4.fejezet-A kötelék

Reggel nem éppen jókedvűen ébredtem. A sebesüléseim már nem fájtak annyira. Ráadásul most egy teljesen más szobában voltam. A falak narancssárgák voltak, és egyszerű volt, nekem mégis tetszett. A kilátás gyönyörű volt. Ki lehetett látni az egész erdőre, és ha akartam egy ugrással az erdőben lehettem. Besütött a nap az ablakon, és így a bőröm elkezdett halványan csillogni. Nekünk, félvéreknek nem csillog annyira a bőrünk mint a rendes vámpíroké. Egy pont a javukra. Lerúgtam magamról a takarót és kisétáltam a szobából. Lementem a nappaliba, ahol az egész család volt. Kivéve Edward-ot és Bellát.

-Jó reggelt- köszöntem nekik.

-Jó reggelt álomszuszék. Tegnap szépen elaludtál Rose karjaiban- mondta Emmett majd kapott egy nyakast Rosalie-tól. Ezen elmosolyodtam.

-Nagyon vicces valaki.- mondtam majd kinyújtottam a nyelvem. Akaratlanul a tegnap estére gondoltam, és próbáltam „elrejteni” az érzéseimet. Jasper fürkésző szemekkel, engem nézett majd megvontam a vállam. Ekkor belépett a szobába Carlisle.

-Sam, beszélhetnénk?- kérdezte mély, bársonyos hangján.

-Persze.- válaszoltam.

-Esme drágám légy szíves gyere te is.- mondta majd magához húzta Esmét.

-Megyek- mondta majd elindult a konyhába. Követtem őket majd leültem egy székre.

-Nos csak annyi lenne, hogy mik a szükségleteid?- kérdezte majd mintha egy felfedezést várna úgy nézett rám.

-Ugyanúgy eszem emberi ételt, mint vért. Habár az ételből nem sok mindent szeretek. De a vért jobban szeretem. Ugyanolyan erős és gyors vagyok mint egy rendes vámpír, de azért kicsivel gyengébb is vagyok. Nem termelek mérget, sebezhető vagyok, kis mértékben. Gyorsan fejlődünk, de én annál is inkább. Azt hiszem ennyi. -mondtam majd rájuk mosolyogtam.

-Végre egy ok hogy használjuk a konyhát- mondta Esme majd szeme angyalian felcsillant.

-Hé Sam! Gyere ide egy picit!- kiáltotta nekem Emmett.

-Hát én most megyek- mondtam majd Esméékre mosolyogtam.

-Mondjad!- léptem be kecsesen majd elé álltam.

-Nincs kedved birkózni velem egyet?- kérdezte majd cinkosan rám mosolygott. Annyira gyermeki lelke van Emmett-nek hogy őt nem lehet nem szeretni. A lelkében biztos vagyok benne hogy egy kisfiú rejtőzik. Viszont megrökönyödve néztem rá. Én vele? Birkózni? Soha. Akkora ereje van hogy egy másodperc alatt leterít a földre.

-Ööö…nem hiszem. Túl…erős vagy- mondtam majd megvontam a vállam.

-Na de csak egy kicsit- mondta majd boci szemekkel nézett rám.

-Felejtsd el. Tudod még nem heverte ki hogy összezúztad- mondta Jasper mosolyogva. Egy hálás mosolyt küldtem neki.

-Óóó..tényleg…majd máskor?- kérdezte. Egyszerűen magával ragadott úgyhogy belecsaptam a tenyerébe.

-Benne vagyok- mondtam mosolyogva. Ekkor hallottam két szívdobogást. Az egyik normál tempójú volt, a másik kicsit gyorsabb volt.Ekkor belépett a szobába Bella és Edward és mögötte egy indiánfiú. Megéreztem a szúrós szagot az orromban majd elkezdtem morogni.

