Nem tudom, mennyit aludtam vagy mennyi idő volt, de biztos elfáradtam. Tegnap, vagy ma nagyon sokat tanultam. Fel akartam kelni, de nem volt erőm. Ha felkelek, talán rossz lesz, vagy jó. Ezek a lehetőségek álltak fel, elöttem. Végig mértem ebben a pár percben, hogy eddig mit csináltam életembe, és rájöttem hogy Jacob Blackel voltam eddigi életem során. Még sok új, dolgot kell felfedeznem. Talán, világot kéne járnom, persze Olaszországot, csak szülői felügyelettel nézhetem meg. De érdekel, Párizs, Spanyolország, London. Van egy csomó időm, a pénz miatt se kell sokat aggódnom. Elhívom, magammal talán Alicet és persze Ashleyt. De Olaszországba, Ashley nem jöhet, még a végén megölik. Na ezek, az ötletek tetszetek, bár érdekel mit szolnak hozzá a szüleim. Hogy, megtudjam fel keltem az ágyból, felvettem a köntösömet és kiballagtam a konyhába. Apa a tv-ét nézte a nappaliban. ( A nappali a konyha elött volt.) Anya pedig a konyhába, pakolt. Nem értettem, minek ennyi cucc a konyhába, de mama ( Esme) szerint igy szebb a konyha. Oda ültem apu mellé, a kanapéra és nagyot sóhajtottam.
- Mondjad, Nessie. – mondta, apa.
- Hát, ehez anya is kel. – naná, hogy kelett anya, nélküle nem tudok  dönteni.
- Innen is hallom.
- Oké. Na amikor, ébredtem végig mértem az életemet.
- Ebből, semmit se értek kicsim. – mondta, apa.
- Gondoltam. Na eldöntöttem, hogy világot szeretnék látni.
- Miért? – kérdezte, apa. Na jó, lehet hogy ő már mindenhol volt, de én még  nem.
- Mert, nagyon sehol se voltam.
- Olaszországba is el akarsz menni? – kérdezte, anya gyanakodva.
- Igen, de csak veletek. Janetől, egy kicsit hát félek.
- Az én, kislányom fél. Na de miből, jött ez a lelkesedés. Eddig sehova, se  akartál menni, mostmeg mindenhova? – kérdezte, apa. Bár nem értem, miért  van kiakadva, gyerek vagyok szeretném látni, a világot.
- Apa, figyelj. Eddig mindig Jacobbal voltam, de szeretnék valamit kezdeni  az életemmel. Ja igen, elsőnek Párizsba szeretnék elmenni. Alicel és  Ashlyvel. Oké?
- Rendben, de akkor csomagolj. – Már, most nane el sem hiszem. Nagyon jó.
- Köszi. – gyorsan megöletem aput és bementem a szobába becsomagolni.  
- Na, vajon mit kéne magammal vinnem? Na ha Párizs…akkor nem tudom. Na itt állok és nem tudom, mit vigyek el vagy mit vegyek fel. Na elsőnek elől veszem a bőröndömet, és megnézem nincs-e benne valami, ami nem kell. Az ágy alatt volt, a fekete bőröndöm, amit még Alicetól kaptam karácsonyra. Persze, nem kaphattam sima, feketét inkább kikellett díszíteni, valami fura mintákkal. Nem értem, mi van ráírva, de alice azt mondta egyszer megértem és akkor hasznos lesz. Míg, tanulmányoztam a bőröndöm, kinyílt az ajtóm és egy kis termetű lány állt ott. Na itt az én Alice nagynénikém, persze már magasabb vagyok tőle csak ennek ő nem örült.
- Na gyere te, lány mit csomagoltál? – Alice belenézett, a bőröndömbe de amikor látta hogy üres, furcsa épet vágott és oda ment a szekrényemhez.  Egy csomó ruhát dobált a háta mögé, de nem értem miért nem szedte ki az egész szekrényt. Aztán a nagy kupachoz ment amit kiszedett, és elkezdett válogatni, néha odamutatott hozzám bár szoknyát és pólót. Persze, hiába mert az lett berakva ami neki tetszett. Mire végzett a bőröndömmel, megfogta a kezem és leültetett a tükör előtti székre. Kifésűlte a hajamat, és elkezdette formázni. Mire végzett, majd hátra dűltem a hajam szép volt és egyenes. Nagyon tetszett, köszönésnek megöleltem Alicet. Ő pedig vissza mosolygott.
