2 fejezet- A vallomás

Mikor kiléptem a Cullen házból, az arcomba csapott a hideg levegő. Tudtam hogy Forks-ban mindig is hideg volt, de hogy ennyire azt már nem gondoltam. A bordám és a térdem még mindig fájt, de elindultam. A fájdalmat egyre jobban éreztem de nem törődtem vele. Nem lehettem olyan messze a Cullen háztól, mikor hangokat kezdtem hallani. Először csak apró sikolyokat hallottam. Elindultam a hang felé. Nem volt bennem félelem, csak izgatottság. Nem tudom hogy miért pont izgulnom kellett mikor lehet hogy valakit most ölnek meg. De amikor odaértem megláttam azt amit nem kellett volna. Egy valószínűleg nomád vámpír akkor törte el egy fiatal lány nyakát mikor odaértem. Azt mondtam nem félek? Hát most nagyon is rettegek. Lett volna még úgy pár másodpercem elfutni, de megérezte a szagomat és hozzám fordult.

-Hmm…jó illatokat érzek. Megkóstolhatlak?- kérdezte kéjesen majd elindult felém. Elfutni nem tudtam mert ha jól éreztem belül, akkor elég idős lehetett. Nem maradt más hátra csak álltam ott és vártam hogy ideérjen. Tehát ennyi. Ennyi volt az én életem. Nem úgy halok meg ahogy elterveztem. Öregen, puha párnák közt, békésen. Ezt már akkor tudtam hogy nem így fogok meghalni mikor megszülettem. De azért néha én is elgondolkodtam azon, hogy mi lenne ha így halnék meg. Hát most egy vámpír miatt halok meg. A központi kapcsoló kikapcsolt az agyamban és csak vártam a halált. Ekkor egy erős ütést éreztem a mellkasomban. Pár perc után eszméltem rá hogy ő lökött le a földre. Nem féltem, csak felsikoltottam mert a fájdalom belehasított a bordámba. Így is fájt de most a fájdalomnak az ezerszeresét éreztem. Aztán rám mászott, megszorította a nyakamat ,és a fogait a nyakamhoz hajtotta. Elkezdtem levegőért kapkodni, mert úgy szorította a nyakam hogy nem kaptam levegőt. Épp hogy belemélyedt a foga a bőrömbe, felugrott majd odaszólt nekem:

-Még találkozunk. Ez lesz a mi jelünk- mutatott a nyakamra- Tudod, az nem fog elmúlni soha! De most mennem kell mert a kedves kis barátaid jönnek érted. Ne feledd. Az idő gyorsan lepereg. Észre se fogod venni, mikor előtted állok, és megöllek. Bosszú.- mondta majd elrohant. Ekkor hallottam meg Jasper és Emmett hangját:

-Sam! Sam! Hol vagy? Válaszolj!- ordította Emmett. Akartam volna válaszolni, de egy hang nem jött ki a torkomon. Két perce még úgy éreztem hogy el vagyok veszve, most meg megjöttek az én drága megmentőim. Ekkor feltűnt Jasper:

-Hát itt vagy. Mindenütt kerestünk. Megőrültél?- kérdezte majd a nyakamra nézett- Ó…én sajnálom nem tudtam…Legjobb lesz ha hívom Emmett-et- mondta majd elszaladt. Nem értettem ezt az egészet. Emmett mitől másabb mint Jasper. Ekkor csak annyit hallottam hogy veszekednek.

-Jasper hol van Sam?- kérdezte Emmett.

-Ott fekszik a fánál. De az a vámpír megharapta.- mondta Jasper és éreztem a hangján a hitetlenkedést és a meglepettséget.

-De hát akkor…- nem fejezte be a mondatot mert odajött hozzám.

-Hé Sam! Jól vagy?- kérdezte majd arrébb fordította a fejem hogy lássa a sebem. Fel akartam ülni, de nem ment. Nem bírtam tovább. Megjött Jasper is. Láttam mindkettőjűk arcát. Utána meg a vámpír arcát magam előtt. Kitört belőlem a zokogás. Zokogtam és úgy éreztem ezzel minden könnyebb lesz.

-Ssshh, nem lesz semmi baj- mondta Emmett majd odajött és felkapott. Biztonságot éreztem Emmett karjai közt. Ekkor minden sötétségbe borult. Mintha áramszünet lenne.

***

Ugyanabba a szobában keltem fel ahol először. Fel akartam ülni, de a fájdalmam most még erősebb lett, és egy gyengéd de határozott kéz visszanyomott a párnára.

-Bocsánat. De még feküdnöd kell.- szólalt meg Alice.

-Ajj ne. Utálok feküdni. De mi történt? –kérdeztem, habár az elmúlt pár óra eseményeiről tudtam, mégsem tudtam miért vagyok itt.

-Hát mikor az a vámpír megtámadott, sikoltottál, mi meg egyből tudtuk hogy baj van. Ezért elküldtük oda Jasper-t és Emmett-et, akik meghoztak ájultan.- mesélte.

-Nagyszerű. Mikor mehetek el? –kérdeztem Alice-t. Láttam rajta hogy ezzel megbántottam. Akaratlanul. Csak azt nem tudom hogy miért.

-Nem mehetsz el. Egy elég erős vámpír üldöz téged. Nem tudjuk ki Ő- erre megrémültem.- de mi megvédünk. Csak bíznod kell bennünk- mondta Alice. Egyből szimpatikus ez a lány. Nem csak azért mert, életvidám, hanem mert boldogságot hoz mindenki. Most belém jutott egy két csepp boldogság, mert megvédenek, és megóvnak.