Jasper elém állt, Emmett pedig mellém. Az indiánfiú pedig hátrált pár lépést. A kezében egy angyal volt. Olyan négyévesnek nézett ki, de mint láttam örült hogy a fiú karjaiban van. Aztán nem érzékeltem semmit csak az angyal arcát néztem. Haja olyan gyönyörű bronzszínű volt mint Edwardnak. A szeme pedig olyan barna mint Belláé. Kecses mozgása volt, akárcsak Alice-nek. Életemben nem láttam még ilyen gyönyörű teremtényt. Barna szemeit rám emelte majd elkezdett mosolyogni. A szívem nagyot dobbant. A lénye egyszerűen magával ragadott.

-Hé jól vagy? –rázogatta meg a karomat Emmett.

-Persze én csak…szóhoz sem tudok jutni…annyira gyönyörű.- ennyi tellett tőlem.

-Sam, bemutatom Ő itt a lányunk Renesmee. Ő pedig Jacob- mondta Edward majd hanyagul Jacob felé intett. Egyből tudtam hogy ők nem éppen a legjobb barátságban vannak.

-Örvendek- mondtam Jacob-nak.

-Én is. Újabb vérszopó a családban- mondta majd elkezdett vigyorogni. Így fehér fogai kilátszottak. Ekkor újra levegőt vettem, és ismét megcsapott az a szúrós szag. Most nem kezdtem el morogni, de nem bírtam volna túl sokáig.

-Ööö..asszem levegőzőm egyet. Túl…-mondtam majd kimentem. Élvezettel szippantottam bele a friss levegőbe. Nem csak vámpírok, már vérfarkasok is. Régen még apám mesélt róluk, hogy a mi ellenségeink. Azt mondta hogy más néven alakváltók. És hogy ingereljük egymást a szagunkkal. Jacob biztos megszokta már de nekem elég kellemetlen még az érzés tekintve hogy ő az első vérfarkas akit láttam egész „életemben”. Apám addig amíg meg nem szöktem tőle, arról magyarázott hogy hogy kell megölni őket. Hogy csak mi vagyunk rá halálosak, és hogy ők meg könnyen széttépnek minket. Na jó ez már kicsit sok. De hogy van az hogy egy vérfarkas a Cullen házban van? Ezt mindenképp meg fogom majd kérdezni. Visszamentem a házba. Mindenki rám nézett, én meg intettem hogy jól vagyok. Majd odamentem az ablakhoz és kifele néztem. Ekkor valaki elkezdett zongorázni. Edward ült a zongoránál, és név szerint Bella altatóját játszotta. Láttam hogy Bella meghatódik, én pedig átadtam magam a zenének. Mikor vége lett, felindultam az emeletre, de mikor felléptem volna egy apró kéz kulcsolódott a bokámra. Megfordultam és Renesmee barna szemeibe bámultam. Leültem a lépcsőre és néztem e csodás teremtényt. Épp meg akartam fogni mikor odajött Jacob és elvette, és elindult vele kifele. Kétségbeestem.

-Nem fogom bántani. Csak meg szeretném fogni.- mondtam majd Jacob-ra néztem. Letette elém a földre Renesmee pedig boldogan futott hozzám. Felemeltem, gyermeki arcáról sugárzott a boldogság. Megérintette a kezem. Ezernyi színt láttam majd kitisztult a kép. Renesmeet láttam amint Jacob-bal fogócskáznak. Nagyon élvezi a játékot. Majd újra a Cullen házban találtam magam. Mindenki rám nézett.

-Biztos nagyon jó lehetett- suttogtam a fülébe. Erre egy puszit kaptam az arcomra és odaszaladt Jacob-hoz.

-Jacob fogócskázzunk!- kérte Renesmee majd kifutott a kertbe. Ekkor tudtam hogy köztem és Renesmee közt most egy olyan kötelék alakult ki amit, senki, semmilyen módón nem fog tudni eltépni. És ez azért boldogsággal töltött el.