Előszó:
Mindig átlag emberként éltem! Soha nem gondoltam volna, hogy velem is történhetnek jó dolgok. Ha rossz dolog történt nem lepődtem meg hisz az nálunk mindennapos volt. Arra sem számítottam, hogy olyan titok derül ki amit jobb lenne ha nem tudnék. Mert akkor most nem itt állnék és várnám a megváltást. Ami talán soha nem ér el hozzám, de az vigasztal, hogy ha csak rövid ideig is de megtapasztalhattam az igaz szerelmet.

1.fejezet: A vizsga

Itt vagyok!! Most ezen áll vagy bukik minden! A Washington Állami Egyetem barnás árnyalatú kapuja előtt. Ma van a nagy vizsga amire minden diák szorgalmasan tanul.
Én is hasonlóan tettem de úgy érzem, hogy a mai nem az én napom lesz. A kitűnő jegyeim ellenére én is lehetek szétszórt és ügyetlen. Érzem, hogy ami most következik az nem a legszebb emlékeim egyike lesz amit örömmel mesélek majd az unokáimnak.

Bementem a terembe amit az izguló és feszült diákok töltöttek be. Leültem a legutolsó sorba az ablak mellé. Túl sok dolog kavargott a fejembe, hogy mi lesz akkor ha nemsikerül. Mit tegyek? Hogy álljak így apám szeme elé? Mit mondjak miért buktam meg? Mert nem tudtam tanulni a kocsik zaja miatt?

Csak most vettem észre hogy a barátnőm Laura szólongat.
-Heyy Rachel figyelsz te rám??-rá néztem és az aggodalmat sugárzó szeme fürkészte arcomat.
-Bocs de nem vagyok valami jó formában. Sajnálom, hogy nem figyeltem de jelenleg azt sem tudom hogy fiú vagyok vagy lány.
-Jaj, Rach már megint az a dolog apáddal?
-Igen, az! Képzeld el ahogy haza állítok és közlöm,hogy feleslegesen utaztam el mert megbuktam az év végi vizsgákon! Szerinted milyen képet vág majd hozzá?? Azt mondja majd, hogy semmi baj kicsim örülök, hogy feleslegesen mentél el?????- fakadtam ki amire Lau elég furcsa arcot vágott! Bocsánatot kértem tőle azért mert kiabáltam és pár perccel később megjelentek a vizsga biztosok is.

Megkaptuk a feladat lapot! Teljesen kétségbe estem. Pár feladatot amit értettem megcsináltam a többivel meg nem tudtam mit kezdeni. Pedig gőzerővel hajtottam és így is csak megfájdult a fejem. Olyan volt mintha évek óta ott ülnék. A fejem sajgott, feszült voltam és   legszívesebben elsírtam volna magam. Felszólítottak minket, hogy tegyük le a tollat. Még mondott valamit  a tanár azután mindenki kiment a teremből. Én is hasonlóan tettem.

Azt nem tudtam, hogy kerültem haza de mire olyan állapotba kerültem, hogy gondolkodni is tudjak addigra a szobámban az ágyon ültem. Csak most vettem észre, hogy már alkonyodik.

Imádtam ezt a napszakot. Mindig megnyugtatott. Még mindig emlékszem arra mikor Rebbel és anyuval a parton ülve néztük ahogy lemegy a nap. Olyan jó volt. Nagyon hiányzik anyu. A kedves és megnyugtató mosolya, az hogy mindig tudta mikor mit kell mondani és az is, hogy ha veszekedtünk a húgommal ő békíttet ki minket. A halála nagyon megviselt napokig sőt hónapokig csak sírtam. Apu is nagyon komor volt és Reb próbálta leplezni a fájdalmát de feleslegesen.
Jake viszont olyan volt mint egy élő-holt! Nem evett, nem beszélt, a fájdalom és a szenvedés sugárzott a szemeiből. Őt viselte meg a legjobban.

-Ez az! Felhívom, ő talán tud önteni egy kis életet belém.- rohantam a telefonhoz és tárcsáztam. Kicsörgött.
-Hello itt a Black lakás!- ahogy meghallottam az én kis öcsém hangját valami furcsa nyugalom öntött el.
-Szia Jake, én vagyok az Rachel!-mondtam örömteli hangon amit magam sem értettem hisz az előbb még zombiként viselkedtem.
-Héé Rach hát te még élsz?? Kezdtem azt hinni hogy letörtek az ujjaid és nem tudsz tárcsázni. Vagy valami „ Fontosabb” dolgod akadt mint a drága jó öcséddel beszélgetni?- kacagta a telefonba. A kis pimasz majom! Ezért még megkapja a magáét!!
-Igen, élek még! Nem, nem törtek le az ujjaim és igen van „fontosabb” dolgom is mint téged dédelgetni! De ha akarod jövő héttől dúdolok neked altatót és betakargatlak. Akár még melegítek neked tejecskét és megitatlak. - ez megteszi a hatását vagy elneveti magát vagy kapok a fejemre.
-Ezt  úgy érted hogy haza jössz?? Rach mi történt baj van??- először meglepett a lelkesedése de az utána lévő aggodalom a hangjában megrémisztett.
-Hát igen, rám is rám fér egy kis...öhm....pihenés!-igen ez a leg meg felelőbb szó. Kicsit csodálkozom, hogy hideg vérrel hazudtam az öcsémnek. - Hát baj az....van!!
De ne aggódj nem eget rengető dolog. Kérlek ne szólj apának róla nem akarom, hogy felizgassa magát!
-Jól van de ha haza jössz mindent elmondasz!! Most mennem kell! Mielőtt jössz hívj és elmegyek érted a reptérre. Na szia!
-Szia! Szeretlek!
-Én is!

Letettem a kagylót. Elég érdekes volt az előbbi hang ami Jacobot hívta. Nem tudom ki lehetett az. Na mindegy most megyek és veszek egy forró zuhanyt és kipihenem magam. Mert ez a hét rázós lesz.

   Írj szólj hozzá....