-Tudod mit? Gyere menjünk le az ebédlőbe és tárgyaljuk meg ezt az egész ügyet.- mondta Alice.

-Hát jó.- válaszoltam. Lerúgtam magamról a takarót de nem bírtam fölkelni. Viszont Alice kiszökdécselt a szobából és hogy ha a hallásom nem tévedt akkor elindult. Felálltam majd felszisszentem. Eléggé fájtak még a végtagjaim de elindultam. Épp kiléptem a küszöbön mikor Emmett jött arra. Hála az égnek. Egy kis segítség.

-Ööö…izé…Emmett…nem akarok bunkó lenni de tudnál nekem segíteni?- kérdeztem és lélegzetvisszafojtva vártam a választ.

-Most viccelsz?- kérdezte és fölkapott majd levitt az ebédlőbe. Mindenki lent ült még Rosalie is. Csak egy valaki nem. Jasper. Nem nagyon törődtem vele.

-Nos, szervusz Sam. Jobban vagy?- kérdezte Carlisle. Mindenki aggódó tekintetével találtam szemben magam.

-Igen. Jól vagyok köszönöm- azt leszámítva hogy mindjárt szétszakadok.- gondoltam magamban.

-Mindjárt szétszakad- közölte Edward. Kicsit sem leplezhettem meglepődésem, mert Emmett teliszájjal vigyorgott.

-Most mi van?- kérdeztem és kiöltöttem rá a nyelvem.

-Tudjuk hogy nem vagy jól. Mindjárt hozok neked gyógyszert.- mondta Carlisle majd felugrott és elment. És most hogy kérdezzem meg Edward-tól hogy honnan tudta mit gondolok? Esetleg ilyen feltűnő lett volna hogy füllentettem? Ezek szerint pocsék hazudós vagyok.

-Az vagy bizony. Egyébként meg látom a gondolataid.- szakította meg Edward a gondolatmenetem. –Haha de vicces vagy- gondoltam magamban.

-Az vagyok bizony. -mondta majd kiült egy vigyor a szájára. Ettől kezdve elhittem hogy igazat mond. Gondolatban küldtem egy szép kis mondatot:” Akkor legyen szíves tisztelt Cullen úr kiszállni a fejemből. Ha lehet, MOST” Most rajtam volt a sor hogy vigyorogjak.Mert szegény Edwardnak elég bűnbánó arca lett

-Én látok a jövőbe, és Jasper irányítja az érzelmeket- közölte Alice. Megint leesett az állam. Akcióhős vámpírok. Egész vicces. Ekkor Edward kuncogó hangjára lettem ismét, hangsúlyozóm ismét figyelmes. De most nem szóltam. Ekkor visszatért Carlisle.

-Tessék a gyógyszer. Most vedd be.- mondta majd elvettem tőle és bekaptam és lenyeltem.

-Nos akkor elmesélhetnéd mi történt.- mondta Carlisle- Persze hacsak készen állsz.

-Persze semmi gond. Indultam volna tovább, mikor apró sikolyokra lettem figyelmes. Követtem a hangot, és egy nomád vámpírral találtam magam szemben. Eltörte a lány nyakát majd odajött hozzám és közölte hogy meg akar kóstolni. Ezután lelökött és belémharapott. Aztán jöttek Jasper-ék.- mondtam és én is csodálkoztam milyen higgadtan közöltem velük. De a gyomrom még mindig felfordul tőle.

-Rendben. Most egy ideig itt maradsz nálunk.- közölte Carlisle.

-Nem, nem és nem. Nem veszünk be még egy embert. Nem. Túl veszélyes. Nem mi vagyunk a mentőszolgálat. Ha a vámpír akarja felzabálja. Ennyi. Mindenki jut ilyen sorsra. De még egy embert nem- ordította Rosalie, és úgy feldühödött hogy a szék kettétört. Tudom hogy ez nagyon illetlenség de nagyon elkezdtem nevetni. Annyira hogy a székkel hátra is estem. Megpróbáltam felülni. Nagy nehezen sikerül.

-Mi oly vicces emberkölyök?- kérdezte Rosalie utálattal a hangjában. Fekete szemei dühösen meredtek rám. Ekkor már bennem is felment a pumpa.

-Először is: nem vagyok ember. Másodszor pedig: nem én akartam idejönni. Harmadszorra pedig még egyszer ne nevezz emberkölyöknek.- kiabáltam vissza neki. Erre fogta magát és csendesen leült. Ekkor Alice feltette a legfontosabb kérdést:

-Akkor mi vagy te? –kérdezte meglepettséggel- Mert halljuk hogy dobog a szíved meg mi egymás.

-Hát félvér.- mondtam neki és lesütöttem a szemem. Bárcsak haltam volna meg. Akkor anyám még mindig élne. Ekkor a szívem hatalmas darabokra tört. A fájdalom úgy éreztem megőrjít. A veszteség, a bűntudat keveredett bennem. Ha nem halok meg anyám még mindig élne és az a szemét nem vitte volna el a fogadott húgomat. Ekkor a könnycseppek kigördültek a szememből. Ekkor vad üvöltésre lettem figyelmes. Majd csak annyit láttam hogy Jasper robog le a lépcsőn, és Edward meg Emmett felugrik hogy lefogják.