- Na még a végén elkésünk. Mennyünk. - parancsolta rám Alice
- De hova? Még jegyem sincs.
- Tudom, hogy nincs, de az egy szóval se mondtam, hogy rögtön Párizsba megyünk. Elsőnek, jegyet kell venni, meg úti levelet neked.
- Ja oké. -  Ezzel le is zártam a témát fontosabb dolgom is volt.
Kimentünk, egészen a konyháig és Alice megmondta anyunak, hogy hova megyünk. Egész úton arról beszélt, milyen ruhákat kell még venni. Én meg azon, hogy minek? Persze Alicet semmivel se lehet leállítani, ha valamit a fejébe vesz, azt végre is hajtja. Beértünk, egy nagy épületbe. Csak annyit vettem észre, hogy nagy volt és fehér, de nem a fehér ház volt. Pár kérdést, feltettek nekem, hogy mi a nevem és stb. Mikor végeztünk, elmentünk a reptérre jegyet venni. Holnap indul a gépünk, reggel 6-kor. Szóval korán kell kelnem, de Alice azt mondta, hogy náluk kell aludnom. Nem díjaztam, de mindegy legalább beszélek Rosalieval. Vissza felé, bementünk egy francia boltba. Minden féle cuccot vettünk. Haza fele, Alice nem beszélt hanem énekelt, valami dalt bár olyan régi lehetett mert én tuti nem ismertem. Mikor beakartam kapcsolni Miley Cyrust, akkor megfogta a kezemet és azt mondta annak nem tudja a szövegét. Mire, hazaértünk árjöttem hogy nem is otthon álltunk meg hanem a nagy Cullen villa előtt ahogy más mondaná, nekem meg csak a második otthonom. Osztály társaim szerint, biztos kincs van benne, pedig hogyha tudnák hogy csak egy csomó vámpír röhögnének. De én nem röhögök, én vagyok az egyetlen félvér ebbe a családba és Jasper néha szomjas, ilyenkor furin néz rám . Persze , meg is ijedek de Emmett elém ál és akkor kise látok a nagy termete miatt és nem is félek. – A házban, kivételesen ha nem tudtam volna, hogy vámpírok vannak itt azt hiszem hogy emberek. Emmett és Rosalie a tévét nézte. Papa a mikroszkópon tanulmányozott valamit, mama olvasott. Jasper pedig a netet nézte. Ebböl engem a net érdekelt, oda is mentem hozzá és leültem mellé. Egyszer rám nézett, szép aranybarna szemével aztán vissza a monitorra.
- Mit nézel?- kérdeztem
- Myspace
- Neked van? – kérdeztem meglepődve.
- Persze, azért valahogy kell tartani kapcsolatot a világgal nem?
- De, de te kit ismersz?
- Tudod, érdekelt a családfám. De nem nagyon találtam sok mindent, ezért  rá kerestem a nevemre a neten. Kijött pár ember, irtam nekik hogy kik  voltak az rokonaik. Az egyik fiú, leírta a nagyapjának a rokonait is, és  a nevem ott szerepelt. Innen kitudtam,indulni. De mivel, nem volt gyerekem se feleségem inkább Alice rokonait keresem. – Bár, nekem ez  magas minek megkeresni a rokonokat, de az ő dolga.
- Annyit tudok, hogy Mary Alice  Brandon volt a neve és van egy  unakohuga.- mondtam.
- Volt csak, azt olvastam hogy ma van a temetése.
- Akkor meg miért nem megyünk el?
- Ez remek ötlet, már meg is van hol lesz. Nincs is messze, nekünk. – Elindultunk, Alice felé szólni neki, de ő nagyon mérgesen nézett ránk.
- Nem Jasper. Nem akarok, oda elmenni. – Ordította Alice, ilyenek még sose láttam.
- Rendben, Alice nyugi. – Jasper, oda ment Alicehez és megölelte.
