerültem.

-A baj csak az hogy az ilyen magadfajták azt hiszik mindent tudnak. Pedig nagyon nem. Egy kis senki vagy a társaiddal együtt- mondta gúnyos éllel a hangomban. Kellett nekem jártatni a nagy számat. Olyan pofont kaptam hogy éreztem a vér izét a számban. Összeroskadtam és felhúzott a földről.

-Ide figyelj te kis ribanc! Még egyszer nem merj velem így beszélni. Hidd el ha akartalak volna már rég megöltelek volna. De nem. Jó veled játszani. Majd akkor csapok le mikor a legjobban félsz. Most pedig ha megbocsátasz- mondta majd elindult de előtte nekivágott a fának. Hát hamar feladta. Eléggé fájt, de annyira nem hogy ne tudjak felállni. Mikor felálltam kicsit megszédültem de meg tudtam tartani az egyensúlyom. Mielőtt haza indulhattam volna visszafordult, szélsebesen hozzám futott, és jó mélyen beleharapott a nyakamba. Most nem oda ahova a múltkor hanem a másik oldalára. Felordítottam a fájdalomtól. Ez most nagyon fájt. Olyan mélyen vájta a fogát a nyakamba hogy elkezdtem könnyezni.

-Csak mert kölcsön harapás visszajár- mondta majd ismét nekivágott a fának. Ezúttal nem kímélt. Éreztem hogy a fejem hatalmasat koppant a fán. A gerincem mintha kettétört volna. A fájdalom az egész testemen végig járt. A fejem nagyon fájt és a karom is. Persze most láttam csak meg hogy a karomból ömlött a vér. A fa végig horzsolta. Próbáltam valamivel bekötni, hogy legalább ne vérezzen. De nem találtam semmit és a ruhám sem volt olyan állapotban hogy be tudjam vele kötni a kezem. Elindultam hát hazafele. Azon gondolkodtam, hogy vajon ki fog nekem ugorni, hogy széttépjen?