- Bocsi, hogy kiabáltam. De, nekem ti vagytok a család. Sose lesz másként.
- Oké, Alice. De legalább a vér szerinti rokonokról van szó, azért az  sokat ér. - mondtam Alicenak. De úgy láttam rajta, hogy nem igazán érdekelte mit mondok.
- Nessie. Figyelj rám, a szüleim bedugtak egy elmegyógyintézetbe. Mert az hitték, hogy bolond vagyok, a sírkövemen az a dátum állt, amikor beraktak az intézetbe, szóval akkor én nekik halott voltam. – Mostmár megértettem, miről beszélt ott a szülei eldobták itt pedig van egy nagy családja. És  mi sose fogjuk elhagyni, ez biztos.
- Most már értem, miért nem akarsz vissza menni oda. – mondtam Alicenek. De ekkor Emmett odajött hozzám, és látszott rajta hogy valamit mondani akar.
- De Alice.- szolt Emmett.- Az meg gyávaság, ha nem mész el a temetésre. Az lenne ám a szép, ha itt megfutamodnál. Amúgy, is a temetés Párizsba lesz és Nessie-vel úgyis oda akartatok menni. Nem?
- De Emmett, figyelj rám. Nem vagyok, azért gyáva mert nem akarom látni, a rokonaimat eldobtak ennyi. – De ekkor Alice összeeset, fogta a fejét és becsukta a szemét. Látott valamit, ez biztos. De valami rosszat, nem jót mert akkor nem esik össze. Mindenki csak állt, és várt. Alice felált, de a szeme még mindig csukva volt. Emmett várt, hogy mikor kapja el Alicet. Rose arra várt, hogy mikor kell hivni aput. Esme és Jasper agodalmasan néztek. Papa meg elment dolgozni. Aztán Alice kinyitotta a szemét.
- Mi láttál Alice? – kérdezte Jasper,  aggódva. Alice, egyett sóhajtott.
- Párizsba kell mennünk, Nessievel. Mert láttam, hogy mindenki ott van.  Van egy lány ott, aki olyan ismerős és megkell tudnom  miért ismerős.  Emmett kérlek, menny el Belláékhoz és benn van Nessie szobájában a bőrönd  hozd el, az asztalon van egy kis táska azt is.
- Biztos, ne mennyek veled? – kérdezte jasper.
- Igen, biztos. Nessie ott lesz, ha valami baj lesz szolok. – nyugtatott mindenkit Alice.
Emmett, elment a táskákért és 5 perc múlva vissza is ért velük.
- Na itt a táska. A kocsi elővan készítve. – Kimentünk a kocsikhoz, apu kocsijával mentünk. Mert Alice kocsija túl feltűnő. Az út nem volt hosszú a reptérig, de a repülő út nagyon hosszú volt. Egész úton Alice nézte a jövőt, én meg olvastam.  Kérdeztem néha tőle hogy mit lát, de nem nagyon akart válaszolni. Egyszer biztos elaludtam, mert mire felkeltem Párizsba voltunk. A reptérnél a parkolóba nem tudom hogyan de oda került apu kocsija. Nem is nagyon érdekelt, csak had alugyak. Elmentünk Alicel egy szállodába, nekem néha kért enni valót. Ő olyan este 11 körül elment vadászni. Kértem tölle hogy hozzon egy kis vért, mert rosszul leszek  a sok emberi kajától. Adtam Alicenek egy poharat, talán abba tud hozni egy kis vért. Aput felhívtam és elmondtam neki, nagyot nevetett rajta. Eközben Alice is megjött, gyorsan letettem a telefont és oda mentem Alicehoz. Odaadta, Alice a poharat jól teli volt töltve és gyorsan megittam. Máris jobb lett. Letettem a poharat az asztalra és nagyot ásítottam. Alice látta hogy álmos vagyok, ezért mondta hogy feküdjek le. Igazából mindig megakartam nézni este mit csinálnak az igazi vámpírok de mivel éjszaka én alszok ezért sose tudtam megnézni. Na én is egy mihaszna vámpír vagyok. Pohárból iszom a vért, mindenki elvan ájulva töllem pedig nem is vagyok szép. Na jó persze a volt pasim nem is ír semmilyen levelet. Sőt semmi életjelet nem ad magáról. Jobb is egyedül, biztos el leszek ha megunom elmegyek Olaszországba. De milyen hülye gondolatok. Sok férfi van, és Párizsba vagyok. Nah meg persze, elméletileg tombolnak a hormonok gyakorlatilag nem. 8 éves vagyok ilyenkor babáznom kéne. Persze, úgyis kéne kinéznem. De nem számit. Nem tudom hogyan vagy mikor de elaludtam, minden gondom elszált. De csak aludtam és nem keltem fel. Halottam a tévét, az autók zaját. Nagy nehezen kijöttem az ágyból. Megmostam, az arcom és kimentem Alicehoz. Közölte velem hogy öltözzek fel, feketébe. Megyünk a temetésre. Bementem a szobába, és felvettem a fekete egybe ruhám. Hozzá illő feketés blúzzal. Kifésűltem a hajamat és feltűztem. Miután mindennel kész voltam ki mentem Alicehoz. Ő már felvolt öltözve. A haja most nem volt bezselézve, fekete szoknya volt rajta és egy felső. Volt nála egy kistáska is biztos abba voltak az iratok. Ki mentünk, az utcára nem volt sok autó. Bár ez nem is nagyon baj. Láttunk hogy a nap nemsokára előbújik ezért siettünk.  Elég gyorsan odaértünk a temetőhöz. A  kapu fából volt kirakva, és rá volt irva hogy Temető. Melette rá volt vésve jázus, és egy pár angyalka. Beérve a kapun ahhoz képest hogy temető volt nagyon szép. A fű szép zöld, a sírköveknél semmi felesleges gaz. Tovább mentünk és megtaláltuk a temetést. Mindenki feketébe volt és sirt. Talán Alice is sirt volna, ha tudott volna. Az emberek arcán lehetett látni a bánatot. Alice és én közelebb mentünk és a koporsóra helyeztünk egy szál rózsát. A pap elmondta a beszédét és pár rokon is. Az egyik nőnek feltűnt Alice és odajött hozzánk.
- Elnézést!- Szolt a nő. Kis termetű, fekete haja volt. Pont úgy nézett ki mint Alice csak a haja a derekáig ért.
- Én Alice Cullen vagyok. Rokonom volt a hölgy. – Mondta Alice udvariasan.
- Olyan ismerős nekem. Mintha már láttam volna valahol. De nem tudom hol.-
- Igen. Mary Alice Brandonról szerintem.Mondta Alice, és én meglepődtem hogy ezt el merte mondani.
- Igen, de milyen fura. Pont úgy néz ki mint ő.
- Igen tudom, a nagymamám volt vagy az üknagymamám. Már nem tudom.
- Tudja én is hasonlítok Mary Alicera. Anya szerint olyan vagyok mint ő. Bár csak képeken látta. Bár mikor született az ön anyukája? Mert, Alice 19 éves korába meghalt én úgy tudom.
- Hát sajnos, a szülei szerint akkor. De ez nem igaz, akkor került bolondokházába pedig nem is volt bolond. Sőt okos volt meg minden. – Szóltam közbe. Alice meglepődött és a másik nő is. – Szerintem azok a szülők akik oda zárják a gyermeküket, nem normálisak. Én furcsa gyerek vagyok, de a szüleim sose zárnának be sehova.
- Nessie! – Halottam Alice hangján hogy ez a Nessie az volt hogy : Nessie maradj csöndbe és holnap utazunk vissza.
- Oh te vagy Alice kislánya? – kérdezte a nő.
- Nem. Nekem Alice a nagynénikém.
- Értem. Amúgy az én nevem Elizabeth. – mondta a nő, halkan. Szép neve volt az biztos. De olyan furcsa volt az elöbb bátor volt most meg mintha kicserélték volna. Alice és én elköszöntünk Elitől nem akartunk zavarni és a nap is kiakart már sütni. Gyorsan hivtunk egy taxit hamar hazaértünk. Majdnem kaptunk egy kis fényt de szerencsére alig valamit. A szálodába láttuk hogy ki van takarítva a szobánk és ott van a számla is. Már keztem álmos lenni bementem a szobába és lefeküdtem aludni.